Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Magister_

42 bejegyzést írt és 207 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
November 5-én Amerika választani fog. A voksolás két jelöltje a demokrata párti Kamala Harris és a republikánus párt által indított Donald Trump. Egyikük alelnök volt Joe Biden mellett, másikuk pedig korábban elnök 2017 és 2021 között. A két jelölt mérlegre tétele előtt, érdemes pár szót ejteni…..
Lezajlott III. Károly megkoronázása (2023 május 6-án) Európa 7 királysága közül a legjelentősebb monarchiában, az Egyesült Királyságban. A világ figyelme a kontinens egyik legrégibb épületére, a londoni westminsteri apátságra összpontosult, ahol legelőször 1066 január 6-án koronáztak, mégpedig…..
A humanizmus és a reneszánsz művészettörténeti korszakok, szellemi áramlatok, sőt kulturális mozgalmak, melyek a XIV. századtól egészen XVII. századig alapvető hatást gyakoroltak minden művészeti irányzatra de még az életmódra, közgondolkodásra is. A korábbi, szigorúan vallás- és hit központú…..
Az 1939-es esztendő egy diktatúrákkal teli Európát talált, ahol szélsőséges politikai rezsimek egész sora működött, totális elnyomó szisztémákban. Ilyen volt az Adolf Hitler vezette náci Német Birodalom (1933-tól kezdődően), a Hitlerhez csatlakozó Ausztria 1938 márciusától (Anschluss), Benito…..
Ha az USA történetét vizsgáljuk, akkor találunk felívelő és stagnáló korszakokat illetve sikeres és sikertelen háborúkat is, csakúgy, mint jó és rossz gazdasági programokat. Mindig kérdéses azonban, hogy ezekben mekkora szerepet töltöttek be az elnökök. Mivel az USA úgynevezett prezidenciális…..
Magister_ 2023.04.02 10:24:08
@Argus_: Igen. Hihetetlen, hogy még él és ilyen szép kort ért el. :)
Magister_ 2023.04.04 06:25:26
@Control.: Ők sem a régiek
Magister Az utolsó magyar király 2023.03.23 21:35:16
Magyarországon szinte egész történelme során királyok uralkodtak, Szent István 1000-ben történt megkoronázásától kezdődően egészen az 1918-as őszirózsás forradalomig. Elmondható, hogy csupán az utolsó évszázad telt koronás fők nélkül. Az 1918 ősze és 1920 tavasza közti zűrzavaros forradalmi időkben…..
Immanual Kant (1724-1804) német filozófus tette a felvilágosodás jelmondatává (1784-ben a "Mi a felvilágosodás?" című tanulmányában) Horatius híres gondolatát: "Sapere aude" azaz "Merj gondolkodni". Hogy mit jelentett ez abban a korban egész pontosan? És mit jelent napjainkban? Rengeteg mindent.…..
Az Amerikai Egyesült Államok létrejötte előtt, - de már Kolumbusz felfedező útjai után - az első gyarmatosító szándékkal érkező (és telepeket létesítő) európaiak a XVI. században kötöttek ki Észak-Amerika keleti partjainál. 1587-ben például I. Erzsébet kegyence, Walter Raleigh próbálkozott állandó…..
Az Árpád-kor első szakaszában 1095-ben kemény idők jártak Magyarhonban: a király, I. László (Szent László) fiú utód hiányában (egyetlen leány gyermekkel [Szent Piroska] megáldva) ingatag helyzetet teremtve feküdt halálos ágyán. Meglepő módon unokaöccsei közül Kálmánt választotta örököséül a trónra…..
Adolf Hitler, Németország teljhatalmú náci diktátora (1933-1945) nem volt éppen barátkozós ember. Alig akadt olyan, aki közel állt volna hozzá, még kevesebb, akiben teljesen megbízott volna. Felnőtt életének kezdetén Ernst Hanfstaengl (a kiadója), Rudolf Hess (a pártbéli helyettese) és Hermann…..
Magister A sztálingrádi csata 2023.03.19 16:25:38
Az összesen 166 napon keresztül tartó és 1,3 millió katona halálát okozó, 500 ezer elesett szovjet és 800 ezer elhunyt német sírhelyévé váló sztálingrádi csata volt az emberi történelem eddigi legnagyobb fegyveres összecsapása. Jelen posztnak nem célja a harcok részletes bemutatása - melyekről…..
A "Poroszországból Német Birodalom" szókapcsolat bonyolult összefüggésrendszert takar. Magyarázatához először magának Poroszországnak a megszületését kell tisztáznunk, mert bizony annak is külön története van. Az előzmények a XII. századba vezetnek, amikor 1144-ban a Német-római Birodalmon belül…..
