Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ZsoltK

5 bejegyzést írt és 143 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ó, de várjuk már ezt a hétvégét! Hosszú évek tradícióját nem adjuk fel, hiszen az első (kvázi) közönségtalálkozónkat 2007-ben, azaz hét (!) éve hoztuk össze. És - nagy szerencsére - azóta is sikerült tartani azt a békés, nyugodt és laza családias hangulatot, melyet az…..
gl1000 2 2013.06.09 00:13:59
A mai posttal kis tér idő ugrást hajtunk végre és ez a jövőben is így marad: ugrálok majd előre meg hátra. Előző postban még februárban jártunk - de most meg június – természetesen történnek a dolgok. Az érdekesebb részeket majd lassan megírom de maradjunk a hét…..
A mai történet több mindenre is példaként szolgálhat, ám nekem a legfontosabb tanulság az, amit Anikó is levont az írása végén: akármennyit is kellett neki a skóciai Glasgowban harcolnia azért, hogy eljusson oda, ahol most tart, a Magyarországon maradt család segítsége nélkül…..
gl1000 1 2013.05.24 23:04:44
Ez a történet úgy 3 – 4 hónappal az után indult, hogy immáron másodszor is kiköltöztünk Angliába. A történetünk szempontjából tökéletesen lényegtelen miért a költözés, de sok esetben azért érdekes lesz, hogy egy másik országban zajlanak az események. Na, szóval az…..
Robogó Hülye fuvarok robogóval 2012.01.01 07:44:00
A múltkori posztomban a hülye megrendelőkről beszéltem, és a kommentekből láttam, nem nagyon szolgált újdonsággal, sokakkal megtörténtek hasonló dolgok, még ha nem is pont futárként. Tény, hogy ezerszámra lehetne sorolni a példákat és pufogtatni az általánosításokat.…..
ZsoltK 2012.01.01 16:38:46
Ez tetszik! Én magam sportot szoktam űzni abból, hogy mit lehet még felpókózni a motorra. A hétvégi nagy bevásárlást simán elintézem két oldaldobozzal és 4 gumipókkal. Igaz a két nagy csomag pelenka és a rekesz víz már az ülésre kerül de végül is jól mutat. Azt hiszem robogón vittem már karácsonyfát is, de ebben nem vagyok biztos. Viszont motorral vittem haza a praktikerből fűnyírót. Kanyarban kicsit billegős volt de túléltük.
Amire viszont igazán büszke vagyok: a két oldaldobozba 2 heti cucc. Hálózsák, polifoam az ülésre és mert már nem fért be apósom autójába, két bringát is felpókoztam. Kerekeket kiszedtem, a két bringa egymásra fektetve keresztben mögöttem, azokra rá a négy kerék. A végére sok gumipók.
Na így feldíszítve neki indultam a Balatonnak Pestről. Néztek is páran, Balatonfürednél azt hittem eltörik a rendőr nyaka úgy utánam fordult. Tíz kilométerre a másik annyira leblokkolt, hogy csak bólintani tudott. De a legdöbbentebb arcokat a hétvégi örömcsopperesek vágták (Balaton, szép nyári nap, hétvége, volt belőlük sok) amikor meglátták mivel robbanok be a sor közepére mint egy vadász bombázó. Aztán pár másodperc múlva már repültem is tovább előzve a sort. Szép volt :)
Persze öltem meg majdnem magam, amikor a sportgépet díszítettem fel. Sikerült a tanktáskát úgy felrakni, hogy az első kilométer vége felé 80-90 környékén nem tudtam tőle forgatni a kormányt. Konkrétan nem értem el :)
A bukócső és a kartervédő leszerelése zsibbasztó művelet, mert néhány csavar a tank alatt van Ha jól számolom, már nyolc éve okom lett volna írni az emberről, aki miatt mégsem utáltam meg a motorozással járó állandó szerelést és szereltetést, a…..
ZsoltK 2011.11.02 13:41:19
@eko: Te Eko, most még egyszer átszaladtam a fenti cikken és Dani sehol nem mondja, hogy "bezzeg a Honda!". Az én értelmezésem szerint csak te olvastad bele ezt.
ZsoltK 2011.11.02 14:51:30
@eko: Igazad van, megkövetem magam. Mentségemre legyen annyi, hogy a fentieket én egyáltalán nem érzem annyira negatívnak a cikk egészét tekintve mint te. Az én olvasatomban ez egy pozitív post volt.
ZsoltK 2011.11.02 15:18:35
@eko: Az első kérdésedre benne a válasz a cikkben.
Második ... ki minek érzi, szerintem nem "fasság" :) Költői túlzás, helyenként, de hát ezért olvasunk TotalCar-t :) Mert tudunk olvasni a sorok között ;)
Töltött fegyverrel, golyóálló mellényben álltak egy páncélozott csapatszállító mellett. Nem rám vártak, nem is a mi buszunkra: a fokozott rendőrségi jelenlét állandó, az országot behálózó négy méter magas szögesdrót sem véletlen. Dél-Afrikában járunk. Szánkban…..
ZsoltK 2011.10.30 20:24:48
@fogash: Pont ezt akartam én is írni.

