Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tartalom

0 bejegyzést írt és 122 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Előző posztunkhoz hasonlóan - melyben az 5 legjobb háborús filmet kerestük - a világtörténelem legnagyobb hadvezéreinek kiválasztása is kemény feladat elé állított bennünket. Bár segített némileg a történelemtanári végzettség (egyikünk esetében), így sem volt egyszerű feladat az elmúlt 5 évezred sok…..
Tartalom 2020.07.10 20:01:37
@Aëtius_: Dzsingisznek volt stratégiája (sztálini)..
Tartalom 2020.07.10 20:05:19
@Stavros.: Szaladin egy már nem létező letűnt korból ottmaradt, jórészt elhagyott keresztes várrendszert győzőtt le sokszoros túlerővel.
Tartalom 2020.07.10 20:12:26
@Urancityhero: Nelson kishijján belehalt a sikerbe, Zsukov kis marshsall a nagy hadseregben (a hadsereg amit egyedül a Sztálin elmebaja és az amerikába menekített angol aranykészletből fizetett beringszoroson átjuttatott amerikai húskonzervek meg fegyverek tartottak egyben) Attila meg úgy halt meg, hoggy nem lett róma cézára. De kétségtelen sokat dolgozott azon, hogy róma összedőljön.
„Újra és újra szembesülök azzal, amit már mondtam, hogy a „rendes magyar ember” egyáltalán nem is létezik, minden magyar vagy forradalmár, vagy közönséges szélhámos.” – mondta Ferenc Ferdinánd a magyarokról az 1890-es évek idején. A most következő bejegyzés röviden próbálja összefoglalni, miért is…..
Tartalom 2020.07.08 19:57:25
@Örömhernyó: Ausztriával is elbántak csak másképp. Ez a rész szintén kimaradt a történelemkönyvekből.
A magyar őstörténet kérdései a mai napig erősen megosztják a hazai történész-társadalmat: több elmélet (úgynevezett "iskola") létezik ugyanis, melyek mindegyike más megközelítéssel vezeti le, hogy mikor, hogyan és hol formálódtunk néppé, illetve hogyan jutottunk el a Kárpát-medencébe. Róna-Tas…..
Tartalom 2020.07.04 14:12:41
@kvp: ez hihetőnek hangzik.
Egy lelőtt magyar bányász megszáradt vértócsája, fényszerető kísértetek és a puskaporos vadnyugat. Ez Cerro Gordo.A szellemváros napjainkban. (Fotó: Brent Underwood) ..
Tartalom 2020.06.26 10:51:58
@Albu: ez így van, de a mai tőkést csak a negyedévi jelentés érdekli, az erdő meg valami drága hobby szerintük, ami nem néz ki jól egy negyedéves jelentésben, ahol csak a kitermelt hordó/rúd/tonna és a napi árfolyam számít. Hogy holnap mi lesz a lakossággal, vagy a Föld-el az a döglött lőtéri kutyát nem érdekli. Az erdő hiánya a klima változásának az egyik fő oka. Persze egy nap alatt megölhető a természet, de kifejlődéséhez évtizedek évszázadok ökoszisztémák kifejlődéséhez évmilliók kellenek. És nincs garancia, hogy ez megismételhető.
Intézményesített korrupció, ingatlanpanama, balkáni igénytelenség és krónikus adóelkerülés kellett ahhoz, hogy Európa egyik legrégebbi fürdővárosa összedőljön. Az ősszedőlés előtt álló Szapáry-fürdő napjainkban (Fotó: Mandiner.hu) ..
A listát egy lekoptatás ihlette, ami elég kellemetlenül érintett és ennek örömére összeraktam egy szubjektív listát, a végére pedig betettem egy randimat is. A listát a legenyhébbtől a legmegalázóbbig olvashatjátok...
Tartalom 2020.06.12 22:17:26
@szánmonoxid: magam elé képzeltem amint a néger rendőrnek skandálja a fehér hogy "Le a fehérekkel.." mint a Csupaszpisztoly 33 és 1/3-ban Drebin főhadnagy...
