Adatok
FAF
0 bejegyzést írt és 324 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

A Juventus történelmi vereséget szenvedett, hiszen utoljára otthon 4-0-ra 1967-ben kapott ki, a mester a mérkőzést követően pedig részben a fiatal kerettel indokolta az összezuhanást, ám nem mindenki ért ezzel egyet, a DAZN műsorában Ciro Ferrara teljes tévútnak nevezte a játékosok életkorával való…..

A Juventus sportigazgatója, Cristiano Giuntoli tegnap egyértelmű nyilatkozatott tett Thiago Motta mellett, ám az olasz sajtó szerint ez mindössze ideiglenes elköteleződésről szól, s a La Gazzetta dello Sport is kiemelte, hogy a BL-helyről való lemaradás a Juventus számára nagyon kellemetlen lenne…..

A Juventus folytatja szereplését az Olasz Kupában, s a szerda este esedékes negyeddöntőben a zebramezesek az Empoli együttesét fogadják Torinóban.
A továbbjutásról egyetlen mérkőzés dönt, s a párosítás győztese a már oda-visszavágós rendszerben lebonyolításra kerülő elődöntőben az Atalantát…..
FAF
2025.02.27 18:01:43
@Ethan Hunt: Én már ezt elengetem, mindig csak az utolsó szezont veszi figyelembe. Mert ott lehet siránkozni, hogy nem kapott erősítést stb.
Attól hogy Motta szarabbul teljesít az nem menti fel Allegrit az utolsó három éve alól. De neki van referenciája, sokra mentünk vele. Ennyi erővel akkor soha ne is legyenek új edzők mert nincs referenciájuk.
Minőségi játékosok mentek jöttek bár kinek mi számít minőségnek. Inkább azt mondanám, hogy minőségi tehetségek jöttek és ők meg is állják a helyüket és még bőven tudnak fejlődni. A két játékos akivel probléma van azok inkább drágák voltak mint minőségiek. Semmivel nem képvieselnek magasabb minőséget mint Chisa vagy Rabiot. Miről beszélünk?
Ettől függetlenül abban egyetértünk, hogy ennél jobban kellene teljesíteni és az egyetlen mentség az hogy 3 jó védő is kidölt egymás után a szezonban. Meg lehet nézni hogy teljesítettünk velük és nélkülük. Még Veiga is egyből felhúzta a teljesítményt.

2025.02.27 18:03:16
@Andras74: Ezért lenne jó most nem elkapkodni az edzőkérdést hanem végre tényleg megtalálni a megfelelőt.

A Juventus vereséget szenvedett az Empoli ellen az Olasz Kupában, így az Öreg Hölgynek már csak a bajnokság maradt idei sorozatnak.
„Szégyent érzek. Őszintén szégyellem magam azért, amit az első félidőben láttunk, és remélem, hogy a játékosaim is így éreznek.
Nem lehet ennyire elrontani ezt a…..

A zsinórban elért négy győzelem után a Juventus a PSV otthonában elszenvedett vereséggel szakította meg a sorozatot, amely egyben a búcsút is jelentette a Bajnokok Ligájától, s a zebramezesek most a Cagliari otthonába látogatva próbálják majd feledtetni a hét közbeni gyenge teljesítményt.
Thiago…..
FAF
2025.02.24 22:06:48
@Rocky80: Az itt felsorolt problémák az előző három évben is ugyanúgy megvoltak akkor érdekes módon nem zavart ennyire mint ahogy az se hogy hogy nyertük meg a meccseket.
Mondjuk ennél vannak rosszabb kollégák is. Mondjuk az aki felsztárolta Mottat meg a két csoda igazolásunkat hogy milyen jók. Most hogy mégse úgy mennek a dolgok akkor inkább ekézi őket ő is. Pedig állítása szerint Motta volt a legjobb megoldás.
Na meg ott van a nem edzőnek szurkoló (kivéve ha Conte vagy Allegri az edző) kolléga aki inkább szorít a szar teljesítményért mert nehogy már egy interes itt sikeres legyen.
Gatya a helyzet, jópár problémát meg kell oldani. Fejlődnie kell az edzőnek, játékosoknak és leginkább az orvosi erőnléti stábnak. Mindenki látja a problémákat nem kell az állandó rinyálás még győzelem után is. Ez a szezon már ezekkel a játékosokkal és edzővel fog végigmenni. Utána lehet dönteni hogyan tovább. De mivel erre nincs hatásunk így marad szurkolás. Nekem mindegy kivel de végre induljunk el felfelé.

