Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Morpheus.

20 bejegyzést írt és 339 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Morpheus Most vagy soha! 2024.03.15 11:17:29
A Rákay Philip média-csoport elkészítette időre a Petőfi filmet nagy nemzeti ünnepünkre, majd ki is adták a központi utasítást: minden hazafi és NER-társ haladéktalanul keljen útra a legközelebbi moziba, hazafiúi kötelességét teljesíteni. Ez pedig a film megtekintése és dicsérete (kánonban) és…..
Meglehetősen friss hír, hogy október 27-én pénteken (a késő délutáni órákban) az izraeli hadsereg megkezdte szárazföldi hadműveleteit (a két hete tartó bombázások és fedett bevetések mellett) a gázai Hamasz-fegyveresek ellen, mégpedig az október hetedikei Izrael elleni támadás megtorlásaként…..
Morpheus. 2023.10.28 21:24:36
@Fritz Gerlich: Az izraeliek most sokkal óvatosabbak Gázával kapcsolatban mint az utolsó, 2014-es bevonulásukkor. Ez is jól látszik. A Hamász erősebb jelenleg, több a fegyveresük és nagyobb a támogatottságuk is, mint 9 évvel ezelőtt. A katari arab milliárdosok és Irán aktívabban támogatják őket. Ez abból is kitűnik, hogy ezerszám tudnak rakétákat vásárolni és ma már nem probléma számukra, hogy 24 óra alatt mondjuk 5 ezer rakétát indítsanak el izraeli városok ellen. Az október 7-i támadásuk is gondosan megtervezett volt, a siklóernyős akciókkal együtt. Minden egybevéve, jogos az izraeli óvatosság és hogy nem rontanak ajtóstól a házba.
Az 1956 egyszerre volt forradalom és szabadságharc is! Előbbi azért mert valódi köztársaságot akart az ország, parlamentáris demokráciával, több-párt rendszerrel és sajtószabadsággal; utóbbi pedig azért, mert ezt a célt az orosz csapatok kiutasításával, szuverén országként akartuk elérni.…..
Morpheus Kipcsak volnék? [17.] 2019.10.17 10:12:32
Kipcsak volnék? Eddig ezt nem is tudtam. Bár igazság szerint egyetlen rokonom, szomszédom, barátom, munkatársam vagy ismerősöm sem tud arról, hogy akárcsak léteznének ilyen etnikumú emberek a környezetükben. Miniszterelnökünk mégis azt állította Bakuban, a Türk Tanács ülésén (mely a türk nyelvű…..
Sok blog foglalkozik hadtörténelemmel, haditechnikával, ezek között van igazán profi, és bántóan amatőr. Van viszont egy szürke zóna, ahol a szerző úgy tálalja a cikket, mintha a téma igazi szakértője lenne, de legalábbis valamiféle bennfentes cinkosság érzetét kelti, valahogy úgy, hogy ő az igazi…..
Az évfordulók már csak olyanok, hogy ilyenkor szívesen idézzük fel a megemlékezésre okot adó eseményeket. Pontosan így van ez szeptember 11 kapcsán is, mely az emberi történelem legnagyobb terrortámadásaként rögzült mindannyiunk tudatában. Aki felnőttként élte át 2001 szeptember 11 -ét, az soha nem…..
Orbán Viktor miniszterelnök Kirgizisztánban részt vett a "török nyelvű államok együttműködési tanácsának" VI. ülésén, ahol kijelentette, hogy a magyarok Attila (vagyis a hunok) leszármazottai és a türk népekkel nyelvrokonságban állnak. Pont. Túllépve azon, hogy mindezt nem egy történész vagy…..
Történelmünk utolsó 100 évét három diktátor határozta meg, akik együttesen 1920 és 2020 közt (megelőlegezve, hogy az elkövetkező két évben minden marad úgy, ahogyan most van) pontosan 71 évig kormányozták Magyarországot. Az első Horthy Miklós volt: 1920 és 1944 közt (24 éven át), a második Kádár…..
Államvilág Demokrácia 18+ 2018.04.11 03:31:01
A választások ellenére eltekintek a nemzethalál gondolatától, a fekete profilképtől és a benzinönlocsolástól, mert még beszélnünk kell egy ritkán szóba kerülő problémáról, mely alapvetően felelős a választás eredményéért, mivel a kudarc nem tudható be kizárólag az ellenzéki lépegetőnek és a pártok…..
Nincs ezen mit szépíteni: a fél ország azt mondja, hogy Orbán kell. Majdnem 50 százalék listán a Fidesznek, ez magáért beszél. Mi gondolhatjuk azt, hogy ez tragédia. Hogy 2018 április 8. a legszomorúbb nap a rendszerváltás óta. Ettől még a tény tény marad: a fél országnak ez kell. Kádár nyomdokain…..
