Regisztráció Blogot indítok
Adatok
vwxyz (törölt)

0 bejegyzést írt és 281 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az én autómnak is tolatott már neki egy vakegér még évekkel ezelőtt és ő sem akarta elismerni a felelősségét egészen addig, míg a kihívott rendőrök meg nem győzték róla, hogy ha most nem ismeri el, később csak rosszabb lesz neki. Gergő nem tűnik ilyen szerencsésnek, mert az…..
Levélírónk tegnap volt az M5-ös autópályán egy cserbenhagyásos baleset szemtanúja. Az ilyesmi az egyike azoknak a dolgoknak, amire nagyon tudok ugrani, pláne, hogy jelen esetben szándékosan rárántotta a 3-as BMW sofőrje az autóját a szerencsétlenül járt áldozatára, majd…..
Egy kókadt péntek délután üdítően hat az abszurd humor, a mai adagot váratlan helyen, a PSZÁF honlapján találjuk Internet Biztonsági Tanulmány címmel. Az írást a felügyelet rendelte meg, fizetett is érte, de úgy tűnik, csak papíron kapta meg, ezért az egészet szépen, bár…..
Mármint az Auchantól, mely (még több) parkolót kíván építeni ide. Erről már írt dr. Kriska György a blogjában, de már szerepelt a Népszabadságban és a Vastagbőrön is az ügy. Viccesen mondhatnám, hogy a multinacionális pénztőke harcol az érintetlen természet ellen, de ez az…..
vwxyz (törölt) 2009.11.05 16:17:08
@maxt: "ha vissza is nézünk az évtizedekkel ezelőtti állapotokra sem mondhatjuk, csak szintén a papírforma szerint, hogy ez egy érték lenne"

@s_timcsi, johevi: Olvassatok is, ne csak írjatok!
vwxyz (törölt) 2009.11.05 17:02:04
@johevi: Tudom, és korábban ezt írtam: "számomra groteszk, hogy tovább akarják növelni az áruházat". Te tényleg nem olvasol vissza.
A piaci árnál 30-50 százalékkal drágábban szállíthat irodaszert az államnak egy szocialista kötődésű, offshore hátterű cég évi 4,3 milliárd forintért...
Gondolom, BD nem rendszeres olvasója a blognak, mert akkor sejtené, hogy ez a négyszázhatvankettedik olyan poszt, aminek valamilyen KRESZ-es vonatkozása van. Ráadásul jelen posztunk rögtön kettő az egyben, fotókkal, ábrákkal, leírással, kérdésekkel. Alapos munka, vajon kapunk rá…..
Kedves Olvasóink! Közeli barátunk, az alkatrész-cikkszámok Esőembere és kiapadhatatlan ellátónk, Prokee írt nekünk egy szomorú levelet. Van benne minden: friss jogsi, Apa autója, baleset, szívfájdalom és egy Swift, amit szeretnek. Tanulság? Még tán az is. Olvassák csak...…..
vwxyz (törölt) 2009.10.29 20:00:23
@Bambano: Van négy szálig kopott gumim, eladnám neked újkori áron, megveszed? Így már érted?
Éppen elég baj az, amikor az embernek nekimegy valaki, úgy is, ha elismeri, hogy hibázott. Gábris családjának egyik tagja ma reggel szenvedett balesetet több másik szerencsétlennel egyetemben, amikor is egy idióta fékezés nélkül összetolta a sort. A felelőssége bár egyértelmű,…..
vwxyz (törölt) 2009.10.20 10:48:41
@csak john: A károkozó szempontjából gyakorlatilag nincs jelentősége a kár mértékének, az ő bónusza az összegtől függetlenül romlik (vagy nem romlik). Tehát a csalással nem őt szivatod, hanem a többi autóst, például az itt kommentelőket, ide értve Bladikát, metalt cso zsit és gmowert is.
vwxyz (törölt) 2009.10.20 18:06:37
@csak john: Hogy közben mire gondoltál, azt én nem tudhatom, de azt látom, hogy valójában mit írtál. "Javaslom @furamuki: megoldását."