Tartalom 2020.06.12 22:18:45
@ZV: hát ez valahol szerintem is érthető.
A magyar Neumann János az 1940-es években Amerikában kidolgozta a mai modern számítógépek alapelveit, melyet összefoglalóan Neumann-elveknek nevezünk. Ezek közé tartozott a kettes számrendszer használata, a teljesen elektronikus működés, a belső memória használata, a programok tárolása későbbi…..
Tartalom 2020.06.07 13:46:40
@midnightcoder2: választhatta volna a pár kilométerrel arrébb lévő Hiro-i légitámaszpontot célpontnak (www.awm.gov.au/collection/C279002), de nem tette. Neki nőket gyerekeket és öregeket kellet népirtania. Nürnbergben sem mentek semmire a katonák azzal a védekezéssel, hogy a poltikusok bólintottak. A napalm és az atombomba között azért van némi léptékbeli különbség. Egy napalmtartályt nem hasonlítanék össze egy nukleáris tömegpusztító fegyverrel. Tokyo esetében egyezik a véleményünk.
100 évvel ezelőtt az Osztrák-magyar Monarchiát, és azon belül a Magyar Királyságot megfosztották rengeteg területétől, gyönyörű tájaktól, természeti kincsektől és ipartól, valamint az ezek miatt épített vasutaktól. A határon túl rekedt magyarok számára épp akkora sokk az ország szétszakítása a mai…..
A múlt heti képsorozat folytatása következik, újabb harminc kép New York elmúlt évszázadából a NY Times archívumából. Ígérem, hogy ezek még a múlt hetinél is érdekesebbek lesznek! 1961. Egy hirtelen zajtól megriadt és a vízbe esett rendőrló kiemelése az East Riverből..
Tartalom 2020.05.25 11:46:42
@David Bowman: "Sosem értettem, valaki miért építi oda a házát, ahol nyilvánvaló, hogy a természet nem tűri el." -> Mert ez akkor még a gyorsépítésű könnyűszerkezetes házak idején nem volt nyilvánvaló, a telek viszont olcsó volt.
"A diszidáló magyarok visszatérő témája volt a városi szemét." -> ez nekem is feltűnt
"Érdekes, a négerek minden "politikai" megmozdulása fosztogatásban fejeződik ki." -> osztályharc kapitalista változat emberjogi kérdésbe csomagolva...
"A lehorgonyzott hajók rossz minőségűek voltak. Sebtében építették őket a háború alatt, rövid időre. Mentek a vasba." -> mentek volna a vasba ha nem betonból öntötték volna őket. A Liberty tipusú hajók betonból készültek és senki nem tudta mit lehet velük kezdeni. A háborús célokra megfeleltek, békeidőben már nem.
"Nem értem ezt a karácsonyfa ügyet. Miért nem ültetnek a városok közepére egy fenyőfát, ami vagy 80 évig ott állna, és minden karácsonykor giccs-szobrot lehetne belőle csinálni. " -> mert kell a hely és csak karácsonykor állítanak karácsonyfát.
Tartalom 2020.05.25 11:58:28
@bioLarzen:
"@David Bowman: "Érdekes, a négerek minden "politikai" megmozdulása fosztogatásban fejeződik ki."

Gondolom, vérig sértődnél, ha rasszistának neveznének... "

Nem rasszista, mert négereknek hívják a négereket. És igen politikai megmozdulásúk minden esetben fosztogatásban fejeződik ki. Sajnos. Ezen az sem változtat ha grammaernáciba mész át, csak mert nem tetszik a valóság megállapítása.
Tartalom 2020.05.25 12:06:45
@fairlane: "@David Bowman: Az 56-os forradalom sem volt mentes a fosztogatástól... "
Nem emlékszem rá, hogy a tröténelemkönyben szerepelne fosztogatás, de a börtökből sokan szabadultak, köztük köztörvényesek is akik közé sokszor a politikaiakat közéjük zárták.
