Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Földes András

394 bejegyzést írt és 53 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Eljutottunk a világ legszebb kilátású iskolájába.   ..
A környék egyik legelső szoláriskoláját, a 200-ben a csehek által épített kargyaki sulit akartuk felkeresni Finta Sándor főépítésszel. Motorral indultunk el, de kifogoytt a benzin, majd számos újabb probléma adódott, Aztán gyalog dolytattuk az utat, szótlan kisgyerekek, túrázó…..
Első filmünkből gyorsan kiderül, mit jelent az, ha a Himalájában épít az ember iskolát.   Szolgálati közlemény: Az első rész megtekintése után ne kapcsolja ki készülékét, mert a hamarosan következő fejezetben elindulunk egy világtól tényleg elzárt faluba, és…..
„Rengeteg az indiai turista. És egyre többen jönnek. Addig volt jó, amíg csak nyugatiak jártak ide. Az indiaiak nem törődnek a kultúrával, hangoskodnak, szemetelnek, és annyira edzetlenek, hogy a legkönnyebb túrára sem lehet elvinni őket. De az is igaz, hogy senki nem költ annyi…..
A terv egyszerű volt. Finta főépítész Enfield motorkerékpárjával elmegyünk az aszfaltozott út legvégéig. Onnan két nap alatt begyaloglunk a Himalája közepébe, Kargyak faluba. Megtekintjük a környéken épült egyik első szoláriskolát. A látottakat építészetileg kielemezzük,…..
Már az elején le kell szögezni, hogy nem a Dalai Láma hibája az egész. Az európai hippik és a kicsit elveszett harmincas értelmiségi csajok által is nagyra tartott vallásai-politikai vezető mit sem tudott arról, hogy a magyar önkéntesek idén be szeretnék fejezni a Zangla falunak…..
Földes András 2014.08.12 11:17:39
@spiritualist: a legautentikusabb forrasbol hallottam. Ole Nydahl mondta. interjuztam vele par eve, rakerdeztem erre a szobeszedre, gondolvan, h kamu. de nem, sot, hosszan fejtegette, h miert nincs helye a muszlimoknak a foldon. mondtam, h ez benne lesz az interjuban, mire o, h persze, a nyiltsag hive. majd a lama tavozott az orszagbol, a magyarorszagi felekezete pedig azonnal orias hisztit csapott, h nehogy le merjem hozni, per, stb. uh vegul nem jelent meg. a felvetel egyebkent sztem meg megvan.
Ha nem érdekli a bevezetés, csak a szaftos történetek, kérjük szkrollozzon a poszt második részéhez. A zanglai palotarestaurálás és iskolaépítés nem aprólékos tudományos munka eredményeként indult. Ha így lett volna, akkor ma valószínűleg nem építkezésről, vagy a…..
Mi a hasonlóság a zanglai király, és egy hirtelen meggazdagodott budapesti polgármester közt? Az előző részek tartalmából: Újságírónk az indiai Tibetbe utazik, ahol magyar építészek újítják fel Kőrösi Csoma egykori lakhelyét, egy 700 éves palotát. A világtól elzárt…..
Földes András 2014.08.07 10:44:50
@G®eg_W: jókor érkezett a komment, még pont tudunk szólni a helyieknek, hogy teljesen rosszul hívják az épületüket. tiszta szerencse, hogy magyarországon tudják a helyes kifejezést.
Hogyan kell tárgyalni egy tibeti királlyal, hogy mégse hülyeségekre fordítsák a homályos állami pénzeket? Helyszíni tudósítás. Az előző részek tartalmából: Újságírónk kilátogat az indiai Tibetbe, ahol magyar építészek újítják fel Kőrösi Csoma egykori lakhelyét, egy…..
A Himalájában dolgozó magyar építészek a király otromba húzásával szembesülnek. Helyszíni riport. A legváratlanabb helyről érte támadás a zanglai palotát. Nem a fagy, a havazás vagy a durva szél mért csapást az épületre, hanem a király. Egy palota esetében akár érthető…..
A Himalájában építészeket kereső tudósítónk elmondja, mi az, ami benne van a világ 75 legjobb dolga  közt, majd kiköpi a tüdejét. Helyszíni tudósítás. Hogy kerültem ebbe a helyzetbe? Egy szakadt dzsipet toltam negyedmagammal, a hideg szél porral tömte tele az orrom, miközben…..
Vajon milyen karriert futott volna be Einstein, ha a kőkorszakban születik? Vagy mondjuk Nagy Sándor, ha korunkban kellene megvalósítania világhódító terveit? Egyértelmű, hogy a tehetség minden korban kitűnik, de a világ és az ember bizonyos együttállása kell ahhoz, hogy a…..
  Hirtelen nem tudok szomorúbb dolgot elképzelni, mint Csukás Istvánt a Helyi Téma címlapján. Gyerekkorom hőse a fideszes szennypropagandalap vezércikkében pödri a bajuszát, pedig a lap minden ízében ellenkezik azzal, amit Süsü és a Madárvédő Golyókapkodó képviselt. Az…..
Az ukrajnai helyzet feszültségét mutatja, hogy új szintre tudta emelni az Echo tévé kommentárjait. Széles Gábor csatornája felhívja minden magyar állampolgár figyelmét, hogy készüljön fel a Trianoni határok visszaállítására. Szaniszló Ferenc rámutatott,…..
Az elégedetlenek pártjáról eddig csak két dolgot tudtunk: békés országot szeretne, és betemetné a politikai árkokat. Akkor, amikor 3-4 millió bizonytalan választó járja Magyarországot, égető kérdés, hogy a fiatal párt hogyan éri el a célt, amit vezetője, Tóth Attila…..
"Orbánék cenzúrázták Bajnait" címmel adott ki közleményt az Együtt 2014 sajtóosztálya pénteken 3:41 perckor, rámutatva: Orbán Viktor Facebook-oldaláról eltűnt Bajnai Gordon kommentje. A miniszterelnök csütörtökön posztolt videót, amelyben elmondta: Magyarország…..
Három hónapig használhatták a biciklisek Magyarország első ingyenes önkiszolgáló szervizpontját, vandálok ugyanis ellopták a kihelyezett szerszámokat. Fotó: FŐKERT Nonprofit Zrt. / Facebook Október 31-én adták át a Vérmező kerékpáros parkját, pihenővel, és mindenki…..
Félreérthetetlen jelet küldött Erzsébetváros lakóinak Hunvald György. Az egykori legendás polgármester ízléses, A5-ös méretű naptárat dobatott be minden postafiókba, alján arcképével és azzal a szöveggel, hogy: "Erzsébetvárosi lakóként és lokálpatriótaként mindig fontos…..
Az évente  több tízezezer biciklist megmozgató felvonulás szervezői bejelentették: a Critical Mass már mindent elért, amit lehet, ezért többet nem lesz nagy közös tekerés a városban. A mozgalom sok sikeret elért, de még távol vagyunk Hollandiától. Megnéztük, hol maradtak…..
Tarlós István az utcaátnevezésekkel már jelezte, hogy a városvezetés számára több, mint Budapest mechanikus irányítása. Az azonban csak mostanában kezd világossá válni, hogy a főpolgármester nem csak kulturális szinten formálná újra a várost, hanem spirituálisan is…..
Gulyás István riporter legendás interjújáról lesz szó, de távolabbról indítunk. Köztudott, hogy a magyar köztévé feladata, hogy alternatív valóságot fessen a kedves tévénéző nappalijába. Úgy tegyen, mintha visszatértünk volna a Kádár-rendszerbe, a magyarság ősi…..
Grafitember második beszámolója a Eurobike-ról. Helyszíni riportunk gurulós bőröndösökkel, gyönyörű biciklikkel és politikussal. Jó, hát nyilván, az ember tudja, hogy egy kiállításon mi zajlik. Látogatóként mindannyian voltunk már motorcsónakos, vadász, esküvő, erotika…..
A Napirajz feltalálója, a kézzel reszelt biciklik mestere a Eurobike-ról jelentkezik élőben. Fogadják szeretettel sorait. Az Eurobike Európa legnagyobb és legrangosabb kerékpáros kiállítása. Három nap, amikor Friedrichshafen a kerékpár Mekkája, ide egyszer el kell jönni és…..
Szanyi Tibor, az MSZP elnökségének tagja, és Pető Péter, a Népszabadság publicistája titokban a legjobb barátok, a nyilvánosság háta mögött összejátszanak, hogy ármányos módon igazolják a lap publicisztikáit. A fondorlatos trükk ma lepleződött le, érdekes módon éppen a…..
Most már nem csak a Fidesz kommunikációs vezetőjének szavaiból sejthetjük, milyen sátáni összeesküvést szított a kormány ellen a Sanoma. A nemzetközi és balliberális nagytőke a Best magazin címlapos anyagával indította a hadjáratot, amelyről Kocsis Máté beszélt a…..