Hivatalosan csak szombaton kezdődött, de nyilvánvaló, hogy hónapok, sőt, talán évek óta tart a 2018-as parlamenti választás kampánya. A java azonban tényleg csak most jön: a pártoktól és a választóktól is. Ez a szűk ötven nap lesz az az időszak, amikor azok, akik korábban még nem döntöttek, a…..
A korábbiakban már boncolgattuk egy esetleges Mars-utazásnak és Mars-kolónia létrehozásának problémáit, ezúttal azt nézzük meg, hogy milyen más égitesteken lehetséges mindez és milyen körülmények nehezíthetik, vagy tehetik lehetetlenné a kolonizációt.   ..
Morpheus. 2018.02.18 21:46:03
@Fritz Gerlich: .... gyakorlatilag pénzkérdés az egész. Vannak olyan körök világszerte, akik dollármilliókat fordítanak biztonságukra és luxus-bunkereket építtetnek mélyen a föld alatt, egy globális katasztrófa esetére (zum Beispiel: atomháború). Viszont már sokan rájöttek: vannak olyan katasztrófák, melyekre nem jó még az 50 m mélyen lebetonozott bunker sem. Pl.: kisbolygóval ütközés. Na, ezek a körök gondolkodnak egy Mars-telep finanszírozásában és ugyanezek az emberek manipulálhatják az amerikai, kínai, orosz kormányokat is arra, hogy a "világelit" védelmében alakítsanak ki túlélő-kolónia-telepeket a Marson.

Ha pedig van lóvé, akkor meg lesz az a telep, kiterjedten, nagy alapterületen, belül zöldövezettel (fákkal, fűvel), sportpályákkal, mozikkal, tokkal-vonóval. Műszakilag szerintem kivitelezhető. A pénz itt még a kérdés.
Összefogás nem lesz. Pont. Lehet szidni a pártokat, de attól még ez a tény, ebből kell kiindulni. De akkor kire szavazzon az egyszeri ellenzéki? Nos, bárkire. És erre két érvem is van. Sokan azért nem akarnak szavazni a nekik amúgy szimpatikus kisebb pártokra, mert félnek, hogy nem jutnak be, és…..
Morpheus. 2018.02.18 17:22:36
@Fritz Gerlich: ... mondjuk konkrétan ők a legfelkészültebbek. :) Ironikus az élet, EBBEN az országban a "politikai intelligencia" szintje miatt nem rúghat labdába hasonló párt. Ez van. Itt az egybites üzenetek, jelszavak, erős ingerek (mint a cinizmus) "mennek csak át". Egy kongói bantu faluban sem az a jelölt nyerne választást, amelyik társadalmi igazságosságot ígér, hanem amelyik több banánt. :)))
Tavaly február végén került a magyar mozikba a 2014 -ben nagy sikert aratott és a legtöbb nagy filmes oldalon máig népszerű (IMDb -n 7,3 pontot kapott) John Wick második epizódja. Újra Chad Stahelski ül a rendezői székben és természetesen újra Keanu Reeves játssza a főszerepet. Megint egy kőkemény…..
Morpheus. 2018.01.17 18:24:49
@Vombat.: A Rotten nagyon sokszor teljesen téves értékeléseket ad, hiába véleményeznek ott nagy számban profi filmesek. De ezúttal kábé jól lőtték be a John Wick második részét. Talán a 89% kicsit túlzás, de 78-80% körül már stimmel.
A brit taktikai elképzelések a két világháború között pontosan meghatározták az ún. gyalogsági harckocsi fogalmát. A gyalogságot támogató harckocsi (infantry tank) vastag páncélozású, jó terepjáró képességekkel rendelkezik és géppuskákkal van felfegyverezve. A gyorsaság nem volt elsőrendű…..
Fontos és meghatározó világpolitikai eseményektől hangos a nemzetközi sajtó: Észak-Koreában és Izraelben is válságos helyzet kezd kialakulni, háborúk kirobbanásának veszélyével. Észak-Koreában Kim Dzsongun sérelmesnek tartja, hogy határaihoz közel amerikai hadgyakorlat zajlik (Dél-koreai…..
Morpheus. 2017.12.08 07:13:38
@midnightcoder2: Szaud-Arabia első számú ellenfele Irán, mert a síita országok vezetője.

Ami a kísérleti atomrobbantásokat illeti: vagy tucatnyi esetben nem derült ki csak sokkal kesőbb hogy egy-egy ország felrobbantott felszin alatt egy-egy töltetett es sokszor pusztán a gyanú maradt hogy történt ilyesmi.