De a négerek nem forradalmat csináltak, csinának ma sem, hanem munkásmozgalmi tőkésellenes anarchista osztályharcot munkás és munka említése nélkül. Azaz fosztogatni akartak mint a részeg bolsevik a télipalotában, csak munka nélkül. és emberijogi köntösbe csomagolva.
Francia csülök. Ugye milyen elegánsan hangzik? Pedig semmi extra, francia csülöknek azt az első csülköt hívják, amihez egy pici, csontos körömrész is tartozik (nem, nem a köröm, csak a csontok egy része!). Mivel ez itthon nem nagyon ismert (ahogy a netet böngésztem párolják, pörköltnek készítik,…..
Már az elején érdemes megjegyezni, hogy ez bizony sajt, csak épp vegán. Így különböztethető meg a nem vegán és vegán sajt. Ennyire egyszerű, mint a faék...
Ugyan Katowicéből nem Ostraván át vezet a legrövidebb út Szlovákia fele, mi NZA-val mégis erre mentünk decemberben, hogy megnézzük a cseh város legújabb villamosait. Bár Csehszlovákia és Csehország a második világháború óta önellátó volt villamosból, a Stadler Tango NF2-nél (amit a helyi…..
Egy kis extra reggeli az egész napot feldobja, az elkészítéséhez viszont semmi extra nem kell. :) Elkészítési idő: kb. 15 perc Hozzávalók (2 személyre): 100 g füstölt lazac szelet bagett teavaj, vagy sajtkrém 8-10 db fürjtojás 1 teáskanál 20%-os ecet (vagy kicsit több…..
Tartalom 2020.04.16 01:10:59
@zsocek: egyetértek, a fodros petrezselymet kihagytad.

De ha már nincs lehet tyúktojás is fűrjtojás helyett, bagett helyett piritós, lazac helyett meg sonka vagy szalámi esetleg reszelt sajt. Fodros petrezselyem helyett meg mondjuk apróra vágott hagyma esetleg fokhagyma vagy aki ezt nem szereti, akkor törtpaprika.
Magyarország méz nagyhatalomnak számít, ami a megtermelt méz mennyiségének és kiváló minőségének köszönhető. A világhírű magyar akácméz mellett számos növény ad csodás nektárt csak, hogy néhány példát említsek: a selyemfű, szelídgesztenye, medvehagyma. Emellett ugyanakkor egyre többet hallani a…..
Tartalom 2020.04.13 14:15:44
@Márta Egerszegi: Azt mivel magyarázza, hogy a teszter köszönőviszonyban sincs az azonos üvegben és felirattal és gyártási, és kiszerelési időponttal ugyanattól a termelőtől vásárolt tetszőlegesen választott termékkel? Én csak egy lehetséges választ ismerek: Nem azonos a két termék. A teszter igazi mézet jó minőségben tartalmaz, míg a többi "lezárt" eladó üveg az Ön által hivatkozott előírások szerinti "eladásra szánt" termék valami más, általában gyengébb minőségű vagy hamsított mézet tartalmaz.
Állandó úti- és jelenlegi lakótársam, Csenge nemzeti ünnepünk estéjén, március 15-én kezdett el köhögni és belázasodni. Alapesetben nem is tulajdonított volna jelentőséget a dolognak, csakhogy ezúttal szokatlan módon mindehhez nehéz légzés is társult, ami az új koronavírus fő…..
Tartalom 2020.03.25 09:15:16
@chrisred: koszosan én sem vehetem igénybe a tömegközlekedési eszközt. A fertőző is lényegében "hordoz" valamit, csak nem koszt, hanem vírust. Az persze senkit nem érdekel, hogy én hol és hogyan lettem talpig olajos, ha a buszvezető nem enged felszállni.
