Adatok
Les_Pool
0 bejegyzést írt és 47 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
23 ezer helyett 39 ezerre nőtt a lakáshitelem részlete. Egyelőre ki tudom fizetni; de ha százezer lesz, akkor bedől ez is. Szerencsére én keveset vettem fel, mert nem igazán bízom meg a magyar kormányokban, és igyekeztem óvatos maradni. De mit tehet az, aki nem nagyobbra cserélte a…..
Abból kell kiindulni, hogy a mai magyar politikai rendszer úgy rossz, ahogy van. Számtalanszor megírtam, hogy az alkotmány egyrészt nem legitim (sose fogadták el demokratikusan), másrészt tartalmilag is pocsék; hogy a magyar jogrendszerben sorozatosan sérül a "jogtalanság jogot nem…..
Biohazard @ Diesel, 2008.11.20.Amilyen rosszul indult, olyan jó lett a vége. Evan Seinfeld néma monitorládája majdnem tönkretette az egész estét. A doboz csak a harmadik szám után javult meg, addig mindenki attól retteghetett, hogy a Biohazard levonul a színpadról, és befejezi az…..
A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember…..
A nagyapa egyszerű ember volt. Be-berúgott, olyankor goromba volt, mint a pokróc. Ütötte-verte az asszonyt és a kölyköt is - szét is mentek idővel. Semmihez nem értett, melósként dolgozta le csak a szesztől feldobott életét, és többször megjárta a börtönt kisebb-nagyobb…..
Itt egy másik élő minta (a fordítás hevenyészett, az álláspont ütős). Aki ezt kívánja majmolni, nem a barátom. De attól még lehet jelentkezni!
Kahanénak igaza volt!
Tartsuk életben az autentikus zsidó gondolatot a Tóra fénye által! ... A Kahane blog büszkén mutatja be a…..
Így.
The Tibet Bureau Office of the Representative of H.H. the Dalai Lama
Geneva, 30 March 2006
I am pleased to bring you greetings from His Holiness the Dalai Lama on the occasion of the XXIII World Conference of the International Lesbian and Gay Association.
His Holiness welcomes the…..
Görénylyuk - ha büdös, ne panaszkodj!
Az uborka, az áram, a tolvaj és a jogelmélet
2008.07.04 01:13:00
Nos, megtörtént ismét egy affér: a kétségbeesett nyugdíjas a kertjén belül drótokat feszített ki, éjszakára ráadta a kettőhúszat, amire aztán annak rendje és módja szerint odasült a cigány, aki annak ellenére bemászott uborkát lopni, hogy tudott az áram alá helyezett…..
Megérkezik a beteg. Középkorú, esetleg fiatalabb: beutalója, ha van egyáltalán, egyértelműen kamu diagnózist tartalmaz. A kórház udvarán bőgnek a kipufogók, csikorognak a fékek (a kórház egész területén 10 km/óra a megengedett sebesség...). A beteg látványosan…..
Görénylyuk - ha büdös, ne panaszkodj!
A kisebbségi ombudsman szerint a cigányok utálnak dolgozni
2008.06.19 23:52:00
Monok nem csupán Kossuth Lajos szülőfaluja, de a Kossuth-féle virtus úgy látszik, benne maradt ott a levegőben. Talán a földjéből jön az ihlet? Nem lehet tudni.Mindenesetre a monoki önkormányzat óriásit húzott. A szociális segélyrendeletüket úgy alakították át, hogy a segély…..
Les_Pool
2008.06.26 00:27:25
Még a télen posztoltam a legnagyobb eddig ismert tengeri háborús bűncselekményről: amikor Alekszandr Marinyeszko kapitány éjszaka megtorpedózta és elsüllyesztette a kelet-poroszországi menekülteket szállító Wilhelm Gustloff óceánjárót. A különböző források 6-11 ezerre…..
A busz befordul a végállomáshoz. Mindenki leszáll, én egymagam fel - ilyenkor már kevesen járnak erre. Elő a könyvet... Pár perc múlva mély morgással életre kelti a sofőr a vénséges Ikarust, és megindul.A következő megálló a bevásárlóközpont, ahol este fél tízkor is még…..
Les_Pool
2008.05.30 15:55:05
Görénylyuk - ha büdös, ne panaszkodj!
Hitvallás a gyermekek megöléséről, a cenzúráról, és egyebekről
2008.05.07 18:53:00
Halálbüntetés-párti vagyok: már elmondtam. De azt is, hogy ezt kötött perjogi keretek között, kizárólag gyilkosoknak tartanám fenn. Szerintem a "Ne ölj!" parancsolat megsértői maguk emelik ki magukat e parancsolat megsértésével ezen isteni törvény védelme alól. A…..
Les_Pool
2008.05.13 19:42:01
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Valahogy nem emlékszem, hogy tavaly bárki is kongatta volna a vészharangot; "Emberek, ne vegyetek fel devizahitelt...".
Persze nyilván sokaknak a hitel kényszerlépés volt... magyar haláltánc, sajnos nagyon találó...