Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kazsiafigyelo

98 bejegyzést írt és 188 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az előző bejegyzésben Kína közel-keleti, és általánosságban a fejlődő országokkal létesített kapcsolatait elemztük. A konklúzió nem más volt, mint hogy a “Globális Dél” lokális konfliktusai sokszor kínai gazdasági érdekeket sértenek, ami adott esetben egy aktívabb kínai külpolitikához vezethet. Bár…..
2023 a globális jelentőségű konfliktusok eszkalációjáról szólt: a már meglévő orosz-ukrán háború mellé az izraeli-palesztin (iráni) ellentét is “felzárkózott”, mely az év végére a nemzetközi hajózási útvonalakat is negatívan kezdte érinteni. 2024 szintén érdekes évnek ígérkezik, kezdve a januári…..
A kínai akkumulátor- és autóiparral már korábban is többször foglalkoztunk, májusban például a Debrecenben gyárat építő CATL hátterét és az ezzel összefüggő - sokszor erősen protekcionista - iparpolitikákat mutattuk be. A kínai autóipar már régóta a legnagyobb globálisan, idénre viszont a legtöbb…..
A 2010-es évek óta a kína turisták költik a legtöbb pénzt el külföldön, amit az Utazási és Turisztikai Világtanács (WTTC) nemrég megjelent, idei jelentése is megerősít. A kiskereskedőknek valódi „összcsatornás” (angolul: omnichannel) élményeket kell nyújtaniuk ahhoz, hogy a kínai vásárlókat…..
A 2010-es évek derekára nagyjából konszenzus alakult ki abban, hogy a világ három legfontosabb befagyott konfliktusa - azaz a felek közt a viszony nemzetközi jogilag rendezetlen, békemegállapodásra nem került sor, az érvényben lévő tűzszünet pedig hellyel-közzel van csak betartva - Kelet-Ukrajna és…..
A Biden kormányzat elődjéhez hasonlóan folytatta a kínai cégek szankciókkal való sújtását, viszont Trumpnál sokkal kifinomultabb és célzottabb eszközöket használt. A 2022-ben, október 7-én elfogadott "chiptörvény" kimondott célja az volt, hogy meggátolja, hogy az ázsiai ország rövid időn belül szert…..
Mára elmondható az a tény, hogy a szocialista ideológiájú országok száma igencsak lecsökkent a Szovjetunió felbomlása óta. Ezeknek egyik, oszlopos tagja Vietnám, de ki tudja még meddig? Ebben a cikkben ennek a kérdésnek a dilemmáit járjuk körbe.   A vietnami vezetők új generációjának…..
A modern társadalmak egyik fő vívmánya a stabil élelmiszerellátás megteremtése volt, ez a stabilitás viszont időről időre mégis megkérdőjeleződik. India már tavaly szeptemberben 20%-os kiviteli vámot vezetett be a fehér és barna rizsfajtákra, ami idén ki lett bővítve a nem basmati rizsfajták…..
Kelet-Ázsia Figyelő Kínai 2008 2023.08.26 21:20:06
2008-ban a kínai gazdaság az elsők között tért magához, az országban recesszióra nem is került sor. Az idei évvel kapcsolatos egyik fő várakozás a gyors kínai növekedés volt, aminek a 3 éves “zéró-covid” politikát kellet volna követnie, míg a másik konszenzusos tétel az amerikai gazdaság stagflációs…..
Miközben a múltja által kísértett Kambodzsa a közepes jövedelm csapdájába süllyed, nő ezzel párhuzamosan a Kínai befolyás a délkelet-ázsiai államban. A legtöbb nemzetközi sajtóorgánumnál nagy port kavart a  nemrégiben lezajlott kambodzsai választás hitelessége, ahol Hun Sen miniszterelnök ismételten…..
Az állami tulajdonban álló China Huadian Corp. több területen is formabontó kombinációval állt elő, amely több hírfolyamban is a nyári tech-hírek szalagcímesévé tette 3in1 megoldását. Kína szolárenergetikából újra és újra rekordokat állít fel, legyen szó mennyiségi vagy minőségi szempontokról.…..
A turisztikai csúcsszezon idején érdemes egy is kitekintést tenni, hogy miként alakulnak az Európába utazó kínai turisták számai és mik az ezzel kapcsolatos új trendek a kontinensünkön. Előző alkalommal a Közel-Kelet turisztikai vonzereje került górcső alá a kínai utazási trendek szempontjából. Aki…..
