Adatok
fons dulcis aquae
0 bejegyzést írt és 18 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A jó cselekedetekre vonatkozóan Jézus Krisztus üzenete eléggé egyértelmű. Az evangélium nem hagy kétséget afelől, hogy igazán jó tettnek valójában az számít, ami önző indítékok nélkül, azaz lényegében ingyenesen történik (Lk 14, 12-14). A viszonzás, az…..
fons dulcis aquae
2018.01.01 22:00:15
@Kajla: @türkiz:
Köszönöm nektek az idézetet és a kiegészítést is :)
Jézussal találkozva a hitüket megvallók számára a félelmet a bizalom, a remény és konkrét ígéret válthatta fel: "Ne félj, hited megszabadított téged!" Hányszor olvassuk a Szentírásban!
Különösen szépen írt erről Pilinszky A jobb lator c. cikkében ( Új Ember, 1976. március 26.) Ebből idéznék:
"Benne, a jobbik latorban egyetlen pillanatban valósult meg az emberi lét három végletes pillanata: a halál, a szeretet és a hit élménye, s mindhárom tökéletes egységben, s tökéletesen sajátjaként már. Abban a pillanatban, amikor Jézushoz fordult, fogadta el és teljesítette be halálát. S ettől nemhogy megszűnt volna szeretni, hanem szeretete is épp ezzel a fordulattal született meg benne, hogy a hit legintimebb és legbizonyosabb vallomását mondassa el vele anélkül, hogy Jézus tanításaiból bármit is ismert, s föltámadásának dicsőségéből bármit is előre tudhatott volna... Az, ami Jézus tanításából és követéséből fontos, lényege szerint egyetlen pillanatba tömöríthető. Ez volt az ő jó híre. Hogy a szeretet meredeken lerövidíti a hozzá vezető végejárhatatlan utakat. Egyetlen föltétele, hogy a szeretet valóban gyökeret eresszen bennem, az ÉN szeretetem legyen (szemben az énszeretettel) a MÁSIK iránt. Ez az a "kisajátítás", mely soha nem önzés, hanem épp ellenkezőleg, kitárulás és elszemélytelenedés, mely szabad utat enged szívünkben Isten üdvözítő szeretetének és baráti meghívásának."
Köszönöm nektek az idézetet és a kiegészítést is :)
Jézussal találkozva a hitüket megvallók számára a félelmet a bizalom, a remény és konkrét ígéret válthatta fel: "Ne félj, hited megszabadított téged!" Hányszor olvassuk a Szentírásban!
Különösen szépen írt erről Pilinszky A jobb lator c. cikkében ( Új Ember, 1976. március 26.) Ebből idéznék:
"Benne, a jobbik latorban egyetlen pillanatban valósult meg az emberi lét három végletes pillanata: a halál, a szeretet és a hit élménye, s mindhárom tökéletes egységben, s tökéletesen sajátjaként már. Abban a pillanatban, amikor Jézushoz fordult, fogadta el és teljesítette be halálát. S ettől nemhogy megszűnt volna szeretni, hanem szeretete is épp ezzel a fordulattal született meg benne, hogy a hit legintimebb és legbizonyosabb vallomását mondassa el vele anélkül, hogy Jézus tanításaiból bármit is ismert, s föltámadásának dicsőségéből bármit is előre tudhatott volna... Az, ami Jézus tanításából és követéséből fontos, lényege szerint egyetlen pillanatba tömöríthető. Ez volt az ő jó híre. Hogy a szeretet meredeken lerövidíti a hozzá vezető végejárhatatlan utakat. Egyetlen föltétele, hogy a szeretet valóban gyökeret eresszen bennem, az ÉN szeretetem legyen (szemben az énszeretettel) a MÁSIK iránt. Ez az a "kisajátítás", mely soha nem önzés, hanem épp ellenkezőleg, kitárulás és elszemélytelenedés, mely szabad utat enged szívünkben Isten üdvözítő szeretetének és baráti meghívásának."
A „Katolikus válasz” elnevezésű internetes felületen egy névtelen és egy aláírt cikkben azzal vádoltak meg négy papot – köztük engem is – hogy „szentségtörő gyakorlatot” népszerűsítünk Magyarországon. Többen is biztattak, hogy írjak valamit válaszképpen; nem is feltétlenül a magam védelmében (bár az…..
fons dulcis aquae
2017.11.26 19:16:15
@pacsy: köszönet ezért a bátor kiállásért, szent ignáci lelkületért és bölcs magyarázataidért
@kaleidoscope, @vaccinium: egyetértek, köszönet
Az ún. "hitvédőknek" ajánlom figyelmébe a Lumen gentium dogmatikus konstitúció figyelmes újraolvasását, különös tekintettel az alábbira:
"Mivel az egész emberiség politikai, gazdasági és társadalmi tekintetben egyre inkább egységessé válik, a papoknak minden széthúzást kizárva egyre inkább egyesíteniük kell törekvésüket és munkálkodásukat a püspökök és a legfőbb pásztor vezetése alatt, hogy az egész emberi nem eljusson Isten családjának egységébe." (3. fejezet 28. utolsó mondata)
Azt hiszem nem csak a papságnak, minden hívő katolikusnak az egységre törekvés ott kellene legyen a horizontján (vö."Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, hogy egy legyenek, mint mi... De nem csupán értük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő szavuk által hinni fognak bennem, hogy mindnyájan egyek legyenek..."
Jn 17; 11, 20-21).
Hol is vagyunk most ettől az egységtől?
Talán nem szokott mindenki előszót olvasni, ezért idézem a Katekizmus előszavának fontos megállapításait:
"A tantételek és a tanítás csak a soha el nem múló szeretet vonalán lelnek igazi céljukra. Az ember jól előadhatja, hogy mit kell hinnünk, remélnünk, cselekednünk; mégis a mi Urunk Jézus Krisztus szeretetét kell nyilvánvalóan bemutatni, hogy mindenki megértse: az igazi keresztény erényekből fakadó cselekedeteknek csakis a szeretet lehet kiindulópontja és bevégzője."
Ferenc pápa ezt a szeretetet, és az irgalmasságot már többször figyelmébe ajánlotta mind a papságnak, mind a laikus híveknek. Pontosan ezt a szeretetet hiányoljuk itt néhányan más internetes fórumok írásaiból és az itteni kommentek egy részéből is.
@kaleidoscope, @vaccinium: egyetértek, köszönet
Az ún. "hitvédőknek" ajánlom figyelmébe a Lumen gentium dogmatikus konstitúció figyelmes újraolvasását, különös tekintettel az alábbira:
"Mivel az egész emberiség politikai, gazdasági és társadalmi tekintetben egyre inkább egységessé válik, a papoknak minden széthúzást kizárva egyre inkább egyesíteniük kell törekvésüket és munkálkodásukat a püspökök és a legfőbb pásztor vezetése alatt, hogy az egész emberi nem eljusson Isten családjának egységébe." (3. fejezet 28. utolsó mondata)
Azt hiszem nem csak a papságnak, minden hívő katolikusnak az egységre törekvés ott kellene legyen a horizontján (vö."Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, hogy egy legyenek, mint mi... De nem csupán értük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő szavuk által hinni fognak bennem, hogy mindnyájan egyek legyenek..."
Jn 17; 11, 20-21).
Hol is vagyunk most ettől az egységtől?
Talán nem szokott mindenki előszót olvasni, ezért idézem a Katekizmus előszavának fontos megállapításait:
"A tantételek és a tanítás csak a soha el nem múló szeretet vonalán lelnek igazi céljukra. Az ember jól előadhatja, hogy mit kell hinnünk, remélnünk, cselekednünk; mégis a mi Urunk Jézus Krisztus szeretetét kell nyilvánvalóan bemutatni, hogy mindenki megértse: az igazi keresztény erényekből fakadó cselekedeteknek csakis a szeretet lehet kiindulópontja és bevégzője."