2025.02.25 18:27:07
@Rocky80: Érdekes, hogy mindig azt az egy évet hozod fel hogy nem kapott senkit mintha csak az az egy év lett volna. A múltból nem lehet megélni. Ja Vlahoról kiderült hogy nem jó ez még Koloról is kiderülhet. Koop meg DL besült akkor ez elmondható Paredesről, DiMariáról vagy akár Vlahoról is ugyebár. Állandóan kettős mércéről beszélsz közben ugyanúgy alkalmazod. A tény hogy ugyanazok a problémák vannak még mindig csak valakinek elnézed valakinek meg nem. Beszólsz embereknek hogy mit tapsikolnak egy ilyen győzelemhez az előző szezonban meg ugyanazt csináltad te is. Ja hogy akkor a kedvenced irányította a csapatot. Ja Ja tudom ő soha nem kapott senkit most meg világsztárok érkeztek…

A Bajnokok Ligája kieséses szakaszának rájátszásában a Juventus a PSV csapatát fogadja kedd este, mielőtt jövő hét szerdán a két csapat Hollandiában is összemérheti erejét. A torinói mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Manuel Locatelli és Thiago Motta álltak a sajtó rendelkezésére.
"Holnap a saját…..
FAF
2025.02.11 11:26:18
@MaxAllegri: Maxi elég sokáig nyomtál hasonló süket dumákat, sőt meredekebbeket. Magadtól nem zavart? :DDD

A Juventus sportigazgatója, Cristiano Giuntoli megerősítette, hogy a zebramezesek csapatkapitánya kikerült az átigazolási piacra, s olyan megoldást keresnek, amely minden érintett fél számára megfelelő.
"Megállapodásra jutottunk a képviselőjével, s olyan megoldást keresünk, amely számára és a…..
FAF
2025.01.02 15:54:54
@juve2121: Mesélj már milyen világsztárokat vett a klub? Egy páran itt szerintem rossz polcra helyezik az érkezőket. Nekem semmi problémám az igazolásokkal (kivéve a brazil) mert szerintem ez a helyes irány, de ne állítsuk már be őket világsztároknak. A többségben megvan a potenciál de még nem világverő sztárok. Reméljük azzá növik ki magukat.
FAF
2025.01.03 16:50:32
@Rocky80: Szerintem meg olvasd el újra a kiindító kommentet ami nettó csúsztatás, ha már mi nem látjuk a lényeget és lényegtelen dolgon rugózunk. Ami megint egy hamis állítás mert mások mást is kiemeltek a kommentjéből.
"Az előző edző nem kapott időt" erre reagálni is felesleges mert számok magukért beszélnek. 3 év fél év se. Melyik irányba van itt a kettős mérce?
", de játékost sem!" ki ne találjátok már hogy Allegri soha nem kapott játékost, az hogy azokkal ő nem tudott mit kezdeni ezekkel meg Motta nem tud egyelőre az egy másik kérdés.
"Most van idő és játékosok is!" Ezt ki mondta? Giuntoli? Láttuk már őt ilyet nyilatkozni majd év végén meglátjuk mi lesz.
"Tavaly tízszer gyengébb kerettel jobban álltunk." Ez is messze áll a valóságtól jöttek mentek játékosok meg sérültek le, de hogy tízszer erősebb lett a keret az baromság. ígéretes játékosok jöttek meglájuk mire lesznek képesek.
Mirettizik meg Kosticcsozik mintha Mbangula vagy Savona valami csúcsszuper játékosok lennének. Kettős mérce? Volt két drágább igazolás abból a brazil teljesen kuka, dejó hogy ilyen szupersztárok jöttek. Cserébe elment Chiesa és Rabiot. Én nem sírok utánuk de kettő jött kettő ment. A többi igazolásba meg pénzügyileg nem fog beleroppani a klub és még viszonylag helyt is állnak.
"Nagy csapatok ellen ugyan úgy bekkelünk!" Bárcsak csak a nagy csapatok ellen bekkeltünk volna az elmúlt 3 évben.
"Motta City elleni meccsterve egyenlő Allegriével." Sose az volt a baj, hogy egy ilyen csapat ellen ezt a tervet választotta Allegir hanem hogy mindenki ellen.
"Na mindegy, az már a múlt!"
Sajnos nem a múlt mert megint sikerült felemlegetni teljesen abszúrd állításokkal. Ha meg ezt szóvá tesszük egyből Motta fanok leszünk meg kettős mérce mert képtelenek vagytok elfogadni, hogy nem mindenki ragaszkodik edzőkhöz és nem vagyunk szerelmesek beléjük. Hidegen hagy Motta is, ha év végéig nem kapja össze a magát és a csapatot akkor felőlem mehet, de hogy értékelni lehessen ahhoz látni kell egy szezont legalább. Kritizálni is lehet a munkáját, de a brühühü Allegri meg interes múlt miatti zsigeri utálat nem visz előrébb.

