Regisztráció Blogot indítok
Adatok
nts

0 bejegyzést írt és 130 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Két értelemben is belazulhatott a miniszerelnök: a járványkezelésre is jellemző ez, de annak is örülhet, hogy a nép jobban elismeri áldásos tevékenységét, mint korábban. Mindkettőről durva dolgokat tudtunk meg a napokban. Járványkezelés ügyben a helyzet világos: extrém magas fertőzöttség mellett…..
Zólyom nem bővelkedik izgalmas attrakciókban a műemlékek területén, mert van neki ugyan vára – de aztán más sincs. Jó, a főterén és a parkjaiban fel lehet fedezni néhány esztétikai és történelmi szöszmöszt, de egyik sem egy földbe gyökeredzésre késztető látványosság. Ez egy kisváros, ahol túl sok…..
Pár hete A leghosszabb naptári év majd A legrövidebb naptári év  bejegyzések után szóba került a 'kitalált középkor' elmélete, amelyről néhány szóban itt próbálok elmélkedni :) Heribert Illig 1998-ban megjelentetett egy "Kitalált középkor" című művet, amelyben egy rendhagyó történelmi hipotézist…..
Tisztázzuk rögtön itt az elején, hogy a „kis Lomnici” ifj. Lomnici Zoltánt, a Századvég jogi szakértőjét jelöli, de a hivatalos „ifj.” megjelölés rontotta volna a ritmust. Bár gondolom, a „kis” megjelölés is elegendő arra, hogy senki ne a kedves papára gondoljon, aki ugyan maga sem volt a…..
nts 2020.07.16 17:48:03
@Kampfer: Írásodból azt feltételezem, hogy a NER áll a jó oldalon, a másik oldalon pedig a rosszak, a nemzetrontók (botmixeresek stb). Oké, de ha ti álltok a jó oldalon, mi szükség van a harcotokban nyílvánvaló hazugságokra?
Ezt mondja Lomnici: "„az SZDSZ elérte, hogy ’56 eseményeit nem tanították a magyar iskolákban, a magyar királyok életét nem kellett alapjaiban ismerni, nagyobb hangsúlyt fektettek az egyetemes történelemre, mint a magyarra, nagyobb hangsúlyt kapott az egyetemes, a nemzetközi irodalom sok esetben, mint például a hazai”.
Nagyjából vele egy időben jártam középiskolába, és tudom, hogy tanították '56 eseményeit. A második mondatrészben előjött a jogász, ezért egy kicsit árnyaltabban fogalmaz, hogy "alapjaiban" nem kellett ismerni a magyar királyok életét. Mi az, hogy alapjaiban? Ennek ellenére ez is hazugság, mert elég alaposan kellett ismerni a magyar királyok uralkodását. Cseppet sem fektettek nagyobb hangsúlyt az egyetemes történelemre, mint a magyarra. Párhuzamosan tárgyalták azokat, egy egyetemes téma után jött egy magyar, így aztán a világ folyamataiba ágyazva tárgyaltuk a magyar történelmet. Tehát ez sem igaz. Végül pedig megint előjött a jogászos fogalmazás, hogy az egyetemes irodalom sok esetben kapott nagyobb szerepet, mint a magyar. Kb. fele-fele volt az arány.
Visszatérve a kiinduló pontra, szerintem a nagy botmixerezés, meg szadeszesezés közben azon is el kellene gondolkodnod, ha tényleg ti vagytok a jók, akkor minek kell össze-vissza hazudozni? Nem lehet, hogy ezzel a mentalitással ti is rossz úton jártok?
Előző posztunkhoz hasonlóan - melyben az 5 legjobb háborús filmet kerestük - a világtörténelem legnagyobb hadvezéreinek kiválasztása is kemény feladat elé állított bennünket. Bár segített némileg a történelemtanári végzettség (egyikünk esetében), így sem volt egyszerű feladat az elmúlt 5 évezred sok…..
A magyar őstörténet kérdései a mai napig erősen megosztják a hazai történész-társadalmat: több elmélet (úgynevezett "iskola") létezik ugyanis, melyek mindegyike más megközelítéssel vezeti le, hogy mikor, hogyan és hol formálódtunk néppé, illetve hogyan jutottunk el a Kárpát-medencébe. Róna-Tas…..
Röviden: semmit. Tapasztalatból tudom, ezzel máris felültem a puskaporos hordó tetejére. Nem csak azoknak, akik a krónikáinkat szó szerinti beszámolónak tekintik, de még a történészek számára is van egyfajta komfortzóna, egy jól bejáratott értelmezési hagyomány, amiből még kitekinteni is nehéz,…..
Az újrahasznosított szellemi termékek korában élünk Csak nem ilyen csúnyán hívják, hanem remake-nek. Újracsinálásnak. Ezen a bejegyzésen egy kicsit tűnődtem. Mármint, azon, hogyan írjam meg. Ugyanis Bulgakov könyvéről, a Kutyaszív-ről már írtam értékelést. Akkoriban a kisregényből készült remek…..
Klasszikus kérdés a Tórát, a Bibliát kritizáló részéről, hogy miként egyeztethető össze a vitathatatlan tudományos tény, mely szerint bizony léteztek dinoszauruszok a Földön és a Tórában leírt történet. Korábbi írásomban beszéltem a zsidó hagyomány álláspontjáról, mely a Föld cca. 4,5 milliárd éves…..
nts 2020.05.13 21:22:45
@spinat: Mózes botja nem kígyóvá változott, hanem dinoszaurusszá, ezek meg nagy tengeri szörnyek voltak (tánin), tehát tudvalevőleg kétéltűek. Én valami ilyesmit hámoztam ki ebből a zavarból.
A magyarság történelmében mindig is fontos szerepet játszott a lovasság. A ló nem csak egy egyszerű haszonállat volt, különleges bánásmódot igényelt. Minden nemzet különböző módon bánt lovaival és gyakran a lovakon múlott a nemzet sorsa is. Most csak a középkori lovas hadviselést és annak az…..
nts 2020.04.21 19:28:58
@asenki: Biztos, hogy ez a szám? Én nem találom a tartalomjegyzékben. Nem lehet, hogy egy másik számban jelent meg?
nts 2020.04.21 20:00:41
@J. Peiper: Bocsánat, ezt jól elnéztem. Természetesen igazad van.
A történelmünkben rengeteg nagy alak szerepel, akik mind formálták az emberiség fejlődését valamilyen irányban. Természetesen minden ember megítélésre relatív, hiszen például a nagy hódítók tevékenységét teljesen máshogy élte meg a hódító birodalom népe és a meghódított területeké. Ugyanakkor vannak…..
Kétségtelen, hogy napjaink médiahíreinek sztárja a koronavírus. Negatív, félelmetes és utálatos antihős ugyan, de szinte mindenki róla beszél, ír vagy posztol. Korea sem kivétel, természetesen. Mindenkinek megvan a véleménye, beleértve a legtöbb orvost, kutatót is, s ezek a vélemények olykor…..
Szerző: Harmat Árpád A világ legütőképesebb és legmodernebb hadseregeiben számtalan harckocsitípus szolgál, melyek közt hatékonyságban csak kis különbségek fedezhetőek fel: az orosz T-90, a francia Leclerc, a Dél-koreai Black Panther, a német Leopard 2A7, az amerikai M1A2 Abrams, a brit Challenger…..
nts 2020.03.02 17:27:27
@Buchhalter: Erdogan nem hülye, csak egy igazi rohadék. Addig soha nem merészkedne el, hogy háborúba keveredjen Amerikával. A gazdasági szankciók miatt néhány nap alatt csődbe menne a gazdasága, aztán, ki tudja harcolnának-e a katonái, ha 10 milliárdos lírában kapnák a fizetésüket, de azzal is csak a hátsójukat tudnák kitörölni, mert másra úgysem lenne jó?
A most következő bejegyzésben a hidegháború idején eltűnt, vagy vélhetően eltűnt néhány űrhajósról lesz szó. A téma nagysága miatt csak néhány érdekesebb esetet vagy személyt választottunk ki, mivel ezzel a témával akár egy 200+ oldal hosszúságú könyvet is meg lehetne tölteni...
nts 2020.02.19 14:32:38
@Névtelen Minorita: Ti írjátok, hogy "a felvételeken hallható orosz nyelvű szövegek többször nyelvtanilag helytelenek." Csak erre gondoltam. Már ez eléggé hitelteleníti a történetet.
Grigorij Nyeljubovról azt írjátok, hogy egyrészt alkoholista volt, másrészt többek szerint eltűnt a világűrben. Ez csak úgy lehet igaz, hogy egy alkoholistát küldtek fel.
A mélyűrbe való kirepülésről mag csak annyit, hogy nem vagyok szakértő, de állítólag ahhoz nagyobb sebességre van szükség, mint amit az akkoriban a ruszkik segge alatt működő űrhajók tudtak.
Az SOS meg csak furcsa.
Kicsit vicces, hogy manapság már az a hír, ha valaki olyan képeket készít nőkről, amik ízlésesen, visszafogott erotikával mutatják meg a valódi szépséget, és nem valamiféle polgárpukkasztó vagy önmutogató módon nyomják az arcunkba a különféle másodlagos nemi jellegeket.  Az ukrán fotóművész,…..
Kövér László nemrég kijelentette, hogy csakis az isten-, haza- és emberszeretet teszi emberré az embereket, s egy másik alkalommal pedig azt nyilatkozta, hogy a magyarságnak meg kell védenie önmagát az istentelenekkel, hazaárulókkal és nemzettagadókkal szemben. A hivatkozott szövegek az alábbiakban:…..
Gyakran felvetődő kérdés mind a történelem-kedvelők, mind a történészek körében, hogy az 1552 -es nagy török támadásban, - melynek legvégső célpontja a Felvidék kapujának nevezett Eger várának elfoglalása volt - mekkora létszámú török sereg vett részt. A szakértők egyik része Tinódi Lantos Sebestyén…..
nts 2019.12.04 09:13:54
@Lobo Marunga: Én még a temesvári veszteségeikre is kíváncsi volnék (már legalábbis a becslésekre), de erre úgy látszik, nincs válasz.
Az 1552. évi egri ostrom, valamint Dobó István vitézeinek hősiessége alighanem mindenki számára közismert tény. Az alig kétezer védő 38 napon át tartotta a várat Ali budai beglerbég és Kara Ahmed nagyvezér 25.000 fős ostromló serege ellenében. A vár védelmére összevont különféle csapatok között…..
Testvérszerelem vezetett gyilkossághoz 1962-ben egy Szolnok megyei kis faluban. Ennek az esetnek a leírásával kezdődött Mág Bertalan alezredes (1911-2001) elképesztően sikeres írói karrierje...
Ezúttal a mainstream tudomány egy jelenségét, a tudományos konzervativizmust szeretném körüljárni egy konkrét eset kapcsán. Az olvasóban nyilván már a cím elolvasásakor felmerül a kérdés, hogy mikor is élhettek volna, hiszen mindenki tudja, hogy Dávid i. e. 1010-ben, Salamon pedig i. e. 970-ben…..
nts 2019.11.15 21:15:13
@civisvarosi: Írhatnál még arról is, hogyan hamisítja meg a magyar történelmet az MTA, mert ma még nem is említetted. Pont illene az ókori zsidó kronológia témaköréhez.
A kisemberek háborúja A Vietnami Néphadsereget bemutató sorozat mellé mindenképpen akartam prezentálni egy vonatkozó játékfilmet is, és az interneten keresgélve szerencsére találtam is ilyet, méghozzá egy néhány évvel ezelőtt készült alkotást. 1969. Az észak-vietnami hadvezetésben döntés…..
Foglalt nevek című bejegyzésem példatárát szorgalmasan gyarapították a kommentelők. Leginkább a két Berki Krisztiánt hiányolták a felsorolásból. Sajnálták a tornász olimpiai bajnokot, és kárhoztatták a nevével visszaélő életművészt. Azért „feledkeztem meg” róluk, mert e rovatban a média időszerű…..
Nem tagadom, foglalkoztat az úgynevezett Puzsér-jelenség. Korábban mellőztem az összes tévé- és rádióműsorát, irtózom ugyanis a kiabáló emberektől. Aztán elkezdtem olvasni a cikkeit, és kiderült, hogy figyelt az egyetemen, ahol történelemre és irodalomra tanították. Nemrégiben azt olvastam például…..