Regisztráció Blogot indítok
Adatok
invalid user name

24 bejegyzést írt és 1236 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mivel nagyon érdekel, katolikus körökben ki hogyan készül az április 3-iki választásokra, január-február fordulóján egy tízkérdéses kérdőívvel szondáztam meg a tágabb környezetemet. A közel 130 válasz alapján természetesen nem mondom meg, melyik pártra kell voksolni – az alábbi összegzés inkább…..
Az ókori görögök nem nézték jó szemmel azokat a polgártársaikat, akik csak a saját dolgukkal törődtek, és a város, a polisz ügyei (azaz a politika) iránt érdektelenek maradtak (még külön szót is használtak az ilyen emberekre). Platón úgy mondta: ha a jó emberek közömbössé válnak a közügyek iránt,…..
  Kína nagy és népes ország. Központi kormányának világpolitikai jelentőségét ez a két tényező adja -- de meddig? A kínai gazdaság növekedèsének motorja a 20. század második felének népességrobbanása -- és talán meglepően hangzik -- a kötelező egykézés volt...
A művészet sokkal több, mint egy dísztárgy. A dísztárgy jól mutat, harmonizál a környezetével, követi az aranymetszés arányait, stb. A dísztárgyaknak is megvan a maguk szerepe: pont a harmónia megteremtése. A műalkotás azonban sokkal több, mint egy dísztárgy. Gondolatokat, érzéseket kelt. Lehet kép,…..
invalid user name 2021.04.03 00:42:06
@csongorbela:
lehet, hogy szándékosan uszító, de az a kdnp-s faszi aki a közleményt jegyezte, szerintem nem látja át ennyire. Lásd még Hanlon borotváját
A nature-ben publikált kutatási eredmények nyomán elérhető közelségbe kerül az őszülés elleni védőoltás. Az oltás a már ősz hajat nem javítja majd vissza, de a pigment-termelő sejtek további pusztulását megállítja...
          Tamás Gáspár Miklós a 444.hu-ban közölt cikket Kurta szó a szólásszabadságról címmel. Tézise szerint a rendőrség helytelenül járt el, amikor előállította dr Gődény Györgyöt, akit általában és joggal koronaszkeptikusnak szoktak nevezni.        Nem vagyok jogász, ezért csak nagy vonalakban…..
invalid user name 2020.12.30 05:02:38
TGM fontosnak tartja a tévedés jogát. Ebben nagyon egyetértünk: tévedés nélkül nincs emberi lét. Legapróbb döntésünk is magában hordozza a tévedés kockázatát. Aki nem tanul meg, és nem mer hibázni, az nem mer dönteni sem. Aki a "hibázni tilos" légkörében nő fel, a döntéseket másokra hagyja, életében csupán sodródik, jobbágylélekké satnyul.

einsteinw600.jpgEgy elég jól informált, racionális egyedekből álló közösségben, ahol minden szereplő nagyjából hasonló hozzáféréssel bír a közlés lehetőségéhez, a tévedés szabadsága elsőrangú érdek, amely együtt jár a tévedésre való rámutatás szabadságával, a racionális érveléssel (mint a vita legfontosabb eszközével) és a tévedés elismerésének jogával is. Ilyen pl. a tudományos közösség, amelyhez tartozás a közösség tagjainak számára presztízs. A szabályok megsértése (adatok hamisítása, vagy akár adatok célzott válogatása az érvelés során, netán a szándékos hazugság) a közösségből való kizárás kockázatát hordozza*.