2025.01.03 17:23:08
@Rocky80: Hát ha neked a nem kapott időt meg játékosokat (bár ezt általában mindig egyetlen téli átigazoláis piac miatt mondjátok), a tízszer jobb a keret az nem csúsztatás ám legyen.
Szerintem nem jobb a keret inkább ígéretesebb, ami egy jó dolog.
Elvárás kinek a részéről? A vezetőség részéről? Az ugyanaz szerintem bár nem láttam leírva az elvárásaikat de valószínűleg top 4 lehet.
Részemről se változott ne menjünk ki fostosan a pályára és küzdjünk, ez mondjuk megvan, ne játszunk az 1:0-ra meg döntetlenre, ez vicces de megvan annak ellenére, hogy sok a döntetlen. Természetesen bőven ideje lenne elkezdeni folyamatosan megnyerni meccseket.
Elvárás a küzdés a bajnoki címért vagy minél jobb helyezés elérésért a végsőkig. Ez egy szakmaiságot és realitást nélkülöző szurkolói elvárás de ez van. Szóval részemről semmivel nem kisebb az elvárás. Ha befejeznénk végre a balfaszkodást még meg is lehetne valósítani. Na de hátha 2025 kegyesebb lesz a csapattal.

Juventus FC blog
Vlahović: „Nem várhatjuk a pofont, hogy utána kezdjünk játszani”
2024.12.12 05:22:18

A City elleni győzelem után az Amazon Prime Sport műsorában Dušan Vlahović és Manuel Locatelli nyilatkozott, elsőként a meccs emberének választott csatár beszélt arról, mi történt az elmúlt napokban a Juventusnál.
„A gólom? Volt benne egy kis szerencse. A labda valahogy csak a hálóba került, és az…..
FAF
2024.12.12 13:30:52
@sleepy8: Eltekintve attól, hogy az alpári minősítés senki irányában nem szép, mindegy melyik edzőről, játékosról, vagy vezetőről van szó azt azért kihagyod a képletből, hogy Allegri 5, 4, 3, kinek mennyi év tevékenysége után kapja az ívet amíg Motta meg mondjuk 5 hónap után.
Lehet látni a kommentek alapján, hogy ki az aki nem tudja elengedni Allegrit és már csak azért is buzerálja az új edzőt minden rossz döntés vagy nem jól sikerült meccs után. Vagy éppen az interes múltja miatt mintha Allegri nem a Milántól jött volna, de akkor mondjuk Pirloról mit gondolhatott az ilyen?
Valamelyik cikk alatt valaki megjegyzi, hogy nem méltó ez a kiscsapatos játék (teszem hozzá a MC ellen). 3 évig teljesen megfelelt a kiscsapatos játék, akkor nem volt gond ezzel.
Venembernek teljesen igaza van abban hogy borzalmas ez a polarizált világ és mindenhova beszivárog nem csak a politikában létezik. Ha nem az egyik vagy akkor a másik. Mintha a közép út nem létezne. Én például nem ragaszkodok Mottahoz se, teljesen mindegy hogy ő az edző vagy más majd év végén elválik mi legyen a sorsa. Reménykedhetünk csak hogy beválik és nem kell megint új utat kezdeni.

2024.12.12 13:59:44
@sleepy8: Szépen kibukott belőled a stílus. Mit próbáltam én normalizálni? Elmondtam hogy egyik oldalról se szép a csúnya nyelvezetű mocskolódás senki irányában. Ha meg nem látod a különbséget évek alatt felgyülemlett nem tetszés, elégedetlenkedés és pár hónap utáni elégedetlenkedés között arra meg én nem tudok mit mondani.
Tőlem nem igen találsz durva nyelvezetű mocskolódást szóval ezt benézted. Allegrinek is inkább a játékát becsméreltem nem őt magát mint embert. A vezetőséget meg játékosokat nem szoktam elővenni vagy ha igen, akkor kollektíven.
De ha már itt járunk pont te akarod normalizálni ezt a stílust arra hivatkozva, hogy a múltban mások miket és milyen módon mondtak edzőről, játékosokról.

