Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ha kohen

0 bejegyzést írt és 200 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
   (Ahhoz, hogy egy járványt le tudjanak győzni, a népnek bíznia  kell a tudomány képviselőiben, a polgároknak bízniuk kell a közhatalomban, az országoknak bízniuk kell egymásban. Az elmúlt években felelőtlen politikusok tudatosan ásták alá a tudományba, a közhatalomba és a nemzetközi…..
ha kohen 2020.03.18 11:48:22
@ámbátor:

Azt én sem tudom. De éppen a fácsén kommentelte ezt egy ösmerősöm, akinek a férje fogorvos, hogy kedd délután (!) kapott egy telefont...

"A férjem is fogorvos. Miután bezáratták a rendelőjét, hazaért, és hívta az ÁNTSZ, hogy van-e altató gépe. Kár, hogy nincs neki. Kár, hogy nem engem hívtak, elmondtam volna, hogy pont most adtuk el, mert mindketten vállalkozók vagyunk, akik bezártunk, és most itthon tanulunk 3 gyerekünkkel, miközben a nálunk dolgozóknak fizetést próbálunk adni, és befizetni a járulékokat."

Btw. valszeg sok hasonló magán-fogorvos van, no meg olyanok is, akik még kivárnak a bezárással. Viszont - én nem vagyok fogorvos - ha jól tudom, műtéteknél (pl. implantáció) használják, amiket csak szájsebész végezhet. És ha sima fogorvos altat, akármilyen okból, akkor anesztes is kell hozzá.

Szóval bizonyára van néhány száz az országban, talán több is. De ilyenkor mi van? Megveszik tőle? Kölcsönveszik? És áttelepítik egy járványkórházba? Hogyan (kiszerelik, majd beszerelik?), mennyi idő múlva és ki telepíti át? És kik fognak dolgozni vele? Talán a fogorvosok települnek be a járványkórházba? (És e pillanatban csak a László nevezhető járványkórháznak.)
ha kohen 2020.03.18 11:53:22
@white999:

Talán nem fogalmaztam pontosan. A Titanic-hasonlaton nem az országot értettem, hanem a 10 év alatt kiépített Orbán-féle zaklatórezsimet.

Amit írsz OK, de éppen hogy nem műxik a fentiek miatt.
       Nem vagyok orvos, nem fogok írni a koronavírusról, de ha valakinek fontos gondolatai támadnak, akkor idekommenteljen, ne egyenesen bele a levegőbe...
ha kohen 2020.03.11 15:51:16
@látjátok feleim szümtükkel:

Első feleségem (legyen neki könnyű a föld!) anno még az ántivilágban gyakran mondogatta ugyanezt, amit most te is leírtál. Ő főleg a nagy világjárványokra koncentrált mint a túlnépesedést megelőző eszközökre.

Én hittem is meg nem is. De az biztosnak látszik, hogy sem ő nem volt, sem te nem vagy hülye.
ha kohen 2020.03.11 21:46:23
@kemény keleti kommentelő: 10:23:35

Nem ugyanaz a törzs megy. Hol van már a H1N1? (Btw. eddig azt sem tudtam, hogy a XX. szd. elejei "spanyolnátha" valójában már H1N1 vírus okozta influenzajárvány volt.)

A WHO minden évben kiválasztja a három legvalószínűbb vírust. Erre fejlesztenek ki védőoltást. (És a maradék néhány tucatra nem, mert nem is lehetne fizikailag ennyire.) A következő évben megint három legvalószínűbb - ez részben egybe is eshet valamelyik előzővel. És így tovább. Szóval, ezért kell minden évben újra beoltani vírusos influenza ellen.

Persze, így sincs garancia semmire, de valamennyire akkkor is véd, ha nálam éppen nem találták el az aktuális fertőző vírusomat.
ha kohen 2020.03.11 21:58:18
.
@Kettes:

Van valami ésszerű magyarázatod arra, hogy a Kedves Vezető, azaz a Szeretve Tisztelt Miniszter Elnök Elvtárs miért a legalkalmatlanabbakkal és leginkább elmeháborodottakkal veszi magát körül?