Amúgy tényleg ismered a biztosítási díjkalkuláció folyamatát és a felelősségi károkkal kapcsolatos bírói gyakorlatot vagy csak odamondtál valamit, mert köpködni olyan jól esik?
vwxyz (törölt) 2009.10.21 09:44:53
@csak john: Szóval nem vagy képben.
Ha másokat csalásra bíztatsz, akkor ugye az sem zavar majd, amikor a te károdra követnek el mások törvénytelen tetteket?
Nem először fordul elő, hogy egy kék rendszámos autó sofőrje úgy érzi, bármit megtehet, rá nem vonatkozik a KRESZ. Volt már ilyen, lesz is még, mert sajnos tényleg akármit csinálhatnak, nem vonhatók érte felelősségre. Lacika levele alant. Reggeli forgalom Budáról Pest felé a…..
A megértés nagykövete újra hallatott magáról, mert vele mindig történik valami, ezúttal kollégája autója volt útban valakinek, aki biztos valami Óz fanatikus, mert mindenáron a sárga köves útra szeretett volna parkolni, csak nem sikerült neki arrébbtolni a már ott álló autót.…..
vwxyz (törölt) 2009.09.25 12:45:35
  Tudom, a Mercedesnél arra fejlesztették ki, hogy az autópálya belső sávjában is jól láthatóan közölje: takarodj. Csakhogy már zavaróan sokan koppintják. Vélemények az azonos című írásunkról...
vwxyz (törölt) 2009.09.16 15:26:37
vwxyz (törölt) 2009.09.21 20:33:14
@greyhound: És akkor végre lehet majd nyafogni, hogy vakít a Mercedesek (Opelek, Zaporozsecek, stb.) indexe.
Szemptember végétől hivatalosan is biciklizhető a Lánchíd, a kerékpárosok hamarosan már nem kényszerülnek a szűk járdára. A Városházát a Kerékpáros Klub kereste meg a régi problémával, amely a Margit híd lezárása miatt vált égetővé.   Nappal az autók, éjszaka a…..
vwxyz (törölt) 2009.09.18 12:39:29
@borzash: Te meg majd fizeted a levert tükröket, meghúzott ajtókat, behorpadt lökhárítókat.
Sokan nagyon szeretnek megszokásból vezetni, mások egyszerűen csak szarnak bele minden szabályba és rövidíteni akarnak, Marcell a Móricz Zs. körtéren kapott le egy autót olyan helyen, ahol elvileg csak tömegközlekedési járművek mehetnének át. Korábban már mutattunk hasonlót,…..
Ma délelőtti posztunk ugyan nem túl terjedelmes, mégis valós problémára hívja fel Ferenc a figyelmet. Gyalogos átkelőhelyeknél már megszoktuk, hogy sok helyen van a lámpa oszlopán egy gomb, amivel jelezhetjük, hogy szeretnénk átmenni a túloldalra belátható időn belül. Van ennek…..
vwxyz (törölt) 2009.09.08 13:54:30
@záporjózsi: "Be lehet állítani, hogy csak egy 18 méteres, húsztonnás vasat érzékeljen."
Erre egyedül is rájöttem, csak arra nem, hogy ez így miért jó?

@Acmee: Valamelyik helyi politikus szerzett így plusz két szavazatot, miért nem örülsz ennek?
vwxyz (törölt) 2009.09.08 15:50:33
@traxx: "Azért azt tegyük hozzá, hogy ez nélkül eléggé kalandtúrás lenne az ott élők élete. Régebben nem volt ritka, hogy 130-150 -nel csapattak be a faluba. egy-két évvel ezelőtt egy motoros ütött el egy bringást a falutáblánál kb 200-al... Ezek tudatában azért érthető szerintem az ott kialakított helyzet."

