Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ducks

0 bejegyzést írt és 55 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Stars nem indul az OB I.-ben  2011.06.23. 12:04 F. Kapus..
ducks 2011.06.24 10:11:24
@facsipesz: Honnan lesz minderre pénz? Várjuk el a tulajdonosoktól, hogy újabb százmilliókat öljenek a saját zsebükből egy olyan sportágba, ahol jelenleg semmiféle koncepció nincs a jövőre nézve?
ducks 2011.06.25 10:46:43
@eszel59: Csak hogy kicsit tisztább legyen a kép: a Vasas felnőtt csapatának megszűnése után a Stars vezetése kereste a lehetőséget a junior és ifi korú játékosok megfelelő versenyeztetésére. Mivel támogató jelenleg nincs az egyesület mögött, felvetődött a kizárólag az OB1-ben való indulás lehetősége. Erről értesültek a szövetségben is, találkoztak a Stars vezetőségével, majd azt tanácsolták, hogy jelezzék szándékukat a ligának. A következő ligaülésre el is ment a Stars képviselője, ahol egyértelműen kiderült, hogy a dolognak jelenleg nincs realitása. A Stars utolsó lehetőségként még írt egy kérelmet, majd ennek elutasítását a vezetőség tudomásul vette, a kérdést pedig részéről lezártnak tekintette.
Gyakorlatilag ennyi a történet, mindenfajta kombinálás, hátsó szándékok keresése egy nagy marhaság.
Juniorválogatottunk november 11–13. között négycsapatos nemzetközi tornán vesz részt a franciaországi Chourchevelben. Bob Dever szövetségi edző 2 kapust, 8 hátvédet és 12 csatárt jelölt az utazók közé. Ellenfelünk a hazaiakon kívül Olaszország és Szlovénia lesz. A…..
ducks 2010.10.27 14:10:31
@görögisten: A románok elleni két U20-as meccsen a magyar válogatott összesen 8 gólt szerzett, ebből hetet Vasas játékos. Talán ez is szerepet játszhatott a válogatásnál.
ducks 2010.10.28 12:36:58
@görögisten: Ezek szerint a teljes létszámba nem tartozik bele Somogyi, Maszlov, Nagy Ricsi és Hardi Ricsi sem, csak mert ők nem játszottak a Vasasban. Maradjunk annyiban, hogy a legjobbjai nélkül felálló Vasas simán legyőzte a legjobbjait nélkülöző UTE-t.
ducks 2010.10.28 15:14:11
@Ringleader: miért is?
Az 1994-es születésű Nagy Krisztián, aki tíz éve a MAC Népstadionban nevelkedik, serdülőként a magyar ifjúsági bajnokság ponttáblázatának élén vegzett. Nem meglepő, hogy küföldről is figyelték: a finn TuTo Turku korosztályos csapata szerződteti. Nagy Krisztián a 2009/2010…..
ducks 2010.06.14 20:58:03
@csíki ember: néhány hónapja itt volt a szlovén U-16-os válogatott, és hát bizony ők mosták fel a mieinkkel a jeget, (pedig a 94-es nálunk egy nagyon erős korosztály) fizikailag sajnos nagyon le vagyunk maradva tőlük egyenlőre
Szerények vagyunk, de Prágában nagy sikert értünk el. Az U15 World Selects Invitational nevezetű tornán három észak-amerikai, két cseh és egy európai szelekt szerepelt. Ilyen válogatottak ellen magyar csapat még nemigen nyert, mi ötből négyszer vertük őket. Gömöri Csaba, a női…..
ducks 2010.05.06 10:36:42
@MeLa: KapusLacinak csak a "Mester" tanítványai tűnnek fel általában (máramennyire a két leányzót az ő tanítványának lehet nevezni).