Ilyenkor hirtelen csoportosan kerülnek elő: a futsalos Petike, a bolond Kásler, az álkeresztény stüszivadász Tömjén, a hájpacni észkombájn Rezsiszilárd, a jogi papírja mögött hazudozó Gulyásgé és a többi (nóném tisztifőorvosszerűség, nóném klikfőnök és natfelelős stb.). A sokak által - részben jogosan - szídott Pintér jelenlétét még meg tudom magyarázni: ő az egyetlen, aki legalább a saját tárcájánál kompetens, nem őrült és képes irányítani - amire az egész kormány képtelen, élén őfelségével.
.
      "Körbe, körbe, körbe, körbe,ez a világ körbejár,ha előre néz, tükörbe,ha tervez, csak visszavár.Mi új támadhatna benne?Ember embert ma is enne -nincs új, csak új változatrád, gyilkos, rád, áldozat. (Orbán Ottó: Vanitatum Vanitas)" 1. Egyetemem, ahol Soros György mérgét terjesztve, oly…..
ha kohen 2020.02.23 21:45:49
.
@Podvinecz Marsall: @seol: @Kettes: @Érvsebész:

Kár, hogy a fácséval ellentétben itt nincs lájkgomb.

Vegyétek úgy, hogy virtuálisan megnyomtam a kommentetek alatt.

(Jótündérnél még csak válaszgomb sincs ezért most akkor megosztom a posztot. Mit szóltok, költő lettem: "megosztom a posztot".)
.
       Kedves Elvtársakelvtársnők, Kedves Járásielvtársakelvtársnők, Kedves Megyeielvtársakelvtársnők!  Külön köszöntöm internacionalista barátainkat az Észak-Bagundai szocialista elvtársakat, akik egyenesen az imperialista körök által támogatott Dél-Bagundai, faszom, fordítva, erők elleni…..
ha kohen 2020.02.19 17:54:16
.
@kemény keleti kommentelő:

Mondd, mit ártottam teneked?

Elolvastam.

Én kétszer olvastam Vidnyánszkyt. Először és utoljára.
.
ha kohen 2020.02.19 18:01:33
.
@aritus:

Csak arra próbáltam utalni, hogy nem minden megnyilvánulás ítélhető meg a magas ráció és a tiszta ész szemszögéből.

Vannak dolgok földön, égen, amelyek valahol a személyes érzelmek mélyvízében úszkálnak.
.
Örülünk, Vincent? Városmajor 2020.01.23 18:45:42
      1.   Pár hete a bozóttüzben leégett a Victoria állambéli Buxton számos épülete, köztük egy számozatlan ház a Dyes Lane-en.  Az ausztrál híradóban is mutatták, ahogy a tűzoltók kétségbeesetten küzdenek a lángokkal, egészen addig, amíg a ház tetőszerkezete össze nem omlik. Az épület majdnem…..
ha kohen 2020.01.24 11:30:47
.
@jotunder: @kemény keleti kommentelő: @ámbátor: @jan:

Végülis mindenben igazatok van. Abban a roppant lényeges dologban is (bocs, hogy felturbóztam), miszerint nem mindenki rokon, hanem vannak névrokonok is.

Vicces válasz erre, hogy ebben a posztban is szerepel egy bizonyos Rónai József. Aki természetesen nem rokona, csak névrokona egy szintén Izraelben elhunyt színésznek: Rónai Andrásnak (Valahol Európában - Ficsúr, megvan?)

Teljesen lényegtelen oldala viszont az ügynek, hogy mindenki saját maga tetteiért felelős, nem a rokonaiéért, pláne a névrokonaiéért.
.
Viccországban (még) mindig bejelentenek.....
ha kohen 2020.01.23 14:01:58
.
@kemény keleti kommentelő:

Olvasni, olvasni, olvasni! - mondta Lenin elvtárs. Legalább az általad idézett egyetlen mondatot olvastad volna el és értetted volna meg.

Nem tudom, hallottál-e a "vagy" és az "és" kötőszók szerepéről egy összetett mondatban? Én nem vagyok nyelvész, de bizonyára akad, aki elmagyarázza.
.
ha kohen 2020.01.23 14:27:07
.
@Tehéntőgy:

A szerző is túlzásokra ragadtatja magát, de te is.

Könnyű igy utólag elmaszatolni, hogy _akkor_ a háborúban mit jelentett az "öld a németet". Ja, hogy csak a német katonákat kellett ölni? Az mingyárt más. A kontextus meg nem fontos.

Ehrenburg regényeit, no meg az Olvadást valamikori úrfikoromban szerettem. Ma már elsüllyedtek az irodalomtörténet bugyraiban.

Nem ítélkeznék Ehrenburg többszörös 180 fokos fordulata felett. Bizonyára így volt képes túlélni. Azt sem rónám föl neki, hogy a sztálini kor egyik díszzsidója volt, akinek nem kellett megjárnia sem a Ljubjanka pincéit, sem a Gulag táborait, és még csak fejbe sem lőtték - sokkakal ellentétben. Bármi is a véleményem írásairól, őszintén örülök annak, hogy megúszta.

Bár azért egy tárgyilagos történész, aki a zárt levéltári adatokat is látta, megmagyarázhatná gyakori pálfordulásait. Meg azt is, hogy nem sokkal 1941 június 22. előtt (Ribbentropp-Molotov paktum érvénye idején) miért mondott egész mást a (hitleri) németekről. És a spanyol polgárháborús szerepéről már mindent tudunk? (Én nem.)

Na és miért tért vissza többször is Sztálin Szovjetuniójába Párizsból és más európai városokból? Tudja valaki?

Mondom: nem ítélkeznék, de azért nem is érdemes Techet Pétert köpködni egy mellékmondatának ormótlan jelzője miatt. Az egész cikket nézve messze igaza van. Ami éppen nem Ehrenburgról szól. De nem is igazán a németekről. Szerintem.
.
        Magyarország talán belepusztulna, ha kitépnék belőle a hazugságait. A húsába nőttek a hazugságok, a nyelvébe, a szokásaiba, a hétköznapjaiba.       Az első hazugság az, hogy a magyar szabadságharcos nemzet. Ferenc Jóska és a Lovastengerész után Kádár Jani bácsit is elfogadta nagypapának.…..
ha kohen 2020.01.18 11:39:52
@balmoral:

Ez jól hangzik, de nem egészen igaz.

Ha attól függetlenül nézzük Navrát, hogy mi a véleményünk a működéséről, és úgy szemléljük, hogy mit tett a Fidesz és OVi hatalomra juttatása érdekében, akkor ő kiemelkedően hatékony volt, és nem vállalati jogtanácsosság szintjén. Gondolj az ideológiailag megágyazó Navra-boyokra (neokonok, mandiner, Lánczi és környéke stb.), akik azután sokra vitték 2010 után. És gondolj arra, hogy ellenzéki Fidesz-frakcióvezetőként mennyit tette azért, hogy 2010 eljöjjön.

És Pokornival az a helyzet, hogy az első Orbán-kormány idején több évtized oktatáspolitikusai között az egyik kiemelkedő miniszter volt. (Megint tegyük zárójelbe, hogy a saját véleményünk mi erről vagy arról.) Elég közelről láttam anno, hogy sokkal jobb volt, mint a mostanában felmagasztalt utódja, a középszerű Pálinkás. Hillerről nem is beszélve.

Az egyik nagy baj manapság az, hogy a párttársaik közül kiemelkedők nem középszerűek, hanem nagyon silányak, nem egyszer elmeháborodottak vagy éppen gonoszak. Lásd pl. Kásler, Palkovics, Rezsiszilárd stb.
.
ha kohen 2020.01.18 17:42:54
@balmoral:

Merev vagy, mint egy bála vatta.

Pepó Pálra (nem Péterre) vagy Gyurkó Jánosra (nem Lászlóra) tényleg nem emléxem, utána kellett néznem. Kórodi (helyesen: Kóródi) Máriára is csak azért, mert a 94-es választások előtt Zsámbékon valamilyen parkba szervezett SZDSZ-es kampányrendezvény volt, amelyen Kóródi Mária és Bálint György (a kertész, aki most volt 100 éves) várta az odavezető ösvényen az arra tévelygőket lejattolás céljából. Mi nagy ívben elkerültük őket, nem politikai okokból, hanem mert az ilyen machékat (jiddis) és műbájolgásokat utáljuk.

Az hogy az általad említettekre és még tucatnyira már senki sem emléxik, az nem specifikus: előbb-utóbb a politikusok (na és a költők, drámaírók, festők, szpihológusok, vattabálázók) túlnyomó többsége leúszik a történelem süllyesztőjének fellegeibe. Ez önmagában semmit sem mond az IQ-jukról, a kreativitásukról, az eredményességükről, de még az erkölcsükről sem.
.
ha kohen 2020.01.18 18:22:52
@ámbátor:

Ezt most miért nekem címezted? Mondtam az ellenkezőjét?

Más ügyben vitatkoztam @balmoral:-ral. Ha úgy tetszik, a vattabálázás szakpolitikai problémáiról cseréltünk rögeszmét.
        Tamás Gáspár Miklóst kérte fel a Válaszonline arra, hogy írjon egy nekrológot Roger Scrutonról. Aztán inkább mégis Stumpf András írását publikálták. TGM ugyanis szélsőjobboldali pozőrként, persze egy nagyon tehetséges szélsőjobboldali pozőrként, írta le Scrutont, lánya keresztapját, egykori…..
ha kohen 2020.01.15 22:35:48
@ámbátor:

Ha nem utálnám a borzalmas közhelyeket, azt mondanám, hogy pengeéles, amit írtál.

Viszont utálom. Ezért csak azt mondom, hogy nagyon tetszik nekem.
       Uszító baromság jelent meg az állampárt propagandalapjában. Komprádorburzsoáziázás, CEU-zás, MTA-zás, mindezt Hitler koronajogászát (érdekes fordításban) idézve, havonta írja meg Békés ezeket a szövegeket a Mandinerre, külön csekkfüzetet tart erre a célra.        Igen, elitista vagyok.…..
ha kohen 2020.01.07 22:57:04
.
@jotunder:

A mandiner olvasása tényleg röhejes.

Hallgass @Kettes:-re. Még akkor is, ha visszatért szellemességébe csomagolt javaslatát (vagy javaslatába csomagolt szellemességét?) nem feltétlenül kedvességnek szánta. Szerintem nála a pont.
.
ha kohen 2020.01.08 16:59:53
.
Hát csak ámulok és bámulok.

@jotunder:-t még csak-csak értem, mandineres becsípődésével együtt. Hiszen, ha szabad mondanom, nagy idők tanúi voltunk anno valamikor a 2000-es évek második felében, amikor a mandi valamennyire még olvasható volt. Ott találhattunk rá turul_2 (BÁG) "ilyen ország pedig nincs" c folyamára, jó és szar posztokra és sok borzalmas, ámde használható kommentelőre.

Később onnan, az ő denunciálásuk kapcsán tudtam meg, hogy ki rejtezik jótündér nickje mögött. Bár sokra nem mentem vele, hiszen tökhülye vagyok (na nem teljesen, de majdnem) a matekhoz. Na bumm, és akkor mi van? - kérdezték volna az őskorban ilyen esetben.

Na most azt a szinte rajongásba (a hányinger fonákja) átcsapó ingyenreklámot, amelyet itt kommentjeitekben csaptatok a mandinak - háááááááát, nem semmi.

K. Frigyes halhatatlanja jut eszembe:

"Egyszerű és tiszta nóta,
Gólyafészek, háztető -
Nincsen benne semmi, ámde
Az legalább érthető."

Na de amit ideidéztetek sorozatban - ennyi zagyvaságot egy rakáson még nem láttam. K. Frigyessel ellentétben azt kell mondanom a vérkomolyan elemzett idézettömegek olvastán, hogy még csak nem is érthető!

Gratula!
.
        Áll a bál a New York Times-nál.  Lehoztak egy Op-Ed-et The Secrets of the Jewish Genius címmel. A szerző Bret Stephens konzervatív publicista, aki az askenázi zsidók különös gondolkodásmódjáról és magas intelligenciájáról értekezett. Ráadásul, a cikk eredeti változatában idézett egy olyan…..
    Térey János június harmadikán halt meg 49 éves korában. Német vér folyt az ereiben, dolgozhatott volna a müncheni színháznak, megnézték volna a szívét, szépen megcsinálják, a dédunokáival focizhatott volna. Kit érdekel egy író, amikor Orbán van meg Schmitt Mária, Demeter Zoro és Megadja Huru,…..
        Megjegyzés: A poszt kissé kontroverzív lesz.        Egy Szentesi-Zöldi nevű fasiszta idiótát uszítottak éppen Pintér Bélára. A 888.hu, a prostisrácok, az egész orbánista szenny, mind intellektuálisan, mind morálisan az 1944-es évjáratot idézi,  DJ. Jeszytől Huthpufiig, Bayertől GFG-ig, ezt…..
ha kohen 2019.12.20 11:33:18
.
@jotunder:

Sajnos attól tartok, azt kell mondanom, hogy (eléggé anglomán voltam?) az a rendkívül ritka helyzet (ez persze nem igaz) alakult ki, hogy - és ezért nyugodtan köpködjenek le az itt kommentelő régi és új kollégák - most teljesen egyetértek a posztodban írottakkal.

Némely komment ingerelt, hogy vitatkozzam vele s odapökjem a saját tutimegmondó érveimet, hogy X miért és Y miért nem stb. - de azután rájöttem, hogy hitvitákba nem érdemes belebonyolódni. Még ha annyira csábító lenne is saját nárcizmusom simogatása okán.

Szóval: a lényeg a lényeg. A többi terelés, mellébeszélés, önimádat és melléxál.

