Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Leirer Tímea

24 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kemon Wesley Thomas, vagyis MC Kemon. Van talán, aki még az MTK focistájaként is emlékszik rá, de még többen ismerik zenészként az Irie Maffiából vagy a Random Tripből. MC Kemon közel 15 évnyi munka után most szólóban, saját zenekara, a Kemonication Band frontembereként is bemutatkozott a…..
Vajon lehet egy mai sláger modern hangzású úgy, hogy hallgatása közben nosztalgikus emlékek törnek elő az emberből? Caramel új dalát, az Átutazókat hallgatva és a hozzá készült klipet nézve ez a két érzet mérkőzik egymással az ember fejében. Véletlen stíluskeveredés vagy…..
Fodor Máriusz sosem tanult zenét, közgazdásznak készült, de „rossz útra térve” végül a Kaukázus, majd a Magashegyi Underground zeneszerzőjeként és billentyűseként állt a közönség elé. Nemcsak slágerek, de reklámzenék tucatjai is kikerültek a keze közül, majd jött egy hirtelen fordulat, és már…..
A tavalyi nagy sikerű premier után idén újra nagyzenekari kísérettel, szimfonikus átdolgozásban szólalnak meg a Brains dalai. A december 3-ra időzített, Kongresszusi Központban tartandó szimfonik koncert mellett a csapat ezúttal a vidéki nagyvárosokban is megmutatja, milyen a drum ’n bass, ha…..
Jay Z + Diddy + Kendrick Lamar = közel kétszázmillió dollár. Az egyenlet könnyen megoldható, ha megnézzük a Forbes magazin kimutatását az esztendő zenei bevételeiről. Megvannak 2018 legjobban kereső rapperei...
Bár ígéretét betartva soha többé nem áll koncertszínpadra, viszont stúdióba vonul és új dalokat vesz fel a Mötley Crüe zenekar. A hírt a csapat énekese, Vince Neil jelentette be a twitteren, de később Tommy Le instagram oldalára is kikerült egy videó...
Az Intim Torna Illegál megalakulása óta hazánk egyik kedvenc koncertzenekara, a klub- és fesztiválélet egyik legenergikusabb produkciója, amely mély gondolatokat tálal fülbemászó slágerekbe csomagolva. A megújult zenekar a nyár elején új albummal jelentkezett, erről és a zenekar körül az elmúlt…..
Hivatalosan is bejelentette Európa egy rangos fesztiválja, a Leverkusener Jazztage, hogy idei fellépői között lesz a hazai Mörk zenekar. Vajon mi kell egy magyar zenekar nemzetközi fesztiválsikeréhez és hogyan tervezhet hosszú távra egy zenekar? Erről is beszélgettünk a Mörk frontemberével, Zentai…..
Hét év hallgatás után már a harmadik Gorillaz-lemez is itt van a kanyarban. A virtuálisnak megálmodott csapat még javában turnézik idei albumának dalaival, de a „központi agy”, Damon Albarn máris bejelentette, hogy készen áll a következő lemezre...
Idén szeptemberben is elindul az „I’m Listening” mentális figyelemfelkeltő kampány. Az öngyilkosságok megelőzésére és a mély depresszió kezelésére összpontosító akcióhoz olyan világhírű zenészek csatlakoztak, mint Mike Shinoda a Linkin Parkból vagy a 30 Seconds to Mars frontembere Jared Leto...
Rajongók számára kihagyhatatlan kiállítást hozott Londonba egy New York-i galéria. A tárlat Michael Jacksont és munkásságát mutatja be úgy, ahogy eddig talán még soha nem láthattuk. Nem arra fókuszál, hogy milyen volt a pop királya, hanem arra, milyen hatást gyakorolt zenéjével és klipjeivel a…..
Augusztus 20-a, Szent István ünnepe, nemzeti ünnepünk, de a rock rajongók ünnepe is. A műfaj egyik ikonja, a Led Zeppelin énekese, Robert Plant holnap lesz 70 éves. 7 kihagyhatatlan Zeppelin dallal köszöntjük őt...
Már tíz éve zúz és tombol az idén a Nagy-Szín-Pad tehetségkutatón is győzelmet arató Apey & the Pea. A Sziget koncert után, a Barba Negra Track-beli bulira készülve beszélgettünk a frontemberre, Áron András Apey-vel...
A zenészek élete sokszor szokatlan, drámai és megmagyarázhatatlan. Vannak viszont közöttük, akik a haláluk után is különleges sztorikat adnak az utókornak. Íme néhány sztori elhunyt zenészek sírjáról...
Vadonatúj videoklipet készített legutóbbi albuma egyik dalához a legendás Manic Street Preachers zenekar. A People Give In a hatodik kislemezdal a Resistance is Futile című lemezről...
Gwyneth Paltrow és a Coldplay énekese, Chris Martin 2014-ben jelentették be: hét év után elválnak útjaik. Négy év után az Oscar-díjas színésznő végre megszólalt és mesélt a szakításról, a kapcsolat bukásának okairól és a saját érzelmeiről...
Úgy tűnik, törölhetjük a Green Day feloszlásáról szóló korábbi pletykákat. Minden jel arra mutat, hogy a zenekar hamarosan klasszikus albumának, a Dookie-nak dalaival áll újra a közönség elé...
Azt hinnénk, a világ egyik legnépszerűbb és legfoglalkoztatottabb zenésze menyasszonyára és saját magára fordítja kevés szabadidejének minden egyes pillanatát. Ed Sheeran azonban másképp döntött, ő inkább instagram profilt épít két macskájának...
Paul McCartney a minap az általa alapított liverpooli művészeti iskolában adott tanácsokat az ott tanuló zenészpalántáknak. Elmagyarázta, miért tartja eredményesebbnek a hagyományos zeneszerzési módszereket, és miért szeret dalokat írni abban a helységben, ahová még a király is gyalog jár...
Szentenedrére költözött, megnősült és hamarosan újra kisgyermekes apuka lesz Lovasi András. Az 50. születésnapi koncert után vajon a szakmai élete is új irányt vesz? Múltról, jelenről, álmokról és lehetőségekről beszélgettünk vele...
Alig egy hónap és indul a DAL 2018, az Eurovíziós Dalfesztivál hazai előválogató showja. Már megvan a 30 verseny produkció és összeállt az új zsűri is, amelybe sokak meglepetésére bekerült Schell Judit színésznő is. Vele beszélgettünk...
Nemrég került a kezünkbe a Depresszió zenekar új lemeze, a Válaszok után. A csapat ismét a klasszikus négyes felállásban dolgozott, de most is szolgáltak meglepetéssel: egy női hanggal. A lemezről Halász Ferit, a Depresszió frontemberét kérdeztük...
Hrutka Róbert dalai olyan ikonikus magyar filmekben is felcsendültek, mint a Magyar Vándor, a Valami Amerika 2 vagy a Kincsem. December 2-án különleges koncertre készül, ennek apropójából beszélgettünk vele...
A Sziámi, a Kontroll Csoport, az URH és az M. P. Sziámi AndFriends - évtizedek óta a hazai alternatív zenei élet emblematikus zenekarai. Közös nevezőjük Müller Péter Sziámi, aki most a Fülesbagoly rendelkezésére állt egy interjú erejéig...