Regisztráció Blogot indítok
Adatok
mijazma!?

0 bejegyzést írt és 52 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Magyarországon korán felnőttszámba veszik az embert, olyan szempontból főleg, hogy már egy gyerekkel is éppen olyan parasztok a boltban, mint egy kifejlett Naiv Ügyféllel. A Homárnak persze kevesebb gyerek írja meg az élményeit, mint szavazókorú, ezért külön üdvözöljük a 14…..
mijazma!? 2009.11.17 08:56:32
@szlelesz: láccik rajtad is a vérvonal, láccik..;) És az esetre nagyon igaz: hát ezért tart itt ez az ország.
mijazma!? 2009.11.17 09:41:17
@szlelesz: nem tudom mijaffenének néztem vissza programozás közben, de ha már megtettem: ez a téma olyan egyszerű, hogy már szégyenlik többen leírni: túlkompenzált kisebbrendűségi komplexussal bíró kölkök általuk megrongált áruval kapcsolatos ellenőrizhetetlen kérdéssel feltartják egy egész bolt személyzetét. Tudod, 14 évesen, ha tényleg beteg valaki, akkor nem a fogyasztás után kérdez rá az eleség tartalmára, azaz csak a balhé kedvéért szórakoztak. De ez olyan egyértelmű, hogy csak az olyan félbiteseknek probléma, mint kegyed.
E.-vel elhitette az őr, hogy még időben, az 5 perces ráadáson belül érkezett az autójához, emiatt mikuláscsomagot sem adott neki, aztán egy hónap múlva kiderült, hogy régóta gyűlik a tartozása. A Centrum őreit a homározók sokmindennel gyanúsították nár, de  az igen…..
Lassan már csak legyintünk, hogy melyik soron következő politikai színezetet magán hordozó piszkos ügyet próbálják tisztára mosni. Anno senki nem gondolta volna, de most a Cozma-ügy van terítéken. A rendőrség elmondása szerint a gyilkosság minden egyes másodpercéről tudnak, és…..
mijazma!? 2009.08.31 11:34:58
@kyncza: kérlek, nyugtass meg: jegyzitek a neveket, tetteket!
Még egy kérdésem lenne hozzád: miben látod bizonyosnak, hogy a Jobbik esetleges kormányzati tényezővé válása után a jelenlegi finanszírozók a számla benyújtásával nem teszik hiteltelenné az egész pártot? (pl. olyan gazdasági előnyöket kérnek, amelyek szoci érdekeket szolgálnak)
Kivételesen peches hétfő estéje volt annak a budapesti Homár-olvasónak, akit ököllel arconvágott egy Belváros-szerte ismert áltaxis, aztán, amikor sajgó állkapoccsal és éjszakai busszal próbált volna hazajutni, felszállt egy jegy nélküli részeg, akit az ellenőrök atipikus…..
Igen, "ezek" ... csak a tegnapi napról beszélünk, Kállai Ernő és Ferge Zsuzsa tette le ismét a névjegyét. Nem változnak, nem tanulnak semmiből, ugyanúgy nyomják a szokásos szöveget. Csak nem tudom ki veszi be, ki hisz még nekik ebben az országban ... Itt van ez a…..
A múlt csütörtökön rendezett Euro-liga selejtezőn, a Steaua Bucuresti - Újpest meccsen mutatták fel a hazai szurkolók ezt a feliratot: Pár percig mutatták, aztán eltüntették. Az amúgysem kisangyalkás újpestdrukkerek persze kiakadtak, de különösebb rendbontás nem volt, a román…..
Vastagbőr A nap képe: demokrácia 2009.07.05 13:01:00
Csak így, kommentár nélkül: További nagyméretű képek erre. Az eseményekről készült legjobb videó, ami nagy-nagy szimpátiát ébreszt a gárdistások mellett..... az Origotól: zero: És akkor nézzük meg ezek után a TV2 videóját. Az origos videót megnézi pár ezer ember,…..
