Regisztráció Blogot indítok
Adatok
pardes

1 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szakad az LMP frakció is? A Milla mégsem akar pártot? Mesterházy Gyurcsány után Bajnait is lenyomja? Jávor Párbeszéd Kft-t alapít? Az ellenzéki káosz kibogozásában már meglehetősen sok mindenki elveszett, de mostanra kitisztulni látszik a kép. Az LMP szakadásánál ugyanis…..
pardes 2013.02.06 19:27:28
Kedves Fent és Lent!

Először is, csatlakoznék lejjebb megnyilvánult Member társamhoz, aki maradó LMP-sként mondta: „Maradó vagyok, de a fenti szöveg stílusa kiábrándító, főleg a blog eddigi írásait ismerve." Nagyon sajnálom, hogy ennyire leegyszerűsítő és igénytelen írás született erről a fontos kérdésről ezen az egyébként jóval igényesebb blogon.

A teljes magyar közélet elmúlt két évének joggal rágott gumicsontja az ellenzéki együttműködés dilemmája, amit az „Orbánt leváltani a szocik nélkül nem lehet, velük viszont nem érdemes” mondatban lehet összefoglalni. Az LMP két fele a fenti összetett mondat más-más felét tartotta szem előtt, amikor a 2014-es választás prioritásairól döntött. Egyikükben a ”nélkülük nem lehet”, másikukban a „velük nem érdemes” bizonyult erősebbnek. Mindkettő morálisan vállalható és racionálisan igazolható, csak más-más félelmek és remények mentén.

A maradók azt hiszik, hogy az LMP nem fogja tudni érdemben alakítani a 2014 után újjáépülő Magyarország sorsát, az teljesen az MSZP karmaiba kerül, ellenben az LMP biztosan megsemmisül ebben a kísérletben. A távozók azt hiszik, hogy az LMP (illetve a PMP) egészen biztosan nem mindenben, de fontos részletekben alakítani tud az ország 2014 utáni útján. És abban bíznak, hogy a választók egy része ezt a hozzájárulást felismeri, értékeli és kellően fontosnak tartja ahhoz, hogy fenntartsa az LMP-t (PMP-t).

Külön meg kell ítélni az Együtt 2014-et mint új szereplőt, hogy Bajnai Gordonban van-e képesség, hajlandóság illetve mindkettő ahhoz, hogy érdemben és jó irányba eltérítse az ország útját a szocik eddig követett gyakorlatától, mert valóban nem kecsegtet túl sok jóval, ha ezentúl önmagában azt kéne követni Orbán helyett. Ehhez figyelembe lehet venni a Bajnai-kormány tevékenységét, a Haza és Haladás Alapítvány tevékenységét, a Haza és Haladás Egyesület elnökségi tagjait és azok múltját, Bajnai céges és kormányzati múltját, Bajnai legközelebbi munkatársait és azok tevékenységét többek között. Illetve meg kell ítélni, hogy a másik két szereplő, a Szolidariás és a Milla mennyiben tudnak és akarnak hozzájárulni ehhez.

Ezt az egész kérdéskört illetve annak egyik álláspontját "Akkoris Kinyalom Bajnai Seggét" szinten elintézni nem látom, mit tesz hozzá a megoldáshoz és főleg ahhoz, hogy 2014-ben tovább tudjunk lépni, és együtt tudjunk dűlőre jutni abban, hogy hogyan.

Én távozó vagyok az LMP-ből, azaz a megalakuló Párbeszéd Magyarországért tagja. És nemcsak a 2014-es helyzet megítélése miatt. Hanem mert azt gondolom, hogy ami 2014-ben dilemma, az hosszú távon is fenn fog állni: a következő 10-15 évben nem lesz olyan kormánya Magyarországnak, amelynek az ország jelenlegi 3 középpártja közül (Fidesz, MSZP, Jobbik) egyik ne lenne tagja. Innentől kezdve viszont Schiffer álláspontja csak addig vonzó, amíg nem gondolunk bele, hogy ez az ember vagy arra vár, hogy az LMP egyedül abszolút többséget szerezzen a Parlamentben, vagy pedig egyszer ő is meglépi azt, ami miatt most a párt másik felét seggbebújással vádolják, azaz hogy politikai céljai legalább részleges elérése érdekében az egyik nagy párt mellett lesz kormányzati tényező.