Amúgy ha egy kicsit jobban figyelte volna a többi "mezei" csapatot is, akkor lehet, hogy feltűnt volna neki például a Kis Hópihe is, aki mellett bizony a Titános fiúk sem tudtak elmenni. Még szerencse, hogy az NHL-ben nem kell majd lányok ellen játszaniuk...
Kercsó Árpád lett a vezetőedzője az újonnan megalakult ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémiának, amely nemcsak a meglévő fehérvári jégcsarnokban, hanem a tervek szerint egy új edzőpályán is fogadná a 12 évesnél idősebb gyerekeket, tudósít az MTI Ocskay Gábor…..
ducks 2010.03.31 12:00:42
@MeLa: A hétvégén az Icecenterben játszik az U-16-os csapatuk, aki kiváncsi rájuk, ott megnézheti őket. Nagyon készülnek a visszavágásra, mert a Stars tavaly igencsak elverte őket St.Pöltenben.
Jégkorong Stars-FTC 7-4 2010.03.20 19:34:00
Nem vacakoltak a csapatok, a negyedik percben már 2-1 állt az eredményjelzőn az első bronzmérkőzésen. Jánosi Csaba sérülése után gyors góllal tért vissza, ő egyenlítette ki Ennaffati vezető találatát. Az első harmadban hét gól esett, 5-2-re vezetett Williamson csapata húsz…..
Komoly veszteségekkel készülnek az élcsapatok az OB I. mai fordulójára. A hétfői és szerdai Dab-Vasas mérkőzések után sok eltiltott van a két csapatban. Ma mindketten egy-egy, a még rájátszást érő harmadik helyért küzdő csapat ellen játszanak, így továbbra is komoly…..
Két vereség után sikerült legyőznie a Vasas Bp. Starsnak a Miskolci Jegesmedvéket az OB I. középszakaszában. A vendégek előbb egyenlítettek, majd kétszer is felzárkóztak egy gólra, de az ötödik káposztásmegyeri találatra nem volt válaszuk, 5-3. A nap másik mérkőzésén az…..
ducks 2010.03.01 10:25:47
@moszkvicssluszkulcs: A két kiállításnak semmi köze nem volt egymáshoz. Hajós először kapott egy sima kétpercet, amit elég nehezen viselt, ezért kapott egy tízperces fegyelmit. A kispadon folytatta az anyázást és csapkodást, ezért kapta a második tíz percet, ami automatikusan végleges fegyelmit jelent. Azután még búcsúzóul szétvert az ütőjével egy neoncsövet a kijáratnál, aminek szerintem még komoly következményei lehetnek.
A másik kiállítás: A vége előtt nem sokkal Omar és Strengell akadt össze, amiért Omar két percet kapott. A lefújáskor Strengell egyből a büntetőpadról belépő Omarhoz korcsolyázott vigyorogva, aki nekiugrott, de a bírók egyből szétválasztották őket, így nem lett belőle komolyabb dolog.
Arról már szóltunk, hogy nyakunkon a 14 év alatti korosztály magyar bajnoki döntője, sőt jó előre beharangoztuk a többi utánpótlás-bajnokság végső szakaszának menetrendjét is. Az idő múlik, aki időt tudott rá szakítani, az már tanúja is lehetett a MAC Népstadion A csapata…..
ducks 2010.02.22 14:24:53
@durex26: lassan már egy éve
Minden további magyarázat nélkül kedves olvasóink elé tárunk három összefoglalót, az EBEL-t és az OB I.-et összekutyuljuk, igaz, gólokat csak két felvétel fog tartalmazni. A Jégkorong Tv videóin megtekinthetik a Sapa Fehérvár AV19 Salzburg-verését egyfelől, a Vasas Bp.…..
ducks 2010.02.08 15:18:59
@Spigott: Berta lövésénél az alsó hálótartó vasról pattant kifelé a korong úgy, hogy visszafelé az oldalhálót is kiszakította, amit utána az egyik vonalbíró foltozott meg.