2024.12.12 16:40:53
@sleepy8:
"Ne haragudjal már, de te céloztál arra, hogy ha évek alatt leszel elégedtlen, akkor nincs baj az alparisaggal. Vagy én nem ertek valamit."
Látom szeretsz szelektálni, hogy igazold a mondandódat.
Egyszer:
Eltekintve attól, hogy az alpári minősítés senki irányában nem szép, mindegy melyik edzőről, játékosról, vagy vezetőről van szó
Kétszer:
Elmondtam hogy egyik oldalról se szép a csúnya nyelvezetű mocskolódás senki irányában.
De akkor leírom harmadszor is, hogy nem tartom jó dolognak az alpári mocskolódást.
Szóval én nem legalizáltam és nem kötöttem évekhez az alpáriságot.
Én magára az elégedetlenségre céloztam évek és hónapok tekintetében nem annak a kifejezési módjára.
Lehet és kell is kritikusnak lenni, de nem zsigeri utálatból pl. interes múlt meg csak azért hogy önigazolást nyerjünk, hogy egy volt kedvenc edző mégse volt annyira rossz mert a jelenlegi se jobb. Szegényt bántották éveken keresztül akkor adjunk az újnak is. Na ez az óvodás viselkedés. Felőlem nyugodtan mert én csak a csapathoz kötődök nem az edzőhöz és nem is a játékosokhoz.
Egyébként sokak véleményében van igazság akár optimista akár borúlátóbb.
Nekem se tetszik minden. Remélem Motta észreveszi, hogy akár posztokon akár a játékon néha változtatni kell és nem érdemes betegesen ragaszkodni egy dologhoz. Az számomra még nem derült ki, hogy azért nem változtat mert időt ad bizonyos dolgoknak vagy be akarja gyakoroltatni az automatizmusokat vagy csak szimplán fafejű. Majd az idő eldönti, de az hogy tegnap változtatott a játékon azt jó jelnek veszem.
Azzal is egyetértek aki azt mondja, hogy azért már itt az ideje elkezdeni nyerni a meccseket és állandóságot találni ebben. Jelenleg én is tartok a következő meccsektől pont azért mert nincs kiegyensúlyozott teljesítmény.
Mindenesetre szerintem örülni kell egy olyan meccs megnyerésének mint a tegnapi és nem egyből lebecsülni, hogy jaj hát ez az MC nehéz helyzetben van mintha mi nem abban lennénk. Sőt én tudtam örülni azoknak a meccseknek is amiket döntetlenre mentettek a srácok mert azt mutatja van tartása a csapatnak. Természetesen én is győzelmet vártam ettől függetlenül.
Én még adok időt ennek az egésznek, hogy mi sül majd ki belőle. Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy jó-e az út vagy sem majd az idő eldönti.

A házigazda Juventus a csoportkör egyik legnehezebb mérkőzésére készülődhet, mert a torinóiakhoz hasonlóan ugyan a Manchester City sem mutat jó formát, az angol együttes így is nehéz és veszélyes ellenfélnek ígérkezik.
Az eddig lejátszott öt forduló alatt mindkét csapat két győzelmet, egy…..
FAF
2024.12.12 12:03:27
@kidelpiero: Vagy inkább a kettő váltogatásával meccsnek megfelelően. Az olaszos foci az ugyanúgy védekezőbb csapatok ellen kevés.
Juventus FC blog
Bonucci: „A helyzetek nem tették lehetővé a jó kapcsolatot Allegrivel”
2024.12.10 14:36:05

Leonardo Bonucci nemrégiben hosszú interjút adott a Prime Sport számára, és természetesen előkerült számos kényes téma, amit megvilágíthatott a védő saját szemszögéből.
„A távozásom Milánóba? Június vége volt, az ügynök felhívott, és közölte velem, hogy létezik ez a lehetőség. Valami eltört a…..
FAF
2024.12.11 11:37:21
@venember83: Én csak arra célóztam, hogy már jó ideje nem tud a csapat a meccs elejétől pörögni. Kellene valaki aki feltüzeli őket meccs előtt ha már maguktól nem megy.
Juventus FC blog
Elkann mellett Douglas Luiz és McKennie is edzésre jelentkezett
2024.12.09 20:38:09

A Juventus hivatalos közleményben számolt be arról, hogy ma a legmagasabb vezetőség látogatott Continassába: „John Elkann ma délelőtt Continassában tartózkodott, és részt vett a Juventus edzésén két nappal a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt. Az Exor vezérigazgatója találkozott…..
FAF
2024.12.10 10:17:29
@venember83: Jó pénzért és mint a sportszeletes fickó :DDD

A Bologna elleni torinói meccsen Teun Koopmeiners megszerezte első gólját a bianconero mezben, de nem volt túl boldog a DAZN mikrofonjánál.
„Dušan Vlahović a tizenhatoson belül és kívül is veszélyes, ahogy én is az vagyok, és ahogy csak tudunk, segítenünk kell a csapatot.
Szerintem mindig úgy kell…..
FAF
2024.12.09 12:32:53
@Leram7: Hány év alatt nyertek meg mindent?

A Juventus újabb döntetlent ért el a bajnokságban, ezúttal a Lecce vendégeként, a mérkőzést követően azonban Thiago Motta először Edoardo Bove sajnálatos esetéről beszélt.
„Ez nagyon aggasztó a fiú, a csapattársai és a családja számára. Beleképzelem magam a szülei helyébe, és ez szörnyű lehet.…..
FAF
2024.12.02 18:14:15
FAF
2024.12.02 22:31:40
@gomorra21: Valahogy így látom én is. Lehet itt mondani hogy erősebb kerettel így meg úgy ha nem elérhetőek játékra az úgynevezett top igazolások és még a régiek közül is kidőltek. Kooppal valóban kezdenie kell valamit bár ő is volt sérült meg volt jópár helyzete amikor teljesen homályokat lőtt meg a les gólok. Kellene neki már egy gól hátha átszakadna valami.
Edzésen mindeképpen többet kellene gyakorolni a támadó harmadot meg sémákat mert sokszor úgy tűnik mintha nem látnák egymást, az üres embert és rendre rossz döntéseket hoznak hiába integetnek az üresen, jobb helyzetben lévő játékosok. Na ez edzői feladat lenne mert sokszor látszik mi lenne a játék de azt meg is kellene oldani a pályán.
Nem áll szándékomban védeni Mottát mert bár vannak gondok a keretben azért a tegnapihoz hasonló meccseket ideje lenne elkezdeni megnyerni, de az erősebb kerettel duma nem állja meg a helyét.
Ezt meg csak úgy 2015/16-ból, lehet számolgatni a pontokat. Reméljük most is sikerül felállni.
Round 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15
Ground H A H A H A H A H A H A H A A
Result L L D W D L W D W L W W W W W
Position17 17 16 13 13 15 12 14 12 12 10 7 6 5 5

