Regisztráció Blogot indítok
Adatok
GBL

0 bejegyzést írt és 156 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Retro videojátékos podcastünk mostani adásában megint kimozdultunk a komfortzónánkból - ezúttal technikai értelemben is, ugyanis először vettünk fel adást távolról, Skype-on bejelentkező vendéggel. Ha tehát apró hanghibák (pár másodperces visszhangos, iszapos részek, távoli kutyaugatás)…..
AudioWorld D.I.Y. - az meg mi??? 2019.12.21 22:59:14
Mai kis szösszenetemben megpróbálom összefoglalni, amit tudni érdemes erről a fogalomkörről. Néhány idevágó gondolatot már régóta érlelgetek magamban, kikívánkozik, mint a berúgás előtt befalt tarhonyáshús, de azért megpróbálok annál velősebb tartalommal kirukkolni. D.I.Y. – merthogy így,…..
A hagyományos borotválkozásban az is jó, hogy az ember viszonylag kis összegeket költve is kielégítheti konzumösztöneit, kiélheti kütyümániáját. Pont így és ezeknek tettem én is eleget, amikor célra tartva betértem a Crabtree & Evelynhez a Pesti Barnabásba...
Igazából azért is éltem azzal lehetőségel, hogy egy SORO-t meghallgassak, mert ezt az erősítőt szinte egyáltalán nem ismertem. Így nem ellenáltam, mikor felajánlották, hogy egy alig pár éves SORO SE Signature-re ráhallgassak...
A feleségem azzal a panasszal jött valamelyik nap, hogy van egy kopott kedvenc fakanala, de sehol sem talál ilyet, pedig szívesen venne még egyet. Ilyenkor jönnek a hétköznapi hősök, akik ha a világot nem is mentik meg, de a haza becsületét igen és csinálnak a kedvesüknek ilyet...
Orbán ellenfelei egy olyan focicsapatra hasonlítanak, akik a sokadik megalázó vereség után is ugyanazzal a vesztes taktikával futnak ki a pályára. Sőt, a borítékolható bukás előtt/közben még kifejezetten lelkesek is, aztán meg nem értik az eredményt. Nézem a CEU-ért menetelő tömeget, és magamban…..
Jus & Calzone Ajánló: Cafe Frei 2017.03.27 06:15:00
A 2007 óta működő, franchise rendszer keretein belül létrejött Cafe Frei szinte az egész országot behálózza, hiszen több, mint 30 egységet üzemeltetnek országhatáron belül. Ha valaki szereti a jó kávét, és kóstolta már a Frei kávézók (egyébként folyamatosan változó) repertoárját, biztosan…..
Ma eljött a nagy nap. Hosszasan várni kellett rá, aminek a legfőbb oka, hogy az egész Audiofiliát hobbyként, és nem kenyérkereseti forrásként élem meg, és a napi munka az utóbbi időben durván leterhelő volt, nem jutott időm hobbyzgatni. Este pedig, már nem lehet elvinni a hűtőbordákat homokfúvatni,…..
Nos, akkor ugorjunk fejest a részletekbe, nézzük végig, miken változtattam, mert ezek majd jól mutatják a további szűk keresztmetszeteket. Igyekszem a technikai részleteket egyszerűen, közérthetően tálalni, hogy azok is értsék, akik nem építenek napi szinten erősítőket. Aki viszont ott tart…..
Árokásó Top100 Hardy Mihály 2009.01.17 17:31:00
Épp nézegettem, hogy a fenti úriember kimaradt a gyűjteményünkből, pedig ha valaki, hát ő biztosan emeli illusztris társaságunk fényét. Nem hiszitek? Akkor olvassatok! Egy kis előzmény: Hardy Mihály két és fél évtizeden át dolgozott televíziós újságíróként. 2003 és…..
Véget ért hát Nucky Thompson története, legalábbis ami az HBO-t illeti. Hogy hogyan, én már tudom, de aki e sorokat olvassa, nagy valószínűséggel nem, úgyhogy nem is árulok el egyetlen részletet sem. Maradjunk annyiban, hogy az évad és a sorozat befejező része méltó volt az…..
Pamacs és penge Poirot bögréje 2015.02.26 11:37:46
Na jó, természetesen nem Poirot bögréje, de olvass tovább, megmagyarázom. Aki egy kicsit is fogékony a tárgy- és eszközkultúrára (szerintem a PésP-olvasók jó része ilyen), és látta már a David Suchet-féle Poirot-sorozat néhány epizódját, biztosan észrevette, hogy…..