Joszif Visszarionovics Sztálin - a gazda vagy generalisszimusz - a történelem egyik legvéresebb kezű kommunista diktátoraként ismert, ugyanakkor mások Adolf Hitler legyőzőjét és a nagy honvédő háború győztesét tisztelik személyében (főleg Oroszországban). Egyszerre tömeggyilkos és hős népi-vezető,…..
Magister A veretlen tábornok 2023.03.19 15:39:47
Bonaparte Napóleon kiérdemelte a történelem legsikeresebb hadvezére címet, hiszen élete 60 csatájából csupán hetet vesztett el [forrás] ami közel 90%-os győzelmi arányt jelent. Ugyanakkor az is elmondható, hogy még ő sem tudott volna ennyire sikeres lenni, tehetséges tábornokai nélkül.  De kire…..
Magister Árpád fejedelem 2023.03.19 15:35:40
Árpád fejedelem, Álmos fia 845 körül született a Turul nemzettségben, a magyar törzsek sztyeppei vándorlásának időszakában. (Édesanyjának neve ugyanúgy nem maradt fenn, mint feleségének kiléte, akitől fiai születtek.) Bizánci források szerint - konkrétan: VII. Kontantinosz császár által hátrahagyott…..
Magister Kedvenc királyaink 2023.03.19 15:34:16
Nemzeti király-dinasztiánk névadójának, Árpád fejedelemnek kiemelkedő történelmi szerepe aligha kérdőjelezhető meg. Ő vezette honfoglaló törzseinket a Kárpát-medencébe és ő védelmezte szállásterületeinket a honalapítást követő években. Ugyanakkor családjának valódi elnevezése ma is kérdéses.…..
Magister Az utolsó római 2023.03.19 15:23:12
Edward Gibbon (1737-1794) hírneves 18. századi brit történész használta először az "utolsó római" kifejezést mégpedig az ókori Róma legendás hadvezére, Flavius Aetius (396-454) élete kapcsán. Középiskolai tanulmányainkból leginkább a 451-es catalaunumi csata kapcsán emlékszünk rá, melyben…..
Magister Az államalapítás 2023.03.19 15:14:50
Azt a korszakot mely megteremtette az Európa által is elismert keresztény magyar államot, kiépítette a világi és egyházi közigazgatást illetve kialakította a lakosság letelepedett, feudális életformáját, államalapításnak szoktuk nevezni. A megfogalmazásból kitűnik: nem egyetlen nap alatt történt,…..
Az ókori Róma hadvezérei már a pun háborúk korától (vagyis a Krisztus előtti III. századtól kezdődően) híresek voltak arról, hogy szerették győzelmeiket hősies és hatalmas diadaloknak beállítani, melyekről terjengős hadijelentéseket küldtek haza a szenátusnak. Ezt az írsában megtett majd több helyen…..
Magister Az aztékok legyőzése 2023.03.19 14:59:16
A korábban virágzó Azték Birodalmat és annak fővárosát, Tenocstitlant Hernan Cortés spanyol konkvisztádor serege 1521 augusztus 13-án hódította meg, mégpedig szörnyű rombolás és öldöklés után. A mai Mexikó területén fekvő azték fővárost nem csak spanyolok, de az aztékokkal ellenséges viszonyban álló…..
A több mint 50 magyar uralkodó közül (beleszámítva az erdélyi fejedelmeket is) három olyan is akadt, akiket saját korában szinte egységesen utált a nép és a nemesség, miközben az utókor megszépítette uralkodásukat. Egyikük maga Szent István volt, aki az 1000 karácsonyán kezdődő és 1038 augusztusig…..
Az 1458 és 1490 között uralkodó I. Mátyás (teljes nevén: Hunyadi Mátyás) a magyar történelem egyik kimagasló, fontos alakja, akiről a néphagyomány számtalan érdekes mesét és történetet őriz. Ezekben Mátyás király mindig pozitív figura, igazságos, kegyelmes és nagylelkű. Saját korában azonban nem…..
Az emberiség történelmében akadtak olyan hadseregek, melyeket veretlennek hittek és valóban alig találtak legyőzőkre. Ezek közül most három bemutatására vállalkozunk, mégpedig három teljesen külön korszakból: az ókorból, az újkorból és a XX. századból keresgélve. Nézzük őket: Az ókori Róma…..
A cím némi szubjektivitást tartalmaz, hiszen mit értünk az alatt, hogy "legnagyobb hadvezérek"? Azok a katonai vezetők, akik életük során a legtöbbször tudtak győzni? Vagy azok, akik a legtöbb éven keresztül voltak sikeresek a hadjárataikban? Esetleg akik a történelem legnagyobb csatáiban…..