Regisztráció Blogot indítok
Adatok
mobo

0 bejegyzést írt és 362 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Akár európai alapelv is lehetne az, hogy az abortusz helyett az örökbefogadást részesítsék előnyben Carlo Casini, az Európai Parlament alkotmányügyi bizottságának (néppárti) elnöke szerint  – írja a Magyar Kurír. Az ügy azzal kezdődött, hogy a magyar kormány…..
A TASZ jelenti Az abortusz rossz? 2011.06.08 23:43:00
A terhesség művi megszakításának jelenlegi szabályozásáról a magyar állampolgárok ritkán látott arányban gondolják, hogy jó úgy ahogy van (60 %-uk szerint megfelelő, további 5 % szerint még túl szigorú is). Egyébként a válaszadóknak ugyancsak több mint fele (60 %) válaszolt úgy, hogy az abortusz…..
mobo 2011.06.09 19:08:37
@Mohamed: A próféta szót nem te írtad, hanem én. Jó tudni amúgy, hogy "isten így méi a jellemet nehézségek sorozatával". Ő mondta ezt neked, még mikor a légióban szolgáltál?
Alighanem minden kísérlet hiábavaló lenne, hogy megértsem a gondolat- és lelkivilágodat, de hogy színesíted a blogot, az tény.
mobo 2011.06.09 19:25:13
@"the dragon":
Az agyhullámokat nyilvánvalóan nem az élet kritériumaként hozták fel, hanem mint az emberi lét egyik alapvetőnek tekinthető ismérvét, ami ez ember egy potenciális definíciójának is része lehetne, ha lenne ilyen definíció.
Ha lenne ilyen definíció, és azt mindenki elfogadná, akkor valszeg nem lenne most miről vitatkozni itt.
Azt a fapados definíciót meg, hogy az ember = emberi hímivarsejttel megtermékenyített emberi petesejt, nem mindenki teszi magáévá.
mobo 2011.06.09 19:39:57
@Mohamed: "mellesleg megtiszteltetésnek veszem hogy prófétának tartassz."
Már nem mert lefokoztalak elmebeteggé, nem emlékszel? Na mindegy, pá.
Nem, ennél jobb hírünk nem lesz mára, és valószínű a hónapra sem nagyon: Danny motherfucking badass Trejo, a szénné tetovált, sittesből színésszé lett mexikói ember a Sons of Anarchy című F/X-sorozatban kapott többepizódos szerepet. Trejo Romero "Romeo" Paradát…..
w Tudjuk, hol laksz 2011.05.03 08:30:00
Velünk nem lehet baszakodni – ez az üzenete Oszama bin Laden kivégzésének. Kedvemre való üzenet ez magyarként és felelős hazafiként. Hiszen ebben a konfliktusban egy kicsit mi vagyunk az a cowboy, aki végül lelőtte a gonoszt. Legalábbis inkább, mint a másik, a halott cowboy.…..
Kedves barátaim, az országgyűlés ma elfogadta Magyarország új Alaptörvényét. Erről a történelmi jelentőségű napról a blogban is meg kell emlékeznünk. Először az előzményekről. A választásokat követően az új, nemzeti többségű parlament úgy döntött, tiszteletben…..
 Magyarország új alkotmánya feltehetően nem lesz világnézetileg semleges. Sokan nem értik, mi ezzel a baj, nekik szól a poszt.A világnézet mindig hiten alapul, a más világnézetű emberek (részben) másban hisznek, erre a hitre alapul az értékrendjük. Lehet, hogy létezik persze…..
Semmi különös, csak, ami első blikkre eszembe jutott róla. Szokásommal ellentétben vélemény és nem tótumfaktumi képességeim csúcsra járatása. Kezdjük ezzel az egész névbiznisszel. Az első, ami eszembe jutott (és igen, nagyon cinikus gondolat), hogy ha az ellenzék pár…..
mobo 2011.03.10 12:49:45
@Nevem Earl: Ugyan, csak azt kell mondani, hogy te szoktál neki mesélni, otthon.