Ennél én sokkal inkább kíváncsi lettem volna Ennafati góljára, amit először habozás nélkül megadott a játékvezető, majd az újpesti játékosok reklamálása után, hosszas tanakodás után visszavont.
Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy visszatérjünk a győzelem útjára, mondta Azari Zsolt Dab.Docler-csatár a Mol Liga-alapszakaszgyőztes kápmegyeri bukása után. A Stars–Dab.Docler összefoglalóját itt tekinthetik meg nyilatkozatostul, az UTE–FTC-t pedig itt...
ducks 2010.02.02 13:43:00
@freddi: Sajnos, a Hetler által edzett UTE serdülő csapat ugyanezt teszi, ha a meccs vége felé már nincs esélye a győzelemre.
Szombaton jobb volt a játék, értékelte a franciák elleni négygólos sikert az előző napi ötgólos győzelem után jobbára elégedetlen Marton Tibor, a serdülőválogatott edzője. A magyar válogatott vasárnap 14 órakor a szlovénekkel a tornagyőzelemért csap össze. "Az…..
ducks 2010.01.29 11:17:01
@M.T.: Ha már ennyire hangoztatod a versenyszabályzat betartásának a fontosságát, akkor nyilván Te sem tartod helyesnek, hogy a kölyök bajnokság rájátszásába is "belenyúlt" a szövetség, hiszen a 60 %-os szabály értelmében jó néhány játékos nem játszhatott volna a továbbjutó csapatokban, ha a szövetség nem módosítja a mérkőzések után három nappal az erre vonatkozó szabályt.
ducks 2010.01.29 12:06:30
@M.T.: Az eredeti szabály szerint nem csak az átigazolt játékosok nem játszhattak volna, hanem senki, aki nem szerepelt 60 %-án az alapszakasz mérkőzéseinek (pl. sérülés, vagy más miatt). Így azért már van több jogosulatlanul szereplő játékos is. (hacsak nem visszamenőleges volt a módosítás)
ducks 2010.01.29 12:46:11
@M.T.: Részlet a versenyszabályzatból:
"Csak az a játékos nevezhető a mérkőzésre, aki/akinek:
­ versenyengedélye az adott sportszervezethez tartozik (szerepel a sportszervezet rajtlistáján),
­ életkora megfelel az adott korosztálynak, illetve fel/lejátszás szabályának,
­ nincs eltiltva és — halasztott mérkőzés esetén — a mérkőzés eredeti időpontjában is nevezhető lett volna,
­ érvényes sportorvosi engedéllyel rendelkezik (Külföldi orvos által kiadott sportorvosi igazolás, csak hiteles magyar fordítással együtt érvényes. A sportorvosi igazolások érvényessége 18 év alatt: 6 hónap, 18 év felett: 1 év),
­ ugyanazon a napon még nem szerepelt bajnoki vagy MK-mérkőzésen. Ez alól kivétel a kuparendszerű lebonyolítás, és a kettős játékengedéllyel a Női Bajnokságba is játékengedéllyel rendelkező női sportolók esete.
­ egy adott bajnokságban (korosztályban) az alapszakaszt követően – amennyiben van rájátszás – csak olyan játékosok nevezhetők, akik sportszervezetükben az alapszakasz mérkőzéseinek legalább 60%-án nevezve voltak."
Ebben én nem látok semmilyen megkülönbözetést az eredeti és az átigazolt játékosok között.
Amúgy a buta szabályokat is be kell tartani.
A Vasas Bp. Stars tovább erősítette keretét, pont került Ennaffati Omar hosszabb ideje húzódó átigazolási ügyére. A válogatott védő klubváltását minden érintett jóváhagyta, így immár a Vasas Stars igazolt sportolója. Ezzel a Mol Ligában még általában öt védővel…..
ducks 2010.01.28 18:25:30
@Jacek Pecek: Ezt bővebben is kifejthetnéd
Berta Ákos újpesti szerződése és Starshoz igazolása körül nagy a felhajtás és a kuszaság. Az előző Mol Liga-szezonban csapata legeredményesebb magyarja volt, 38 meccsen 20 gólt és 25 gólpasszt, 45 pontot gyűjtött a válogatott csatár. Az alábbiakban a két fél…..