Ferenc pápa ezt a szeretetet, és az irgalmasságot már többször figyelmébe ajánlotta mind a papságnak, mind a laikus híveknek. Pontosan ezt a szeretetet hiányoljuk itt néhányan más internetes fórumok írásaiból és az itteni kommentek egy részéből is.
fons dulcis aquae
2017.11.26 21:29:52
@studiorum:
Egy másik idézettel válaszolok:
" A hit világosságának az a sajátossága, hogy képes megvilágítani az egész emberi létet. Ahhoz azonban, hogy egy világosságnak ilyen ereje legyen, nem származhat önmagunkból; más forrásból, Istenből kell fakadnia. A hit az élő Istennel való találkozásból fakad, aki hív bennünket és feltárja előttünk szeretetét; a bennünket megelőző szeretetet, amelyre támaszkodhatunk, ha szilárd alapokra akarjuk építeni az életünket. Ha ez a szeretet átformál, új szemeket kapunk; megtapasztaljuk, hogy ebben a szeretetben a teljesség nagy ígérete rejlik és megnyílik előttünk a jövő látása. A hit, amelyet Istentől természetfeletti ajándékként kapunk, megvilágítja az utat, megmutatja az időben zajló vándorlásunk irányát. A hit egyrészt a múltból fakad, egy alapvető, mégpedig a Jézus életére való emlékezet világosságából, amely életben megmutatkozott Isten feltétlenül megbízható, a halált is legyőzni képes szeretete. Másrészt, mivel Krisztus feltámadott és a halálon túlra vonz bennünket, a hit a jövőből érkező világosság, amely hatalmas horizontokat tár fel előttünk, kiemel elszigetelt életünkből, és a közösség teljessége felé visz bennünket. Így tehát megértjük, hogy a hit nem a sötétség lakója; sőt a hit a sötétségeinket megvilágító világosság. Dante az Isteni színjátékban így fejezi be hitvallását Szent Péter előtt:
>>Ez volt a forrás, e lángból suhant
szikra belém, hogy, mint csillagot estje
őrzöm és percre nem hagyom magamtól.<< ...
Az Egyház ugyanis soha nem befejezett tényként tekint a hitre, hanem tudja, hogy Isten ezen ajándékát mindig táplálni és erősíteni kell, hogy továbbvezéreljen a maga útján...
E hitre irányuló reflexiók- folytatva mindazt, amit az Egyház Tanítóhivatala ezekről a teológiai erényekről tanít- csatlakozni kívánnak mindahhoz, amit XVI. Benedek a szeretetről és a reményről szóló enciklikáiban elmondott. Ő szinte már teljesen elkészült a hitről szóló enciklika első fogalmazványával. Mélységesen hálás vagyok neki érte, és a Krisztusban élő testvériségben átveszem értékes munkáját, hozzátéve néhány kiegészítést. Péter utóda ugyanis mindig - tegnap, ma és holnap - arra hivatott, hogy "erősítse meg a testvéreit " a hit azon mérhetetlen kincsében, amelyet Isten világosságként ajándékoz minden ember útjához.
A hitben, amely Isten ajándéka, a tőle belénk árasztott természetfeletti erény, felismerjük, hogy igen nagy szeretetet kínáltak fel nekünk: hogy egy jó szót mondtak ki felénk, s ha befogadjuk ezt a Szót, aki Jézus Krisztus, a megtestesült Szó, a Szentlélek átformál minket, megvilágítja a jövő útját, kialakítja bennünk a remény szárnyait, hogy örömmel járhassuk végig utunkat. A hit, a remény és a szeretet csodálatos egybefonódással adja a keresztény élet dinamizmusát az Istennel való teljes közösség felé. Mi ez az út, amelyet a hit nyit meg előttünk? Honnan származik hatalmas fénye, amely képes világosságot árasztani egy sikeres és termékeny , gyümölcsökben gazdag életre?...