Egyes amerikai és kubai tisztviselők visszautasították a Wall Street Journal (WSJ) jelentését a napokban, miszerint a Karib-térségben kínaiak építenek megfigyelőállomást, amely jelentős biztonsági kockázatot jelentene az Amerikai Egyesült Államok számára. A WSJ azt is megírta, hogy a lehallgató…..
Szibéria kínaiakkal való elárasztását már a 90-es években több szerző vizionálta, és része volt mind a nyugati, mind az orosz közbeszédnek, miközben az nem mellőzte a rasszista felhangokat sem. Az elmúlt 30 évben kiderült, hogy az ilyen jóslatok sok tekintetben alaptalanok voltak, ezzel együtt Kína…..
A kínai turisták három szigorú, járvánnyal eltelt év után 2023-ban újra belépnek a globális turisztikai gazdaságba, a vállalkozásoknak  és a kormányoknak, valamint a turisztikai szereplőknek át kell alakítani a stratégiájukat, a kínai turisták új “poszt-covid” generációjára. A kínai turisztikai…..
Míg az EU azon őrlődik, hogy szankciókat szabhat ki azokra a kínai vállalatokra, amelyek a meglévő intézkedések ellenére továbbra is érzékeny árukat szállítanak Oroszországnak, addig létfontosságú mérlegelni, hogy Kína hogyan reagálhat az ilyen intézkedésekre. Francesca Ghiretti, a MERICS elemzője…..
Kína a közelmúltban elindított egy 11 milliárd dolláros „sivatagi alapú” megújuló energiaprojektet a belső-mongóliai Kubuqi-sivatagban (库布齐沙漠 Kùbùqí Shāmò), amelynek célja, hogy 2025-re 5 GW energiával járuljon hozzá az ország energiamixéhez. 5 GW nagyjából 2,5 paksi atomerőműnek felel meg (2000…..
Kínai kutatók fejlesztettek olyan mesterséges intelligenciát, amelynek szimulációi szerint az ellenséges vadászgépek legyőzéséhez a légi harcban a hangsebesség 11-szeresével (13.583 km/h) haladó repülőgépnek meredek emelkedésből kellene hátrafelé indítania rakétáit. A kontra-intuitív megközelítés…..
Hogyan vált egy kínai cég pár év alatt a világ legnagyobb elektromosautó-akkumulátor gyártójává? Lehetséges-e ez politikai kapcsolatok nélkül egyáltalán? Az éppen Debrecenben gyárat építő CATL története nagyon is tanulságos a kínai államkapitalizmus működését illetően. KKP-hoz közelálló alapító,…..
kazsiafigyelo 2023.04.18 11:48:01
@KékFény6: ezt a szöveg nem állította, de az egyértelműség miatt korrigáltam
Kínai vélemények szerint a francia és az európai uniós vezetők április 5-én kezdődő kínai látogatása várhatóan több ágazatban is új lehetőségeket nyit meg a pandémia utáni korszakban az érdemi együttműködés újraindítására és ösztönzésére, lehetővé teszi a nézeteltérések csökkentét és új lendületet…..
Az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, Mark Milley tábornok szerint „csökkenteni kell a retorikát” a Kínával való esetleges háborúról, mert ugyan az Egyesült Államok nem áll konfliktus határán Pekinggel, az erről szóló vita kezd „túlfűtötté” válni. Milley a Defense One című…..
Az orosz hadsereg az elmúlt egy évben több provokációt is elkövetett Japánnal szemben, akivel hivatalosan továbbra is csak fegyverszünet áll fenn, békekötésre nem került sor a két ország közt a második világháború után. Intuitíve azt gondolhanánk, az ukrajnai helyzet és veszteségek mellett…..
Az azerbajdzsáni Gazdasági Reformok Elemzésével és Kommunikációjával Foglalkozó Központ (CAERC) 2022. júniusában indította el a türk országok gazdasági helyzetképét átfogóan bemutató, negyedéves kiadványát. A statisztikai összegzés évente négyszer jelenik meg azerbajdzsáni, angol, orosz, török,…..
Kína március 28.-án, kedden jelentette be, hogy új észak-koreai nagykövete elfoglalta posztját. A jelentős nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező, vezető diplomatának számító Wang az első külföldi diplomata, akit a Covid miatti lezárások, 2020 januárja óta bebocsátanak az országba. Ugyanezen a napon…..
Lee Hsien Loong szingapúri miniszterelnök 2023. március 27-től kezdődően hatnapos hivatalos látogatást tesz Kínában, és Pekingben találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel. Bár a két vezető tavaly Bangkokban, az Ázsiai-Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés gazdasági vezetőinek találkozóján már…..