A táblákat kihelyező embereknél ez egy gyakori betegség: ha 50 helyett 130-cal mennek a járművek, akkor az 50 helyett 40-re kell korlátozni a megengedett sebességet, mert ettől majd jól megoldódik a helyzet. Az egész ország tele van ilyen buta próbálkozásokkal.
vwxyz (törölt) 2009.09.10 14:43:01
@danaz: "tipikus magyarországi helyzet, hogy nincsen jelezve"

Miért, melyik országban jelzik?
Én legutóbb Salgótarjánba menet kaptam agyérgörcsöt még nyár közepén, amikor egy aygos anyuka mindenáron a külső sávban haladók sebességével poroszkált előttem a belsőben. Lett volna helye és lehetősége kihúzódni, de ő nem. Ráadásul nem vagyok az a levillogós, de ott…..
vwxyz (törölt) 2009.09.04 11:53:16
vwxyz (törölt) 2009.09.04 14:58:50
@Peter Blau: "Párhuzamos közlekedésre alkalmas útfelületen jobbra tartási kötelezettség?"

Máshol nehéz lenne.
Szemelvény a belső levelezőlistából: Tárgy: Pistának, szeretettel Feladó: Zoltán Tóth Dátum: 10:46Schumacher feszülős polóban promózza a Ferrari 458 Italiát. Tárgy: Re: Pistának, szeretettel Feladó: omm Dátum: 11:43Szájbak*rtan jól néz ki.És nem csak az. Gyönyörűen…..
vwxyz (törölt) 2009.09.04 14:44:41
@bandris11: "szapuljátok csak egymást nekem bejön a gép
hol a kassza?"

Egy felni ára már összejött?
Amikor motoros sztori kerül elő a tarsolyunkból, akkor sok esetben emlegetitek, hogy mindig a motoros a hibás, kérdezitek, hogy miért csak ilyeneket rakunk ki. Volt már fordított példa is, nem egy, de azért ez mégiscsak egy autós blog, ahová többnyire autósok küldenek be mindenféle…..
vwxyz (törölt) 2009.09.01 20:46:36
@kutya_zzr: Eredetileg úgy szólt a történeted, hogy lassan gurultál, és ő úgy neked jött a puttyonnyal, hogy átlökött a szemközti sávba. Ez szerintem csak úgy lehetséges, ha berántja a kéziféket, és jobbra rántja a kormányt, így keresztbe csúszva esik be a kereszteződésbe. Ez egy C15-tel nem jellemző művelet. Ráadásul szerinted épp balra rántotta aaz autót.

Az általad leírt módon nem történhetett meg az eset. Szerintem vagy elhallgattál fontos részleteket, vagy nagyon átírtad, kiszínezted a sztorit.

De azért szép történet, kiválóan alkalmas az autós-motoros háború újabb szóbeli ütközetének kiprovokálására. Ha ez volt a célod, akkor elérted.
vwxyz (törölt) 2009.09.04 14:32:26
@Agyalap: "a motoros ne tököljön, ha előrecsorog a lámpánál"

Senki ne tököljön a lámpánál (se)!
Inkább gyanút keltő, mintsem tisztázó iratot adott át Kocsis István július végén a BKV felügyelőbizottságának az MVM horvátországi szállodaügyében játszott szerepéről. Az irat  szakértőnk szerint alkalmatlan a valóság bizonyítására, csak laikusok megvezetésére…..
vwxyz (törölt) 2009.09.03 16:01:49
@Rá Dios: Szerintem sem következik, ezért nem is írtam ilyet. A fenti 3, ezerszer bemocskolódott párton, és az általad említett politikai mozgalmon kívül további lehetőségek is vannak.

Azt viszont állítom, hogy minden egyes, az MSZP-re, az SZDSZ-re vagy a Fideszre leadott voks egy újabb szavazat a Kocsis-féle gyakorlat mellett!