Tartalom 2020.03.25 09:22:10
@élhetetlen: Én inkább úgy teszem fel a kérdést, hogy ezek közül mi nincsen és miért. Vlamint mi a fontosabb: egy 45 évre tervezett stadion 50 évesen összeomliik magaalá temetve apádat is aki nézőként a 15 ezer nézővel együtt szörnyethal a meccs alatt, vagy 20 embernek várnia kell a műtétre? Szerintem erre a kérdésre nincs jó válasz, de mindkettőre keresi a kormány a megoldást. Ha 15 ezer ember életét megmentette az szerintem nem kis dolog. Ellenben egy összetört kínai vázához hasonló szétprivatizált egészségügyet örökölt gyurcsánykormánytól. Ezt széthordva és csak a "necces" részeket megtartva művészet üzemeltetni. Nemhogy újra felépíteni. Főleg úgy hogy Gyurcsányék a lopott pénzt még akkor eltávolították az országból. Így egy komplett egészségügy hiányzik. A semmiből újratermetni egy 3000 éves kinaivázát az több mint művészet.
Tartalom 2020.03.25 09:30:59
@white999: látod egy sation mi mindenre jó. Egy ellopott beárt kórháziágyakban lecsökkentett elprivatizált gyurcsányos Horváth Ágneses egészségügy ugye mennyire nem jó!!! hát tudd meg én szerintem se. De tessék mégegyszer Gyurcsánékra meg a haverjára a bölcsészhalggató Karácsony Gergelyre szavazni. És akkor ezt is eladják a maradékot is bezárják és akkor az lesz mint amit Soros USÁ-jába, hogy tördelő kézzel kell eldöntened kit gyógytsanak meg a privát egészségügyben téged, vagy párodat ha mindketten betegek vagytok, mert a trükkös privát méregdrága egészségügy biztosítója tudja, hogy nektek csak egyikötökre van pénzetek. Azután tessék majd fikázni. Az érdekes lesz arra majd befizetek. Tetszeni fog a nagy néma csend. Hiszen ezeket a Tetveket mint a Gyurcsány meg Horvát Ági meg Karácsony Gerelyt nem lehet szidni mert ők ilye soha nemtettek.. Ja persze magától adta el magát a kórház, meg magától csökkent e az ágyszám. Meg a kötszergyárat magától adta el magát. Meg az orvos műszercégek maguktól privatizálták magukat. Persze. És ezeknek a vételára hol van? Ja nincs az országban. Vajon akkor melyik országban kell keresni?
Sinkó László egyszer tőle kért interjúkról emlékezett meg, s ezt mondta: ,,készültek velem televíziós riportok is, szóval ha most elszólítana a Jóisten, lenne miből összeállítani a nekrológot”. A színművész 1940. március 18-án született Budapesten. Munkáját Jászai Mari-díjjal és Kossuth-díjjal,…..
Hangsúlyozni szeretném: ez az újabb milliárdos agymenés se nem konzultáció, se nem nemzeti. Mert nekem bizony teljesen más fogalmaim vannak a Nemzetről, vagy bármiről, amit így nevezünk, mint nekik. Nemzeti lehet egy érzelem, egy eszme, egy cselekedet, egy ember, de nem egy levél. Amikor meg…..
Tartalom 2020.02.29 08:50:13
@rallus: ez így van.
  Amit most Ön olvas, az egy több írásból álló sorozat első része. Nagyon régóta foglalkoztat a cigányság helyzete ma hazánkban, és az utóbbi időszak eseményei megadták a kezdőlökést, hogy elindítsam ezt a sorozatot. Jelesül az alábbi főbb gondolatok körül:  1. Értjük azt, ahogyan ők látják…..
Tartalom 2020.02.26 19:33:32
@Muhammad Balfas: ez így van.
Tartalom 2020.02.26 19:35:53
@lamott: hát akkor szégyeljük magunkat együtt, mert te sem jöttél elő semmi épkézláb konstruktív ötlettel!