Látszik mennyire jó a cikk, mire megyünk rá ;)
... hétfő esti poszt 2010.10.18 23:36:00
 Tegnap írtam egy posztot lényegében a hanyatló egészségemről, avagy a gép fizikai állapota, de képtelen volt ez a nyomor blog.hu publikálni, ezt egyfajta felsőbbrendű kritikának tekintve hagyjuk is. Különben elrabolták a hétvégémet:-), így a hétvégi posztok a…..
Komolyzenéről komolytalanul 2010.09.30 21:54:00
P { margin-bottom: 0.08in; } Vasárnap a MÜPA-ban jártunk az MR Szimfonikusok koncertjén. Ilyenkor mindig rájövök mennyire is szeretem a koncert nézőközönségét és mennyire nem a színházét. Van egy réteg – az öreg rockerek – akik már elég sokat láttak. Jellemzően 60…..
Komolyzenéről komolytalanul 2010.09.20 00:03:00
P { margin-bottom: 0.08in; }A:link { } Kollégámmal beszélgettünk zenéről és ő váltig állította, Márpedig Bach mindent leírt amit érdemes volt leírni. Van benne igazság, de nem szeretem Bach-ot. Gondoltam azért illik belinkelni valamit, de a blog szellemében ne csak úgy…..
Komolyzenéről komolytalanul 2010.09.14 22:24:00
Éppen a blog indulásához kerestem az anyagot, amikor teljesen véletlen ráakadtam Bartók - Román népi táncok című remekére. Annyira megtetszett, hogy gyorsan el is kezdtem a netet és a youtube-ot túrni. Az eredmény alant. De még egy apró megjegyzés. Komolyzenét hallgatni nem…..
Amikor a 250-es Honda Xelvist megvettem, arra gondoltam, hogy az internet korában nem lehet akkora gáz egy-egy belpiacoshoz beszerezni valamit. A legrosszabb esetben drága lesz, de pont ezért lehet viszonylag olcsón megvenni használtan az ilyen motorokat. Emlékeztetőül - nem jön szembe…..
ZsoltK 2010.09.07 06:47:58
@papptibi: "De az már nem a minimálköltségvetésű motorozás, szerintem."
Még pár év és lesz egy szép, authentikus RatBike-od. Tipp: a lukas kipufogó tökéletesen javítható sörösdobozzal ;)
ZsoltK 2010.09.09 08:07:02
@Oktato: most akkor olvasd el még egyszer amit leírtam és ennek fényében értékeld amit írtál.
ZsoltK 2010.09.10 14:42:17
@Oktato: Segítek. Ha nem egyből a tutit akarnád megmondani és kicsivel több humorérzéked lenne akkor tudnád helyén értékelni az első hozzászólásom. De ennél többet nem tehetek érted :)

