Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Világfa

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Amikor elkezdődött a nagyon régóta várt harmadik évada Mark Frost és David Lynch kultsorozatának, akkor azt is írtuk, hogy ez már nem az a Twin Peaks, amire emlékezhetünk a kilencvenes évekből. Ez hét részen keresztül igaz is volt, de az amerikai idő szerint vasárnap leadott nyolcadik semmihez sem…..
Világfa 2017.08.13 16:34:16
Az az érzésem, hogy az első részben látott üvegdoboz a TV-t is szimbolizálja egyúttal. Egy szinten így mi lennénk a lány és a fiú és a kaszabolás, agyunk kiszippantása velünk történik, egyrészt a mai tömegkultúra által, másrészt talán, annak ellenpontjaként Lynch "punk akcióművészete" által. Szóval valami ilyesmi, ez is egy absztrakció és persze lehet, hogy ebben is tévedek, vagy pontosítani kellene ezen.

Más: az alábbi linken található 1993-as cikk megállapításainak nagy részét, az értelmezés egy szintjén el tudom fogadni. Átgondolhatónak, megvitathatónak tartom. Számomra érdekes átgondolni az új évad fényében is.

www.filmvilag.hu/xista_frame.php?&ev=1994&szam=10&cikk_id=1202

"... Cooper ügynök nem jut el a teljes megvilágosodásig, vagyis nem talál ki a labirintusból, foglya marad a megsemmisülés rettegésének, mert még ragaszkodik a földi világhoz, még túlságosan kötődik Énjéhez. Mikor a halottak között megpillantja szerelmének vérbefagyott holttestét, valóságnak véli ezt a látomást, úgy reagál, mint bármelyik földi halandó, tehát nem lehet kiválasztott. Felajánlja lelkét a Gonosznak szerelme életéért cserébe. Így teste megkettőződik: az egyik, az eddigi életét leélő Cooper valóban meghal, ottmarad örökre a halottak között, mint látszatalak, árnykép, szellem és egy másik, Cooper formájú üres test tér vissza a földi világba, benne az újra testetöltött Gonosz erővel.
A Twin Peaks tehát mégsem az emberiség üdvtörténetének modellje egy ember üdvözülésének történetén keresztül, hanem az emberiség elkárhozásának útja egy ember elkárhozásán keresztül. A Twin Peaks-sorozat egy sikertelen beavatási folyamat története.
Egy üdvtörténet eleve nem tragikus. Az emberi lét tragikumának története elkárhozás-történet. Az ember tragédiája. A misztérium nem sikerül, az ember örökre elszakadt gyökereitől, az örök szeretetre és jóságra törő isteni teremtő erőtől. Örökre megrekedt az anyagi világban, az individuális Én határai között, vagyis csak a Gonosz erőit képes hordozni és örökíteni. A Twin Peaks a fausti kultúra végeként határozza meg a mai kultúrát. Az emberiség fausti útjának, az emberi kultúrának vége. Faust kárhozata nem egyéni tragédia, hanem az emberiség végső és kollektív tragédiája.
Cooper ügynök eladja a lelkét az Ördögnek a Milói Vénusszal díszített vörös labirintusban. A jelenet összegezni igyekszik az emberiség különféle kulturális hagyományait, a klasszikus görögséget, az ezoterikus okkultizmust, a hermetikus hagyományokat, az asztrológiát, az alkímiát, a mágiát, a katolicizmust, a protestáns etikát, az ateizmust, a materializmust, a logikát, a modern tudományt és technikát. A Twin Peaks a posztmodernt követő világérzés egyik reprezentánsa: a posztmodern radikális eklektikájára a radikális szintézis a válasz. Ennek a törekvésnek a jegyében igyekszik összekötni az emberiség tudományos-technikai-materialista örökségét az ezoterikus-okkult hagyománnyal, a racionalizmust a metafizikával, a hétköznapi praktikus tudatot a transzcendens tudattal, és úgy tűnik a számára, hogy a két legvégletesebb hagyomány összekapcsolásának eredménye törvényszerűen negatív.
A Twin Peaks sorozat a világon egyeduralkodó hatalommá vált, természetfölötti realitásként létező Gonosz ideológiájának reprezentáns terméke."