Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Demokrata Hungarofil

0 bejegyzést írt és 816 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az amerikai fővárosban működő Holokauszt Múzeum alaposan nekiment a magyar miniszterelnöknek, amiért az önkényesen felrúgta a megállapodást az egykori józsefvárosi pályaudvarra megálmodott emlékhely ügyében. A jelek szerint Orbán Viktor mintha nem mérte volna fel a kockázatokat, hiszen Izrael is meg…..
Demokrata Hungarofil 2018.10.04 15:43:21
Demokrata Hungarofil 2018.10.04 16:00:30
@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ez így nem igaz. A Harmadik Birodalom elfoglalta Magyarországot és abban a pillanatban megszűnt hazánk szuverenitása. Azért foglalták el Magyarországot 10 német hadosztállyal, százezer katonával, hogy minden úgy történjen itt, ahogy Hitler akarja. Szlovákia és Románia is felajánlotta, hogy hadosztályokkal segíti megszállásunkat. A Harmadik Birodalom helytartója, Edmund Veesenmayer és csapata, Gestapo, Eichmann kommandó, Wermacht, stb. vette át az ország irányítását, amit már jól begyakoroltak az előzőleg megtámadott, megszállt kb. tíz országban. Azonnal kollaboráns kormányt állíttattak, lecserélték a közigazgatás jelentős részét és letartóztattak több ezer embert...Nálunk, ahol kb. egymillió zsidónak minősített magyar élt, német kollaboráns országokkal, német hadsereggel körülvett, megszállt országban, nyilván milliószor nagyobb tragédiát tudtak okozni, mint pld. a germán testvérállam Dániában, amit csak néhány ezer német szállt meg és előlük a 7 ezer zsidót jó pénzért áthajóztathatták Svédországba...A hitlerista Veesenmayer meséire, rágalmaira alapozzák állításaikat Magyarországgal kapcsolatban. - Érdekes módon Veesenmayer, aki a német helytartó volt, állítólag hat évig börtön után, könnyen szabadult...
Demokrata Hungarofil 2018.10.04 16:02:25
@Sir Bates dö Hól: Keressen egy másik ávós komát és jól vitatkozzanak össze!
• Orbánnál még az is belefér, hogy fontolóra vegye Magyarország kilépését az unióból, de mindenképpen radikalizálódni fog az EP-től kapott pofon után • Verhofstadt az USÁ-tól vár sürgős segítséget, mert a magyar kormány az egész háború utáni rendet veszélyezteti • Orbán fogalmi zavarban szenved,…..
Az elhíresült kirgizisztáni baromságán mutatta be, milyen az ugor (zöld), az iráni (szürke), a szláv (kék) és a török (piros) eredetű szavak aránya Orbán saját mondatában. Mint látható, Laakso szerint a mondat túlnyomó többsége finnugor, 1-1 szláv és iráni elemmel. A török eredetű elem száma Orbán…..
Demokrata Hungarofil 2018.09.12 07:31:05
@ételizésítő: Volt. Ősgermán-őstörök is volt. Angol ox, fríz okse, afrikaans-holland os, izlandi uxa, norvég-svéd ox, német Ochse, (velszi ych) - azeri, török öküz, kazah өгіз ögiz, kirgiz өгүз ögiz. - A szavak magukért beszélnek. Ez még indogermanizálás előtti jégkorszaki közös örökségük a fenti nyelveknek. Az 'ősgermánok' és az 'őstörökök' is azonos földrajzi magasságban élhettek, ahol a vadon élő szarvasmarha jól ismert zsákmányuk lehetett...
Demokrata Hungarofil 2018.09.12 07:36:53
@ételizésítő: Az ősgermán-ősmagyar átfedésre már többen készítettek szójegyzéket. Pld. Varga Csaba - Az angol szókincs magyar szemmel. - De én is foglalkoztam ilyennel és meglepő módon sok rokonnak tűnő szót találtam.
Demokrata Hungarofil 2018.09.12 07:49:20
@ételizésítő: A finnugor csoportnak mi, magyarok voltunk messze a legszámosabb és legdélibb tagja. Miért ne lehettünk kölcsönhatásban akkor szomszédos népekkel?
Történészeink jelentős része némileg rosszallóan szokta megjegyezni, hogy nemzeti tragédiánk úgy háromszáz évig keveseket érdekelt. Valami számukra érthetetlen módon a korabeli forrásokból nem köszön vissza az a keserűség, amelyet úgy elvárna az ember. Nem értik, hát segítsünk nekik. Az első ok,…..