Tartalom 2020.02.26 22:48:22
@lamott: Kormányzati szándék? Hány száz-ezer-milliárd Forint ment el eddig a kormányzati szándékok ezirányú beteljesítésére? Számolta ezt meg már valaki? Kérdezzük meg az emberi erőforrás minisztériumot, hogy a számlákat gyűjtik-e ami ezinyárú kormányzati szándékra elment, és mennyi a jelenlegi végösszeg? Szerintem ha megtudnád hanyattesnél! Lehet hibáztatni a kormányzatot, de ők is emberek, viszont, hogy a kormányzati szándék nincs meg az szinte biztos hogy nem igaz.
Számonkérő, lekezelő, minősíthetetlen, ordenáré módon bántak a beteggel.. Vajon tényleg a fejétől bűzlik a hal? Tisztelt szerkesztőség!   Úgy gondoltam, ki kell, hogy írjam magamból az egészségügyi ellátásom alatt átélt tapasztalataim és benyomásaim, mert nem bírom magamban tartani, ugyanakkor…..
Tartalom 2020.02.26 22:35:16
A csalódott páciens azért csalódott, mert Gyurcsányék megegyeztek még korábban a dokikkal, hogy övék a "privát betegek" fizetősebb része, aki meg nem akar azt "átkényszerítik" oda. Aki meg nem átkényszeríthető mert nincs elég pénze a privátra, arra meg rákénysszerítenek egy semmit nem érő betegbiztosítást amit vagy fizet és talán elhiszi, hogy kap valamit érte ha baj van (elárulom: nem kap, de a reklámozó a reklámból sem) vagy nem és akkor meghal mindenféle betegellátás nélkül (maximum kap mentőst aki a halál beálltát megállapítja a közigazgatási eljáráshoz és boncoláshoz). Ezt a semmitérő biztosítást szüntette meg a vizitdíjas népszavazás és később az Orbánkormány.
Szerintem a privát egyészségügyet be kell tiltani. Akkor nincs mivel a dokiknak zsarolniuk sem az államot, sem a betegeket. Orvosokat és egészségügyi intézményeket katonai felügyelet alá, és amennyiben doki nem gyógyít, akkor hadbíróság. Orvosok nekiállhatnak annak aminek mindig is tanultak: gyógyítani és betegeket ápolni. Ha meg nem megy , akkor irány nyugati privát kórház. Onnan úgyis kirúgják, mert nem ért semmihez sem. A külföldi betegbiztosítók meg nem állnak az ajtóban ugrásrakészen, pénzelve a privát klinikák létrejöttét és elcsábítva az alkalmazottakat az államiból (csak addig amíg meg nem szűnik az állami, aztán ők is leviszik a béreket), hanem mehetnek egy másik balekországot keresni.
A Lényeg A nagy GDP átverés 2020.02.18 12:41:22
Zúgjanak a harsonák és peregjenek a dobok, hiszen megérkezett az ADAT! Magyarország GDP-je 2019-ben 4,9%-kal nőtt.  Érkeznek a szalagcímek sorjában, miszerint várakozás felett alakult a növekedés, és az EU-ban ezzel az értékkel az élmezőnyben vagyunk, vagy akár a legelsők is lehetünk. Eddig 19…..
Tartalom 2020.02.19 12:13:40
@nu pagagyí: a magyar állami beruházások eltörpülnek egy keletázsiai cég magyarországi beruházása vagy a BMW gyár mellett.
Mert ha igen, akkor nagyon úgy tűnik, hogy a tűzoltóautóknak nem lesz hol megállniuk az épület mellett. Hogy miért? Hát persze, hogy a tilosban parkoló autók miatt. (Keresd a képen a tiltó táblát!)..
Tartalom 2020.02.11 08:04:35
@midnight coder: büntethetnek mert a kresz szabályai vonatkoznak minden kitáblázott területre, még a tesco parkolóra is.