(magyarázkodni nem kell. ezen a fórumon a három hozzászólásod alapján ez jött le. nekem. ennyi, nem több.)
Lehet, hogy nem Magyarország a világ legbiztonságosabb országa, de úgy tűnik a vendégszeretet nem felejtettük el. A héten kétszer is írtunk Kunióról, a japán világutazóról, akinek pont Budapesten lopták el motorját. A fiú átvágott egész Eurázsián, hogy…..
Nem volt mindig a német motorkerékpár-gyártás királya a BMW - kellett rájönnöm az Audi-múzeumban. NSU, Zündapp, Sachs: ezek a márkanevek azért még beugranak a magamfajta japánmotor-buzinak is, de a DKW-ről valahogy mindig a Wartburg-hangú púpos pömpörgők jutnak eszembe. Pedig a…..
ZsoltK 2010.08.16 17:15:52
@zotyesz66: nem vitte a motort. Hengereket, dugattyúkat, néhány egyéb alkatrészt igen, de a motort nem. Nem is tudta volna.
Az MZ újítása annó a rezonátorban volt, ez volt az a tudás amit Degner a Suzukinak átadott. Meg persze sok egyebet is, de ez volt a legfontosabb.
A legutóbbi videós poszt igen hasznosnak bizonyult. Egyrészről özönével jöttek a tanácsok: itt és ezt nézzem meg, azt állítsam/cseréljem/javítsam. Másrészt igen jót dobott a dolog az oldalletöltésen, közeleg az 50.000, lehet majd megint pezsgőzni. Többször is átolvastam a kommenteket, és próbáltam…..
A Pannonia P12 az utolsó sorozatgyártású magyar egyhengeres volt. 1973-ban jelent meg, a kőkorszaki T5 és a P10 modellt váltotta le. Műszakilag ez sem lett lényegesen modernebb, viszont körvonalai és festése divatosabbá tette. Gazdája szándékosan nem restaurálta csillogó,…..
ZsoltK 2010.04.10 12:23:40
@Gyurma73: nem a vélemény nyilvánítással, vagy magával a véleménnyel van a baj. A megfogalmazással. Megsúgom, angoloknál ennél sokkal - sokkal vacakabb masinákat tartanak életben, cserélnek gazdát vagyonokért (nem, nem ezen a szinten vagyonokért ...) és kisebb házak árát lehet elkölteni az utángyártott, áttervezett, javított alkatrészekre. Külön ipar épült erre.

Nyilván, annak aki a megveszem-használom-eldobom gondolat mentén éli az életet a fenti agymenés teljesen értelmetlen. Nem is akarom én megmagyarázni, vagy ráérzel magadtól, vagy sem (sajnos a megveszem-használom-eldobom nem ad célt az életnek, de ez nagyon mellékes megjegyzés). De illik tiszteletben tartani a másik véleményét. Úgy ahogy én teszem most a tieddel, tedd te is ezt másokéval.

Másfelől ... 500.000 egy Pancsiért vs. 500.000 egy 80-as évek közepi japán csodáért. Nem hasonlítási alap. Egyetlen közös pontjuk, hogy 500.000 körül van az áruk. Aki a két dolgot megpróbálja bármilyen alapon hasonlítani, az butaságot csinál. Mondok más példát: 1.000.000 körül van most egy Aprilia RSV 1000. Vesd össze a félmillás Pannóniával. Van értelme? Hány fényév választja el a két motort?

Másfelől ... bármilyen hihetetlen, vannak emberek akik nem egyetlen motorral akarják kielégíteni az igényeiket ... és ezt meg is tudják tenni. És létezik még az a szó is, hogy „hobbi”.
A veronai Motor Bike Expón állt ez a Simson a sarokban. Jól elrejtették, pedig ennél izgalmasabb szoci-customot még nem látott a világ. Az AWO425-re épült egyhengeres negyedliteres motor stílusa meg sem határozható, igaz, fölösleges lenne belekezdeni is. A selyemfényű ezüst és…..
ZsoltK 2010.01.22 09:15:02
@muz: nincs is baj azzal, ha valakinek valami valamiért nem tetszik. De amikor valaki egy trabantot azért tart hulladéknak mert nem hozza azt a teljesítményt amit egy Veyron akkor az hülyeséget beszél.

Másként írva, a kommentelők jelentős részének fejében a saját gondolataik úgy élnek, mintha az lenne az egyetlen elfogadható és a világ által is követendő. Emiatt viszont képtelenek befogadni bármit ami egységnyi sugarukun kívül van. Na ebből lesz a fikagyúrás :)
Pár napon belül ez már a második olyan poszt, ami egy újabb dél-pesti közlekedési szivatós helyzetre világít rá. Pitta naponta közlekedik a lenti vasúti átjárón keresztül, ami alighanem Budapest leghosszabb ideig lezárt vasúti sorompója. Fénysorompót és vele együtt…..
ZsoltK 2009.12.20 10:15:27
@PITTA: b+, vegyél már elő egy térképet! Üllői, Ráday Gedeon, Gyömrői, Vaspálya ... mondjam tovább?