Demokrata Hungarofil 2018.09.07 18:44:57
@Chiro71: "A fekete sereg Mátyás király állandó zsoldoshadseregének a király halála után kialakult elnevezése. A középkori magyar hadsereg Mátyás három évtizedes uralkodása alatt érte el fejlődésének csúcsát, és annak magvát ez az akkori kor színvonalának megfelelő zsoldoshadsereg alkotta, amely eredményesen küzdött az osztrák, cseh, lengyel, török csapatok ellen, és nemcsak megvédte, hanem hódításokkal is gyarapította az ország, illetve Mátyás birodalmának területét. A zsoldossereg azonban nem volt kizárólagos, az ország védelmében, illetve hatalmi céljai megvalósításában a király rendszeresen támaszkodott a korábbi banderiális egységekre is. A nemesi hadviselés és a zsoldossereg párhuzamosan létezett, keveredett egymással."
Demokrata Hungarofil 2018.09.07 18:47:41
@Chiro71: "A nehéz-, illetve a könnyűlovasság, valamint a gyalogság aránya nagyjából egyforma volt. A végvári csapatokon kívül Mátyás uralkodása második felében fegyvernemenként valószínűleg 3000-5000 katonát tartott állandóan fegyverben, tehát összesen 9000-15 000 embert. A háborúk kritikus szakaszaiban a sereg létszáma akár a kétszeresére is duzzadhatott." Mátyás király hadra fogható katonaságának létszáma, beleértve a zsoldosokat, majd a meghódított Morvaország és Szilézia, a szövetséges havasalföldi és moldvai fejedelemség egységeit is beszámítva, megközelíthette a 90 000 főt. Egy-egy alkalommal azonban ennél sokkal kisebb erő gyűlhetett csak össze. A legtöbben az 1458-ban meghirdetett nemesi felkelés katonái voltak, mintegy 40-50 000 fő. 1463-ban Jajca ostromára 20 000, az 1474-es sziléziai hadjáratra 12 000, az 1477-es osztrák hadjáratra 17 000 katonával indult a magyar haderő. A sereg zöme már zsoldosokból állt, és Mátyás király a háborúit mindig korlátozott célok érdekében vívta, így nem is volt feltétlen szüksége egyszerre nagyobb erőre."
Ahogy arról már többször írtam, az öregségi nyugdíjkorhatárt még be nem töltött munkavállalókra kereseti korlát van érvényben, és így a nyugdíj folyósítása mellett évente csak a tárgyév első napján érvényes minimálbér 18-szorosát kereshetik, tehát maximum ennyi lehet a nyugdíjjárulék alapjuk.…..
Groteszk gondolat volna, ha mi, kései utódok, 1789 nemzedékét kárhoztatnánk 1793-1794 iszonyatos rémségeiért, ám önáltatás volna nem felismerni, hogy a Bastille bevételétől nyílegyenes út vezetett a forradalmi terrorhoz. A forradalmárok úgy tekintettek üstökösszerű közéleti pályájukra, mint amelyet…..
Demokrata Hungarofil 2018.07.15 21:45:44
@nu pagagyí: 1776-ban az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozatban már kinyilvánították, hogy minden ember egyenlőnek születik és az embereknek jogukban áll a kormányzatukat megválasztani. - Ennél többre nincs is szükség. - A francia alvilág évtizedes véres, tömeggyilkos őrjöngése borzalmas példát adott a világnak. Az örök idióta oroszok ezt utánozták 1917-től kezdve...
1975-ben majdnem sikerült kitiltani a motorcsónakokat a tóról, de jöttek a lánykoszorúban feszítő önkéntesek és a szaporodó vitorlásegyletek.  ..
Puli, komondor, kuvasz… ezek a legismertebb, ősi magyar fajtaként számon tartott kutyák. Az alábbiakban arra keresem a választ, hogy az archaeozoológia, azaz régészeti állattan, amely a legkülönbözőbb régészeti korszakokból előkerülő állatcsontok meghatározásával és…..
Demokrata Hungarofil 2018.07.12 09:40:35
www.origo.hu/tudomany/20100318-kutya-eredet-a-kozelkeleten-tortenhetett-a-haziasitas.html - A kuvasz az egyik, ha nem a legrégibb eredetű kutya. A mongoloknál van hasonló, ott lehet az őshazája. A komondor pedig "kunfajta kutyát" jelent az egyik ótörök nyelven... A komondorhoz, pulihoz hasonló kutyák egyébként Tibetben vannak...Az index cikke tömény hülyeség...