Ezért aztán - nem először és remélem, nem utoljára - voltam bátor megoszthatni jelen posztodat a fácsén a saját idővonalamon úgy, hogy mindenki láthassa (aki akarja).
.
       Mint azt önök is olvashatták, Orbán Viktor dédunokáját Orbán Botond Csenge Tas Emesét nevezte ki Novák Katalin családvédelemi főmatróna a Jövő Nemzedéke Államtitkárság helyettes-államtitkárának. Novák testvérnő elmondta, hogy Botond Csenge Tas Emese fogja képviselni a távolabbi jövő…..
ha kohen 2019.12.04 21:36:59
@Érvsebész:

Megint az a wishful thinking... (Nekem is van olyanom, de visszatartom magamat.)
       Az egykori szocialista manöken Szőnyi Kinga, fidesznőszervezeti főnő és szélsőjobber műsorvezető követeli, hogy vegyék le Gothár Péter összes rendezését a színházak műsoráról. Gondolom a Megáll az idő is be lesz tiltva.      Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a Pál utcai fiúkat…..
ha kohen 2019.12.04 21:32:02
@jotunder:

Azért Gisella May előadásában sem olyan rossz (ráadásul Brecht anyanyelvén):

www.youtube.com/watch?v=IKoht4u4oAk
.
      Sándor téved.      Nincsenek démonok. Itt Big J.C.-re nézek, aki éppen a vaníliáskarikáit majszolja, amiről eszembe jut, hogy ezek akár az én vaniliáskarikáim is lehetnének, különösen a csokoládésak, de ne menjünk most bele teológiai kérdések tárgyalásába. Big J.C. szerint vannak…..
ha kohen 2019.11.25 18:13:40
@fortin2:

Én is unom ezt a jógahisztériát a hitgyüli körül. Nem csak azért, mert fedősztori lehet, hanem azért is, mert fölöslegesen leszívja az energiákat más, sokkal fontosabb ügyekről.

Más. Apropó A. Rosenberg. Olvastad I. D. Yalom: A Spinoza-probléma c. könyvét? Ha nem, ajánlom figyelmedbe. Párhuzamos életrajz B. Spinozáról és a többszáz évvel később élt A. Rosenbergről.
           Amikor a nyolcéves apámat az anyjával együtt elvitték a gettóba, aztán a lágerbe, akkor valahogy nem mondta nekik senki, hogy egy vérből valók vagyunk. Akkor maradjunk talán ennyiben.          Én a marosvásárhelyi Székely Csabával vagyok egy vérből való, mert a Bányavakság a közös…..
ha kohen 2019.11.21 11:57:56
.
@Kőműves Kellemetlen:

Bár szvsz válaszoltam a kérdésedre, most kissé részletesebben és lassan mondom, hogy megértsed:

Az SA története még a 20-as évekre nyúlik vissza, amikor Himmler még a fasorban sem volt. Akkoriban lett a barna ing az SA egyenöltözéke, amely később, 1932-ben kiegészült barna nyakkendővel, barna bricsesznadrággal, barna egyensapkával, barna csizmával és ünnepi alkalmakra barna pantallóval, barna zakóval. Az SS eredetileg csak Hitler testőrsége volt az SA-n belül, majd 1929 után fejlesztette fel Himmler önálló szervezetté, és igazán Hitler hatalomra kerülése után lett rettegett katonai szervezet.Az SS-nek lett a fekete ing és fekete katonai egyenruha a tartozéka.

Ja, és ha már divat: mind az SA, mind az SS ingjét és komplett egyenruháját a kiváló és ma is népszerű Hugo Boss cége tervezte és gyártotta le megfelelő mennyiségben.
.
ha kohen 2019.11.21 12:09:24
.
@Kőműves Kellemetlen:

Ad Rákosi és a Himnusz:

Képzeld el, ott voltam. Mármint abban az értelemben, hogy kamaszként vagy a rádióban hallottam, vagy a Szabad Nép nevű kiváló nyomtatott lepedőben olvastam Rákosi Mátyás ötletét. Ez nem bejelentés vagy döntés volt, hanem annak belengetése, hogy az addigi Himnusz (balsors stb.) már elvesztette aktualitását, és a szép új világban ideje új Himnuszt alkotni.

Eddig a tények. Nem mendemonda! A többi valóban lehet mendemonda, nem tudom. Ami az ötlet jegelését illeti: az államrendnek már akkor is megvoltak azok a csatornái, amelyeken bizonyos torzításokkal, de értesülhetett némely (tervezett vagy bevezetett) intézkedés fogadtatásáról. Erről természetesen fogalmam sem lehetett, mint az esetleges háttérmozgásokról, külföldi vagy éppen szovjet nyomásokról stb. Nincs is értelme a találgatásnak, mert maradt az Erkel-Kölcsey gyártotta Himnusz.
.
ha kohen 2019.11.21 12:11:31
@Grrr:

Oké, de nem azt írtam, hogy Hugo Boss tervezte, hanem azt, hogy Hugo Boss _cége_ tervezte és gyártotta. Nyilván voltak erre megfelelő rangos tervezői.
       Kedves János,        Tudom, hogy elég szomorú dolog ülni a egy vidéki kúriában a Nemzeti Rágógumi Program első alelnökeként, amikor az emberedet Márki-Zay szecskává verte Beaverfieldmarketplace-en. Nézed a szarvasaidat, gnúidat, azt a pár orrszarvút, ami megmaradt, és arra gondolsz, hogy…..
ha kohen 2019.11.18 18:54:51
@jotunder:

Melléxál, de én is úgy tudtam, hogy három zsidótörvény volt. Viszont Karsai László, aki ugyebár a korszak szakértő történésze, azt írta nemrég, hogy 21 zsidótörvényt hoztak 1938-tól, hozzá kapcsolódóan többszáz rendeletet.