És tessék nem elfutni, hanem belülről bomlasztani a rendszert! : )
mobo 2011.03.10 13:03:41
@HÚÚ: Se isten, se pártok... Én benne vagyok! : )
  Heller Ágnes valami egészen elképesztő produkciót adott elő kedden az Európai Parlament vitanapján. A filozófus Morvai Krisztina kérdésére válaszolva azt mondta, 2006 őszén senkit sem lőttek meg, senkit sem kínoztak a rendőrök:  Senkit nem lőttek meg, mutasson…..
mobo 2011.03.03 19:27:45
@Tuor: Igen, a True grit-ben is visszakérdez Jeff Bridges: shot or killed?
Ugyanakkor szerintem nyilvánvaló, hogy a néni a hagyományos éleslőszeres lövésre gondolt, hiszen a gumilővedékkel való lövés, lássuk be, a lövésnek egy speciális esete. Azt már cizellálni kell, mert alapesetben a lövés nem gumilövedékkel történik.
Forrásunk szerint a szemléletkiigazítási eljárás nem fájdalmas, sőt a tesztelésben részt vevő személyek némelyikének orgazmus közeli élményt okozott. Lényege a következő: mindazok számára, akik hátráltatják a szakértői kormány szakértői és felelősségteljes…..
 Mint minden hatalom, a Fidesz kormánya is hoz ostoba döntéseket. Nem is keveset. Ám eddigi hülyeségeiken csak mosolyogtam: nem olyan könnyű végzetesen elkúrni egy országot…  Ám a legújabb baromság, ami a Fideszes ötletemberek sötét fiókjából előkerült,…..
mobo 2011.03.03 13:43:06
"A nyomorban – mai divatos és szofisztikált kifejezéssel: mélyszegénységben – születő gyermekeknek eddig is alig volt esélyük arra, hogy rendes ellátást kapjanak a védőnői hálózattól, hogy rendes óvodába (egyáltalán óvodába) járjanak, majd megfelelő képzést nyújtó iskolában koptassák azt a bizonyos padot. S így az óriási induló hátrányuk egyre nő. Erre volt valamilyen (rossz) válasz a hoffmanni elképzelésekben, ám most egyértelműen lemondunk e gyerekekről. Hiszen nyilván „mihasznák, tanulni nem akarnak, eredményeik rosszak, minek ezeknek a drága pénzen fenntartott iskola, menjenek dolgozni”. Nem megoldást keresünk arra, hogy e gyerekek – akik között persze erősen felülreprezentáltak a cigányok – minél hamarabb bekapcsolódjanak az óvodába, a közoktatásba, s ott ledolgozzanak valamicskét a hátrányokból, hanem lemondunk róluk.

A PISA-eredmények azt mutatják, hogy az általános iskolából minden ötödik tanuló funkcionális analfabétaként lép ki. Esélye sincs, hogy munkát találjon. A fiatal munkanélküliek döntő része ebből a körből kerül ki. Eddig legalább az esély megvolt (még ha nem is nagy a mai közoktatás méltánytalansága és a szakképzés színvonala miatt), hogy a tankötelezettség kényszere miatt kitanuljanak valamilyen szakmát. Ezután majd a kudarcos iskolai pályafutásuk végén nyilván meg sem kísérlik, hogy továbbtanuljanak. Mehetnek persze kapálni meg árkot ásni. De lesz hova? Ha nem, akkor hirtelen megugrik a munkanélküliség, a segélyért sorban állók száma. Persze ez is megszigorítható, akkor viszont marad az Orbán által leírt tyúklopás, falopás és egyéb, az egyre szigorított büntetőjogi kategóriákba tartozó „megoldás”. Aki nyomorban született, úgy is hal meg. („Szerencsére jó korán.”) "

www.fn.hu/belfold/20110302/orban_lemond_szegeny_gyerekekrol/
Liberatórium Üldözési mánia 2011.02.14 20:17:00
Vannak emberek, akik imádnak üldözni. Igazából mindegy, hogy abortusz, szerencsejáték, alkohol, vagy rövid szoknya. Üldözendő és kész. Most egy kicsit kárhoztatnám őket :) Alighanem mindenki találkozott már olyan emberrel, aki üldözne valamit. Általában a…..
kacatvilág szalámitaktika 2011.02.17 11:12:00
Bakács szalámi-ügye egy monolit.De nem úgy színtelen és nagy, jelentős, lassú monolit, mint Tarr Béla torinói lova, hanem kicsi, színes és pörgő, mint a magyar fing.Lássuk a mély, fizikális világ alatti spirituális összefüggéseket is: ló, lóhús, lókolbász, ló szalámi,…..