2024.12.02 22:41:40
@JeetTrader: Nagyjából egyetértek, én is ezeket várnám, de a reaktiválás részből kivenném Nicot meg DL-t mert nehéz olyanokból bármit is kihozni akik nem elérhetőek. Megkockáztatom hogy DL-ből nem is fog tudni mert ott hozzáállásbeli porblémák is vannak szerintem bár ez is edzői feladat, hogy megoldja. Mondjuk én a brazilokat nem erőltetném nálunk.

A Juventus gól nélküli döntetlennel zárta az AC Milan elleni bajnoki találkozót, majd hét közben az Aston Villa otthonában megvívott Bajnokok Ligája-mérkőzéseken sem született gól, így a vasárnap esti bajnoki mérkőzésen, amelyen a torinói csapat a Lecce otthonába látogat majd, a zebramezesek legfőbb…..
FAF
2024.12.02 12:27:43
@Andras74: Attól, hogy Motta szar attól még Allegri is szar volt de legalább az özvegyek örülhetnek a szenvedésnek. Nem értem hogy lehet szerelmesnek lenni egy edzőbe vagy játékosba. Ezek mind változó tényezők a csapat meg marad, aminek szurkolni kell.
Én nem fogom védeni Mottát se, de attól hogy ő is szar meg balfaszkodik attól Allegri ugyanolyan szart pakolt le a második időszakában meg az első végén.
Ebben az egészben Motta balfaszkodása mellett a játékosok is legalább annyira benne vannak. Egy részük sérült, akik meg vannak képtelenek értelmesen passzolni, lőni. Ezen a meccsen is mi volt? Számtalan rossz utolsó passz meg lövés a blokkba. Nyugodtan lehetne ezeket is gyakorolni az edzéseken mert nagyon nem mennek.
Szóval én nem fogok ragaszkodni egyik edzőhöz se felőlem mehet Motta is vagy kapja össze magát. De szánalmas azon örömködni hogy egyelőre úgy néz ki hogy ő se fog beválni és ezt önigazolásra felhasználni.

A Juventus kétgólos hátrányból felállva játszott 4:4-es döntetlent a címvédő Inter otthonában, így Thiago Motta csapata továbbra is őrzi veretlenségét a bajnoki szezonban. A zebramezesek a tizedik fordulóban szerda este a kiesőzóna előtt tanyázó Parma csapatát fogadják majd Torinóban.
Thiago Motta…..
FAF
2024.10.31 09:29:46
@Rikoo: De hol van az a sok drága igazolás? Leginkább J medicalban.

A Juventus magabiztos teljesítménnyel és két 3:0-ás győzelemmel kezdte a bajnoki szezont, a zebramezes csapat lendülete azonban megtört, s zsinórban három gól nélküli döntetlent következett.
A torinói csapatnak most alkalma nyílik arra, hogy javítson, mert a Genoa együtteséhez látogat, amely a…..
FAF
2024.09.30 09:49:51
@Rocky80: Az elmúlt három év alatt igazán megszokhatta volna az ötlettelenséget és az iránta érzett düh kezelését. Valakinek 3 év nem volt elég arra, hogy tudjon kezdeni valami a felállt védelmek ellen. Ennek fényében 4 meccs az kevés???

A Juventus zsinórban harmadszorra is gól nélküli döntetlent játszott az olasz bajnokságban, így mindössze egy pontot gyűjtött a Napoli elleni hazai találkozón. A rendkívül kevés helyzetet hozó mérkőzésen folytatódott Dušan Vlahović gólínsége, s a Juventus mestere, Thiago Motta már a szünetben…..
FAF
2024.09.23 10:25:42
@FAF: Ja és azt se felejtsük el hogy Kvara meg Lukaku nem tudott ficánkolni szóval ezt szépen megoldotta a csapat.

Nemrégiben Luca Tosellivel beszélgetett Wojciech Szczęsny, és természetesen leginkább a torinói búcsú és annak a körülményei merültek fel a YouTube-videóban.
„Ez a hét szezon egy személyes kihívás volt, ami nem volt könnyű. Amikor megkapod életed kalandját, és ilyen jól teljesítesz, az nagyszerű…..
FAF
2024.09.05 11:16:07
@Rikoo: Sokkal nagyobb ikonoktól váltunk meg hasonlóan vagy méltatlanabbul. Jövőre visszavonult volna, most volt lehetőség pótolni (pláne ha a játkhoz is más tipusú kapus kellett miért vártunk volna vele egy évet?) Ez a hátha elmegy Perin duma és majd akkor ő marad az első és az új kapus meg a második számú kapus hát... elég számító. Az tisztelendő, hogy belement a közös megegyezésbe mint ahogy Marchisio is elfogadta, hogy távozni kell.
Hozzáteném Allegri simán kiülte az előző szerződését szóval 1:1.