A Democracy 3 nevű játék egy demokrácia-szimulátor, ami egy konstruált választói közösségben, egyszerű függvényekkel építi fel egy virtuális ország társadalmi, gazdasági, politikai, közjogi és infrastrukturális alrendszereit, melyeket az általunk választható politikákkal…..
Helyszín: 1051. Budapest, Széchenyi tér 2Magasság: 8 emelet Tegnap a WineLoversnek köszönhetően a Nagy Olaszrizling Kóstoló nevű nagy olaszrizling kóstolón jártunk, ami a Sofitel Budapestben kapott helyet. Most voltam először ebben a (luxus)hotelben, és lenyűgöző volt a 8 emelet…..
Helyszín: Mountex Safety Boulder Club (Budepest, XIII. ker. Váci út 19.)Magasság: 2 emelet, 14 méter WOOOOOHHOOOOOOOOO!!!! :))) - mondhatnám most is, de sokkal fáradtabb vagyok annál... :) Ma rohadt kemény napunk volt, ami annak volt köszönhető, hogy a - szerintem - legnehezebb…..
Helyszín: Mountex Safety Boulder Club (Budepest, XIII. ker. Váci út 19.)Magasság: 2 emelet, 14 méter WOOOOOHHOOOOOOOOO!!!! :))) - kb. így érzem magam! :) Most, hogy elkezdődött az OKJ-s ipari alpinista tanfolyam! Nehéz fékeznem magamat, és az örömömet értelmes mondatokká…..
Helyszín: Budapest, PesterzsébetMagasság: 10 emeletFotóalbum (Altomán & B. Viktor) | Panorámák  A Ferencvárosi pályaudvar vonattemetője után nem volt megállás: a sivatagi hőséggel nem törődve meglátogattuk az első tetőt a GUN (Giga-Urbex Nap) során. Szerencsére pont a…..
GBL 2014.09.01 13:01:58
Az úgy volt, hogy Benke Erika valakitől megkapta a linket a Manna-tesztről. Aztán elolvasta a Pamacs és Penge többi kézműves borotvaszappan-cikkjét is, és elhatározta, hogy készít „igazi” borotvaszappant. Ő is így mondja, hogy igazit, mert bár más szappankészítőkhöz…..
Van pár szakma, amely nevében és olvasmányélményeink alapján még benne van a köztudatban, de az elmúlt évtizedekben teljesen és maradéktalanul kihaltak, eltűntek. Ezekből adok most egy csokorra valót. Villamoskalauz Akárcsak a vasúton, hajdanában a BKV villamosain és autóbuszain is kalauzok…..
Orbán Sára nevével már nem csak a családról szóló bulvárösszeállításokban lehet találkozni, hanem egy államilag támogatott fesztiválsorozathoz készült anyag stáblistáján is. A Nagyon Balaton egy egész szezont átölelő programsorozat, beletartozik a május végi…..
GBL 2014.08.14 11:51:07
Magasság: 4 emeletFotóalbum | Panorámák Ez a bejegyzés egy korábbinak a második része. Az első részt ide kattintva olvashatod, nézegetheted, szagolgathatod. Volt egy bizonyos nyári nap a '90-es években, amin délután 3-kor még volt kartongyártás Magyarországon, délután 4-kor…..
GBL 2014.06.16 12:31:56
Komoly tanulságokkal szolgált a Mérték átfogó kutatása a kereskedelmi és közszolgálati média politikai-közéleti híradásairól. A teljes egészében még nem nyilvános, de a Ténytár által már megismert elemzés empirikusan is megerősíti azt a képet, amelyet sok esetben egy…..
GBL 2014.06.15 17:02:05
Újra írok. Mint az bizonyára emberek millióinak tűnt fel, 1-2 éve bepassziválódott az Altomán. Százezrek ráncolgatták a homlokukat, hogy ez miért pont a design-megújulást követő nagy tervek és heves ígérgetések időszaka után következett. Tízezrek hánytak jeges verítéket,…..
 Nem is gondolnánk, hogy az űrben történő borotválkozás milyen problémákat vet föl, mennyi szempontot kell figyelembe venni, a végén pedig az űrhajósoknak is milyen gyakorlati nehézségekkel kell szembenézniük. Mindezek legelőször az első hosszabb időtartamú űrutazások…..
Na gyerekek, végre, itt a lehetőség egy késes legenda által készített egyedi darab megvásárlására. Csak négyezer dollár. Mick Strider a nevét viselő Strider Knives márka alapítója. A társával, Duane Dwyerrel fölvirágoztatott cég kompromisszummentes, hardkór katonai…..