Adatok
Peti1899
0 bejegyzést írt és 34 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Reggel van az utolsó feladatpárbajkihívás napja, Iliász az egyetlen, aki nyugodtan alhat és kelhet ugye, Szandi, Barbi és Feri még megy egy kört a döntőért. Iliásznak a reggelét Szandi bassza el, aki a Feri építette, parton álló menedékben duruzsol neki az álmáról, és a szomorúságáról vagy…..
Peti1899
2017.10.13 20:24:16
@kisbutters: Szóval szerinted a párbajok alapján Iliász érdemelte meg. Hmm nem tudom mennyire fair összehasonlítani, egy 47 és egy 29 éves embert :D Főleg úgy, hogy Ferinek kb. egész végig vállsérülése volt, azért ez a kapaszkodós játékokban, és a többség az volt. Nem feltétemül előny.. Leírtad egy korábbi hozzászólásodban, hogy nem értesz egyet Feri ideológiájával és ezért nem szeretted volna, hogy nyerjen. Én sem értek vele egyet sőt.. nem is lehetnék távolabb tőle. De számomra, pedig Iliász volt az unszimpatikus több dolog miatt is.
@bElannaTorres: Hol hangsúlyoztam ki, hogy itt az érdemli meg, aki a legerősebb? :D Asszem sehol, szóval tényleg nem értesz. Alapvetően Iliász végig sunyin, és hazudozva játszotta a játékot, érdemes megnézni az arcait bizonyos szituációkban.. A folyamatos lustálkodásáról nem is beszélve.. Feri annak ellenére, hogy egy hatalmas taplóként indult, a végére (az éhezés miatt is gondolom) nagyon durván visszavett ebből, egyszer nem hazudott senkinek sem az arcába, ahogy Iliász tette nem 1x. Végig őszinte volt, még akár a nézeteit illetően is, ami alapvetően egy erény, mármint az őszintesége.. Persze, sokan hülyének gondolják, de kell hozzá egy bátorság, és egy egyenesség, hogy ezt ország-világ előtt ki tud mondani.. A buwayás időkben nyújtott egyértelmű teljesítményéről, és a táborokban nyújtott dolgairól nem is beszélve.
Egy szónak is száz a vége, szerintem(!!) Feri érdemelte volna meg. Nem dőlök a kardomba, hogy nem nyerte :D Ilyen ez, ezért is gratuláltam a személyes véleményemtől függetlenül Iliásznak :D

2017.10.13 20:31:56
@kisbutters: Nem én kezdtem a párbajokkal való érvelést :D Te írod már ezt hetek óta, mert alapvetően nem szimpatizálsz Ferivel, én csak reagáltam rá.
De ne vesszünk ezen össze, neked nem volt szimpatikus Feri, nekem pedig Iliász. Szerintem Feri érdemelte volna meg több dolog alapján, szerinted nem.. Ez van, majd talán a kövi survivor-ben egy embernek fogunk szorítani :D

