Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ericarthur

0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Akik most azt hiszik, hogy Orbán Viktor rossz lóra tett, és mivel csúnyán megégette magát, majd visszavesz, azoknak elmondok valamit. A hagyományos pártstruktúrákat az utóbbi években komoly kihívás érte. A kihívás mibenléte Európában elsősorban az egyre intenzívebbé váló migráció kezelésének…..
Történészeink jelentős része némileg rosszallóan szokta megjegyezni, hogy nemzeti tragédiánk úgy háromszáz évig keveseket érdekelt. Valami számukra érthetetlen módon a korabeli forrásokból nem köszön vissza az a keserűség, amelyet úgy elvárna az ember. Nem értik, hát segítsünk nekik. Az első ok,…..
Eljött ez is, jó ideig biztosan ez lesz az utolsó poszt a blogon - legalábbis tőlem. A választási eredményt látva egyszerűen nincs értelme a továbbiakban ennek a munkásságnak. Nemcsak azért, mert akihez fontos lenne, ahhoz nem jut el, mert nem olvas csak Ripostot, hanem mert már úgyis mindegy. Talán…..
A téli olimpia egyik legelképesztőbb jelensége az észak-koreai szurkolócsapat hölgykoszorúja, akik a Kwandong jégcsarnokban, Gangneungban debütáltak hatalmas közönségfigyelem mellett...
Az üzleti életben eltöltött éveim alatt rengeteg emberrel tárgyaltam sok-sok iparágból. Hol született megállapodás, hol nem. És bizony a megkötött üzletekből nem mindig lett virágzó együttműködés: számtalan nemfizetés, behajtás vagy akár per is lett a vége egy-egy gyömölcsözően induló üzleti…..
  Ahogy évtizedekbe tellett a társadalomnak elhinnie a dohányzás káros mivoltját bizonyító tudományos eredményeket, úgy hasonló leckét kell megtanuljunk mai életünkben arról, hogy a pornó mennyire is káros. ..
Ericarthur 2017.11.30 18:14:22
@Keri Té: A korai magömlés rendkívül gyakori jelenség, de speciel pont a függőségekhez nem sok köze van. Ráadásul pont azt állítod, hogy 2 éve abbahagyta, nemde? Esetleg közöld vele, hogy örömet kéne okozzon neked. Hátha eltűnődik.