Az utóbbi időben sok új építésű lakásba terveztem konyhabútort és ez csak megerősített korábbi véleményemben arról, hogy mikor is érdemes lakberendezésben jártas szakemberhez fordulni egy ingatlan vétele kapcsán: mindig.  Akár új építésű, akár régebbi, akár házról, akár lakásról van szó rengeteg…..
Komoly, vagyonbiztonságot érintő problémák (háború, forradalom, népvándorlás, Soros György) esetén a körültekintő embernek évezredeken keresztül két lehetősége volt biztonságba helyezni értékes ingóságait. Az egyik az, hogy elrejti ezeket és imádkozik, hogy a rabló vagy a tolvaj lehetőleg ne…..
Demokrata Hungarofil 2018.06.20 06:28:41
@Greg36: Svájc és Németország fölött az esetek döntő többségében felhős, borult az ég, sokszor rosszak a látási viszonyok, könnyű célt eltéveszteni, de Kassa esetében ezek jók voltak.
Demokrata Hungarofil 2018.06.21 07:35:32
@tiboru: Nem a piaci igény után kellene inkább menni? - Ki a fenét érdekli, hogy az SZU hogyan nyelte el a román aranytartalékot? - Zsebre vágta és punk-tum! - Most sajnálkozzunk azon, hogy a két ősellenségünk között némi nézeteltérés támadt ez ügyben? - A "300"-at át kellene emelni az új blogba - és tovább vinni! - Ez a szerény javaslatom.
Demokrata Hungarofil 2018.06.21 20:25:14
@tiboru: A "piaci igények" jelzéssel nem a fogyó-kúrás-szex témát akartam ajánlani, hanem, amire a 300 hsz. jött...
III. Béla királyunk Mátyás templomban lévő sírhelyének és maradványainak 2013 óta zajló vizsgálata kapcsán merült fel újra sokakban a kérdés: milyen eredetű nemzeti király-dinasztiánk és milyen ősi népektől eredeztethető a magyarság? Bár sok kiváló magyar történész foglalkozott már a témával…..
Demokrata Hungarofil 2018.06.11 07:00:31
@czerka: A rengeteg csapás, háború, betelepítés ellenére a mai magyar nép genetikailag még mindig nagyon közel áll az avarkori népességhez.
Demokrata Hungarofil 2018.06.11 07:00:40
@Scriptor.: A középkori krónika szerint a 'magyarok' a besenyőkkel csatáztak, legyőzettek és több irányba menekültek. Az egyik rész a Kaukázus felé, a másik pedig nyugatra...Ha igaz, hogy bármely más nyelvben vannak hasonló szavak, akkor hozzon bátran! Eddig még senkinek sem sikerült! - Nemcsak a hangalaknak, hanem a jelentésnek, sőt a jelentés időkorlátjának és földrajzi adottságának is - vagyis mind a négynek(!) összhangban kell lennie - ez Árpád-Argbed és Kurszán-Khoraszan esetében hiánytalanul megvan.
Demokrata Hungarofil 2018.06.11 07:00:49
@Scriptor.: Kérem, hogy soroljon föl néhány hasonló szó megfeleltetést, amelyek az általam ajánlottak szerint megfelelnek legalább négy követelménynek: - 1. Hangtanilag levezethető rokonságú hasonló hangalak - 2. Jelentésbeli megfelelés - 3. Időkorlátok közötti megfelelés - A Szászánida Birodalom Kr.u. 651-ben elbukott az arabok elleni harcban. 'Argbed', Argbad' - kb. várnagy, hadnagy, tartomány-úr rang megszűnt. Tehát Árpád népének nyelvébe még ez előtt kellett kerüljön, de ennek nem látszik akadálya. - 4. Földrajzi kapcsolat. - Árpádék a krónikák szerint Meótiszból, ill. a Kaukázus északi előteréből érkeztek a KM-be. "Amikor a heftalitáknak vagy fehér hunoknak nevezett törökök szövetsége a 457. évben megszállta Baktriát, az avarok elűzték a szabarokat Khoraszán területéről, s ezek a Keleti-Kaukázus vidékére költöztek." - Ez az esemény magyarázat lehet a Kurszán-Khorászán megfeleltetésre. DAI szerint régebben a 'magyarok' neve 'sabartoi asphaloi' volt. Szerintem 'lovas szabarok' a helyes fordítás. - A Szászánida Birodalom gyakran alkalmazott idegen segédcsapatokat, mint pld. a szabír hunokat. - A szászánida 'argbed' tárgyalt a szabírokkal a szövetségről, - innen ismerhették a szabír hunok ezt a rangot.