... Ma közös erőfeszítésben, közös célban, a sorsközösségben és a jóakaratban megvalósíthatónak látszik az emberek egysége. De sokkal nehezebb egységet létrehozni az igazságban. Úgy látjuk , hogy egy ilyen egység ellenkezik a gondolkodás szabadságával és a személy autonómiájával. Ezzel szemben a szeretet tapasztalata azt mondja, hogy épp a szeretetben lehetséges egyfajta közös látás, hogy a szeretetben tanuljuk meg a másik szemével látni a valóságot, s ez nem elszegényíti, hanem éppen gazdagítja látásunkat. Az igazi, az isteni mértékű szeretet igényli az igazságot, és az igazság - aki Jézus Krisztus - közös látásában válik maradandóvá és méllyé. Ez a hit öröme is, a látás egysége egy testben és egy lélekben... ( LUMEN FIDEI, Ferenc pápa enciklikája)
Egy másik idézettel válaszolok:
" A hit világosságának az a sajátossága, hogy képes megvilágítani az egész emberi létet. Ahhoz azonban, hogy egy világosságnak ilyen ereje legyen, nem származhat önmagunkból; más forrásból, Istenből kell fakadnia. A hit az élő Istennel való találkozásból fakad, aki hív bennünket és feltárja előttünk szeretetét; a bennünket megelőző szeretetet, amelyre támaszkodhatunk, ha szilárd alapokra akarjuk építeni az életünket. Ha ez a szeretet átformál, új szemeket kapunk; megtapasztaljuk, hogy ebben a szeretetben a teljesség nagy ígérete rejlik és megnyílik előttünk a jövő látása. A hit, amelyet Istentől természetfeletti ajándékként kapunk, megvilágítja az utat, megmutatja az időben zajló vándorlásunk irányát. A hit egyrészt a múltból fakad, egy alapvető, mégpedig a Jézus életére való emlékezet világosságából, amely életben megmutatkozott Isten feltétlenül megbízható, a halált is legyőzni képes szeretete. Másrészt, mivel Krisztus feltámadott és a halálon túlra vonz bennünket, a hit a jövőből érkező világosság, amely hatalmas horizontokat tár fel előttünk, kiemel elszigetelt életünkből, és a közösség teljessége felé visz bennünket. Így tehát megértjük, hogy a hit nem a sötétség lakója; sőt a hit a sötétségeinket megvilágító világosság. Dante az Isteni színjátékban így fejezi be hitvallását Szent Péter előtt:
>>Ez volt a forrás, e lángból suhant
szikra belém, hogy, mint csillagot estje
őrzöm és percre nem hagyom magamtól.<< ...
Az Egyház ugyanis soha nem befejezett tényként tekint a hitre, hanem tudja, hogy Isten ezen ajándékát mindig táplálni és erősíteni kell, hogy továbbvezéreljen a maga útján...
E hitre irányuló reflexiók- folytatva mindazt, amit az Egyház Tanítóhivatala ezekről a teológiai erényekről tanít- csatlakozni kívánnak mindahhoz, amit XVI. Benedek a szeretetről és a reményről szóló enciklikáiban elmondott. Ő szinte már teljesen elkészült a hitről szóló enciklika első fogalmazványával. Mélységesen hálás vagyok neki érte, és a Krisztusban élő testvériségben átveszem értékes munkáját, hozzátéve néhány kiegészítést. Péter utóda ugyanis mindig - tegnap, ma és holnap - arra hivatott, hogy "erősítse meg a testvéreit " a hit azon mérhetetlen kincsében, amelyet Isten világosságként ajándékoz minden ember útjához.
A hitben, amely Isten ajándéka, a tőle belénk árasztott természetfeletti erény, felismerjük, hogy igen nagy szeretetet kínáltak fel nekünk: hogy egy jó szót mondtak ki felénk, s ha befogadjuk ezt a Szót, aki Jézus Krisztus, a megtestesült Szó, a Szentlélek átformál minket, megvilágítja a jövő útját, kialakítja bennünk a remény szárnyait, hogy örömmel járhassuk végig utunkat. A hit, a remény és a szeretet csodálatos egybefonódással adja a keresztény élet dinamizmusát az Istennel való teljes közösség felé. Mi ez az út, amelyet a hit nyit meg előttünk? Honnan származik hatalmas fénye, amely képes világosságot árasztani egy sikeres és termékeny , gyümölcsökben gazdag életre?...
... Ma közös erőfeszítésben, közös célban, a sorsközösségben és a jóakaratban megvalósíthatónak látszik az emberek egysége. De sokkal nehezebb egységet létrehozni az igazságban. Úgy látjuk , hogy egy ilyen egység ellenkezik a gondolkodás szabadságával és a személy autonómiájával. Ezzel szemben a szeretet tapasztalata azt mondja, hogy épp a szeretetben lehetséges egyfajta közös látás, hogy a szeretetben tanuljuk meg a másik szemével látni a valóságot, s ez nem elszegényíti, hanem éppen gazdagítja látásunkat. Az igazi, az isteni mértékű szeretet igényli az igazságot, és az igazság - aki Jézus Krisztus - közös látásában válik maradandóvá és méllyé. Ez a hit öröme is, a látás egysége egy testben és egy lélekben... ( LUMEN FIDEI, Ferenc pápa enciklikája)
Jezsuita bloggerek
„ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz…” (Jn 12,24)
2017.10.24 13:29:44
Két hete kezdtem Rómában teológiát tanulni. Egy igazi istenélmény a tanulás, bekukucskálni az Úr szobájának kulcslyukán, akinek társául szegődtem, elmélyülni egy-egy témában, megtapasztalni, ahogy az Úr kinyitja azt a bizonyos ajtót, és figyelni, ahogy megmutat ezt meg azt, és így méginkább…..
fons dulcis aquae
2017.11.01 09:39:11
Jezsuita bloggerek
A fogyatékosság teológiája? – Egy megvalósításra váró projekt
2017.10.12 15:33:57
Több mint egy emberöltővel ezelőtt az angolszász országokban új szempontból kezdték nézni a testi és szellemi fogyatékosságot. Ennek a merőben új megközelítésnek fontos mérföldköve volt egy izgalmas és szuggesztív könyv: Nancy L. Eisland, The Disabled God [A fogyatékos Isten] című tanulmánya, amely…..
fons dulcis aquae
2017.10.24 08:42:58
@matthaios:
Egy vers vers és nem gondolom, hogy a katekizmus vagy hitvallásunk számonkérhető rajta. De gustibus non est disputandum.
Ezt a verset évekkel ezelőtt egy rákbeteg asszonytól kaptam, neki akkor a biblia, a nagymamájától kapott imakönyve és az ehhez hasonló versek és nem utolsó sorban családja és lelkiatyja feltétlen és támogató szeretete segített megbékélten átmenni a túlsó partra.
Az Atyához számomra Jézus mutatja az utat. Ő példabeszédekben szólt a sokasághoz, meg a farizeusokhoz is. Van, hogy " szívvel lélekkel" többet segítünk egy szenvedőnek . Hozzájuk nem fordulhatsz a katekizmus vagy zsinati dokumentumok még oly pontos idézésével. Nekik empatikus segítség és irgalom kell. Annak az irgalma, aki Fiát nem a tökéletesekhez, hanem a betegekhez, bénákhoz, bűnösökhöz, etc . küldte.
Egy vers vers és nem gondolom, hogy a katekizmus vagy hitvallásunk számonkérhető rajta. De gustibus non est disputandum.
Ezt a verset évekkel ezelőtt egy rákbeteg asszonytól kaptam, neki akkor a biblia, a nagymamájától kapott imakönyve és az ehhez hasonló versek és nem utolsó sorban családja és lelkiatyja feltétlen és támogató szeretete segített megbékélten átmenni a túlsó partra.
Az Atyához számomra Jézus mutatja az utat. Ő példabeszédekben szólt a sokasághoz, meg a farizeusokhoz is. Van, hogy " szívvel lélekkel" többet segítünk egy szenvedőnek . Hozzájuk nem fordulhatsz a katekizmus vagy zsinati dokumentumok még oly pontos idézésével. Nekik empatikus segítség és irgalom kell. Annak az irgalma, aki Fiát nem a tökéletesekhez, hanem a betegekhez, bénákhoz, bűnösökhöz, etc . küldte.
fons dulcis aquae
2017.10.24 22:00:58
@matthaios:
Nehezen szántam rá magam a vers megosztására, kellett hozzá egy kis biztatás. Ne vedd személyed elleni támadásnak, de előre éreztem, hogy minden teológiai pontatlanságát kijavítod, hogy kritikát és kioktatást kapok majd érte, mintha nem ismerném a hitvallást, a katekizmust, mintha eretnek-felforgató lennék, aki "azért érvel, hogy a bűnben megmaradhasson". Az utóbbi mondatod fájdalmat okozott nekem, akárkinek is szántad.
Ha tovább vinnénk a gondolatmenetedet, számon kérnéd egyéb műalkotások alkotóin - szobrok, festmények, zeneművek esetében is, hogy mennyire tükrözik a hitvallásban, katekizmusban foglaltakat ? Hallgathatjuk evangélikus zeneszerző motettáit, kantátáit, passióját? Elmehetünk egy olyan kiállításra, amelynek képei, szobrai nem vallásos tárgyúak? Ugye ez így elég abszurdnak hangzik?
De nem csak erről akarok írni .
Azt írod:
"A haldoklónak, a kétségbeesettnek már egy másik ember nem segíthet..."
"A mi irgalmunk emberi irgalom, ebbe még az is benne van, hogy a másik sorsában a mi sorsunkat látjuk..."
Engedd, meg, hogy elmondhassam, de igen, segíthet- szerető, figyelmes JELENLÉTTEL, SZOLGÁLÓ SZERETETTEL (szereteten itt ne érzelmet, pláne ne érzelgősséget érts). Azzal segíthet, hogy ott van a halálos ágyánál, hogy nem hagyja magára, hogy papot hív hozzá, hogy együtt imádkozik vele, hogy csillapítja a fájdalmát, szomját, hogy letörli a verítéket a homlokáról, hogy megigazítja a párnáját, a takaróját, hogy fogja a kezét, s hogy lezárja a szemét, hogy utána megmosdatja, felöltözteti, elsiratja, megadja neki a végtisztességet, imádkozik érte.
Olyan nehéz elhinni, hogy mindezt nem azért teszi, mert önmaga sorsát látja benne, nem jövendő sorsát siratja benne, (nehéz megérteni, hogy lehet ennél önzetlenebb , altruistább ?) , hanem azért mert betegápolóként, orvosként, gondozóként, hozzátartozóként még hiányaiban, tökéletlenségében, fogyatékosságában, betegen és összetörten, bűnösen is látja abban a szenvedő embertársában Isten képmását, tiszteli emberi méltóságát, ha pedig hozzátartozója, szerette szenved, akkor az iránta érzett gyermeki, szülői, hitvestársi SZERETET is indítja erre.
A tudásod és hited mellé sok szeretetet kívánok Neked!
Nehezen szántam rá magam a vers megosztására, kellett hozzá egy kis biztatás. Ne vedd személyed elleni támadásnak, de előre éreztem, hogy minden teológiai pontatlanságát kijavítod, hogy kritikát és kioktatást kapok majd érte, mintha nem ismerném a hitvallást, a katekizmust, mintha eretnek-felforgató lennék, aki "azért érvel, hogy a bűnben megmaradhasson". Az utóbbi mondatod fájdalmat okozott nekem, akárkinek is szántad.
Ha tovább vinnénk a gondolatmenetedet, számon kérnéd egyéb műalkotások alkotóin - szobrok, festmények, zeneművek esetében is, hogy mennyire tükrözik a hitvallásban, katekizmusban foglaltakat ? Hallgathatjuk evangélikus zeneszerző motettáit, kantátáit, passióját? Elmehetünk egy olyan kiállításra, amelynek képei, szobrai nem vallásos tárgyúak? Ugye ez így elég abszurdnak hangzik?
De nem csak erről akarok írni .
Azt írod:
"A haldoklónak, a kétségbeesettnek már egy másik ember nem segíthet..."
"A mi irgalmunk emberi irgalom, ebbe még az is benne van, hogy a másik sorsában a mi sorsunkat látjuk..."
Engedd, meg, hogy elmondhassam, de igen, segíthet- szerető, figyelmes JELENLÉTTEL, SZOLGÁLÓ SZERETETTEL (szereteten itt ne érzelmet, pláne ne érzelgősséget érts). Azzal segíthet, hogy ott van a halálos ágyánál, hogy nem hagyja magára, hogy papot hív hozzá, hogy együtt imádkozik vele, hogy csillapítja a fájdalmát, szomját, hogy letörli a verítéket a homlokáról, hogy megigazítja a párnáját, a takaróját, hogy fogja a kezét, s hogy lezárja a szemét, hogy utána megmosdatja, felöltözteti, elsiratja, megadja neki a végtisztességet, imádkozik érte.
Olyan nehéz elhinni, hogy mindezt nem azért teszi, mert önmaga sorsát látja benne, nem jövendő sorsát siratja benne, (nehéz megérteni, hogy lehet ennél önzetlenebb , altruistább ?) , hanem azért mert betegápolóként, orvosként, gondozóként, hozzátartozóként még hiányaiban, tökéletlenségében, fogyatékosságában, betegen és összetörten, bűnösen is látja abban a szenvedő embertársában Isten képmását, tiszteli emberi méltóságát, ha pedig hozzátartozója, szerette szenved, akkor az iránta érzett gyermeki, szülői, hitvestársi SZERETET is indítja erre.
A tudásod és hited mellé sok szeretetet kívánok Neked!
fons dulcis aquae
2017.10.24 22:05:39
„Ha a szíved kószál és szenved, / vidd vissza óvatosan a helyére, / és helyezd gyengéden a te Istened jelenlétébe. / És ha soha semmi mást nem csináltál egész életedben, / csak a szívedet hoztad vissza / s helyezted ismét Isten jelenlétébe, / – bár az újra meg újra elszaladt, miután visszahoztad –,…..
fons dulcis aquae
2017.10.02 23:28:22
Esett már szó ezen a blogon arról a nehéz kérdésről, hogy hogyan értelmezzük a lelki életben meglévő fokozatosságot. Mivel a témának nagy gyakorlati jelentősége van mind a lelkivezetésben, mind pedig a lelkipásztorkodás számos más területén, most újra nekiveselkedem az alapgondolat kifejtésének –…..
Hallottatok már Pió atyáról? Ő egy szentéletű olasz kapuccinus szerzetes, akit 2002-ben emelt oltára (vagyis avatott szentté) a katolikus egyház. Fantasztikus személyiség, hihetetlen kisugárzással – ez már abból is nyilvánvaló, hogy máig is milyen eleven tisztelete él Olaszország szerte! Részben…..
fons dulcis aquae
2017.07.11 23:26:16
@matthaios:
Köszönöm a hozzászólásod. Nem akartalak megbántani azzal, hogy "elméletek ütköztetését" említettem. Úgy gondolom, hogy egyfajta intellektuális becsületesség részedről az, hogy annyi forrásban utánanézel, utánaolvasol a felvetett témáknak, kifejted, érvelsz mellette.
Történetemmel tanúságot szerettem volna tenni emellett a különleges karizmákban részesült szerzetes mellett, eszem ágában sem volt vitatni a csodákat, sem Pio atya esetében, sem úgy általában. Leírtam, hogy engem az adott körülmények között, az adott helyzetben személyesen miként szólított meg, milyen tapasztalatom van erről, és hogyan közvetített ez felém valamiféle felhívást, hogyan hatott tetteimre. Azt szerettem volna aláhúzni, hogy orvosként nem csak a természettudományok törvényei, nem csak egzakt törvények szerint gondolkodom, hanem erkölcsi cselekvőként is jelen vagyok a tetteimben,s mindezekben ott van egy spirituális dimenzió is. (Tudat alatt lehet, hogy azért egy kicsit a vita élét is tompítani igyekeztem.)
Egyébként azért olvasom (már évek óta ) ezeket a posztokat és kommenteket, mert intellektuálisan/racionálisan (vagy hogy is? :)) és lelki/spirituális szempontból érdekel. Nincs "bajom" a csoda általános fogalmával, hogy ti. "az Újszövetségben a csoda szemeion( jel), vagyis Isten üdvözítő cselekvésének megnyilvánulása kegyelemben és kinyilatkozásban. Isten üdvözítő cselekvésének jele, megjelenése földi tapasztalatunk dimenziójában". Ezt tanultam róla.