Morpheus. 2017.12.08 12:59:08
@EU zászlót mindenhova!: ebben nincs vita köztünk! Izrael robbantási kísérletek nélkül is atomhatalom. Ez így van.
A rezsim nemcsak kezd emlékeztetni a kádárizmusra, de kezdi reprodukálni is annak számos jegyét: állampártiság, zárványszabadságok, "aki nincs ellenünk, az velünk van", erős orosz jelenlét, nacionalizmus, még néhány. Ezek még eltérő hangsúllyal szerepelnek, mint akkor, ami nem csoda, tekintve, hogy…..
Morpheus. 2017.11.26 21:42:39
@HaFr: az érzelmeknek ehhez annyiban van köze, amennyit beleteszel. Te például sokat. Nálam más a helyzet. A Jobbikkal fut, szalonképtelennél válik "barátom". Nem csak idehaza. Ilyen k*rva egyszerű. :-)
Még soha nem nyert külföldi előadó a magyar X-Faktorban, de együttes sem, ma ezt is megéltük. Gáspár Laci volt a mentoruk, tehetségkutató-veteránok, a cseh-szlovák közös X-Faktorban már van egy második helyük. Kár, hogy minden előadásuk tökegyforma, és legfeljebb egy bárban, liftzenének vagy…..
Általában kerülöm a vulgaritást, de ez most nagyon kikívánkozott belőlem.  Az alaphír ugye az, hogy kilép az MSZP-ből Újpest országgyűlési képviselője, mert a DK-val kötendő alku értelmében nem indítanák újra. Egyrészt érthetetlen az MSZP döntése, hisz Horváth Imre egyéniben tudott nyerni 2014-ben,…..
Morpheus. 2017.11.25 11:12:38
@Fedor: abból hogy nem reagálsz a kérdésemre kiolvasható azért, hogy miközben posztjaidban nyilt demokráciáról beszélsz, gyakorolni már nem mered, ahogyan meggyőződésed sem vállalod fel, nem beszélve a kommentelők egy részének offolásáról.
pol13 Jó reggelt, MSZP! 2017.11.23 17:54:58
Úgy tűnik, a szocialisták elkezdtek kijózanodni: lassan felfogják, amit a DK majd két hónapja hivatalossá tett, és amit mindenki más addig is tudott: nem lesz MSZP-DK közös lista. A szocik mindeddig nem voltak képesek elengedni a közös lista gondolatát, de ez most változni látszik. Nem szoktunk…..
Morpheus. 2017.11.24 15:57:01
@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: @Cycmen: Igazából a mai MSZP -nek a 15% is csak álom. Reálisan nézve 9 és 12 százalék közti eredményre számíthatnak, az Együtt-PM pedig maximum 3% -ra (tehát nem lesz parlamenti párt). Az LMP reálisan 8-10% -ot érhet el (de itt lehet meglepetés), a DK pedig fixen bejut úgy 6-7% közt!
Morpheus. 2017.11.24 23:50:30
@Duplaxiii: max kétmillió + a 700 ezer Jobbikos. De ennek összesen 2.7 milliónak a fele is csak "jobb híjján" szavaz oda és valójában nem olyan nagy polgárikeresztényjobbközepes. Csak amíg nincs jobb.
Kétség kívül sokkal törékenyebb civilizációs életformánk, mint hisszük és számtalan potenciális veszély fenyegeti nap mint nap. Ezek közül több is komoly realitással következhet be bármikor. Különvéleményünknek adunk tehát hangot akkor, amikor - a fenyegetettséget relativizáló hangokkal szemben -…..
Morpheus. 2017.11.20 18:18:49
@MEDVE1978: ... na ezért kellenek az ilyen posztok, mert a hozzád hasonló félművelt, félig tájékozott emberek relativizálják a bajokat.
Így 26 nappal "Az utolsó Jedik" premier-bemutatója előtt talán érdekes lehet elmélyednünk bizonyos kérdésekben, például az egész Csillagok háborúja történetfolyam időbeniségében. A posztunk címében feltett talányra ugyanis nincs konkrét és egzakt válasz, hiszen George Lucas 1977 -ben erről csak…..
Morpheus. 2017.11.20 07:27:27
@FayRodisz: Milyen szemét is az ember, hogy önmagát teszi középpontba, és nem mondjuk a kutyákat. Az megy, hogy egy amerikaiak készítette film amerikai szemszögből lát dolgokat, egészen felháborító. :))))
Lassan, de biztosan újra Európa és a világ élvonalába kerülnek a magyar filmek, amit az egyre több nemzetközi elismerés is jelez (Saul fia, Mindenki). Nem kis feladat a sok remek alkotás közül a 15 legjobbat kiválasztani, már csak azért sem, mert nehéz objektívnek maradni, amikor személyes élmények…..