Ha egy közösségben nem teljesülnek a fenti, igen szigorú feltételek, a tévedés jogát ÉRDEMES valamennyire korlátozni. És hát a legtöbb közösségben nem teljesülnek. Érdemes, abban az értelemben, hogy sikeresebb, életképesebb az a közösség, amelyben a döntéshozók -- raconálisan gondolkodó, elég jól informált döntéshozók, akiknek nagyjából hasonló hozzáférése van a közléshez -- gondosan mérlegelt, racionális korlátokat szabnak.
Tévedni fontos. Tévedés nélkül nincs emberi lét. Legapróbb döntésünk is magában hordozza a tévedés kockázatát. Aki nem tanul meg, és nem mer hibázni, az nem mer dönteni sem. Aki a "hibázni tilos" légkörében nő fel, a döntéseket másokra hagyja, jobbágylélekké satnyul...
invalid user name 2020.12.12 18:17:01
invalid user name 2020.12.18 19:11:05
@Feca:

Gődény tudatosan hazudik -- tájékozott, az adatforrásait olyan módon elemzi, hogy az álláspontját alátámassza.

De krízishelyzetben az sem megemgedhető, ha nagy nyilvánosság előtt téves nézeteket hangoztat, mert ez akadályozza a krízis elhárítására tett erőfeszítéseket, emellett rombolja a közbizalmat.
invalid user name 2020.12.23 19:25:49
@WildBear:

a konteókba vetett hit alapja elsősorban a szorongás és a döntésképtelenség.
forrás erre:
papers.ssrn.com/sol3/papers.cfm?abstract_id=1901755
sajnos jó ideje elérhetetlen a fulltext, ha találsz valahol, ne tartsd magadban
frissítés: Hodász András közéleti kérdéseket is taglaló blogját letiltotta a püspöke (talán Erdő Péter), Pálferi előadásai is megszűntek pár éve (bár ő arra hivatkozott, hogy belefáradt), Beer püspököt nyugdíjazták, Székely János püspököt Esztergomból kitelepítették a határszélre... ---- Egyre…..
invalid user name 2020.09.03 09:36:56
@apro_marosan_petergabor:

ezek szerint te a viktorista szárnyat támogatod...? a jézusistákkal mi a gond?
invalid user name 2020.12.12 18:37:23
@apro_marosan_petergabor:

" 2000 éves római katolikus egyházat nem lehet felszeletelni" - nyolcadik henriknek sikerült.
invalid user name 2020.12.20 21:28:12
@apro_marosan_petergabor:

viktor is egy darabkát csíp le.
       Boldog Salkaházi Sára nem a keresztény kultúrát akarta megvédeni. Ő a zsidókat akarta megvédeni a nyilasoktól és ezért megölték. A keresztény kultúra védelmezése Magyarországon azt jelenti, hogy nemcsak a zsidókat kell Dunába lőni, hanem a Salkaházi Sárát is, és amikor aztán boldoggá…..
Talán még rémlik a töri órákról a feudalizmus: a király, mint legfőbb hűbérúr rendelkezik az országgal. Birtokot (feudumot, jövedelemforrást ad) vazallusainak, akik cserébe támogatják a királyt.Ám a trón ingatag -- ha egy vazallus megerősödik, a trónt is fenyegetheti. Ezt semmiképp nem várhatja meg…..
Ugyan a Fidesz egyre nagyobb szeletet hasít ki a magyar médiapiacból, a pártpreferenciák változását vizsgálva nem tűnik igazolhatónak az a feltételezés, hogy ez népszerűségnövekedést is hoz a kormánypártnak. Ha ez így van, akkor a kormány feleslegesen vállal belföldi konfliktusokat és kínos…..
A szingli mindig gyanús. De főleg akkor, ha nő. Mert a férfi sokáig lehet szingli, a bohém agglegény szerepben nincs semmi dehonesztáló. Sőt, még irigyelni is szokták a szabadságáért. Mert nem hajtotta igába a fejét. De ha a nő szingli, akkor ott valami nincs rendben. (Szerintük.) Vagy az a baj,…..
     "Az új igazgatósági tag, Sztankóczy András a baloldal vezető propagandistája."    Ezt bírta leírni ma az Origo. Amit aztán azonnal átvett a Mandiner, nem szemlézte, pártutasítást nem szemlézünk, hanem állunk mereven, mint Roziban a Radnóti Ákos. A kedves Olvasó sajnos nem tudja, hogy kicsoda…..
invalid user name 2020.07.27 08:37:16
@Bogomil: tényleg bodi írta. de szegény teljesen ki volt borulva. azóta inkább hallgat, de hát most már késő.
A 2. vatikáni zsinat szelleme alapjaiban megváltoztatta a 20. század katolikus egyházának képét, a nyugati keresztények vallásgyakorlatát és hitéletét. A magyar hívők nagy része nagy része azonban nem értesült erről, az 1962 és 1965 között ülésező zsinat eredményei ugyanis csak töredékesen jutottak…..
Blogkocsma A legjobb túróscsusza 2020.04.21 07:00:00
(legalábbis szerintem), amikor a csuszát szalonnazsíros tepsiben forró sütővel ropogósra pirítjuk. Lehetőleg sok pörccel megszórjuk. Akad, aki erre még kristálycukrot is szór, hogy az milyen jó, ropogós .....
Zsoldos Péter nem igazán volt termékeny író, negyven év alatt írt hat regényt, sorsról, végzetről, akaratról, hatalomról. Nem ebből élt: akkor fogott tollat, ha volt mondanivalója. A sci-fi, mint műfaj különleges szabadságát csak annyiban vette igénybe, hogy történeteinek világát ne kelljen az…..
Amióta mindenki, aki teheti otthonról dolgozik, tanul, oktat, számos jó kezdeményezés született azok segítésére, akik a komfortzónájukon kívül rekedtek. Ilyen volt többek között egy facebook-csoport is, amely a tanárok, diákok és szülők segítésére jött létre, és napok alatt hatvanezer fölé nőtt a…..
invalid user name 2020.04.21 01:08:50
invalid user name 2020.04.21 01:12:29
@Alick:

egy csoport akkor tud nagyra nőni, ha van olyan értékrend, amit hitelesen képvisel, és sokan hiánypótlónak tartják.

a poszt szerzője nem érzékei ezt az értékrendet és méltatlankodik, hogy a csoportba nem illő posztjat rendre elutasítják.
Röviden: nem reménytelen. Ezért még fontosabb, hogy tegyünk meg mindent a terjedés ellen!De akkor miért halljuk annyi helyről, hogy ez a vírus már megállíthatatlan? Ez is abból az örök problémából fakad, hogy legtöbben azt tekintik komoly embernek, aki mindig mindent nagyon tud. A sajtó is az ilyen…..
Az utóbbi időben komoly vita bontakozott ki Szentendre új vezetése és az állami beruházó között az új Eurovelo híd helyéről. A város a délebbi, Postás strandra érkező hidat favorizálta, az állam pedig a városközpontba érkezőt. A vitába a városközpontba érkező verzió mellett a teljesség igénye…..
Kivel kell itt orális szexuális kapcsolatot létesíteni ahhoz, hogy kapjak egy takarót? Kedves Praxis!   Előrebocsátom, hosszú lesz. Eddigi életem legborzasztóbb éjszakáját töltöttem a Jahn Ferenc Kórház frissen felújított sürgősségi osztályának betegszobájában. Ennyi embertelenséggel,…..
A most következő bejegyzésben a hidegháború idején eltűnt, vagy vélhetően eltűnt néhány űrhajósról lesz szó. A téma nagysága miatt csak néhány érdekesebb esetet vagy személyt választottunk ki, mivel ezzel a témával akár egy 200+ oldal hosszúságú könyvet is meg lehetne tölteni...
Gábor könnyen röhög sírva, illetve sír röhögve január közepén az elromlott kazánja mellett, de ha nem lenne infra panel, boiler, kandalló és fűtő klíma a házban, az ő mosolya sem lenne őszinte. Mit tehetünk, ha pont időben, a tél elejére beszerelt, jó sok pénz és időt felemésztő vadiúj kazán az év…..
invalid user name 2020.01.14 18:12:59
@Alf56:

"nem jó szaki kell, hanem olyan..."

stb. tehát lehet kókler is?