Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Viszlát!

30 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Milyen reményekkel tekintsünk április 8-a elé? Kezdjük ott, hogy nyolc éve ez az első választás, amelyikben benne van a meglepetés lehetősége. 2014-hez képest teljesen más a kampány dinamikája, régóta először nem kizárólag a Fidesz tematizálja a közbeszédet, és most a…..
A hódmezővásárhelyi áttörés óta sok minden megváltozott. Míg előtte elsősorban csak állampolgári kezdeményezések képviselték a taktikai szavazás ügyét, addig ma már a nyilvánosság jelentős része ezzel foglalkozik. S míg korábban – a jelöltállítás és a választási kampány kezdete előtt érthető módon –…..
A kormányváltás kulcsa a magas részvétel, továbbá az, hogy bármelyik pártra szavazunk is listán, egyéniben a legesélyesebb ellenzéki jelöltre adjuk a voksunkat. A Viszlát, kétharmad! következetesen ezt képviseli október óta, és most már erről beszélnek az újságírók és a politikusok is. Jogos kérdés…..
Márki-Zay Péter váratlan győzelme ugyan csak egy helyi választás eredménye, de országszerte reményt adhat a kormánnyal elégedetlen választóknak. Különösen ha a megfelelő következtetéseket vonjuk le abból, ami vasárnap Hódmezővásárhelyen történt.  ..
Hogyan állítható meg áprilisban a Fidesz? Taktikai szavazással. Ha listán a kedvenc pártunkra szavazunk, egyéniben viszont a legesélyesebb ellenzéki jelöltre, akkor számos egyéni körzet átbillenthető az ellenzék javára. Ha a Fidesz 15–20 körzetet veszít, nem lesz kétharmada,…..
Hogyan lehet áprilisban megállítani a Fideszt? Úgy, hogy az ellenzéki választók listán a kedvenc pártjukra szavaznak, egyéniben viszont a legesélyesebb ellenzéki jelöltre. A jelenlegi erőviszonyok mellett csak így veszíthet annyi parlamenti helyet a Fidesz, hogy ne legyen…..
Megállítható-e 2018-ban a Fidesz? Igen, taktikai szavazással. Ha listán a kedvenc pártunkra, egyéniben viszont a helyben legesélyesebb ellenzéki jelöltre szavazunk, akkor számos egyéni választókörzetet át lehet billenteni, és el lehet nyerni a kormánypárttól. Ha a Fidesz 15–20 körzetet veszít,…..
A Fidesznek kétharmada lesz 2018-ban, ha nem egyenesen négyötöde. Az ellenzéknek kétharmadot kell szereznie 2018-ban, majd új törvények alapján új választást tartania. A Fidesznek nem is kell a kétharmad, mert már minden törvényt meghoztak, ami nekik fontos. Talán jobb is, ha a Fidesznek kétharmada…..
Amikor elindult a Viszlát, kétharmad! blog, majd az arra épülő mozgalom, sokan nem értették, mit akarunk a kétharmaddal. Hiszen el kell söpörni a Fideszt, egyszerű, mint az egyszeregy, nem? Szeptember óta azonban sok víz lefolyt a Dunán, és most mintha az ellenkező végletnél tartanánk: a sajtóban…..
Le lehet-e győzni demokratikus versenyben a Fideszt? Egyáltalán van-e még demokratikus politikai verseny Magyarországon? Ezekre a kérdésekre az ellenzéki közszereplők és szavazók különböző válaszokat adnak, meggyőződésüktől és vérmérsékletüktől függően. Egy biztos: aki rajtvonalhoz áll a 2018-as…..
Előző bejegyzésünket követően egyeztetéseket kezdtünk a Közös Ország Mozgalommal (KOM), és kiderült, hogy az álláspontjaink közti különbség elsősorban retorikai természetű. Ez nem csekély különbség, hiszen a politikában a retorikának meghatározó szerepe van, de a különbségek ebben az esetben…..
Mint az előző bejegyzésben írtuk, két kérdést szoktunk rendszeresen megkapni: hogy miért a „viszlát, kétharmad” jelszóval népszerűsítjük a taktikai szavazás gondolatát, illetve hogy honnan tudják majd a választók, kik lesznek az esélyes jelöltek az egyéni választókerületekben, akikre a javaslatunk…..
