Adatok
gordiusz
0 bejegyzést írt és 55 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Margaret Thatcher a huszadik század politikatörténetének egyik legnagyobb alakjává vált azzal, hogy első női miniszterelnökként a leghosszabb ideig volt hatalmon Nagy-Britanniában. Thatcher halála a brit és magyar közéletben is részvéttel teljes elismerő nyilatkozatokat váltott…..
gordiusz
2013.04.15 15:03:16
@Bell & Sebastian: mikor szerelte össze? Mondjuk néhány év óta van egységes menetrend-adatbázis, így nem kell három weblapon összekombinálni, hogy lehet A-ból B-be eljutni...
Ezen a héten hétfőn és kedden zajlott le az általános iskolai beiratkozás. A jogszabályok változása miatt várható volt, hogy idén több gyermeket íratnak be az első osztályba, mint a tavalyi évben. Országos botrány-e a beiskoláztatás vagy sem? Nézzünk a pedellus…..
Vhailor és Agent Ungur sorozata
Magyarországon a szlovákok és Szlovákia történelméről nagyon keveset tudnak, és ha ez mégiscsak szóba kerül, akkor a rosszindulatúak általában nem felejtik el megjegyezni, hogy az egész elfér egy SMS-ben. Ez a hozzáállás csak annyiban jobb a…..
Félő, hogy Hoffmann Rózsa legutóbbi agymenése csak egy újabb gumicsont, így érdemes lenne az ezen való rágódás közben arra is figyelni, hogy nem törölték-e el közben az egyetemeket, vagy valami. Ha gumicsont, ha nem, a nyelvoktatással, valamint ezzel összefüggésben a…..
Jó néhány nap eltelt Csatáry László nyilas tömeggyilkos elfogása óta. Érdekes fejleményre lettem figyelmes, mintha a szlovák sajtót jobban érdekelné Csatáry által elkövetett bűnök szemtanúinak vagy azok leszármazottainak felkutatása, történeteik feljegyzése. A magyar…..
„Minél romlottabb az állam, annál több a szabályozás” (Publius Cornelius Tacitus)
Ez a bejegyzés puzsérróbert hangulatban íródott.
Balatoni gyerek vagyok, viszont csodák csodájára soha nem volt közöm a nyaraltatáshoz, a zimmer ferik színes-trükkös vállalkozói…..
Különös ez a visszafelé tekeredő spirál, ami egyre jobban jellemzi a magyar közéletet. Illetve, dehogy különös, nagyon is tudjuk, mikor és miért szoktak a köz alakítói ráfordulni a múltra. Mintha a jelenről és a jövőről kevesebb lenne a mondanivaló. És akkor jön a…..
gordiusz
2012.05.29 16:04:37
A hétfői Andrássy úti tüntetés az ilyenkor szokásos büdöskurvaanyázáson, geciparasztozáson és szopdkiafasztozáson kívül alapvetően békés volt, leszámítva a radikális jobboldali ellentüntetőket, akik a hírek szerint több embert bántalmaztak. Az egyik ilyen Kövesdi…..
gordiusz
2012.01.04 09:59:58
@jan: pont ezért baj, hogy nincs reális alternatíva. Különben nem tehetnének meg akármit.
Az utóbbi hetekben felpörögtek az események Magyarországon a kettős állampolgárság körül. Elsősorban annak kapcsán, hogy a szlovák belügyminisztérium a törvény betűjét szem előtt tartva elkezdte postázni azokat a felszólításokat, melyekben szlovák papírjaik…..
gordiusz
2011.12.14 11:17:50
@pierre bayle: megpróbálom összefoglalni a dolgot: szerintem egyértelmű, hogy ha a szlovákiai magyarokat súlyos sérelem éri, támogatni kell őket.
Nem akartam érzelmekre "bazírozni", csak úgy gondolom, nem teljesen világos a dolog súlya.
@Counter: kinek szurkolsz, Ficónak, vagy az ottani magyaroknak? Jól megszopták, mi?
Nem akartam érzelmekre "bazírozni", csak úgy gondolom, nem teljesen világos a dolog súlya.