Utóirat. Külön szomorúság számomra, hogy Schiffer András, aki az utolsó közös kongresszuson beszédében arra hívott fel, hogy morálisan ne kezdjük ki egymás álláspontját, hanem ismerjük el azt jószándékú, tisztességes, az ország sorsáért aggódó és tenni vágyó emberek véleményének, akik más következtetésre jutnak, mint mi - most nyilvánosan „kedveli” ezt a blogbejegyzést. Vagy akkor nem volt őszinte, vagy most.
Jávor Benedek az LMP történelmi felelősségéről beszélt a közelmúltban. Ritkán van érvényes tartalma az efféle mondatoknak, a frakcióvezető azonban kivételesen jókor hangsúlyozta: sorsdöntő jelentőségű döntés előtt áll pártja. A Lehet Más a Politika közelgő…..
pardes 2012.11.13 14:42:07
Kedves Sajtos!

Nagyom sokszor kedvelem az írásaidat, ezt azonban egyre növekvő szomorúsággal olvastam. Mezei LMP-sként reflektálnék pár állításodra. Ez nem az LMP hivatalos álláspontja, hanem az enyém.

1. Nem a baloldali hecckampány keltette gyűlölet miatt borzadunk a Fidesztől, hanem azon konkrét és gyakorlati intézkedések tömege miatt akarjuk leváltani, amivel minden eddiginél nagyobb kárt okoztak a magyar demokráciának és az országnak. Ezt többször említette a kulcsvezetőink közül Karácsony, Schiffer, Jávor is.

2. Szó nincs arról, hogy 2014 után Bajnai, Gyurcsány és Kuncze kormányozná ezt az országot.

3. Az igazi egybemosás azonban most jön, és a tartalom teljes nem ismeretéből fakad:
„Közelebb áll hozzánk a Fidesz unortodoxiája, mint Bajnai mainstream lakájpolitikája, közelebb áll hozzánk a Jobbik EU-szkeptikus nézőpontja, mint a kormány Brüsszel előtti hajbókolása.”
- EU-szkeptikusnak nevezi EU zászlók égetését? Nagy-Britannia EU-szkeptikus, de ilyet ők sem tesznek. Neked nem felróható, hogy nem voltál ott pl. az LMP EU-pártvitáján és így fogalmad sincs az LMP EU álláspontjáról, de az ezt a bejegyzést lájkoló párttagtársainknak igen, hogy ennyire nem tájékozódtak arról, mire is jutottunk. Az LMP nem EU-szkeptikus, hanem egy EU-kritikus integrációpárti. A Jobbik pedig alapvetően integrációellenes.
- Továbbá, a Fideszben semmi de semmi unortodox nincs, csak dilettantizmus és korrupció. Egy hajszálnyit is a „rendszerkritika”-nak beállítani ezt az „unortodoxiát”, amely már a meghozataluk pillanatában sem működő intézkedéseket takar... Mire gondoltok?
- Bajnai mainstream lakájpolitikája – nem tudom, ismered-e pl. a Bajnai-kormány adópolitikáját, amelyben a legális munkavállalást sújtó járulékot csökkentette, viszont a rendszerváltás óta először és egyedüliként vagyonadót (nagy értékű ingatlanok, vagyontárgyak) vezetett be. Ez a valóban a legfelső 10%-ot adóztatta - azaz a saját osztályát. Olvastad a Haza és Haladás szociálpolitikai koncepcióját és az LMP-jét? (mindkettő elérhető). Összevetetted azzal, amit most a Fidesz művel? Szerinted melyik áll melyikhez közelebb?

4. „Persze a demokráciáról nagyon is mást gondol az LMP, mint a Fidesz és a Jobbik, de ez a különbség sem annyira fontos, mint képzelnénk.”
Nem annyira fontos? A Fidesz elmúlt két éve, a ma életbe lépett választási törvény, és az a számtalan intézkedés, amikor az LMP szólalt fel a Fidesz ellen?

5. „Mert amit Bajnai képvisel, az a legmerevebb európai mainstream kapitalizmus. Egyetlen értelmes programpontja van: leváltani Orbánt.”
Ez egészen egyszerűen nem igaz, de ne haragudj, ha nem veszed a fáradságot, hogy utánanézz a tényeknek, akkor ez úgysem fog számodra kiderülni.