Márpedig a szavazók zöme eddig is ezekre a pártokra szavazott, és jövőre is ezekre fog. Legfeljebb két szavazás között hőbörög itt egy kicsit.
vwxyz (törölt) 2009.09.03 20:08:51
@Absobloodylutely: Szerinted inkább csöndben örüljünk ennek?
autózz! Traffipax márpedig kell! 2009.08.09 12:29:00
Nevada korábban sokáig dolgozott baleseti helyszínelőként és sokmindent látott, amit valószínűleg egyikünk sem nagyon szeretne nap mint nap nézegetni. Érthető, hogy azon háborodott fel, hogy a halálos baleseteket okozó gyorshajtók helyett a kommentelők többsége a sebességmérő…..
vwxyz (törölt) 2009.08.10 13:25:33
@tboykaa: + szabálytalan előzés és elsőbbség meg nem adása
vwxyz (törölt) 2009.08.12 17:06:05
@fdavid: "Az M0-áson száguldani baromság, pontosabban potenciális gyilkosság. Azon az úton komoly forgalomban még a 80 is sok. Lehet szidni az utat, az tényleg rossz, de ez most egy ilyen helyzet, amíg ki nem szélesítik a sávokat fél méterrel, addig úgy kell rajta menni, hogy ne haljon meg senki."

Aha, és miért van 80-as korlátozás északon, az új szakaszon? Ott, ahol szélesek a sávok, elválasztott a pálya, van leállósáv és kicsi a forgalom.
vwxyz (törölt) 2009.08.13 23:06:00
@fdavid: Ismerem az elméletet, de az adott szakaszon gyér a forgalom.
bodoky Egyik kutya, másik eb 2009.08.11 21:02:00
A Hagyó-Kocsis meccs igazi nyertesei az adófizetők: a titánok harca nélkül soha nem derült volna ki ennyi korrupciógyanús eset...
vwxyz (törölt) 2009.08.13 10:22:38
vwxyz (törölt) 2009.08.13 10:24:17
@Antiviola: Ismered azt a mondást, hogy "Kéz kezet mos"? Vagy direkt vagy álnaív?
  Egy partihordó sör, egy fa pad vagy egy kerti grillsütő - ütközéskor, rögzítés nélkül mind gyilkos erejű fegyver. Vélemények az azonos című írásunkról...
vwxyz (törölt) 2009.08.07 16:08:53
Ez már megint olyan cirilbetűs buheraoldalra való bénázásnak tűnhet, mint a püspökladányi körforgalom. Ám az Indóházban bemutatott eset végül is nem teljesen logikátlan. Volt egy perifériára szorult közúti átkelőhely, amelyből előbb gyalogos átkelőhely lett, majd ahelyett…..
vwxyz (törölt) 2009.08.04 14:08:17
@ostván: "Ennek a lámpának az elbontásához min 4 (vagy több) hatóság együttműködése kellene. Akkor meg egyszerűbb ott hagyni, mint a MÁV-ot és az Nemzeti Közlekedési Hatóságot-ot, meg a Városüzemeltetést, meg a Kerületi Illetékest, meg az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács képviselőjét stb egy asztalhoz ültetni!"

Akkor nevezzük ezt a falat a Töketlen Hatóságok Emlékművének?
Péntek reggel Mugellóban Michael Schumacher megkezdte a felkészülést visszatérésére egy 2007-es F1-Ferrarival.Az autót gazdag tulajdonosa adta kölcsön a német pilótának, a cég Kimi Raikkönen két évvel ezelőtti vb-győzelme után értékesítette. A szabályok szerint idén…..
vwxyz (törölt) 2009.07.31 21:07:09
@kafferbivalybalamber: Szitkozódás helyett megpróbálhatnál olvasni.
Nem kell készpénznek venni persze, mert a Városháza Fórumról elég gyakran röppennek fel különböző hírek, de mindenesetre az Építészfórum azt írja, hogy "hatvanöt méteres toronnyal egészítette ki Erick van Egeraat a Városháza Fórum terveit: a Károly körút és a Bárczy…..
Sem a BKV felügyelőbizottsága, sem Kocsis István nem hozza nyilvánosságra, mivel tisztázta az MVM szállodaügyében játszott szerepét a BKV vezérigazgatója. A felügyelőbizottság szerint személyes adatokról van szó, amiket csak Kocsis tárhat a közvélemény elé, maga Kocsis…..
vwxyz (törölt) 2009.07.31 13:45:24
vwxyz (törölt) 2009.07.31 15:36:10
@erdnek: Most jön az, hogy Csányi valamelyik névtelen bizalmasa felhívja Új Pétert, hogy nem muszáj ám OTP-nek az Indexen hirdetnie?