Ez tényleg egy dühöngő, kiélhetitek magatokat rendesen. Itt nincs OFF-olás, jöhetnek a pletykák, az átigazolások, a vélemények, teljesen vegyesen. Akár a Juventushoz tartozik, akár nem (teljesen).
A trágárság, egymás mocskolása persze itt sem megengedett, ezért ettől tartózkodjatok! Mindent bele!…..
FAF
2022.10.05 10:16:20
@venember83: Na jó, de utána évekig kuss van nekik :-)))
FAF
2024.08.30 09:05:38
@sleepy8: Hát eléggé megszenvedtek a Felcsúttal, akiknek sikerült mindent kihagyni, de játékban a Fior felé nőttek attól függetlenül, hogy a minőségbeli különbség így is látható volt.

08.12.
HIVATALOS: Filip Kostić 2026-ig tartó szerződést írt alá a klubbal, átigazolási díja 12+3 millió euró
08.10.
HIVATALOS: Nicolò Fagioli 2026-ig hosszabbított a klubbal.
07.20.
HIVATALOS: 41+8 millió euró fejében Glieson Bremer csatlakozott a Juventushoz, 2027-ig kötelezte el…..
FAF
2024.08.27 18:46:11
@sleepy8: Képzeld, bármennyire hihetetlen, vannak emberek akik a kettőt együtt is el tudják képzelni. Jó játék (már most leszögezem, hogy nem feltétlenül szép), látható koncepcióval és eredménnyel.
Amúgy a szurkoló, akit csak az eredmény érdekel az mit csinál? Menézi az eredményt valamelyik applikációban a meccs végén? Mert hogy olyan meccset biztos nem kíván nézni senki ami közben az ereit vágná fel legszívesebben.
Én egy szóval nem beszéltem arról, hogy nem nyerünk semmit se. Korai lenne már most elengedni bármilyen győzelmet :-)
Annyit mondtam, hogy valószínűleg lesz olyan meccs amit nem nyerünk meg, de ha azt úgy tesszük, hogy közben élvezhető a meccs az kevésbé fáj mintha a az elmúlt években látott kiscsapatos játékkal egy dög unalmas meccel tesszük.

2024.08.28 12:11:40
@sleepy8: Nem szeretem a szép szó használatát mert számtalanszor félreértés volt belőle, hogy ha valaki azt mondja akkor az egyből tiki takát vagy mit tudom én milyen labdazsonglőr játékot akar látni. Kinek mi a szép. Aki az olasz focit szereti ilyet nemigen fog elvárni. Azt viszont igen, hogy stabil védekezés és domináns játék legyen, tudjuk kihozni a labdát és látszódjon, hogy mi a koncepció.
Volt egy videó Motta játékfelfogásáról és annak az elemei már most látszódtak a meccseken. Látszik, hogy még gyakorolni kell, nem mindig sikerül kivitelezni, de próbálkoznak a megvalósításával és még össze kell szoknia a csapatnak.
Allegri alatt mi volt a koncepció? Álljunk be a kapunk elé és a támadásban meg valaki villantson valami egyéni megoldást vagy pontrúgásból valakinek a pöcséről hátha bepattan a labda?
Ha szerinted a terület átadás és a kontrákra berendezkedés volt a koncepció, akkor mi a túróért nem gyakorolták a kontrákat mert nem hogy kontrát nem tudtunk vezetni hanem a labdát nem tudtuk kihozni még kis csapatok ellen se. De tudod mit ez a koncepció is lehet jó, szép nevezzük bárhogy ha gyönyörű kontrákat látunk folyamatosan a meccs során és bizonyos százalékából még gól is születik. Mert tudod ez azt jelentette volna hogy lüktet a játék és érdemes nézni. Én olyan sok kontra gólra nem emlékszek.
Ha most az jön, hogy de hát a keret alkalmatlan volt kontrára, a keret hibája akkor azt mondom, hogy nem, ez az edző hibája ha ezt nem ismerte fel és nem változtatott a koncepción.
Az a baj, hogy én is néztem ezeknek az idegborzoló meccseknek igen nagy százalékát. Természetesen könnyebb volt elengedni ha más program akadt helyette. Meg sokszor csináltam mást is közben és a háttérben ment mert nem igazán volt mit nézni rajta.
Most meg mint ahogy mások is írták alig várom már hogy jöjjön a következő meccs, hogy lássuk mit tudnak a srácok meg mit tudnak erősebb ellenfél ellen stb. Ja és azt is észrevettem, hogy nem tudtam mellette nagyon mást csinálni mert volt mit nézni.
Nagyon az elején vagyunk még ennek az egésznek biztos lesznek hullámvölgyek de ha akkor is játszani fogjuk a focit és nem ölni és látszik hogy a gyözelemért megyünk már akkor elégedett leszek.