Hogy a meleg büszkeség körül lesznek konfliktusok, az előre látható volt. A Gay Pride a magyar jobboldalisággal nem kvadrál. Ha a filozófiai forrásvidék a KDNP, akkor bizony lárvás vizet iszik a kormányzó erő, és kellemetlen helyzetbe kerül, amikor ehhez kellene hozzászólnia. A…..
mobo 2011.02.16 10:25:29
@Suum Cuique: Köszönöm a linket, meg fogom nézni.
Tehát ennek a mazsolázó főhivatalnak monopóliuma van a (szigorúan objektív) mazsolázásra, így képzeljem?
"hivatalos értelmező szerve, amelynek értelmezése az irányadó törvényesen"
Tehát van az isteni törvény, amelynek van egy emberi hivatal általi, törvényes érelmezése.
A probléma csakugyan "ki van küszöbölve".
mobo 2011.02.16 10:36:56
@Suum Cuique: Imé a kígyó a saját farkába harapott, bezárult a logikai kör.
Azt hiszem, már mindent értek.
mobo 2011.02.16 10:54:18
@Suum Cuique: Szerintem meg zárt logikai láncokkal és képviselőikkel nem érdemes vitatkozni. (Az "érdemes"-en van a hangsúly.)
Liberatórium A dolgok mélye 2011.02.08 20:57:00
Azt mondja a kedves hozzászóló, hogy a dolgok mélyére hatolt, pedig csak a felszín felszínét kapirgálta MNYP ügyben. Megmutatnám, hogy mi is van a dolgok mélyén. Van egyszer a demográfia. Amikor a felosztó-kirovó rendszert kitalálták, 4-5 gyerek volt családonként és…..
Modorosblog Így harminc után 2011.02.08 06:00:00
Harminc év, mágikus kor. A valódi felnőttkor kezdete. Emberekké váltunk - nővé, férfivé. Férfiként egyre inkább halántékra fésüljük a hajunkat - és már egy Saab nyűgöz le minket a Ferrari helyett. Harminchárom év: krisztusi kor. A bőrdzseki, a póló, a…..
Isten nevének szerepeltetésére nincs egységes európai formula. A készülő magyar preambulumáról is el kell dönteni, hogy Isten szerepeljen-e benne, ha igen milyen formában történjen az.  Ha szükség van előszóra az alkotmányban, van-e helye benne Istennek? Miért van ennek…..
A Sons of Anarchy, ahhoz képest, ahonnan indult (egyenetlen pilot, döcögős első évad) a második évad végére olyan szépen kinőtte magát a tévé egyik legjobb drámájává, hogy ihaj. Az elvárások éppen ezért meglehetősen magasak voltak a harmadik évaddal szemben, különösen a…..
Liberatórium Nyögdíj 2010.11.25 20:50:00
Kedvenc Pártunk és kormányunk nem kicsit kiakasztott. Írtam is gyorsan egy posztot, de inkább nem publikáltam. Helyette írok egy civilizáltabbat. Mostanában rengeteg szó esik arról, hogy a magánnyugdíjpénztárak milyen rosszak, bezzeg az állami milyen megbízható. (Mintha…..
mobo 2010.11.26 13:16:30
@stoic79: Az egymillió 'extra' gyerek azért kissé utópisztikus elképzelés szerintem, ahogy az is, hogy mindnek lenne munkája is.
A modellből tisztán látszik a katasztrófa, ezért remélem (de nem hiszem), hogy súlyos tévedéseken alapul. : )
Szerintem lesz egy töréspont, amikortól kezdve nem lesz olyan, hogy nyugdíj, illetve mindenkinek magának kell előtakarékoskodnia rá, ahogy és ha akar/tud.
Szerintem mi már ez után a töréspont után leszünk (lennénk) nyugdíjasok, erre utal az, hogy fizetnünk ugyanúgy kell, mint az elődeinknek kellett, de jogosultságunk mégsem lesz (járulékból adó).
Tehát a befizetésekből még egy darabig ketyeg a rendszer, utána lejár, aztán karszéttárás, hogy készlet kifogyott, és akinek van a matracban valami pénze eldugva, az azután is mehet majd a boltba kenyérért, akinek meg nincs, az éhenhal.