Annyiban van hiányérzetem , hogy eddig nem nagyon merült fel, hogy a csodák mindig egy meghatározott címzetthez szólnak, neki(k) , akarnak mondani valamit egy konkrét léthelyzetben, sőt az adott történelmi helyzetben . Egy imameghallgatás, gyógyulás nem kell, hogy bizonyíthatóan fizikai vagy biológiai törvényszerűségeket sértsen, hágjon át. Enélkül is érezheti az az ember azt, hogy megszólíttatott, és cselekedhet ennek a megszólításnak megfelelően.Ez persze nagyfokú nyitottságot feltételez a csodálatosra, arra ami a tapasztalati világon túlmutat , készséget az Istennel való párbeszédre. A hitre való készség, mint feltétel ott van Jézus csodatételeinél is ( vö. "hited meggyógyított"). Szóval bár ismerem a csoda "definícióját", értelmezni csak megszólításként tudom.
Köszönöm a hozzászólásod. Nem akartalak megbántani azzal, hogy "elméletek ütköztetését" említettem. Úgy gondolom, hogy egyfajta intellektuális becsületesség részedről az, hogy annyi forrásban utánanézel, utánaolvasol a felvetett témáknak, kifejted, érvelsz mellette.
Történetemmel tanúságot szerettem volna tenni emellett a különleges karizmákban részesült szerzetes mellett, eszem ágában sem volt vitatni a csodákat, sem Pio atya esetében, sem úgy általában. Leírtam, hogy engem az adott körülmények között, az adott helyzetben személyesen miként szólított meg, milyen tapasztalatom van erről, és hogyan közvetített ez felém valamiféle felhívást, hogyan hatott tetteimre. Azt szerettem volna aláhúzni, hogy orvosként nem csak a természettudományok törvényei, nem csak egzakt törvények szerint gondolkodom, hanem erkölcsi cselekvőként is jelen vagyok a tetteimben,s mindezekben ott van egy spirituális dimenzió is. (Tudat alatt lehet, hogy azért egy kicsit a vita élét is tompítani igyekeztem.)
Egyébként azért olvasom (már évek óta ) ezeket a posztokat és kommenteket, mert intellektuálisan/racionálisan (vagy hogy is? :)) és lelki/spirituális szempontból érdekel. Nincs "bajom" a csoda általános fogalmával, hogy ti. "az Újszövetségben a csoda szemeion( jel), vagyis Isten üdvözítő cselekvésének megnyilvánulása kegyelemben és kinyilatkozásban. Isten üdvözítő cselekvésének jele, megjelenése földi tapasztalatunk dimenziójában". Ezt tanultam róla.
Annyiban van hiányérzetem , hogy eddig nem nagyon merült fel, hogy a csodák mindig egy meghatározott címzetthez szólnak, neki(k) , akarnak mondani valamit egy konkrét léthelyzetben, sőt az adott történelmi helyzetben . Egy imameghallgatás, gyógyulás nem kell, hogy bizonyíthatóan fizikai vagy biológiai törvényszerűségeket sértsen, hágjon át. Enélkül is érezheti az az ember azt, hogy megszólíttatott, és cselekedhet ennek a megszólításnak megfelelően.Ez persze nagyfokú nyitottságot feltételez a csodálatosra, arra ami a tapasztalati világon túlmutat , készséget az Istennel való párbeszédre. A hitre való készség, mint feltétel ott van Jézus csodatételeinél is ( vö. "hited meggyógyított"). Szóval bár ismerem a csoda "definícióját", értelmezni csak megszólításként tudom.
fons dulcis aquae
2017.07.15 17:34:30
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
az élet kenyerében megtalálom. "
/ Keresztes Szent János/
"Mert a szemlélődés nem más, mint Isten titokzatos, békés, szeretetáramlása."
/Keresztes Szent János/
"Lépj az Oltáriszentség elé, Ő ott van. Amikor a keresztre nézünk, megtudjuk, mennyire szeretett minket; amikor a tabernákulumra nézünk,megtudjuk, hogy most mennyire szeret minket."
/Kalkuttai Szent Teréz Anya/
"Létezésünk egyetlen célja, hogy
>>Benne éljünk, Érte éljünk, Általa éljünk, Vele éljünk<<
- négy szó, olyan fontosak."
/Kalkuttai Szent Teréz Anya/