Adatok
mindtower
0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Kiadó:InsideOut
Honlap:facebook.com/ltexperiment
20-22 év alatt elképesztően nagyot képes változni a világ, na és a közízlés, még egy olyan beszűkült underground műfajban is, mint az instrumentális gitárközpontú muzsika. A '90-es években (még az évtized legvégén is) a progresszív metál…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Az elején szögezzük le:
Portnoy a legnagyobb rock-metál-fúziós dobos az egész univerzumban! PONT!
Levin egy prog-rock istenség! Ezen projektből folyamatosan hiányolt, szerény és roppant szimpatikus Myung, hozzá képest egy szürke kisegér.
Petrucci egyszerűen elfogyott! A muszkli agyonnyomta a kreativitását. A szólólemezét képtelen vagyok még egyszer végigszenvedni, hiába brillírozik rajta Portnoy. Olyan durván közepes album, hogy az már fájdalmas. Egy a rengetegből, pl. Vörös Attila, a Strength of Will lemezével, ami egyáltalán nem egy mestermű, lényegében kettégitározza, a rosszul kigyúrt kertitörpének álcázott Hobbitimitátor elmúlt 10, de inkább 20! évét.
Az egyébként, eszméletlenül tehetséges, illetve képzett, Jordan Rudess, koncerteken csapágyasra tekergeti a szintiállványokat, de egy nyomorult, megjegyezhető dallamot vagy hangzást csak nem képes kicsavarni a hangszeréből! Most is pontosan ez történik. Amikor jön egy zsíros Hammond hangzás, a szerencsétlen hallgató fellélegezhet: Végre valami a nagy semmi közepén!
Szerintem így készült ez a Liquid lemez (is):
Gyors és "bonyolult" témák - Leül Portnoy, dobol valami brutálisat, a többiek meg egyszerűen rájátszanak hangokat, skálákat, arpeggiókat... csak úgy random.
Lassabb tételek - A többiek játszanak valami uncsit és Portnoy félálomban rádobol valamit.
A második dalnál már unalmas az egész sehova sem tartó hangszermaszturbálás! Nyomasztóan unalmas masszává válik szinte az összes dal, még mielőtt történne bennük valami érdemleges. Sajnos nem történik. Megjegyezhetetlen témák tömkelege, tekerés, gagyi, vásári villantgatás és ennyi. Abban, hogy ennyire jellegtelen ez a produkció, rettenetes nagy szerepe van Petruccinak! Mivel instrumentális zenéről van szó, szükség lenne karakteres, könnyen megjegyezhető, de technikás és időtálló gitártémákra, amolyan verse/refrén szerűen. Nincsenek ilyenek! Lelketlen skálázgatás, értelmetlen milliószor hallott és roppant fárasztó arpeggiók. Ötlettelen, majd minden dalban ugyanúgy felépített, snassz szólók, amik kísértetiesen olyanok, mintha egy száraz, oktató hanganyagból vágták volna ki, ahol azt tanítgatják a kezdő gitárosoknak, kb. hogyan kell elkezdeni a gitárszólót. Néha tényleg vérciki. Rudess, macskaköröm!
Hypersonic - Lelketlen Dreames kavarás, ócska gitárszólókkal.
Beating The Odds - Unalmas, sótlan Kansas feldolgozás/koppintás.
A Liquid Evolution, olyan mint egy véletlenül előkerült, naftalinszagú Al DiMeola demó, amit jobbnak láttak lehagyni mindenről... de ide azért befért.
The Passage Of Time - Ha ezt meghallgatod, lehet is tovább haladni. Az egyetlen dögös nóta. Persze a szólók itt dögunalmasak!
Chris & Kevin's Amazing Odyssey és a Shades Of Hope - Ezekre nem érdemes még jelőket sem pazarolni!
A Rhapsody In Blue olyan bizarr, hogy le kellett ellenőriznem, vajon egy óvatlan pillanatban nem trollkodott-e a lejátszóba Mága Zotyi vagy Havasi Broki. Iszonyatosan értelmetlen, dagályos szörnyeteg ez a nóta! Ennél még az egyébként giccsparádé-hercegnő Vanessa May is jobban nyúlt a mondjuk a komoly zenéhez.
Key To The Imagination: Unalmas gyors témák és nyálas lassú témák keveréke. Rettenetesen dagályos, nyálas és/vagy értelmetlenül szettekert, jellegtelenül gyors szólók!
A kritikában említett Octavision vagy a Sons of Apollo mellet ez egy értékelhetetlen lemez, aminek a legnagyobb gyengélye az, hogy ilyen kvalitású zenészek, 2021-ben ennyire képesek. Ötlet, kreativitás, frissesség és progresszió terén egyaránt kudarc ez az album!
Legyen a végére egy pozitívum is: Kegyetlen jól szól!!! Legfőképpen a dob.
Ennyi és sajnos nem több!