 A Melindák ilyenek. Engem már Bánk Melindája is idegesített, a maga álságos szűziességével, hisztérikus áldozatszerepével, azzal a nagyon gusztustalan mentalitásával, hogy a maga félrelépéséért másra tolja a felelősségét, gaz csábítóról hord össze hetet-havat,…..
Volt nekem egy tévészerelő haverom, ő mesélte, hogy amikor nyugdíjas mamák telefonáltak neki, hogy baj van, Zsoltikám, nagy baj van, akkor tízből kilencszer a következő volt a probléma:A mama kis horgolt csipketerítővel díszítette a tévét - A kis csipketerítőre rárakott egy…..
Kósa Debrecene tízmilliárdot kap stadionra, ám nem biztos, hogy az országnak és a városnak pont erre van a leginkább szüksége. Tipikus Fidesz-betegség, hogy a nagyság valódi megjelenítője a futballsiker. (Fotó: MTI) A kormány döntése alapján Debrecen városa két éven át két…..
Teljesen véletlenül találtam meg ezt a videót és sokkhatás alá kerültem. Micsoda? Hogy John Rambo az első rész végén majdnem... ööö... Spoiler helyett nézd inkább meg a Rambo I. alternatív befejezését az alábbi videón, az utolsó szó jogán pedig legyen…..
Pilu Kommandósok VS kismamák 2010.10.06 08:10:00
 Súlyos kor-, és kórkép ez. Gyalázat. Olvasat #1: Kommandósok mennek egy - ránézésre - negyvenkilós nőért. Nem lőtt, nem rabolt, nem robbantott, és még csak meg sem zsarolt senkit, missziójának tekinti az otthonszülést. A jelek szerint társadalmunk, államunk torkán…..
mobo 2010.10.06 16:01:11
@Archenemy: Nekem az jött le, hogy a mozgalomnak úgy általában nem a lokációval van a fő baja, hanem a körülményekkel, és otthonszülés alatt bizonyos feltételegyüttes meglétét értik, nem feltétlenül az otthoni fotelt. (Persze vannak olyanok is, akik igen.)
És a hozzáállás megváltozását. Pl.
én voltam férfi szülészorvos felkészítő előadásán (kb. mint a gépészelőadások az egyetemen), és szülésznőén is (aki már maga is szült!!!). Valahol a kettő között, de az utóbbihoz közelebb van az igazság. Meg odaát.
mobo 2010.10.06 16:11:41
@felucca: Hát a mainstream ballaszttal szembemenni mindig is nehéz volt... : )
Viszont a jelenlegi feltételek mellett én is veszélyesebbnek tartom a (helyileg) otthon szülést. Mint laikus.
Egyébként amit a szülő nők a kórházakból hiányolnak, az igazából nem csak a szülésre igaz, szóval elég átfogó probléma ez.
-Apu, Apu, mikor lehet már kutyánk? Annyira szeretnék egy nápolyi masztiffot meg egy magyar vizslát... meg macskát meg mindent! -Majd ha kertes házunk lesz, akkor. Akkor mindent lehet. De ide, a lakásba nem hozunk állatot, annak nem itt van a helye.     // // Ismerős…..
mobo 2010.10.05 12:03:59
@Jerky_Master: És ki a haver, a Rent srác vagy Irvine Welsh? : )
Amúgy én semmi pénzért nem költöznék a bp-i belvárosba. Vagy csak naggyon sokért... : )
mobo 2010.10.05 12:37:33
@Jerky_Master: Hát nemtom, nálam alapból tudnia kell a lakóhelyemnek azt, hogy max. 20 percen belül erdőben legyek (nem parkban és nem is "kiserdőben"), így alighanem nem vagyunk közös nevezőn "semmi nincs ott" és "mucsajröcsöge" tekintetben, de hát istenem. Ami az egyiknek orvosság, a másiknak gyógyszer, hogy modoros is legyek.
(Nyolckernek csakugyan van már pár olyan része, ahol el tudnék laki egy fél napig. Nemrég jártam arra. : )
mobo 2010.10.05 13:45:15
@Jerky_Master: "a Szt István körúttól is 20 perc alatt erdőben lehetsz. Villamos, séta, vagy fogaskerekű."
Hát ez csábító, de azért nem pont úgy hangzik, mint mikor veszem a kedvenc botomat, füttyentek a kutyámnak és elballagok gombázni a bakonyi erdőbe.