Na, utolsó hét. A Mandirigma beachen Feri és a három grácia, a Holtak szigetén Benedek, Iliász és másik három grácia várja a végjátékot, ami így, a 40. nap után már igazán jöhetne nekik, mert, legalábbis az utóbbiak nagyon kivannak, különösen Doktorjúdás, akire a nem is olyan régen szabotált ponyva…..
Anita-monológgal nyitunk, melyből kiderül, hogy a friss szigetözvegynek eddig semmi gondot nem okoztak a bogarak, a sötétség, meg a tengernek az az undorító morajlása, de most, hogy kedvese elesett a vizes csatamezőn…hát, jól jönne pár szem xanax. Kellett neki beájulni Gergő masszírozásra termett…..
Peti1899
2017.10.06 13:55:44
@Sanda.Ipse: Döntőbe juthatnak, de nem fognak.. Erre nagy pénzben mernék fogadni :D
A tűzfény szomcsi zenére szomcsin vibrál a mandirigmák szomcsi arcán, de a legnagyobb tragédia Barbit sújtja, aki azt hitte, magas szintű intrikái mostanra megteremtik a boldog, klaumentes szigetet. Miközben a többiek a párbajozók ügyességével, meg a felépített tornyok esztétikai és technikai…..
Peti1899
2017.09.29 20:02:43
@lac64: Mi esélye volt a "zabálóknak"? A fullasztásos játék fel sem merült.. de ők ketten egymás után a köteleset választották, ahol számít, az energia :) Amiből bőven szerezhettek, a rendes kajálás, kávézás, és a kényelmes ágyban alvás után.
Zoli, pedig de direkt esett ki.. Lilának még a fejét is ingatta, hogy ne hívja ki őt :)
Zoli, pedig de direkt esett ki.. Lilának még a fejét is ingatta, hogy ne hívja ki őt :)
(Ez az az időszak, amikor én is kint voltam a forgatáson, csak hogy fényezzek egy 126 kilós majmot is menten, amit láttam, azt itt írtam meg.)
Namármost. Én nagyon ellene vagyok az olyan "fordulatoknak", hogy két játékos csak úgy kapjon egy bödön pálmaolajjal kevert ételízesítőt, amit két komponens…..
Peti1899
2017.09.25 20:01:40
@Chuck Νorris: Nem tudom miért nem nézed ki Iliászból, hogy annyira idióta lenne, hogy meg se nézi, hogy mit talált? :D
Szerintem egyáltalán nem vigyorgott sőt.. Amúgy meg Zoli mi a faszom? Valami orákulum? Hogy pont meglátta Szandit, hogy a sziget bal oldalán sétálgatott.. Na ez az amit kevésbé hiszek el, hogy erre magától jött rá, hogy igen nála van... Wtf?

2017.09.25 20:15:08
@Chuck Νorris: Lehetséges, bár lábmasszásKlaudiából sem nézem ki, hogy ilyenből rájönne.. :D De szerencsére ott van nekik, a látó: Zoli. Nem is állt szándékomban ;)
Peti1899
2017.09.25 20:32:21
@Chuck Νorris: Valószínűleg megrendezett az egész, vagy legalábbis egy jó része biztosan.. mert pont emiatt amit mondasz lehetetlen bármit is titokban tartani.. Hiszen akinek van valami titka, azt követni fogja egy 3-4 fős stáb.. Kicsit sem feltűnő :D
Azt kétlem, hogy szerencsétlenek egy helyben állnak a dzsungelben.. és várják, hogy épp ki megy arra.. De az sem reális, hogy Szandin kívül senki nem ment a sziget bal oldala felé.. Bár tök8 az egész, hiszen a kövi részben Iliász már egyből kunyerálná el Szanditól a talizmánt :D

Klau kétségek közt vergődik, hogy ki menjen holnap, és ki mellé álljanak Benivel, illetve hogy akkor most tényleg őket akarják-e kibaszarintani, és ebben a bizonytalanságban nem sokat segített a tegnapi apró szargalacsin sem, melyet Barbi dobott be a Mandirigma törzs jelentéktelen kis életét…..
Na ott tartottunk kéremszépenalássan, hogy a szigetlakók megint bekapcsolták a keresztbetaktikázás gombot kis robottestükön, és választásuk ezúttal Gergőre esett. Klau sokkban, egyszerűen nem érti, hogy történhetett meg mindez, hát micsoda dolog kéremszépen, hogy az erősebb kutyákat szavazzák ki…..
Peti1899
2017.09.21 11:11:11
@szociál: Én se bíznék meg Iliászban, nagy szarkavaró a csávó.. Gergőnek is kb. megígérte, hogy a Barbira fog tenni, aztán most Klaudiáéknak elmondja, hogy ő sose mondott ilyet.. Meg amikor Szandi megkérdezte az előző adásban Barbiról, totál úgy tett mintha semmit se hallott volna az egészből.. Miközben előtte épp vele dumálta meg a Barbi, hogy ki kell tenni az exibonosokat.
Szerintem picit túljátszotta ezt a szövetséges vagyok, gyertek szavazzuk ki őt dolgot.. Bár az biztos, hogy a két észkombájnt jól összezavarta, mondjuk ez nem túl nehéz feladat. Szal sztem nincs neki ki a töke Barbitól :D csak "taktikázik"..