2024.08.28 17:19:51
@sleepy8: Ezt úgy mondod mintha sztárokat igazolt volna és nem olyanokat akikben megvan a lehetőség, hogy azzá váljanak.

Az olasz sajtó egymással egybehangzó állításai szerint a felek között végre valóban megszületett a megállapodás Teun Koopmeiners ügyében, s a holland középpályás a holnapi nap során teljesíti majd a kötelező orvosi vizsgálatokat Torinóban.
A La Gazzetta dello Sport és mások mellett a…..
FAF
2024.08.27 18:19:19
@Rocky80: Én elfogadok sokmindent de mindent nem lehet a körülményekre fogni. Pl. sérülések már megtörténtek az első meccsünkön.
Szemétség vagy nem de CG nem látott fantáziát a kért játékosokban de leginkább nem illettek a neki kiadott fenntarthatósági projectbe. Szerintem nem lettünk volna előrébb velük. Lehet a koncepcióba illő játékost kellett volna kérni és akkor talán elhozza neki. De amiben lehet igazad van, hogy ő már tudta, hogy idén teljesen más tipusú csapatot kell építenie egy új edzőnek. Na akkor most árulhatnánk még a kért játékosokat is.
Marottás részből végül csak az jött ki hogy türelmetlenek voltunk, persze egy kicsit én is aggódtam azért de végül az lett amit jósoltam, hogy érkeztek még játékosok. És így már bőven megugrotta a Marottás szintet CG már az első rendes átigazolási időszakában és úgy hogy nem csak ki kellett fizetnie valakinek a kivásárlási opcióját, hanem kő keményen megdolgozott ezért.
Ancelotti :-) A Real még ha más kávéház is játékosok tekintetében, de teljesen mást játszik mint amit Allegri játszatott. Én még nem véltem felfedezni semmi Allegriset a Real játékában :DDD
Ha Allegir csak akkor tudott volna úgy muzsikálni mint Ancelotti ha olyan játékosok állnak a rendelkezésére akkor nagyon rossz helyen volt és pláne hogy mennie kellett.

2024.08.27 18:52:14
@Rikoo: Akkor fizessük majd ki az összes opciót :-) Az nekünk csak jó.
FAF
2024.08.27 20:57:33
@Rocky80: Mondom ha neki olyan keret kell ahhoz hogy felmutasson valamit akkor rossz helyen volt.

A mai napon végrehajtott orvosi vizsgálatok után a Juventus bejelentette Pierre Kalulu csatlakozását, aki egyéves kölcsönben érkezik az AC Milan együttesétől.
A védősor több távozója után végre erősítést is kapott Thiago Motta a 2000. június 5-én Lyonban született védővel, aki 2010-től 2018-ig az…..
FAF
2024.08.22 10:58:24
@Rocky80: Szerintem is kezeljük fenntartásokkal CG-t, de nem negatív értelemben.
1., semmilyen körülmények között nem elfogadható, hogy egy JUVENTUS egy posztot tekintve a 3.! opcióra kényszerüljön
Ezt te se gondolod komolyan amikor nem ennyire gatya anyagi körülmények között és pénzügyi megszorítások közepette még Marotta is hozott bőven Zs opciókat ahhoz képest honnan indultak az átigazolási pletykák. De CG meg oldja meg és egy poszton se lehet ilyen?
2., semmilyen körülmények között nem elfogadható, hogy egy - már a mercato legelején - legfőbb célpontnak tekintett Koop a bajnokság kezdetére nincs itt!
Ja persze le kellett volna tenni egyből vagy 70 milliót nekik mindenféle alkudozás nélkül. Az egész sztoriban bőven benne van az Atalanta szívózása is, ami teljesen felesleges.
3., semmilyen körülmények között nem elfogadható, hogy a bajnokság kezdetére nem történt szélső igazolásunk és Mottára illetve átképzésekre, - egyéb megoldásokra - van szükségünk ezzel kapcsolatban is.
Ebbe meg aztán végképpen nem látunk bele, hogy miért történt így. Tegyük fel Motta azt mondta, hogy neki Koop kell az legyen az elsődleges cél a többit meg megoldja, ha esetleg nem sikerül igazolni. Amúgy szerintem fogunk igazolni oda is.
Értem én Marotta a zseni CG meg szar bár ha jól emlékszem ő se az első évében alkotott. Meg ugye volt pénz erőigazolásokra. Nagyon nehéz lehetett letenni a kivásárlási árat Higuainért.
Türelem, csak pozitívan, az értékelésnek még nem jött el az ideje.