"Szótárt lapozgatok. Van-e a szótárnál gazdagabb, élőbb, lelkesebb valami? Benne van a nyelvünk összes szava. Benne van a múltam, a jelenem és a jövendőm. Benne van az életem. Benne van a halálom is. Benne van a sorsom." (Kosztolányi Dezső, Pesti Hírlap, 1929.) Halápy Ferenc: Főszerkesztő úr,…..
Demokrata Hungarofil 2018.05.23 10:32:13
@maxval birca szürke balkáni proletár: Angol szavak között tüntetik föl a brit világbirodalom összes nemzetének szókincsét is - de ezek közül néhányat csak néhányan ismerik...A magyar nyelv ténylegesen sokkal gazdagabb az angolnál. Valaki készített is erről egy kitűnő művet, mely csak egyetlen egy fogalomkör, a járás szavait hasonlítja össze és a magyar kiütéssel nyer...
Új egész estés mozival bővült az HBO GO online filmtékája: a hárombetűs csatorna (ismét) műsorára tűzte a Tőzsdecápák című méltán klasszikus brókermozi 2010-es folytatását. Cirka húsz évvel az első rész, két évvel a 2008-as gazdasági világválság után nagy érdeklődéssel várták a nézők a kegyetlen…..
Az áldozathibáztatásnak nagy hagyományai vannak Magyarországon, de Orbán most elérte a nagy elődök, Szálasi és pribékjeinek magaslatát: az európai antiszemitizmusért a zsidók a felelősek...
Sötét korok élednek újjá Magyarországon, de a kormányfő téved, amikor a liberális demokrácia végét harangozza be. Orbán Viktor kiélezi a vitát mind az EU-val, mind Berlinnel, miközben már egész Európát megpróbálja felforgatni, ám a vége lehet, hogy az lesz, hogy rövid úton a Néppárton kívül találja…..
A két háború közt Budapesten a Kupolaterem csodájára jártak. Az egész szórakozóhelyet arra tervezték, hogy elkápráztassa az embereket. És nem csupán magyarországi viszonylatban számított remekműnek. A több mint ötszáz vendégre tervezett Kupolaterem a harmincas évek végén nyílt meg a Britannia…..
Csak akkor kaphatna pénzt Magyarország – és a többi tagállam is – az Európai Uniótól, ha garantálja az igazságszolgáltatás függetlenségét. Ugyanis csak így ellenőrizhető: más tagállamok polgárainak adója hova folyik. Nálunk Polt Péter a garancia arra, hogy soha ne vizsgálják, ki és mennyit lop el a…..
Az ellenzék után a tüntető civilek is meg szeretnének bukni, és ez egyszerre jó és rossz hír. Elmagyarázom. A jobbikosok felébredtek a Vona-illúzióból, és a Karácsony-lufi is kipukkant a szavazók nélkül maradt baloldalon. Ezért a keletkezett vákuumot újra hiperaktív amatőrök töltik be. Múlt és most…..
Csak úgy juthatna be az épületbe, ha leteszi az esküt, de ahhoz be kellene előbb jutnia, ám az csak úgy sikerülhet, ha letette az esküt...
Menjünk tüntetni. Legyen napos idő, enyhe szellő, négytől hatig tartson, aztán menjünk haza.Legyünk százezren, legyünk nagyon sokan, de érjünk haza a vacsorára.Utána majd nézzük meg ha kiáll a kormány sok nagyeszűje, és a képünkbe röhög. Meg azt mondja, demokrácia van, lehet tüntetni, de attól nem…..
• Nagyon lejtett a pálya Fidesznek, de most reszkethet az ellenzék, a civil szféra, az igazságszolgáltatás, a sajtó maradék független része és a CEU • Le Pen üdvözölte Orbán Viktor győzelmét, Európa azonban attól fél, hogy most fognak csak igazán elmélyülni a viszályok Magyarországgal • Minden…..
Törés az orosz-magyar kapcsolatokban; ott is érzékelik a magyar kormány vergődését. Magyarország választásokon teszi mérlegre az egyensúlypolitikát. Erre a gondolatra építve közölt cikket az oroszországi üzleti körök, bizonyos értelemben ellenzékinek számító lapja, a Kommerszant, április 7-ei,…..