Na de mindegy is, ez nem változtat a leányzó (vagyis az altengernagy) fekvésén.
ha kohen 2019.11.18 21:17:36
@aronsatie:

Sajnos nem volt a családban földbirtok. Viszont olyan gazdagok voltunk, hogy a szüleimnek meg a nagyszüleimnek is volt rádiójuk, s azokat 1944-ben be is kellett szolgáltatni.

Most hogy mondod, tényleg olvastam a negyedik zsidótörvényról. De akkor elsőként azt nem értem, hogy Jótündér miért hármat említ, másodjára azt, hogy Karsai miért 21-et. Örülnék, ha fölhomályosítanál.
         Ez itt  a Bakui Olimpiai Stadion, kurvadrága volt ez is, maga Ilham Alyev, a Nép Atyja nyitotta meg, kedves nejével Mehriban Alyevával, aki legalább nem néz úgy ki a rettentő boldog hitvesi léttől, mint II. Ramszesz felesége a British Múzeumban. A megnyító ünnepségen a korrupcióelleni…..
ha kohen 2019.11.16 22:20:09
.
@Érvsebész: @seol:

Persze lehet újra megnyitni ezt az agyonrágott gumicsont-szotyolát. De nem sok értelmét látom, mert nem találok újabb és soha el nem mondott érveket.

Azt gondolom, hogy @jotunder:-nek tökéletesesn igaza van. Nem kell félni a "tehetséges" szótól, mivel ez nem jelent erkölcsi mércét, intelligenciaszintet, műveltséget, szociabilitást vagy akár tehetséget a nemzet felemelése érdekében. Csak egy leszűkített, egyirányú és mondhatni csőlátású tehetséget. Tudom, hogy ez is elkoptatott érv, de pusztán véletlenek sora, szerencse vagy éppen hozzá csapódott emberek révén nem jutott volna ide, ahova. Volt tehetsége, de @fortin2:-vel ellentétben azt mondom, hogy csak taktikai. Igen, csak taktikai.

Namármost érdemes megnézni ezt az 5 percnél alig hosszabb interjuhot, amelyet az egykori Fekete Doboz készített vele 1989-ben. Ne tessék túlzott következtetéseket levonni belőle. Volt ami bejósolt bizonyos dolgokat, volt ami nem. És sokmindenről nem szól a szöveg. Pusztán csak érdekes.
.
ha kohen 2019.11.17 16:05:06
.
@Érvsebész:

Nem vagyok autentikus, és mélymagyar lelkem sem nem van.

Elolvastam először a "Nélküled" szövegét. Nem jobb és nem rosszabb, mint a hasonló átlagos dalszövegek. Egy kis Vörösmarty, egy kis József Attila beemelés - ami manapság belefér még a költészeti kánonba is. Na de a vér, a vér, az már nekem nem fér bele.

Utána meghallgattam/néztem a you tube-on a hivatalos videóklipet. Kiválóan megcsinált propagandaklip. A maga nemében tényleg prémium minőség. Az érdektelen, hogy bennem mint keltett - az az érdekes, hogy tömegekben mit keltett és kelt. Inkluzíve Puskás Aréna avatás, amit már nem volt kedvem megnézni.

Nem becsülném le a hatását és nem köpködném. Nincs itt mód és hely szaxerűen megvitatni, ezért leegyszerűsítem. Olyan érzelmeket és tudattalan rétegeket mozgat meg, amit csak akkor tudunk elképzelni, ha félretesszük cinikus szarkazmusunkat és belegondolunk, hogy legtöbbünknek adódni szokott valamilyen dal, vers, film stb., amely hasonló érzelmeket robbant ki belőlünk. A nosztagia is ezen alapszik, de ez több, mint nosztalgia. Na és persze nem individuál-, hanem tömegpszichológiai jelenség. (Ezt az elmúlt mintegy 100 évben már sokan leírták.)

Na most valami ilyesmi történt, csak nem velünk, hanem másokkal. Öket is meg lehet érteni; ettől nem kell egyetérteni velük. Mondhatnák Émile Durkheimmel: ez is társadalmi tény.