Az olasz sajtó egybehangzó állításai szerint megszületett a megállapodás a Juventus és az AC Milan között Pierre Kalulu ügyében, s a francia védőjátékos a torinóiaknál folytatja pályafutását. A Juventus azt követően kényszerült új opciók felkutatására, hogy a védelembe kiszemelt Riccardo Calafiori…..
FAF
2024.08.14 08:58:50
@Rocky80: Azt azért ne mondjuk már hogy Allegri soha nem kapott erősítést. Világsztárok most se érkeznek.
Azért Motta se varázsütésre fogja tudni átadni a játékosoknak az elképzeléseit. Ahhoz azért kell egy kis idő. Volt egyszer itt egy link a taktikájáról. Na abból pár dolog már látszott a felkészülési meccseken is az más kérdés, hogy a kivételezés még csapnivaló volt még tanulják a játékosok és remélem képesek is lesznek rá.
Hát igen, a sportigazgató teljesen nyugodt körülmények között dolgozik pénz nélkül. Egyébként kötött teljesen jó üzleteket is és persze kényszerből kevésbé népszerű üzleteket is. Egyelőre még a munkája jelentős részét a mások utáni takarítás teszi ki ami mint látjuk nem olyan egyszerű.
Egyébként igen egy Juventusnál a bajnoki cím kell, hogy legyen a cél. Pláne 0 lejátszott meccsnél. Csak Allegri volt képes folyamatosan BL helyről mint célról beszélni.
Az hogy mi a realitás az már megint más kérdés de a cél a bajnoki cím.

2024.08.14 10:54:29
@Rocky80: Aham és miért ragadunk le a legutóbbi téli átigazolási piacnál? Előtte bőven kapott játékosokat. Pl DiMaria, Paredes, Vlaho, Zakaria.
FAF
2024.08.14 10:55:50

A La Gazzetta dello Sport és az Il Corriere dello Sport értesülései szerint a Juventus és a Fiorentina lényegében megegyezett Nico González klubváltása kapcsán, a bejelentés előtt már csak annyi maradt, hogy a Fiorentina leigazolja Albert Guðmundssont a Genoától. A megegyezés adott az argentin…..
FAF
2024.08.13 19:55:48
@Leram7: Szerintem ez nem ilyen egyszerű, hogy Motta kért nagytakarítást. Igen biztos vannak a kereten kívüli játékosok között olyanok akik nem illenek az ő elképzeléseibe és ezért vannak ott a másik része tisztán pénzügyi okok miatt vannak ott.
Érdekes az is például, hogy Soulé a Romába akar menni, jól van menj a Romába. Aki ide akar jönni azt meg pont leszarja a klubja, hogy ide akar jönni. McKennienek se jó semmilyen ajánlat meg többinek se és ezzel nem könnyítik meg dolgunkat, sőt miattuk csúsztunk le a kiszemelt játékosokról.
El kell fogadni hogy meg kell felelnünk bizosnyos pénzügyi feltételeknek és ezért nincs pénz meg kényszerből pénzt kell csinálni olyanokból akiket lehet alapjáraton el se akartunk adni.

Guastadisegno: „Soulé csak a Roma ajánlatával akart foglalkozni”
2024.07.31 16:36:36

Matías Soulét bejelentette a Roma, így a fővárosi klub a Juventustól újabb argentin támadót szerződtetett, s a játékos ügynöke, Martin Guastadisegno a Retesport számára beszélt az átigazolás részleteiről.
„Kiértékeltük a piacon felmerülő számos lehetőséget, és amikor megtudtuk, hogy a Juventusnak…..
FAF
2024.08.01 13:04:11
@alexGicamo: Én is türelmes vagyok. Most van egy kis megtorpanás de valahol bízok abban is, hogy nincs minden az orrunkra kötve és a háttérben megy a meló.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Számomra az a kérdés, hogy hol vannak azok a jó képességű játékosaink amikor a pályára lépnek. Itt most vegyük ki az edzőt mert annak már úgyis mindegy szerintem és az hogy nem tud motiválni (egy játékosnak nem elég motiváció egy rangadó???) meg hogy milyen rendszerben játszatja a játékosokat és milyen poszton mert az nem magyarázza, hogy a jobb képességű játékosaink ne hajtsák ki a belüket ne tudjanak passzolni, ne lássanak a pályán, csetlenek botlanak, lötyögenek csak. Ha nem tetszik a játékrendszer akkor játszák azt ami szerintük jó és nyerjenek, ezzel lázadjanak ne azzal hogy telibe szarják az egészet.
És sajnos ez nem egy idén keletkezett probléma. Na már most vagy szarnak bele az egészbe a játékosok vagy mégse annyira jó képességű játékosok.
Amíg nem lesz a klub vezetőségében egy olyan ember aki lemegy és szétrúgja a següket ha kell vagy teljesítmény alapú béreket tesz a szerződésekbe addig ez probléma lesz a klubnál.
Edzőnek meg jöhet Tony D'Amato. Lehet itt már csak ő segíthet vagy a piócás ember. :DDD