A 18 csapatosra bővült U14-es bajnokság szeptember 12-én kezdődik, a játéknapok szombatonként lesznek. A mezőnyt 8 csapatos A és 10 csapatos B csoportra bontották, erősorrend szerint. A felsőházban az SC Csíkszereda, a Sapa Fehérvár AV 19, a Dunaferr, az FSZSE-Zalai Titánok, a Bp.…..
ducks 2009.09.08 20:05:04
@Tillasz: Köszönöm! Így már azért jobb a helyzet. Bár a versenynaptárból ez nem derül ki egyértelműen.
Több cikket írtunk már a magyar utánpótlásról. Ezek általában nagy vihart kavartak. Áttekintő jelleggel még nem foglalkoztunk a helyzettel. Ezúttal foglalkozunk.A jégkorong utánpótlás-nevelés kérdése blogunkon markánsan először a Hári János svédországi sikereiről…..
ducks 2009.08.31 20:55:31
ducks 2009.08.31 21:29:23
@Bubu0: Köszönöm! A két csoport erejét elnézve ebből még az is kijöhet, hogy az UTE "B" bejut a felsőházba, az UTE "A" pedig nem. Vicces lenne...
ducks 2009.09.02 11:58:20
@ob4: szerintem elégedett lehetsz azzal az idővel, a világcsúcs ugyanis (eddig) 9,58 volt 100 méteren.
Nem érzem, hogy a játékosokkal vagy a szülőkkel kommunikációs problémám lenne – állítja Kercsó Árpád. A télen Székelyföldre távozott mesteredző várhatóan visszatér hazánkba, több klubbal is tárgyal. Kercsó szeretne visszakerülni az U14-esek tehetséggondozási…..
ducks 2009.06.16 13:04:46
Február elején az MKB Bank elfogadta az új tulajdonosjelölt ajánlatát. Ez azt jelenti, hogy a technikai részletek egyeztetése és a bank által előírt feltételek teljesítése esetén akár még ebben a hónapban rendeződhet a zalai jégpálya tulajdoni viszonya.Fendrik Zsolt ügyvéd a…..
ducks 2009.02.21 16:56:28
Jégkorong 2009. február 11. 2008.12.01 02:11:00
OB I.18.00 NZ-Stars–FTC15.00-tól ifjúsági bajnokság18.00-tól kölyökbajnokságA világ legjobb bajnokságainak mérkőzéseiÉlő közvetítések    ..
ducks 2009.02.12 16:48:47
@canadien: "A sikerhez nélkülözhetetlen a fegyelem, a sportág iránti alázat. A tehetség kevés, a fizikai felkészültség kevés, együtt kell az egész. Van olyan volt tanítványom, aki most a hangjával próbál utánozni, de hát tartalom nélkül nem ér semmit az egész." (Kercsó Árpád)
Izgalmasnak ígérkező mérkőzésekkel folytatódik ma este az OB I. középszakasza. A megerősödött Miskolc a megerősödött Ferencvárost fogadja, az UTE a Dab.Docler ellen köszörülhet csorbát, a Stars Székesfehérváron vendégszerepel.Nem választott rosszul a Sport Tv, amikor…..
ducks 2009.01.30 20:24:16
Február 1-jétől a HC Felcsík utánpótláscsapatánál dolgozik a Zalaegerszegről távozó Kercsó Árpád. Az edző blogunknak elmondta, nem fegyelmi büntetése miatt tér vissza szülőföldjére, az csak az utolsó csepp volt a pohárban."Nagyon szerettem a zalaegerszegi feladatot,…..