@Counter: kinek szurkolsz, Ficónak, vagy az ottani magyaroknak? Jól megszopták, mi?
gordiusz
2011.12.14 11:22:54
@Counter: bocs a nagyképűségért, de szerintem nem én vagyok itt a legostobább. Kiszálltam.
gordiusz
2011.12.14 12:31:36
@Robinzon Kurzor: nem Magyarország mellett kell kiállni, hanem az alapvető emberi jogok érvényesüléséért Szlovákiában.
Az amúgy is túl kicsi konyhámat újabb "nélkülözhetetlen" eszköz érkezett a múltkori óriásbébi után. Ez is egy olyan eszköz, amit már réges-rég csodálok távolról, de eddig nem nagyon jutott eszembe, hogy nekem is lehetne ilyenem otthon, hiszen alapvetően a profi szakácsok…..
gordiusz
2011.12.07 14:10:42
@világevő: az első igazán jócsirkemell, amit ettem Label Rouge francia volt - sütőben sütve.
Úgy tűnik, csirkénél a fajta és a tartásmód nagyon sokat számít.
Úgy tűnik, csirkénél a fajta és a tartásmód nagyon sokat számít.
Tavaly azzal zártam az évet, hogy „Egyelőre még mindig bízom abban, hogy az NGM-ben / NFM-ben tudják, mit csinálnak, és jövőre nagyot homorítanak”. Nagyot homorítottak, ez kétségtelen. Nem titok, hogy fideszes (lásd még: rohadt fideszes) vagyok, ráadásul azok…..
gordiusz
2011.11.28 09:11:05
Az utóbbi években Szlovákiában szokatlan időtöltésnek számított kisebbségiként a nyelvhasználati jogok mellett küzdeni. A polgári ellenállás netovábbját az SNS-plakátokra rajzolt obszcén gesztusok, vagy (jellemzően délről érkező turisták hagyatékaként) egy-egy…..
Egészen helyes vagy. Kár, hogy mellette ennyire nagyon modoros és elviselhetetlenül irritáló is, és még inkább nagyon-nagyon kár, hogy ennyire csúnyán affektálsz szükségtelen. Szerintem, mielőtt ezt az egészet túl komolyan vennéd, nem árt szólni a disszidáló…..
gordiusz
2011.10.20 17:45:39
Canvassing for Votes - William Hogarth szatirikus rézkarcának részlete a 18. századi angliai választásokról Egyhetes eltávból hazaérve találkoztam a választójogi reform egy újabb fejezetével, az előzetes regisztrációhoz kötött szavazójog lehetőségével. A formálódó…..
gordiusz
2011.10.17 17:34:50
@bbjnick: határontúli magyarok: itt ugye magyar állampolgárokról beszélünk, akik történetesen nem Magyarországon élnek - mert mondjuk Londonban telepedtek le dolgozni, vagy soha nem is éltek itt, csak a felmenőik.
Megjegyezném, normális, demokratikus államnak nincs "fennhatósága" állampolgárai felett. Ezt a jog- és egyéb viszonyt a Szovjetunió bukása óta másképp szoktuk körülírni.
Megjegyezném, normális, demokratikus államnak nincs "fennhatósága" állampolgárai felett. Ezt a jog- és egyéb viszonyt a Szovjetunió bukása óta másképp szoktuk körülírni.
Ha Madách ma írná Az ember tragédiáját, a homousion-homoiusion ellentét helyett bátran használhatná az emberiség-emberiességet is, egyforma ürügy mindkettő arra, hogy jobb sorsra érdemes emberek essenek egymásnak.
A két fogalom fölötti böstörködésnek már köteteket megtöltő irodalma van, amit…..
gordiusz
2011.09.19 22:27:44
@Állnév: @capacete: ha a békítő szándék jutalma nem egy közös saller, beleszólnék:
szerintem capacetenek igaza van abban, hogy ez a nemzetközi kategória nem fizikaileg érti az emberiséget, hanem a humánus elvek nagyon nem érvényesülését szándékozik büntetni. Az emberiség elleni bűn azt jelenti, hogy valaki az emberiség létét veszélyezteti, ilyet csak ufók, vagy legalább komoly atomarzenállal rendelkezők képesek elkövetni.
Állnévnek meg igaza van abban, hogy az emberiség a humánus, azaz emberi viselkedés főnévi alakját is jelenti... az emberiesség választákos, az emberiség régies kifejezésmódja ugyanannak (Magyar Értelmező Ksz., 1992). Van egy harmadik formája is: emberség.