Ebben az egész sajtos cikkben sajnos SEMMI DE SEMMI TÉNY, KONKRÉTUM nincs, hogy mire alapozod a következtetéseidet, csak egy rakat elnagyolt leegyszerűsítés, hiedelem, mítosz. Pontosan ez tartja fenn a kétosztatúságot, ez maga a kétosztatúság: ha nem vagyunk hajlandók megismerni és árnyaltnak látni a vélt és valós ellenfeleinket, hanem lehetőleg minél elméletibb és ideológiaibb címkékkel megbélyegezzük őket. Onnantól nem kell velük bajlódni, elolvasni az LMP és a HH szociálpolitikai koncepcióját és összevetni azzal, amit most a Fidesz művel, és EZ ALAPJÁN DÖNTENI, MELYIK ÁLL HOZZÁNK KÖZELEBB, hanem meg lehet maradni az előítéleteinknél - a kétosztatúságnál.

Az LMP nem ezt ígérte. Azt ígérte, szakít ezzel. Azt ígérte, végre valaki a valósággal fog foglalkozni, konstruktívan és proaktívan és ügyek mentén, nem pedig azzal, ki miért hülye és főleg nem az ellentétes előjelű előítéletek szerint. Mert pont akkor és pont azzal tartjuk fenn a hiszterizált politikai és társadalmi közeget.

Kedves Sajtos, egyébként számtalanszor kedvvel olvasom a bejegyzéseidet, de ez egyszer ez eléggé félrement szerintem.
Most már tényleg itt az ideje, hogy egy külön listára gyűjtsük össze a legkeményebb politikai performanszokat, alibiakciókat a Societas-tól a Fidelitas-ig. Tényleg csak pár felejthetetlen pillanat, ami bevillan az elmúlt évekből: A Fidelitas vízgereblyézése. A Munkáspárt…..
pardes 2011.04.06 03:00:22
@Jani haverja: Kedves Jani haverja: a szélerőmű egészen biztosan nem környezetszennyezőbb egy teljesítményegységre vetítve, mint az atom. Kérlek nézz utána. Valóban drágább.
pardes 2011.04.06 03:04:22
@Jani haverja: Kedves Jani haverja: Ez nem igaz. A szélenergia működik valóban - szárazföldön - átlagosan 20% kihasználtsággal, tengerparton az is minimum 24%-kal. Egy kapcsolt biogázerőmű a kapcsolt földgázhoz közeli 60% hatásfokú, kapcsolt biomassza szintén 56% hatásfok körüli. A geotermikus villanytermelés pedig zsinór villanytermelés, folyamatosan, 7 nap 24 órában, 100% kihasználtságú.
Vegyünk egy egységsugarú brüsszeli energiapolitikust. Átlagos munkanapján eddig különböző erősségű vitákon, előadásokon, konferenciákon, workshopokon vett részt, olyan témakörökben, mint a Társadalmi egyeztetés a károsanyag-kibocsátás csökkentésének…..
Elég nagy figyelmet kapott két jogi változás is mostanában, talán nem árt szólnunk róla itt sem egy pár szót: az egyik 21/B/2008. AB határozat a bejegyzett élettársi kapcsolat jelen formában való alkotmányellenességéről (és az erről szóló jogszabálynak még a hatályba…..
pardes 2008.12.19 12:22:32
helló mcs,
De van. Mármint agresszív nő. Pl. én is az tudok lenni x másodperc alatt... < :-) >
Én nem ezt állítottam, és egyébként gondoltam is rá, hogy beteszek egy disclaimer-t a "de hát én már láttam agresszív nőőőőőt..." típusú hozzászólások ellen.
Egészen biztos nem találkoztam minden ivarérett férfival, és főleg nem pofozkodtam mindegyikkel, egyebekről nem is beszélve.

Amit én próbálgattam mondani, az az, hogy a családon belüli erőszak
i) komolyabb probléma mint ahogy ez a számítógép mellől, úgy látszik, kitűnik,
ii) az esetek 90valahány százalékában férfi üt meg nőt, dacára annak, hogy igen, devaaaannak agresszííív nőőők iiiis,
iii) és ez innentől kezdve nem olyan vicces, mint a jelentkezzen az az ivarérett férfi akit még nem... (félemlített meg ivarérett nő?) típusú hozzászólás,
iv) a távoltartás másutt sok esetben bevált, és nálunk is régóta küzdöttek érte, akik a témával foglalkoznak.

Az extra agresszivitás génről érdeklődj biológusoknál, kutass emlékeidben, valamint szemlélj kisfiúkat és kislányokat játszani illetve verekedni.
Én Vida Gábor molekuláris biológus-ökológus előadásán hallottam, hogy az X kromoszóma minden létfontosságú információt tartalmaz (muszáj is neki, mert nekünk csak ez van, ennek egyedül is kell mindent tudnia). Az Y-ban van egy csomó felesleges izé meg redundáns meg duplikáció, és ami fontos, az lényegében kettő: egy ivarjelleget meghatározó gén - enélkül alapban nő felé fejlődne minden zigóta -, meg egy extra adag agresszivitás gén. Ami az evolúciót nézve abszolút funkcionális, nem? Csak a mai hálószobákban nem az.
Vida egyébként akadémikus meg jófej, úgyhogy hittem neki. Még más érdekeseket is mondott a férfi-nő genetikai különbségekről.
pardes 2008.12.19 16:52:49
helló mcs,
Nem akartalak kioktatni, sajnálom, ha úgy érzed, hogy sikerült.
Most Te is megtetted, akkor 1:1 és hagyjuk abba..?
- A Vida-féle kijelentést (extra agresszió gén) nem vitatod úgy látom, bár ez ellenőrizhető, lehet, hogy érdemes is lenne megtenni.
- "A férfiak esetében kicsit nagyobb a valószínűsége az agresszióra való hajlamnak" - ez nekem így túl gyenge. Az agresszor 90-nagyonsok %-ban férfi.
- A távolságtartás nem a válás helyett kell, hanem mellett. Alatt. Azalatt az x év alatt, amíg az folyik, és hogy a bántalmazott fél oda eljuthasson.
- Továbbra is azt gondolom, szerencsére nem személyes tapasztalat, hanem helyismeret és ismeret alapján, hogy ahol megindul az erőszak, ott nem párterápiás helyzetgyakorlatok és kommunikációs tréningek kellenek.
A párterápia alapja a közös felelősség felismerése. Mindkét fél változtatási szándékkal és a helyzetre gyakorolt saját hatásának elismerésével megy bele. Ilyen közös felelősség a bántalmazás esetében nincs. Hatás se. "Mit tehetek én, hogy ne verjen?" - Hagyd ott azonnal, és biztosíttasd, hogy a közeledbe se jöhessen.

Értem, amit itt többen mondotok, hogy ez visszaélésekre ad alkalmat. Ez igaz. Viszont nem látom, akkor mit javasoltok e helyett - az eddigi "javaslatok" nem életszerűek a családon belüli erőszak természetének és valós mértékének ismeretében. Amiről itt mi vitatkozunk, az az általam ismert szakemberek véleménye alapján tény és nem vita tárgya.
A belenyúl-az-állam-a-magánéletbe problémát sem érzem életszerűnek ez esetben, főleg, hogy a távoltartás tudtommal az USA-ban és számos más, nálunk sokkal kevésbé paternalista hagyományú állami berendezkedésben régóta működik.
Tizenöt éve, 1993 december 12-én hunyt el Antall József, Magyarország miniszterelnöke. Halálának tizenötödik évfordulóján három, a miniszterelnökké választását megelőző időszakból származó beszédéből idézünk részleteket, valamint a kormányalakítási megbízás…..
Ma 19 órától tartjuk a Jobbklikkel és a Reakcióval közös Konzílium kerekasztal-beszélgetésünk első rendezvényét, a Nemzeti blogcsúcsot Budapesten, az Aranytíz Művelődési Központban (V. kerület, Arany János utca 10.). Úgy beszéltük meg, hogy a bemutatkozáson túl mindenki…..
pardes 2008.11.20 21:38:38
Álmomban azt álmodtam, hogy választások vannak. Én elővettem Orbán Viktor fényképét, jó sokáig néztem a fejét, majd bedobtam egy felest. Ezután elővettem Mikola István és Semjén Zsolt fényképét, jó sokáig néztem a fejüket, majd bedobtam két felest. Elolvastam, amit az…..