Egyébként: "Beismerem. Hülye vagyok! Inkább leállított motorral állok a sorompónál"
Akkor drága barátom, hadd kérdezzem, miről is szól a leveled? Ha neked ez megfelel, hiszen te választod, akkor minek ez a hőbörgés?
ZsoltK 2009.12.20 10:27:31
@sünbögyörő: nem, ne kerülj. De nem is rólad volt szó. Pitta a XIII-ba jár, neki van olyan útvonal ami sem időben, sem km-ben nem több. De ő inkább áll a sorompónál aztán meg hőbörög.

Aki a Gyömrői másik oldalára megy, azokat megértem, de ha valaki előveszi a térképet láthatja, hogy a Gyömrői másik oldalán van mondjuk 15 utca. Nem hiszem, hogy abba a 15 utcába olyan sokan járnak, ahány autó ott van reggelenként. Te igen, nem is rólad beszélek.
ZsoltK 2009.12.20 13:12:08
@PITTA: Látom érzed te is. Jól van :)

"Ésszerű és normális dolog-e 2009-ben a szakállas sorompó és ennek fent említett módon történő működtetése?"

Visszakérdeznék:
Ésszerű és normális dolog-e 2009-ben egy jól belátható vasúti átkelőbe beragadni?
Biztonsági szintje becsukva megegyezik a hagyományos zárt sisakokéval Láttak már feledékeny barmot? Ha nem, képzeljenek el engem, és nyugodtan hozzanak fel gyermekeik előtt intő példaként: így jár, aki szétszórt, így jár, aki nem figyel. Csak saját magamat hibáztathatom, hogy…..
ZsoltK 2009.09.24 09:44:19
@baowah: :) igen, de neked papírod van arról, hogy süket vagy :) Bocs, de nem lehetett kihagyni.
Éjjel fél tizenkettőkor még Árva várát nézegettük a térképen, Szlovákiába indultunk volna knédlit tömni, tatrázni, ahogy három héttel korábban meg is beszéltük. Aztán Mariazell lett a dologból, és ezt az özönvíz ellenére sem bántuk meg. Vélemények az azonos című…..
Belsőség Ha szívatnak a tótok 2009.08.25 21:29:00
Nem nagy titok, hogy amikor nemrégiben egyedül vertem sátrat Budapesten, családom Pozsonyban maradt. Ideiglenes megoldásként a hétvégi utazás mellett döntöttünk, hol én megyek oda, hol ők jönnek ide. Nincs is ezzel nagy gond, hiszen a Pozsony–Budapest távolság elenyésző,…..
ZsoltK 2009.08.25 22:42:58
@KuKori: had írjak csak egy magyar mondást, a hagyományok őrzése jegyében, úgy általában a magyaros virtusról: "okos enged, szamár szenved".
Autófília That's Watt we like 2009.08.12 10:30:00
Pörög még a nyár, ezzel együtt a WATT energiaital újabb pályázatot indított az indavideon. Prokee-ék nem volt restek, bár még nagyban tart a Trabant-találkozó, ők újabb videoval álltak elő. Ha tetszett a videó, szavazz rá, sokat jelentene nekünk. Köszönjük. ..
ZsoltK 2009.08.13 12:36:16
@Rocko-: :) Azzal még nem lenne baj, de abból is csak remix albumok vannak. Aztán van olyan CD-je is, amit nagyon nem találok. Mi van meg pontosan? :D
Egy  fuvarozással foglalkozó céggel kapcsolatos munkaügyi esetet  tesz közzé a Zugügyvéd. A történetben különösen a túlfogyasztásos levonás bizarr. Kedves Zugügyvéd, Kb másfél évet bírtam a ……….. Holding Zrt-nél.  Mikor…..
Belsőség Élményautó gombokért 2009.07.24 14:55:00
Na jó, ha éppen nem is gombokért, azért meglehetősen olcsón. Jómagam pár hónapja találkoztam a locost-autókkal egy meg nem nevezett pécsi költővel folytatott beszélgetés után, aki épített volna egy gyerek gokartot a remek kartbuilding.net-en található tervek alapján.Szóval a…..
Ma délelőtt végre megkezdődtek a munkálatok a Sávoly mellett épülő Balatonringen, amely 2010-től a gyorsaságimotoros-világbajnokság legújabb állomása lesz. A MotoGP jogtulajdonosa, a Dorna hivatalos 2010-es versenynaptára a napokban jelenik meg: ebben már szerepel a…..