Tartalom 2020.02.11 08:14:47
@FILTOL: "eloszor is, ha tuz van a tuzolto akar ossze is torheti az osszes autot ami tilosban all, el is vontathatjak az osszeset drotkotellel es ugy hogy nem baj ha törik az auto."

Mire összetöri, addig leég a ház és benne az emberek. A Magyarországon használatos tűzoltóautók pedig nem amerikai gyártmányok, azaz az anyag ki van hazudva belőlük, azaz az törne előbb össze, és a tűzoltóknak el kell számolni vele. A Rosenbergerek szépségversenydizájnra mennek, de valójában papírvékony lemezautók olcsón összrakva, drágán a márkát meg a formatervezést eladva. A Rába BM-Heros meg egy rossz vicc, azaz magasított alvázú, bányában használatos kőszállító teherautóra rávart szerkocsifelépítmény pirosfehérre festve semmi több...
1896. Az első modern olimpiai játékok megnyitója. Athén, Görögország (Reuters)..
Tartalom 2020.02.10 14:29:55
@Secnir: kizárt hogy fekete a földön vekvő nő. Az a nő egy sötét hajó de fehér nő, aki vélhetően összekülönbözött valamin a többi fehér nővel. Ha expozíciós probléma lenne, akkor azt a mellette állón is látnánk és a szemben lévő fekete térdelő helyzetben lévő valóban afroamerikai nőt is fehérnek látnánk.
Nem látom a verést (valószínüleg ilyen nem is történt), de az valószínű, hogy flashmobról lehet szó (különben mit keresett volna ott egy profi fényképezőgépes újságíró), ami afféle ottani tüntetés lehet, hogy provokálják a békés fehéreket, hogy utána mondhassák, hogy mennyire agresszívek és ezért próbálnák itélni. Pedig csak a provokáló, ha úgy tetszik támadó feketék ellen próbálnak védekezni. Ilyet a ballib oldalon gyakran lehet látni. De alkalmazzák ezt a városlakók érzékenyítésére (értsd agymosásra is több de inkább kevesebb sikerrel), mert ez már ellentétes hatást vált ki. Nem új találmány.
Tartalom 2020.02.10 19:22:36
@bioLarzen: a Flasmob nem új találmány. Létezett már az ókori görögök előtt is, csak nem így hívták...
Az idén márciusban 52. életévét betöltő Daniel Craig 2006 óta alakítja a legendás brit titkosügynök, James Bond figuráját, mégpedig eddig 5 részben szerepelve (az utolsó epizód a No Time to Die, még nem jelent meg a mozikban). A korábbi öt Bond-színész után - Sean Connery, George Lazenby, Roger…..
Tartalom 2020.02.08 20:16:47
@Filmelemző író: Judi Dench-el (a filmekben M-et játsza) beszélgettem a múltkor és az a benyomásom, hogy Daniel Craig jó választás volt. Persze én a tetovált lányt folytatnám Daniellel, vagy valami angol esetleg skandináv krimit...
Tartalom 2020.02.09 11:45:29
@Argus_: Ralph Fiennes-al, még nem találkoztam, de nekem örökre a Vörös sárkány pszichopatája marad. Szerintem tökéletesen előjött a vörös sárkány még a Harry Potter sorozatban is, bár főgonosznak kicsit túl jószívűen játsza a Valdemortot. De Judi Dench viszont öröke M marad nekem, Daniel Craig viszont sokoldalú, és Judi Dench oldalán bámulatos a Skyfall-ban.
A Harmadik Birodalom fennállása idején néha az egyetlen dolog mely feldolgozhatóvá tette a valóságot, az a nevetés volt. ..
Tartalom 2020.02.07 11:13:49
@morph on deer: te vagy a szerencsétlen. A cikkből egyértelműen kiderül, hogy rengeteg hazugság terjeng német nemzetiszocialistákról és a németekről a mai napig! Nem voltak olyanok, mint amilyennek beállította a korabeli amerikai zsidó média. nookedli-nek igaza van.