Dudált a kispapa, válaszul persze eltörte a fogát a taxis. Az áldozat rendőrt hívott, a személyszállító megjuhászodott, de már későn. A kismama kiborult, és megírta a Homárnak, hogyan kezelte az ügyet hivatalból a rendőrség. Véres részletek alant. Nem vagyok egy nagy…..
mijazma!? 2009.06.12 11:26:51
@Erik Bálint: jujj, ez a madzsar nyelv! A "vidék" szó jelentését lesd le valahonnan... Te számomra vidéken élsz, ha nem tartózkodunk egy helységben. És ebben az esetben persze én is vidéki vagyok a te számodra. De lovári nyelven (amelyet mindenbizonnyal anyanyelvként tisztelhetsz, hiszen azok számára pejoratív a falu, tanya szó) ez lehet, hogy nem így van...
mijazma!? 2009.06.12 11:54:44
@Super aGyuri: innye, észrevetted a mellékvágányra futtatási próbálkozásomat :( Annyi relevanciát azért képvisel a beleugatásom, hogy a Budapestiek azért elég erősen ragaszkodnak azokhoz az erőkhöz, amelyek a környezetüket ilyenné tették. Más szavakkal: ha valaki 4* szart követel magának és elégedetten habzsolja minden figyelmeztetés ellenére, akkor nagy csodálkozásnak, hogy "jé, ez milyen vaczak.." nem igazán van helye. És ezek a problémák (a közlekedési kérdések erőszakkal való megoldása) mind köthetők ahhoz, hogy az elkövetők a rendőrség fél korrupciója (a legtöbb esetben nem fizetik ugyan le a nem intézkedő rendőrt, hanem az addigi fentről jövő nyomásra lezárt ügyek miatti tapasztalatai okán nem teszi a dolgát) miatt az elkövető biztos lehet a megúszásban. Tehát mintha nem jó kézbe tettétek már sokadszorra a város vezetését...
(fotó: HamPage)   Magányos autósok, reszkessetek! Az elmúlt húsz év legradikálisabb közlekedési változása vár mindenkire nyáron Budapesten. Valami csodaszerből szippanthattak ezúttal a főpolgármesteri hivatalban, ugyanis HELYES irányban kezdtek el gondolkodni a fővárosi…..
Nem akarok találgatni, pedig valószínűleg maximum háromból telibe tudnám trafálni, hogy a Steer levelében szereplő autónak mi a márkája. Azt meg kettőből, hogy sötétítettek-e az ablakai. Hogy a sztoriban az aktuális izomgéza, vagy a felhergelt bácsi volt-e az idiótább,…..
Át tudom érezni Viktória problémáját, mert nap mint nap ugyanazon az útvonalon járok én is, mert nem szeretek az Üllői úton tötymörögni a dugóban. Erre eddig jó alternatíva volt a Derkovits Gyula utca - Kőbánya-Kispest - Vak Bottyán utca útvonal, a BKV végállomás porig…..
Subba Síposít 2008.11.06 09:20:00
Pár tény az alábbi videóban szereplő hölgyről: - Aranyos, ahogyan felszopja a sípocskát az elején. - Tisztában van vele, hogy az esetek jelentős többségében mi körül forog a világ. - Ennek tökéletesen tudja a szórakoztatási faktorát. - Minden testnyílását…..
w Felülnézet 2008.10.22 07:30:00
"Tessék megnézni, hol tart ma Magyarország és hol tart Szlovákia. Mi ma nyugodt felülnézetből tekintünk magyarországi barátainkra, mert mindaz, amit gazdasági, szociális és pénzügyi téren elkúrható volt, azt el is kúrták úgy, ahogy az csak keveseknek sikerült"…..
Az alábbi kérdésekre látszólag egyértelműek a válaszok, de mégis - ahogy a hírekből is kitűnik - sokan nincsenek tisztában az ilyen esetek  jogi megítélésével. A Zugügyvéd egyik nagymamájának falujában például bevett szokás volt törött sörösüvgszilánkokat…..
Tékozló Homár Újmagyar KRESZ 2008.08.27 11:20:00
Smore éjszakai telefonos fotói tragikus minőségűek, de még így is muszáj volt berakni. Felfedezte ugyanis az egyirányú behajtani tilos táblát, ami akár Magyarország új nemzeti szimbóluma is lehetne: Sokan sokat írtak már arról, mennyire széthúzó nemzet a magyar. Ezeréves…..
    A magyar egészségügyért folytatott áldozatos és sikeres munkájáért. Nyílván. És hagyták szegény biszku béla bácsit úgy meghalni, hogy őt nem. A csehák juditot baszd meg! Az előző horvát ágnest. Nagy tülekedés van azon a listán, amelyen a magyar…..
Nemtom ki járt a budai felső rakparton, de a Homár már szombaton akadályokba ütközött a Batthyányi térnél, tehát azt már pénteken beépíthették a Red Bull augusztus 19-20.-i légipíárjához. A nemzeti ünnepre zökkenőmentesen rátelepült verseny miatt szombat óta köröznek a…..