(Szvsz melléxál, de ettől élesen elválasztanám a lakájmédia megnyilvánulásait. Olvassa a 888-at és géfodort, akinek két anyja van. Ennyire mazochista azért még én sem vagyok.)
.
    Baji Balázs, világbajnoki bronzérmes gátfutó, elmagyarázta, hogy ő 34 éves korában 40000 néző előtt akar futni a budapesti világbajnokságon és társaival együtt petícióban kéri Karácsony Gergelyt, hogy ne állítsák le a budapesti világbajnokság előkészületeit. A fő érvük az, hogy ez nemzetközi…..
ha kohen 2019.11.11 12:53:26
@jotunder:

Szeretem a szellemességedet, de nem röhögni szoktam azon, amit írsz. Node ez: "kispályás gyeplabda" - percekig röhögtem.

Egyáltalán mi az? Soha sem hallottam róla (ez persze engem minősít). Ezt szoktuk magyarul minigolfnak hívni? Vagy tán zsebhokinak?
ha kohen 2019.11.11 13:19:22
.
@Érvsebész: 10:57:37

Nagyon jó, hogy ezúttal elhagyott a legendás (!) humorod, de nem hagyott el az indulatos iróniád (igen, az iróniát legtöbbször az indulat táplálja, de ez most melléxál).

Így négyszemközt azt is el kell árulnom, hogy meghatódtam a kommenteden - és ez ritkán történik meg velem.

És most már azt is tudom @Muad\\\'Dib:-től, hogy demagóg vagy, és a stílusod primitív és lenéző. A helyedben büszke lennék ezekre a címkékre.
.
ha kohen 2019.11.11 16:54:06
@Muad\\\'Dib:

Na eddig azt hittem, hogy értelmes vita folyik itten; magam is beszálltam némi érvnek álcázott mondatokkal, vitatkozván a te érveiddel.

Na de kénytelen vagyok megállapítani most már, hogy a legutóbbi kommented nettó baromság.

Léci olvasd el józan pillanatodban, hogy mit írtál ide. Esetleg prekoncepciók nélkül azt is megfontolhatnád, amit pl. @OoOoOo: írt feljebb.
       1956. november másodikán két cikke is megjelent Németh Lászlónak.      Az Irodalmi Újságban ezt írta (ez a híres Emelkedő nemzet cikk)     "Az igaz, hogy a Tanácsköztársaság bukását követő ellenforradalom elsikkasztotta a magyar forradalmat, s Habsburg-császár nélkül, de súlyosabb…..
    Kövér László a Nemzeti Közszolgálati Bohócegyetemen fejtette ki nézeteit a fékek és ellensúlyok rendszeréről az ő végtelenül elokvált módján, ahogy ez egy rendes közép-ázsiai szocipatához illik. A beszéd műfaja savas felbüfögés volt, ami a nagykipcsák haplogrouppal korrelál, talán megint…..
ha kohen 2019.10.23 19:12:51
@látjátok feleim szümtükkel:

Nekem azonnal megnyílt. Érdekes kísérlet érdekes eredménnyel a millió hasonló közül. Azért kár lesajnálni, mert az ilyenek által megy előre a világ. (Komolyan.)

Viszont érdekesebb: az Új Nemzedék (ráadásul újratöltve), amelyet a magyar kormány és az EU szociális alap vállt vállvetve támogat. Mi a rák ez a magazin?
ha kohen 2019.10.23 19:41:12
@Kettes:

Én csak grillezve szeretem a traktorgumit. Eltérő az ízlésünk, úgyhogy nem jön létre a találka.

Viszont szoktam élvezni, amikor a trollok és az ellentrollok hajbakapnak. Na de tudod, hogy csak az ökör következetes, ugyanis ilyenkor összevonom a szemöldököm és szigorúan rászólok a kommentelőkre, hogyaszongya: Ne etesd a trollt.
       Amikor az Attila Király Nemzetgerjedelmi Főiskolán kiképzett Trombitás Gerzson Jenő Keresztély ír arról, hogy az exbolsi Fricz Tamás, Galló Béla és Simon János, továbbá a csurkomán Zárug Farkas Ottokár miként vélekedik a dolgok állásáról, mindig eszembe jut valami, amit sajnos jogi…..
ha kohen 2019.10.22 20:13:29
.
@jotunder:

OVi nagyon jó taktikában (pocsék stratégiában), ami mögött különleges érzékenység, intuitivitás áll. Ezért valszeg azt is megérzi, hogy itt most valami baj van. Ezért akciózni fog, de szvsz a bosszú, a hatalmi erodálódás megakadályozása, a saját hatalmának növelése irányában. Az, hogy most békülékenynek láttatja magát, senkit se tévesszen meg.