Fura érzés fog el minket az újabb és újabb kormányzati intézkedéscsomagok hallatán. Erősen turbulens gazdasági környezet ide vagy oda, a permanens újratervezés állapota aligha szolgálja a Nagy Növekedést, az Államadósság Elleni Harcot meg a Sok Új Munkahelyet, sőt,…..
gordiusz
2011.09.13 21:42:26
@Hepci: kalapok nélkül.
Szíjjártóról nehéz eldönteni, ilyen hülye, vagy minket néz ennyire annak: a Zelnök úr kérte a Miniszterelnök urat, oldják meg a devizahitelesek problémáját, ezért megoldják.
Lázár a heves, okostojás f*sz, mindenféle bölcsesség híján, olyan mint a Tótawé.
Matolcsy az őrült közgazdász, aki 20-ra is lapot húzna. Ráadásul a minisztérium-konglomerátumát nálam jobban ismerők szerint a napi ügyek állnak, azok nem érdekelnek senkit a nagy világmegváltás közepette.
A Zelnök úr nevében inkább azt kértem volna, inkább húzzanak el a f*szba, próbáljanak szerencsét valamelyik harmadikvilág-beli országban, aztán ha azt sikerült megvédeni az IMF-től meg a karvalytőkétől (ami egyébként létező probléma, csak nem géppuskával kéne kezdeni a harcot), akkor jöjjenek haza.
Most már csak abban bízok, Matolcsynak 19-e van és 2-est húzott.

Vitán felül áll, hogy
Esterházy János a két világháború közötti Csehszlovákia, majd a náci Szlovák
Állam jelentős politikusa volt, akinek életpályáját nehéz lenne egy
melléknévvel összefoglalni, mint ahogy Ivan Gašparovič, szlovák elnök tette a
minap egy…..
„A hatalmi ágakhoz mindig kötődnöm kell, elismerni a tevékenységüket és adott esetben meglátogatnom őket” (Schmitt Pál az MTV-nek) Mi úgy szocializálódtunk, hogy egy közjogi méltóságnak, egy köztársasági elnöki tisztségnek kijár a tisztelet.…..
gordiusz
2011.08.22 15:29:43
Kezdjük rögtön egy kacifántos kifejezéssel: mik azok a „társadalom számára kiemelten nagy jelentőséggel bíró” események? A médiatörvény csak az alapokat tisztázza, de hamarosan elkészül a konkrét eseménylista is. Addig is kíváncsiak vagyunk az Önök…..
Pont egy éve, 2010. július 14-én jelent meg az Egy nap a városban blogon egy hasonló tematikájú poszt, úgy tűnik, minden évben ez a nap olvasztja egybe az izzó Napot a nagyvárosok aszfaltfoltjaival. Úgy értem, ma van gatyarohasztó meleg, na. És bár múlt héten már írtunk röviden…..
Ahol fővárosiznak, ott fővárosi vagyok, ahol vidékiznek, vidéki vagyok, ahol tarlósoznak, ott Tarlós vagyok – ez járt a fejemben, miközben Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester Főváros??? című nyílt levelét olvastam. A közéleti nyílt levelezést…..
Fukusima után újra napirendre került az atomerőművek leállításának kérdése. A Greenpeace szerint elengedhetetlen a nukleáris leszerelés, mivel az erőművek súlyos biztonsági kockázatot hordoznak. A zöld szervezet úgy véli: a nyugati országok a megújuló energia…..
gordiusz
2011.04.07 11:34:19
@midnight coder: Túristvánd?
Nyilván nem én, és még csak nem is mi vagyunk a világ legokosabb emberei. Nyilván vannak olyan szempontok, amelyek nem jutnak eszünkbe.Ezen az oldalon várom az ötleteket - mindenféle ötletet. Lehet az kósza ötlet, félig kiforrott gondolat vagy kész szinopszis. Lehet jótanács,…..
Fél éven át mi vagyunk az EU soros elnöke, erre az alkalomra készült egy vadonatúj országimázs-film."Az új film a településmarketinggel foglalkozó Aera Property & Destination kommunikációs ügynökség és a Magyar Filmszemle díjas, több külföldi fesztiválon is…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz