Adatok
JúliaKupcsik
32 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Jóllehet pontosan ezzel a kombinációval a világ más konyháiban nem igazán lehet találkozni, a kenyér illetve kalácspuding felfújtak vélhetően középkori eredetű népes családját gazdagítja a mi máglyarakásunk is. Mint az igazán jó fogások többsége, ez is a szegények konyhájából indult világot…..
A túró, a barack és a tojásfehérje habfelhő hármasát nem kell senkinek sem bemutatni, ám én most a rákóczi túróst modern köntösben készítettem el, pite formájában, szokatlan díszítéssel. A hiedelmekkel ellentétben a süteménynek semmi köze II. Rákóczi Ferenc fejedelemhez. Az édesség névadója Rákóczi…..
Diós brownie alapú, nagyon csokis krémes, málnával kirakott sütemény, ugye milyen jól hangzik? A tart szó egyfajta pitét jelent, aminek a tetejét gyümölcsök díszítik, tésztája általában linzer vagy kekszes, de én egy puha és fudgy brownie alapot képzeltem el hozzá, hiszen ezt mindenki…..
Az idei sütitrendek egyik sztárjának lehet nevezni a galettet, ami egy tradicionális francia pite. Bretagne-ból ered és már a neolitikus korban is népszerű süteménynek számított, hiszen vékony tésztája megsütéséhez elegendő volt egy tűz által felmelegített kő. Manapság mindenféle idénygyümölccsel…..
Néhány hét kihagyás után újra itt vagyok és egy nagyon egyszerű brownie receptet hoztam nektek, ami után még mosogatni sem kell sokat! :D Ez egy számomra is új brownie-variáció, ami nagy meglepetésemre Ha elkészítitek igazi brownie-királynőknek érezhetitek magatokat, mert annyira isteni lesz! Nekem…..
Krémtúró torta, avagy a magyar cheesecke, így is hívhatnánk ezt a rendkívül egyszerű, de annál fennségesebb tortát. Még az abszolút kezdők sem tudják elrontani, mert nagyrésztg turmixolásból áll az elkészítése. A torta alján a hagymoányos linzer tészta helyett, most egy sokkal ropogósabb, és…..
JúliaKupcsik
2018.03.26 20:01:00
@Szabó...Ági: valóban, köszönöm, a vaj kimaradt a tésztából. 4-5 dkg ideális lehet. Örülök, hogy tetszik, remélem sikerrel zárult a sütés :)
Az a legnagyszerűbb ebben az édességben, hogy nem számít milyen idő van, mindig a nyarat juttatja eszembe. Friss és üde íze nagyon jó kompozíciót alkot a roppanós morzsával (az angol crumble szó jelentése annytúit tesz: szétroppan, morzsolódik). Az élvezeteket a mellé tálalt vanília sodóval lehet…..
Abszolút az a süti, ami nagyon gyorsan elkészül és semmilyen komolyabb sütési képességeket nem igényel. A csokoládé-meggy-gesztenye pedig egy nagyon ütős téli kombináció lehet.
Hozzávalók:
6 ek liszt
3 ek cukor
1 ek víz
5 tojás
2 ek holland kakaópor
Krémhez:
1 gesztenye massza
10 dkg…..
Akár reggelinek, akár desszertnek vagy főételnek egy finom leves után is kiváló ez a recept. A túró olyan jolly joker amit mindenki szeret, és a fanyar narancsos-citromos ízvilág nagyon jól kiegészíti ennek krémességét. Bátran ajánlom kezdőkenk is, hiszen egy palacsintát bárki el tud készíteni!…..
Olasz desszerteknél nálam a tiramisu mellet a profiterol a csúcsok csúcsa. Kívül és belül is csupa krém, és ami a legjobb, hogy rengeteg ízzel lehet variálni a krémeket, akár pisztáciás, málnás vagy nutellás változatot is érdemes kipróbálni, kísérletezni, megéri. :)
Hozzávalók:
Tésztához:
15…..
Egy finom keltészta illatánál nincs is semmi ami jobban visszaadja a gyermekkor hangulatát. De ne higgyük, hogy csak a nagymamák kiváltsága a kakaós csiga, (bár senki nem vitatja el ebben a számban szerzett érdemeiket) de bárki megpróbálkozhat egy ropogós, forró kakaós csigával.A receptem egy…..
Régóta szerettem volna kipróbálni házilag is a műzlik királyát, a granolát. Alapját a zabpehely képezim melyet rengeteg magféle és szárított gyümölcs egészít ki. Ezáltal nem csak rettentő ízletes és változatos a sok-sok csonthéjastól és gyümölcstől, hanem nagyon egészséges is mindezekben található…..
Répatortának az egyszerűségében rejlik a titka, de éppen ezért nagyszerű, hiszen szinte a végtelenségig lehet variálni az ízeket és hozzávalókat. Némi étcsokoládéval, dióval és illatos fűszerekkel dobtam fel az összhatást. Nem daráltam simára az alapanyagokat, éppen csak összetörtem, így a kész…..
IKEA-ba mindenki szeret járni, körülnézni, vásárolgatni, tervezni, és enni. Az IKEA-ban az egyik legjobb dolog a húsgolyó, ebben sokan egyetéretenek, de mi az ami még olyan különlegessé tudja tenni az ottani étkezéseket? Legutóbbi látogatásom alkalmával megtaláltam erre a megoldást, azaz a Daim…..
Itt a tél és lassan a síelés időszaka. Sokunknak a télisportok nemcsak a testmozgásról, hanem a gasztronómiáról is szólnak, erre jó példa a híres gőzgombóc, melyet legtöbbször a sípálya melletti melegedőben szoktunk lakomázni. Ám tévhit, hogy ehhez a finomsághoz csak síeléskor lehet hozzájutni.…..
Ezt a receptet Jamie Oliver blogját olvasgatva találtam, épp valami karamellás pite után kutatva. Az eredeti receptet kicsit átalakítottam, csokikrémet is tettem a tetejére és mogyoró helyett diót választottam. Azoknak ajánlom, akik szeretnének ekészíteni valami gyors süteményt és nem mellesleg…..
Azt hiszem, senkinek sem kell bemutatnom a madártejet, ami könnyedssége miatt igazán találó nevet kapott magyarul. Angolul egyébként a floating island-azaz úszó szigetek-nevet kapta a francia eredetű édesség. Könnyedsége mellett egy másik jó tulajdonsága, hogy nagyon hamar…..
A florentin egy olasz desszertkülönlegesség, ami leginkább szeletelt mandulából vagy durvára vágott dióból és kandírozott citrushéjakból áll és étcsokoládéba mártják. Ikertestvére a moszkauer, amiben a szeletelt magvak helyett daráltat használnak, ezzel egy jóval egyneműbb masszát kapva. A kis…..
Egyik személyes kedvencem a magyar hagyományos sütemények közül. Tökéletesen kitalált recept minden alkotóeleme nagyon jól passzol egymáshoz és ezáltal kiteljesedetté teszik az ízélményt. Nagyszerű a harmónia a csokoládé, főzött vaníliakrém, pórkölt dió, rumos mazsola és a citrusok illóolaja között.…..
Most egy hónapra eltűntem ugyan az elővizsgák áradata és a karácsonyi sürgés-forgás miatt, de újból itt vagyik és sok-sok receptet hoztam nektek. Remélem még van olyan, aki a beiglit igen, de a mézeskalácsot nem unja még, mert hoztam nektek egy receptet, amit mindenképpen ki kell próbálnotok,…..
Igazi felüdülést jelent ez a gyümölcsös túrótorta a megszokott téli sütemények között, egy kissé visszahozza a nyár ízét, így érdemes kipróbálni, elkészíteni pedig borzasztóan egyszerű. A torta könnyedségét a krémes túró rétegek és málna összhangja, na meg a lágy piskóta adja.
Hozzávalók 25…..
Könnyű, egyszerű, légies és lehetetlen elhibázni. Lágy piskóta és a túrókrém na meg a fanyar málna és szeder teszik pompássá ezt a desszertet, amit télen fagyasztott gyümikkel is bátran el lehet készíteni.
Hozzávalók:
5 ek liszt
3 ek cukor
5 tojás
1 ek víz
Krémhez:
45 dkg túró
2…..
Házi baracklekvárral, tetején ropogós dióval a kertből, omlós tésztával, mi kell még...
Hozzávalók:
40 dkg liszt nálam fehér és egy kis teljeskiörlésű
5 dkg porcukor
17 dkg vaj
1 tejföl
2 tojás sárgája
citromhéj
csipet só
darabokra vágott dió
sok-sok sárgabaracklekvár
Elkészítés:
A…..
A tiramisu nem csak Olaszországban kedvelt sütemény, hanem egyszerűsége és fenségessége miatt szinte bárhol megtalálható. Így van ez hazánkkal is, ámde nem nehéz az embernek elvenni a kedvét a bolti, cukrászdai illetve egyéb helyről származó tiramisu-hamisítványokkal. Ami az én kapcsolatomat illeti…..
Folytatódik a receptelés a klasszikusokon belül, most az aranygaluskával. Személy szerint én is most készítettem először, eddig nálunk a nagyi-sütiként volt számon tartva, de megláttam Fördős Zé receptjét és megjött a kedvem a kísérletezéshez.
Hozzávalók:
50 dkg liszt
25 g élesztő
3…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz