Regisztráció Blogot indítok
Adatok
GergőÁron (törölt)

0 bejegyzést írt és 507 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ökoszféra ahogy épül be a bolygó, egyre csökken a szabad terület, ez pedig negatívan hat az ökoszférára (vagyis nem lesznek irreálisan nagy gigabolygók) fakitermelés: csökken a hatékonysága (több erdőt kell irtani azonos mennyiségű output-ért), hogy ne legyen "végtelen"…..
  A Haitit sújtó földrengés után elég sokan elmerengtek azon, vajon hogy érintené egy hasonló természeti katasztrófa a világ más nagyvárosait. Budapesten szerencsére elég hipotetikus a kérdés, de a Gazdasági Rádiónak eszébe jutott megkérdezni egy professzort, hogy…..
GergőÁron (törölt) 2010.02.04 00:30:32
@kapitalista:

A panelek brutálisan túl vannak méretezve, szerintem nincs az a fölrengés, amit ne bírnának ki.

Egy hetes földrengést én inkább egy panelben vészelnék át, mint bármi egyéb budapesti épületben, új építésű vázas vasbetonházak is ideértendők...
  Illik/nem illik kérdésben valószínűleg nem fogja annyira kiverni a biztosítékot a Nagymező és az Ó utca sarkára tervezett bővítés, mint a Clark Ádám téri aranyfog. A korábban ideálmodott koronához képest (ó Istenem, mennyi fogászati szakkifejezés) is jóval…..
GergőÁron (törölt) 2010.02.03 23:54:07
@zln.:
...nagyobb épület 1:3 arányú makettje lenne. Ez is fur

true

szerintem is nagyon buta, alapjaiban rossz koncepció, ez a háromszoros ablak.
Kívülről is teljesen hazug, és belül is rossz, hogy van egy ablak a bokádnál, meg egy a fejed fölött.

Ami a kerámiadobozt illeti: nagyon kíváncsi lennék, hogy hogyan kapcsolódik (pontosabban hogyan cuppan neki) a szomszéd ház magastetőjéhez.

Mert alapvetően tök poén a koncepció, hogy egy régi házra tegyünk rá valami egészen különöset, csak én itt alapvetően egy szoborszerű valamit, egy csillivilli műtárgyat látok egy talapzaton, ebből a szögből legalábbis.
Viszont ez egyik oldalról egy zártsorú beépítés. Az alapvető tervezői koncepcióban vélek látni hatalmas önellentmondást így.
Kiszivárgott információk szerint a végső inváziós hullám holnap este érkezik. Az előkészítő hadműveletekben eddig a Galaxis 30%-a pusztult el, elsősorban a karok külső részei. Ha minden igaz, amit az idegen technológiáról tudni lehet, a hipertérből biztonságosan csak…..
GergőÁron (törölt) 2010.02.01 20:07:17
@-Teuton-: @Dragon459:

Annyira azért nem kell ám komolyanvenni magunkat, meg hálát elvárni.

Nyilván jól esett volna sokaknak, ha segít nekünk a TGF, de az én tudomásom szerint ők sem akarták szavukat szegni, mert szépen megígérték egymásnak a ZE-vel a kölcsönös baráti viszonyt.

És emlékeim szerint alapvetően nem azért segítettük meg őket az elején, mert mi vagyunk a Don Corleone, és hogy majd valamikor kérjünk egy szívességet, hanem mert többen úgy láttuk, hogy ákosék nagyon kellemetlen stílusban játszanak, magának ákosnak szerintem nagyon naiv és elborult elképzelésee voltak, és sona nem akartuk, hogy ezzel rögtön az elején esetleg erőfölénybe kerüljön, és ez rányomja a további játékra a bélyegét.
Én biztosan, és emlékeim szerint nejmed is ugyanezért propagálta akkor, hogy mindenképpen adjunk a TGF-nek hajókat.

És én szretem úgy hinni, hogy vastagon megérte a dolog mindenkinek, és ebben a hitemben az erősít meg, hogy pl a TGF végül simán túlnőtt rajtunk pl pontban, és hogy a széthulló IR-ből meg pikk-pakk lettek további szövik, amik jó nagyra nőtték ki magukat, és elgondolásom szerint sokkal jobban jártak a tagok, mint hogyha még napokat heteket áll a rendszer. Egyébként biztos vagyok benne, hogy az IR-nek már akkor is csak napjai, max hetei voltak hátra, és akkor is szétesett volna, ha történetesen a TGF nem veri vissza a támadásukat.
Bár egy konkrét ügy apropóján írom ezt a posztot, ennél általánosabb dolgokról lesz szó. A játék moderálásának legfőbb alapelve a Prime Directive, vagyis hogy sosem avatkozom be. Sem akkor, amikor a barátaimat gyilkolják le, sem akkor, amikor számomra ismeretlen játékosokat.…..
GergőÁron (törölt) 2010.02.01 19:38:36
@cu2:

najó, ezt a nagybetűs önostorozást :) látva kénytelen volt megnyugodott a perverz kis lelkecském:), főleg ha ezek szerint a jövőben ilyenre nem lesz lehetőség, és fejlesztői oldalról egy sajnálatos és súlyos esetnek lett minősítve:)

Majd nejmeddel összeszedegtjük akkor ezeket az apróságokat, és természetesen nem olyasmikre gondoltam, hogy milyen hajó kellene még ami erősebb az aknánál is, és hogy hány ágyú legyen rárajzolva a kis képen, hogy elég durván nézzen ki:)
GergőÁron (törölt) 2010.02.01 19:49:32
@Sirásó2009:

Erre valószínűleg emberi kapacitásuk nem volt, én például kb 20-30 ZE bolygóra küldtem valami kicsi sereget, hogy büntiből elfoglaljam, de 30 után egyszerűen eluntam, főleg, hogy a szerver is lassúcska volt, meg igazából értelme sem volt semmi.
Ők meg gondolom voltak max hárman, akik érdemben művelték a sunyulást, és nem lehett arra kapacitásuk, hogy 600 bolygót betámadjanak.
Újabb magyar síelő sérült meg súlyosan, ezúttal Szlovákiában a Chopok déli oldalán - értesült a www.sítv.hu.Szerencsés János, a kassai főkonzul tájékoztatása szerint január 25-én délután hívták a Szlovák Hegyimentő Szolgálatot egy 32 éves magyar fiatalember…..
GergőÁron (törölt) 2010.01.27 19:16:45
@capor_:

szép szavak egy deszkás szájábúl,
pedig a deszkások átlagban még a sízőknél is sokkal nagyobb divatbubusok, szmájli...
GergőÁron (törölt) 2010.01.28 00:13:37
@Quarius_:

de ne, nem ezt akartam mondani. A használt bukók occsósága abból adódik, hogy használtak. Bemész pár nagyobb bizományiba, és hegyekben állnak a használt kobakok, simán találhatsz oylat, ami pont jó a buksidra, nem lötyög. A perifériás látást meg úgyis a síszmüveg korlátozza be, nem a bukó, szóval hátránya nem sok van, de szíved joga lemondani róla.
A fejemet soha nem ütöttem még be, de jobb meghagyni a lehetőséget, hogy beüthessem. Az viszont tuti, hogy még egy szárított tehénszarból tapasztott bukósisak is többet véd, mint a semmi, az enyém sem karbonkevlárból van ám, hanem valami jól kibélelet fröccsöntött műanyag.
GergőÁron (törölt) 2010.01.28 00:35:27
@másnapos:
Bocs mindenkitől, én is Off leszek.

Van egy ilyen speciális képességem, hogy függetlenül attól, hogy hány éve síelek, képes vagyok akármilyen véleményt alkotni akármiről. Akár több félét is.

Ami a stílust illeti, még egyetemen a "konfliktusgerjesztés 2." nevű tárgy keretein belül voltak ilyen stílusgyakorlatok is, onnan van.

De azért örülök, hogy nem bántódtál meg, erős személyiség lehetsz, ez irigylésre méltó tulajdnonság!

De félre érted magad. Én csak megpróbáltam belehelyezkedni a te szerepkörödbe. Elképzeltem, hogy egy olyan személy vagyok, aki a mások bukósisakját magára veszélyesnek érzi, és hirtelen belegondoltam, hogy ezeken a sisakosokon még éles lécek, és nehéz bakancsok is vannak... brrr.. hát egyből felment a punepa!

De egyébként te sem kívánhatod, hogy fényes nappal találkozzunk az utcán, már csak azért sem, mert nem mehetek ki a napra, ugyanis egy speciálsi betegség miatt a bőrömben képződő D vitamin mérgezőleg hat szervezetemre. Egyébként is egy magzatkori rendellenésgből fakadó csökevényes harmadik kezem láttán még a legbátrabb késescigányok is rosszul szoktak lenni, általában meg sem kell ütnöm semmileyen hangot, meg aztán először általában a fejét ütöm meg, van egy kedvenc kalapácsom erre. Olyan közepes méretű, nagyon jó fogása van, és pont jól meg lehet suhintani. Régebben a száját ütöttem elsőre, hogy egyből kitörjön a foga, de aztán később beláttam, hogy sokkal célravezetőbb homlokon csapni, és amikor már a földön fekszik, akkor a kalapács hegyesebbik végével óvatosan ki tudom kocogtatni a fogait, anélkül, hogy nagyon széttörtnének. Nyakláncokat és intimékszereket készítek belőlük egyébként.

Ezt a stílusemberes dolgot egyébként sosem értettem.
Namindegy.

De én is pont a felelőtlenek utálom. Lelkileg sokkal kellemesebb az iylennek venni a fogát, mert ránézek, és már látom a sunyi szemén, hogy mennyire felelőtlen, rossz ember. És ilyenkor élvezet ütni a száját. Múltkor pont találkoztam egy ilyen felelőtlennel, annyira sunyi volt a szeme, és annyira gonosz ember volt, hogy kénytelen voltam gyorsan egy követ és egy kábeldarabot is kerítenem, mert a kalapáccsal már egyszerűen úgy éreztem, nem tudom megfelelően megbüntetni, és nem akartam, hogy túl hamar kijöjjenek a fogacskái
Na mindegy
  http://bit.ly/aDsr1f Egyre inkább úgy néz ki hogy sírni fogunk, mert megvalósul a Clark Ádám téren az utoljára nyilvánosságra került bénaság - pittyegte a Városképp bloggere a Nol linkjét, ugyanis eldőlt: ez a bal oldali képen látható épület fog megvalósulni…..
GergőÁron (törölt) 2010.01.27 23:08:33
@sanche:

najó, azért Dubajt pont nem említsük, ha valami fasza modernről van szó. Kibaszottul provinciális az az építészet ám, ami ott megy, csak legalább sok pénz van rá.

Attól, hogy ott nincs történelmi belváros, sőt, még húsz éve is csak a siavatag volt, még nem lett ott nagy a kortárs építészet, mert nincs igazán kultúrája a dolognak a rohadt sok pénz mögött.

Arra mondjuk pont jó, hogy az ilyen levitézlett sztárépítészek, mint a rasid meg a hadid ott kiélhessék magukat, mikor európában már cikik lettek.

A vízicsigával is ez volt a legnagyobb baj. El lehet vitatkozni, hogy most mennyire szép, vagy hogy ennyire felel meg az átlagpösti ízlésnek, de egy biztos.
Miután a világban megépült a századik ilyen ház is, és az említett sztárépítészek kellőképp kimentek a divatból, gecire provinciális és kurva gáz dolog idehívni egyet, és megkérni, hogy tegye már le a kézjegyét ide a térre, százegyedszerre is. Csicska hozzáállás.
GergőÁron (törölt) 2010.01.27 23:56:17
@sanche:

pont nem érted, mit mondok...

Dubaj miatt címeztem neked, igen.

Valaki más említette a két tagot, de a faszom fogja kikeresni, és egyneként megcímezni.

És milyen Dubajhoz hasonló városra gondoltál te? illetve gondotlad, hogy én gondolok?!

Mert én konkrétan csak Dubajt akartam felhozni, mert az a legjobb példa erre. Megtehetnek bármit, de az építészet mégis előttük jár két lépéssel.
Szó nincs ott kortárs építészetről, miről beszélsz?
Egyáltalán nem nézem le keserűen, csak épp nem is tartom sokra.

Egyáltalán mi az a művészi teljesítmény, építészeti kvalitás, amit sokra kellene, illetve tudhatnék tartani ott?

De bazdmeg miért is fecsérlem rád a szót? látszik, hogy nem is próbáltad megérteni amit írtam, olyanokat tulajdonítasz nekem, amit nem írtam, olyanokat kérsz rajtam számon, amiket nem állítottam. Olvasni sem tudsz.
Járjá inkább a rióba a flitteres Cazzo di Cavallo pulcsidban, és higgyé amit akarsz theee
GergőÁron (törölt) 2010.01.28 00:02:17
@Filipposz:
hát az "elkallódott" ház is kurva semmilyen...

"az télleg senkinek nem jutott még eszébe, h történelmi környezetbe olyan, v majdnem ugyanolyan stílusú házakat éptsünk?"

Erre ugyan nehéz épkézláb módon lerévelni, de azért valami frappánsat bírok rá mondani:

Ha mindenki mindíg így gondolkozott volna, akkor nem állt volna ott eklektikus ház sem, hanem akkor még ma is piramisokat építenénk...

És gondolom amennyiben van autód, te sem egy Ford T-modellel jársz munkába, ugye? Pedig szép autó, szó se róla...
Biztos lesz, aki majd jól megmondja a monitor mögül, hogy Maestro helyében simán megállt volna, vagy kikerüli a piroson átszáguldó Opelt, mert csak reflexek kérdése az egész, a többiek számára viszont rávilágít a lenti történet arra, hogy lehetünk bármilyen profi…..
GergőÁron (törölt) 2010.01.25 21:46:24
@kamushamus:
Az a helyzet, hogy előállhat olyan helyzet, hogy a paraszt át akar susszani a sárgán, de már a pirosba megy át, és te pedig a belső sávban, már pont megkapod a zöldet, és teljesen szabályosan, már bőven zöldön mennél át lenüldetből, és telibebaszod, hiába van kurvanagy késleltetés beépítve a rendszerbe. Általában az ilyet látja az ember, de ha melletted egy kamion áll mondjuk, akkor csak annyi esélyed van, ha óvatos vagy ilyenkor.

Én a megyeri-régifóti kereszteződésnél nyírtam így ki majdnem valami nyugdíjas házaspárt. Jobb szélen állt a kékbusz, és én amikor láttam, hogy vált a lámpa, behúzódok a belsőbe, mert a busz csak lassan indul el, nem óhajtottam beragadni mögé. Már akkor bőségesen zöld volt, amikor a busz mellé értem, és meghallottam, hogy a buszosbácsi elkezdi nyomni tülköt alkarból. Szerencsére gyorsan kiraktam fejben, hogy mia szitu: satuzni célszerű.
Egy kispolszki töfögött át előttem kényelmesen, fék nélkül valószínűleg amúgy oldalba kaptam volna a barmát, úgy ötvennel, egy a kispolszkitól majdnem háromszor nehezebb autóval. A csokker a volánnál meredt előre, és döcögött tova. Szerintem fel sem tűnt neki, hogy mi van.
Szóval óvatosnak kell lenni, kiváltképp, ha egy nagy jármű mellől érkezük, mert sajna kell számítani, hogy néha egy-egy baéfasz még tulipiroson is megpróbál átjönni keresztbe.
Lőrincz Áron újabb pompás videót rakott fel a blogjába. Nem húzom az időt, tessék megnézni! Támpontként: a SOTE tornya, ma is a legmagasabb "felhőkarcoló" hazánkban...
Vannak kifejezések, amikkel szívesen dobálózunk, miközben azt sem tisztáztuk, mit jelentenek. Az antalli hagyomány ilyen. Mennyien szeretik pedig mondogatni, hogy az MDF elárulta az antalli hagyományokat, vagy hogy most akkor ki is az antalli hagyományok valódi, jogos örököse - mégis,…..
Tudják mit? Ez az autó a tipikus autóhasználók 95 százalékának az idő 95 százalékában pont elég, a maradékban sem nyűgös. Ebben a 95 százalékban azt nyújtja, amit egy S80-astól vár az ember. És ha automata lenne a váltója, még matekolni se kéne annyit. Igen, csakis…..
GergőÁron (törölt) 2010.01.19 16:45:26
Olyasmi lehet az élmény ezt vezetni üresen, mint amikor az S40 1.6D-vel mentünk négyen plusz csomagokkal messzetávolra.
Én mondjuk szeretek kapcsolgatni, de egy idő után a germán autópályán fárasztó volt idegileg, hogy egy egy kigyorsításnál nem úgy reagált a gép, ahogy megszoktam. Ötösben még nem húzott, négyesben már nem. De folyamatosan 160-nal haladni lehetett vele, és nyilván ezzel is lehet.
Sőt, városban sem gond, mert egy dízel nem húz, hanem meglódul. Akár fullra telepakolva is, egy egy városi szituban a hármasban odlépsz neki, lódul egy nagyot, negyvenötről hatvanra ugrik egy pillanat alatt, és ez már elég ahhoz, hogy besusszanj bárhová, és arra a rövid időre a gyorsulás érzése is megvan. Utána persze azonnal kifulladna, de tovább nem kell gyorsítani, mert megvan,a mi kell.

Amikor mondjuk az autópályán vége a nyolcvanas lasújeles terlésnek, akkor bizony fájdalmas újra elérni az utazósebességet. Vagy ha egy főúton akarsz megpakolva felgyorsítani: egyszerűen nem lehet úgy végiggangolni, hogy mindig ott legyen nyomatékos fordulatszámtartományban, ráadásul alacsonyabb sebesség mellett ez érzetre teljesen máshol van. Amíg a gördülési és szélzaj kicsi, addig az embernek nincs szíve beleforgatni a dízelt háromezerbe, mert csúnya a hangja. Autópályatempónál persze szinte fel sem tűnik a háromezres fordulat, mert van annyi zaj.

Mondjuk azt nem merem elképzelni, hogy egy ekkor bálna viszont ugyanígy telepakolva mit mutat ezzel a pöttöm motorral.
  Tényleg nem modorosblogos az esti bónusz, de kifejezetten aktuálissá vált - olvassátok hát gyorsan az esti tévézés helyett/mellett! Drága Tibor! Az alábbi néhány sor nem e blogra született, de úgy érzem, sokan vélik majd felfedezni egy-egy kedves utastársukat! Szó…..
Csak a Szépre! Róka fogta csuka 2010.01.05 09:00:00
Egy németvölgyi magyarosság lesz 2010 első állomása, egy olyan különlegesség, ami mellett nem mehetünk el szó - és fényképezőgép - nélkül. A XII. kerületben a Kiss János altábornagy utca és a Margaréta utca által közrefogott területen 1929-ben került átadásra Medgyaszay…..
Belsőség Kis fogyasztás házilag 2009.12.30 09:39:21
  Drágállja az autógyárak blue/eco modelljeiért felszámolt borsos felárat? Legyen Önnek is takarékos autója! Vélemények azonos című írásunkról...
GergőÁron (törölt) 2009.12.31 02:09:14
@akf22:

te is belezavarodsz okoska.

A lóerő egy kamu adat.
A nyomaték már valaminek tánhet, csak így magában hiányos dolog.

Hogy mennyire penge a kocsi, és hogy mennyire gyorsul, azt a motor NYOMATÉKGÖRBÉjétől függ. Tehát egy kibaszott függvény, és nem egy szám.

Vegyünk például egy dízel tolatómotdonyt, mondjuk az M44-est. mit tippelné hány lóerős? szaros 600 lóerő a telejsítménye, azaz négszázvalahány kilowatt. Annyi mint egy felpimpelt bémevé.

Ha csak a "teljesítmény" számítana, akkor a tolatómozdonyokba betennék AMG-s fauachtot, huszad akkora tömegű sincs, pitiáner fogyasztás, tán még maga a blokk is sokkal olcsóbb lenne...

De valamiért mégis egy lóbaszó nagy dízelt tesznek bele, mert ott holmi parasztvakító számoknál sokkal fontosabb, hogy az a blokk azt a sok ezer newtonmétert a megfelelő fordulatszám-tartományban (néhány száz 1/perc) leadja, és legfőképpen akkor is leadja, amikor egy tucat, egyenként 70 tonnára megrakott teherkocsit kell felgyorsítani, nemcsak akkor, amikor a fékpad görgőjét kell megpörgetni...
GergőÁron (törölt) 2009.12.31 13:20:39
@akf22:

ahh zó
lassan felfogom, a paraszt megszólításért meg bocsi, de ez szokásom kommentboxban, különben átsiklik felette mindenki.

Akkor csak ugyanazt mondjuk.
Ami számít az a teljesítménygörbe, vagy nyomatékgörbe, e kettő közül bármelyik már elégséges ahhoz, hogy egy motor faszaságát látni lehessen.

De önmagában a "lóerő" egy kamu adat.
Jó faszul fogalmaztam, ugyanakkora kamu adat, mint a nyomaték önmagában.