Ami az értelmes konzervatívokat illeti, az csak az egyik oldala a dolognak, hogy nem kell neki Ürge-Vorsatz, Pálinkás, Pröhle és a hasonlók. A másik oldala az, hogy Ürge-Vorsatznak, Pálinkásnak, Pröhlének sem kell ő. Hogy ezt ilyen nyíltan nem mondják ki, az se tévesszen meg senkit.

Na és: "Konszolidálhatja a hatalmát, kiegyezhet az országával, és a Nyugattal." Remélem, elhallatszik a kies UK-ig hangos röhögésszerű kacajom (vagy kacajszerű röhögésem).
.
ha kohen 2019.10.22 20:17:25
.
@Érvsebész:

Most sem csalódtam benned.
.
„Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet” – búcsúzott Teleki Pál, miután a náci Németország  oldalára sodródott az ország a második világháborúban, s nem telt el három évtized, amikor a mészölykálmáni „mi időnk lejárt”-tal kontrázott a magyar história. De volt itt még elkúrás és boszorkánytagadás…..
ha kohen 2019.10.17 18:04:16
         Lánczi András soha egyetlen értékelhető sort nem írt le filozófiából. Valamirevaló filozófiai folyóirat közelébe sem kerülhetett, könyvét kinevették, Orbán kegyelméből lehetett rektor és Adolf Hitler kegyelméből lehetett professzor egy magyar egyetemen.        Ez nem egy PC-poszt. Most…..
ha kohen 2019.09.29 18:48:43
.
@balmoral: @labrys:

Végtelenül szubjektív kommentem:

Tényleg, de tényleg nagyon örülök nektek, akik a Vincent évtizedes távlatából újra és újra felbukkantok, hogy megaranyozzátok napjaimat. Például:

"Engem oktattok? A vattabálafilozófust?"

"...ha (pl.) a kis Cecil Rhodes-t ötévesen halálra rúgta volna a falova."

Ragyogó szövegek, nem csalódtam bennetek. Hiába, csak így lehet elviselni mindazt, ami kicsiny kis hazánkban mostanában folyik.

@jotunder:

Neked meg külön köszönöm a belinkelt mandi-interjuhot, mivel már vagy 7-8 éve az agyvérzést elkerülendő nem olvasok mandit (legfeljebb más, köztük ballibsinek mondott portálok vagy éppen semleges szakmai csoportok posztjai alatt megjelenő borzalmakat); ezért igazán élvezet volt teljes katedrálisnagyságában láthatni magát gabrilót, aki már az egykori konzi idején is némileg ütődöttnek tűnt elválaszthatatlan elvtársával Tölgy-gyel együtt. (Tölgyet legalább láttam egyszer a kisföldalattin, éppen amikor az az ELTE TáTK-botránya volt. De gabrilóról el sem tudtam képzelni, hogy hogyan néz ki.)

Akkor ezek a magukat (istenmencs, hogy konzervatív ideológusnak, hanem) eszmetörténésznek felcímkéző kedves emberek mintha Lánczit is eszmetörtténésznek mondták volna akinek olvasását tiszta forrásként ajánlották szerény és tudatlan személyemnek. Nem hinném, hogy Lánczi legnagyobb baja, hogy most éppen politikafilozófusnak címkézi önmagát.

Bár melléxál, de ez a dunamelléki röfi püspök tényleg ilyen hülyeségeket szok beszélni vagy csak az egyházaknak egyre bővebben csordogáló állami pénzeket kívánja mexolgálni?
.
ha kohen 2019.09.29 18:52:24
.
@György Csaba Nagy:

Hagyd békén kedvenc vattabálafilozófusomat! (Ja, és @balmoral: még annyi év után is vattabálákban utazol?)

Inkább vegyél magadnak egy iróniamétert.
.
ha kohen 2019.09.29 19:27:19
@balmoral:

Nahát, nemrég jártam Kosz szigetén, de Platon nem volt ott, valszeg más szigetre költözött. Viszont Aszklepioszt egy képen találtam Hippokratésszal - együtt fecserésztek. A premisszákról meg elfelejtettem őket kérdezni.
         " Hiszen a keresztény szabadság egész története a rabsággal való szembefordulásból táplálkozik a „bűntől való szabadságtól” kezdve a reveláció végső kiteljesedéséig. Történetünk ma ugyanez, amikor jogért, jussért, igazságért azokkal szemben kell kiállni, „akik a szabadságot a gonoszság…..
ha kohen 2019.09.21 14:58:43
.
@Kettes:

Namostakkor a "korrupt" törölve. Marad: "A kurva anyját ennek a seggnyaló orbánista szarházinak."

És ezzel jótündért is boldoggá tetted.
.