Mióta a Viszlát, kétharmad! elindult, és előálltunk a választók összefogását célzó javaslatunkkal (vagyis arra buzdítunk minden nem kormánypárti választót, hogy listán adja a voksát a neki legszimpatikusabb pártra, egyéniben viszont szavazzon az esélyesebb ellenzéki jelöltre), két kérdést szoktunk…..
A 2018-as választás alapképlete meglehetősen egyszerű. Ha az ellenzék megosztott, akkor a Fidesz nemcsak a pártlistán fog az első helyen befutni, hanem az egyéni választókerületek többségét is el fogja vinni. Ebben az esetben az egyetlen nyitott kérdés a győzelmének mértéke lesz: az, hogy egyszerű…..
A politika egészen más fénytörésbe kerül, ha nem fővárosi szemmel nézzük. És tegyük hozzá: a baloldal helyzete is egészen más fénytörésbe kerül. Amikor a különböző kisebb-nagyobb baloldali pártok képviselői arról győzködik egymást, hogy mennyire fontos az összefogás,…..
Budapest mindig is másként szavazott, mint az ország többi része. 2002-ben jórészt a fővárosi szavazatokon úszott el a Fidesz újrázása; 2010-ben itt volt az a két egyéni választókerület, ahol baloldali jelölteknek sikerült győzniük; 2014-ben pedig az ellenzék által megnyert tíz körzetből mindössze…..
A 2018-as választás egyáltalán nem tekinthető lefutottnak. Még ha az országos listán első helyen végez is a Fidesz – amire jelenleg meglehetősen nagy az esély –, akkor is nyitott kérdés, mekkora többséggel fog győzni. Ez ugyanis az egyéni választókerületekben fog eldőlni, és hogy ott mi történik,…..
Az előző bejegyzésben azzal foglalkoztunk, hogyan akadályozható meg 2018-ban a Fidesz újabb kétharmados győzelme. Tudjuk, hogy egy poszt nem csinál nyarat, és az általunk vázolt megoldással kapcsolatban számos kérdés felmerülhet, amelyek egy részét meg is kaptuk a kommentekben, illetve a Facebookon.…..
A 2018-as választást minden valószínűség szerint a Fidesz fogja nyerni. S ha ez így lesz, annak elsődleges oka az ellenzék megosztottsága lesz. Támogatottságukat tekintve az ellenzéki pártoknak külön-külön nincs reális esélyük a kormányváltásra, a teljes ellenzéki összefogásnak viszont szintén nincs…..
Mielőtt rátérnénk arra, hogyan állíthatjuk meg közösen 2018-ban a kétharmadot, idézzük fel, pontosan miért is lett 2014-ben kétharmados többsége a Fidesznek. Látszólag száraz választási matematika következik, mégis érdemes velünk tartani, és nem csupán azért, mert a lehető legkevesebb számmal…..
Botka László visszalépésével eluralkodni látszik a káosz a baloldalon. Ez időnként akár termékeny is lehet: a régi struktúrák összeomlását követően újak épülhetnek a helyükbe. A termékeny káosz ideje azonban ezen a térfélen a 2014-es összefogás siralmas szereplése után…..
Nem. Nagyon nem. Ez lenne a rövid válasz, de természetesen nem spórolhatjuk meg, hogy érdemben is foglalkozzunk ezzel a kérdéssel. Sokakban felmerülhet ugyanis: bár a Fidesznek 2015 februárja óta nincs kétharmada, mégis ugyanazzal a lendülettel robog előre, és gázol át mindenen és mindenkin, aki…..
A „választási mozgalom” kifejezést Gulyás Márton ellenzéki aktivista tette ismertté. Ő volt az, aki még tavasszal, a CEU-tüntetések idején bejelentette, hogy pártok feletti – de egyúttal az ellenzéki pártok összefogását ösztönző – mozgalmat indít a választási rendszer átalakítására. A Közös Ország…..
A Fidesz megfúrta az ellenzék újabb népszavazási kezdeményezését – olvashattuk a különböző fórumokon, miután az Országgyűlés kedden egyhangúlag megszavazta a büntető törvénykönyv módosítását. Pedig az ellenzéki pártok akár kisebbfajta győzelemként is ünnepelhették volna, hogy sikerült elérniük a…..
Egyes kormánypárti politikusok próbálják ugyan palástolni, de többé-kevésbé nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor számára mi a 2018-as választás valódi tétje. Legutóbbi kortesbeszédeinek egyikében a miniszterelnök napnál is világosabban a hallgatóság tudtára adta: „Csak a következő választásig kell…..