Törzsi tanács után vagyunk, durva vót, mondják, szegény Geri, teszik hozzá, Hasselhoff unokája meg rázza a fejit, nem köll engem sajnálni, de azt ne tessék várni, hogy majd megszakadjak feladatokban, nem, nem. Ez nem a legjobb taktika, de sértettség > ész, vettem, nem is hibáztatom a 21 napos…..
Bár Klau nem tagadja, hogy végigordította a legutóbbi zsákmányszerzést, Beni szerint mégsem a torok, hanem a szív volt a fényes győzelem kulcsa. Mélyreható elemzésük során az ibonok azt is megállapítják, hogy Lilla hosszas vonszol(ód)ása nem segített az ellenfélnek. Ahogy nem…..
Peti1899
2017.09.15 20:44:50
@kisbutters: rtl.hu/rtlklub/survivor/survivor-16-resz-elozetes
Nem lövöm el én se, ha érdekel nézd meg.. Picit többet mondanak, mint a mai rész végén :)
Nem lövöm el én se, ha érdekel nézd meg.. Picit többet mondanak, mint a mai rész végén :)
Buwayáéknál jógával és vizualizációval próbálnak némi előnyre szert tenni, Szandi vezeti a meditációt. Szerinte a jóra kell koncentrálni, mert ilyen lehetőség mindenkinek egyszer adatik meg életében, én meg hozzábaszom a kávésbögrét a laptophoz, hogy ne hazudjál te kis szemét, oszt akkor az all star…..
Peti1899
2017.09.14 16:19:04
@lac64: Egy szóval sem mondtam, hogy az ;)
De ő erről magyarázott, finoman szólva vannak nekem is kétségeim, hogy forgatókönyv szerint megy a műsor 80%-a legalább.. Legalábbis, az Anita-Gergő-Klaudia-Benedek-Lila ötös szinte minden jelenete, olyan megrendezettnek tűnik, hogy az hihetetlen.. Ha pedig esetleg nem az, akkor ezek tényleg a való világban érzik magukat, a folyamatos szereplési vágyukkal..

Mint mindig, most is a védettségi játék utáni önfaszszopásba átcsapó örömfesztivál, illetve a másik oldalon a búval történő megbaszódás van premier plánéba tolva. Buwayáéknál az a plusz öröm oka, hogy bebizonyították, vagy ahogy Pumped Gabo mondaná, odatették a…..
Peti1899
2017.09.13 11:40:57
@kisbutters: Vagy olyan társakat kellett volna beválogatni mellé, mint ő.. Van példa rá így is. Szerintem Gergő, Benedek, Iliász is alapvetően survivor alapanyagok. Ők harcolnak és küzdenek sokszor és látszik is rajtuk, hogy komolyan gondolják. Ettől függetlenül, Feri simán az igazi nyertes.. Csak "sajna" ez a játék nem mindig erről szól, és ha összefognak többen ellene még az egyesülés előtt, vagy ott egy esetleges vereségénél, akkor lehet ő a legjobb túlélő, de hazamegy. És szerintem valószínűleg ez lesz a dologból, ha a top3-ig eljutna ott a zsűri (ha itt van ilyen, de gondolom lesz) nem biztos, hogy őt jelölné győztesnek (finoman fogalmazva).. Bianka, Iliász és Krisztián szinte biztosan nem.. Három szavazat, pedig eléggé sok.
+ Ferinek, nem túlélési szakértő a munkája.
+ Ferinek, nem túlélési szakértő a munkája.
Peti1899
2017.09.13 11:50:53
@fujimo: Na igen.. és belőle nem nézem ki, hogy elkezdené keresni a rejtett védettségi amulettet. Nem is hiszem, hogy tud róla. Meg ha tudna is róla, inkább esne ki emelt fővel, hogy a gyengék kiszavazták őt.. Az biztos, hogyha az egyesülésig eljut, akkor extrán oda kell tennie magát, a nála +20 évvel fiatalabbak ellen, mert úgy kifogják dobni, mint a szart.
(kommandós, és taktikai tréner.. de ettől még nem robinson crusoe.. Gondolom nem hajótörést szimulálnak az ottani kiképzéseken :D)
(kommandós, és taktikai tréner.. de ettől még nem robinson crusoe.. Gondolom nem hajótörést szimulálnak az ottani kiképzéseken :D)
Peti1899
2017.09.13 12:11:46
@fujimo: Szerintem kb. telibe szarja az egész "műsor" dolgot, ő nem való világost jött játszani, hanem túlélni és nyerni jött, plusz magának is akar bizonyítani. Ezért is szimpatikusabb, mint a többiek, akik azért rendesen rájátszanak a show jellegre.. Mutogatják magukat, kamu szerelmeket hoznak össze, taktikáznak.. akár a "legjobb" barátjukat is képesek kiszavazni/hátbaszúrni.
Szerencsétlen Feri, pedig, hogy őt idézzem "elakarja őket taposni" :DD Ezt mondjuk egy esetleges kiszavazásnál, a Klaudia, drAnita, Gergő és Benedek négyes ellen kurva nehéz lesz behúznia.. Mert ők négyen, ha együtt maradnak, inkább megtartják a "gyengéket", és egyesével kipöckölnek mindenkit, aki veszélyes lehet a végén.
Persze borulhat a dolog, ha a sárgák újra kikapnak.. és esetleg a Klaudia és Benedek kettősből szavaznak ki valakit (Nóriból kinézem..). Míg a másik oldalon Lilla visszatérése lehet érdekes drAnitáék számára.. Az biztos, hogy mindenki számára az első számú célpont, ez a négyes kéne legyen.. Mert Feri egyedül van, max. a Szandi fog mellé állni, de senki más.. Ő így ráér, de ha az a négyes végig tud menni.. Akkor simán a top5-ben lesznek.
Ui.: Valaki érti, hogy Lila mitől lett ilyen pszichopata? Amikor kiszavazták, még teljesen normálisan értékelt és megértette a társai döntését.. Most, hogy visszajött nyíltan bosszúval fenyegetőzik. Mondjuk hülye a kérdés, mert tuti valami szerkesztői döntés ez, hogy menj be galambom, aztán kezdj el balhézni.

Ibonéknál nyitunk, jó is, kíváncsi vagyok, milyen egy újabb vereség utáni másnap a szeretet táborában. Lilla az éjjel bebábozódott, ez speciel sokmindent megmagyaráz, reméljük, amikor kikel, minden sokkal jobb lesz. Gergő hamuval mos fogat, amitől így kora reggel a belem kifordulna, akkor már inkább…..
Peti1899
2017.09.08 20:08:32
@,,: Ha jól láttam, akkor: Buwaya: Anita, Gergő, Alexandra, Iliász, Krisztián ; Ibon: Feri, Benedek, Klaudia, Adrienn, Tamás ... Zolit és Barbarát nem tudom.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
A korrekt szavazatok Ferire mentek, az érzelmi alapúak, pedig Iliászra.. Nóri sértődöttségből, Szandi is, Adri alapvetően utálta Ferit.. A játékot, véleményem szerint Ferinek kellett volna nyernie, sajnos ezen az oldalon is jó páran nem fogták fel a játék lényegét, hogy itt az igazi túlélőt keresik, és borzalmasan elítélően beszéltek Feriről bármilyen szituációban. De ez van, ettől függetlenül grat Iliásznak is, annak ellenére, hogy szerintem nem érdemelte meg.