Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Dunamente

4 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Öreg vásár nem, vén vásár -  jutott az eszünkbe legelébb a híres párkányi vásárról. És bizony kevés izgalmasabb és fiatalosabb vásárt ismerünk szerte a Kárpát-medencében, mint a párkányit, amely az idén a 471. születésnapját ünnepli. A hagyomány persze kötelez, a szervezők gondosan ügyelnek, hogy…..
  A Duna Dunaradvány és  Dunamocs között - kép forrása: http://mapio.net A Dunapartról a legtöbb embernek a hajókázás, fürdőzés, ámuldozás, álmodozás stb. mellett legelébb a halászlé jut eszébe. A halászléről pedig az örök nemzeti viták legvehemensebbike: passzírozunk, nem passzírozunk, hogyan…..
  Egykor tábornokok felügyelték, még a szemetet sem merték kihordani, hogy nehogy kiderüljön az itt állomásozó katonák létszáma. Ma minden képzeletet felülmúló idegenforgalmi látványosság. (Mert a történelem minden képzeletet felülmúl.) Forrás: saját fotó. 1849-ben a Habsburgok nem tudták…..
Kevés izgalmasabb desztináció van a világon, mint az Észak-Komáromtól Párkányig tartó Dunaszakasz. Lenyűgöző táj, évezredes történelmi emlékek, nagyszerű gasztronómia, kiváló infrastruktúra: a szuper termálfürdők, a Duna mentén kiépített kerékpárút, az országhatárokon átnyúló hidak rendkívül gazdag…..