Adatok
emlékek Kocsis T
80 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
![](https://m.blog.hu/ro/rozsalatt/image/.external/.thumbs/fc48a42fe0622948542146c5486edd12_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
(Páromnak és gyerekeinknek - emlékezésül szüleinkre -, abban a reményben, hogy unokáimnak ez csak furcsa történelemóra. Juli húgomnak, hogy tudja, akárhol van is, nincs egyedül. Buffalóba meg Kálmán Tamás professzornak az „örök iker” jogán).
SUB ROSA - avagy megíratlan…..
![](https://m.blog.hu/ro/rozsalatt/image/.external/.thumbs/f6502373e062b44a3f4a7087600587dc_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Miért 1945 szeptember 1.-je, illetve 2.-ika? Vagyis csak hetekkel azután, hogy az amerikaiak atombombát dobtak augusztus 6.-án Hirosimára, majd 9.-én Nagaszakira. Pedig Hirohito japán császár ezek pusztító hatására utasította a háború irányításáért felelős legfelsőbb tanácsot, hogy az fogadja el…..
![](https://m.blog.hu/ro/rozsalatt/image/.external/.thumbs/61ff1fb1e62c8b2dccba64f3a5464d05_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Belgrád volt számomra az „ahonnan” 1968. augusztus 21.-én, Csehszlovákia katonai megszállásakor, ahol az MTI tudósítójaként dolgoztam. A nap számomra, kora reggel 6 óra előtt kezdődött. A telefon ébresztett, s a Magyar Rádió telefonközpontja közölte velem: „Kapcsolom Pálos Tamás…..
![](https://m.blog.hu/ro/rozsalatt/image/.external/.thumbs/fe5736ac6d2185b8804f250af8fe786f_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Rövid betegség után, 88 esztendős korában, 2018.december 21-én elhunyt Lakatos Ernő, az MTI korábbi vezérigazgatója, volt MSZMP-s politikus - tájékoztatta a család az MTI-t.
Lakatos Ernő 1930-ban született Budapesten. 1960-tól '62-ig a Magyar Rádió belpolitikai rovatvezetője, 1962-tól '69-ig a…..
![](https://m.blog.hu/ro/rozsalatt/image/.external/.thumbs/c45198edc4a8bf4508a2b633527b808a_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Antall Józsefnek (1932-1993), a rendszerváltás érkezési oldala első miniszterelnökének - 1990-től haláláig töltötte be karizmatikus céltudatossággal e posztot - méltán gazdag portréirodalmához mindössze egyetlen ceruzavonással tudok hozzájárulni: az is kettőnk közös gyermekkorából való. De úgy…..
![](https://m.blog.hu/ro/rozsalatt/image/.external/.thumbs/5cc6f96f7da202040b261eb4137ee615_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Fock Jenő (1916-2001) volt számomra a klasszikus Kádár korszak legmarkánsabb kormányfője: pontosabban a leginkább célratörő, aki mert előre nézni, cselekedni, felelősséget vállalni, akár öngyilkos bátorsággal őszintén szólni, zárt körben csakúgy, mint a legnagyobb nyilvánosság előtt, itthon és…..
![](https://m.blog.hu/ro/rozsalatt/image/.external/.thumbs/6b7047c1b70c78360e1a1ee18a52c268_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Ketten tizedesként – Veres Péter és én…
Veres Péter, iró, hadügyminiszter (1897-1970)
Öt éves NDK- nyugat-berlini küldetésem idejére esett a Varsói Szerződés egyik, az NDK területén megtartott összevont nagy hadgyakorlata. Ebbe csöppentem bele, számomra meglepő módon. Máig sem tudom, mennyire…..
![](https://m.blog.hu/ro/rozsalatt/image/.external/.thumbs/f64c2ad47071cdf6a8544659b1fe2cad_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
(Életem több miniszterelnök epizódszereplőjéről olyan események ragadtak meg az emlékezetemben, amelyek villanásnyira érzékeltethetik: bár valamennyien ugyanazt a magas posztot érték el, mégis legalább annyira különböztek egymástól, amennyire közös volt a hivataluk.)
Dinnyés Lajos (1901– 1961)…..
![](https://m.blog.hu/ro/rozsalatt/image/.external/.thumbs/6b6e8a674a2e0a8621b2ab3c49d30b78_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Igyekszem úgy fogalmazni, hogy a lehető legközelebb álljon az igazsághoz, - ami nem könnyű. Akkor sem volt felhőtlen dicsőség, amikor megtudtam, ma meg különösképpen nem az: Marosán György (1908. május 15. – 1992. december 20.), mondjuk úgy, kedvelt engem, - ahhoz képest, hogy újságíró voltam.…..
![](https://m.blog.hu/ro/rozsalatt/image/.external/.thumbs/b41d255d2acf6d0944557ebbf1be3085_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Óvári Miklós (1925 – 2003.) egyike volt Kádár János szürke eminenciásainak. Ahogyan a másik, Katona István (Budapest, 1928 - 2006) is: mindketten hosszú éveken át Kádár Jánosnak a közvetlen közelében szolgáltak, - bár koránt sem az egyesek által méltatlanul szolgainak mondott értelmében.
Akik…..
![](https://m.blog.hu/ro/rozsalatt/image/.external/.thumbs/ddf6f48fea99bfd510d818731688b65e_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Losonczi Pál (1919-2005) volt a szocialista korszak egyetlen vezető politikusa, aki tőlem, a „politikai Nemecsek” újságírótól bocsánatot kért, amikor úgy gondolta, hogy személyes bajt okozhatott nekem.
1967-tól kerek húsz éven át töltötte be az államfői posztot az Elnöki Tanács elnökeként, - a baj…..
![](https://m.blog.hu/ro/rozsalatt/image/.external/.thumbs/048a4f72af0480a1beea90432ceac959_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Jumzsagin Cedenbal (1916 – 1991) soha sem tudta meg, de egyike volt azoknak, akik alaposan megváltoztatták életem pályáját. Nem akármilyen karriert futott be. 1940-ben, mindössze 23 évesen - az akkori mongol „haza atyjával”, Csojbalszannal és nem utolsó sorban Sztálinnal a háta mögött - lett…..
![](https://m.blog.hu/ro/rozsalatt/image/.external/.thumbs/dbd8f89ef9c294ae159ebacc97b51c50_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Hetvenedik születésnapját ünnepeli a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút. Ami történt: 1948. április 11-én elkezdték a budai hegyekben a ma Gyermekvasút néven működő Úttörővasút építését, július 31-én pedig már meg is nyitották az első, 3 km-es szakaszt az akkori Előre állomásig, amelynek mai neve…..
![](https://m.blog.hu/ro/rozsalatt/image/.external/.thumbs/e2913e18f5e169eb592f68fdeaacbc46_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Richard Nixon (1913-1994), az Egyesült Államok 37. elnöke még javában felfelé haladt a lejtőn (ami nagy politikai zuhanással, a Watergate-ügy hatására botrányos lemondásával zárult 1974-ben), amikor segítő szavaimra támaszkodhatott. Mondhatnám - szabadon értelmezve Armstrongot, az űrhajóst -, ez…..
![](https://m.blog.hu/ro/rozsalatt/image/.external/.thumbs/80fa37f8bf7a1f4f28c0b6b11ed586df_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
A híres orosz Gajdar-család három nemzedékéből mindből jutott nekem: így vagy úgy, a nagypapa írásban, a fia kollégaként, az unoka pedig előbb élősúlyban, tizenéves gyerekként, majd a 90-es évektől már vezető orosz politikusként - 1992-en fél évig az új Oroszország miniszterelnökként is -,…..
![](https://m.blog.hu/ro/rozsalatt/image/.external/.thumbs/3fdddb8f8ab243996172c3f493e88408_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Richard von Weizsäcker (1920 – 2015) úgy ismert meg engem (és nem én őt!), hogy vendég volt a számomra rendezett bemutatkozó fogadáson 1976 őszén Nyugat-Berlinben.
Igaz, a neves politikus, aki hosszú közéleti és életkort ért meg, akkor még csak becélozta, hogy a Kereszténydemokrata…..
![](https://m.blog.hu/ro/rozsalatt/image/.external/.thumbs/8fc1128634e63e34785621d49ab720ba_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Nyers Rezső (1923 - 2018) tavasszal töltötte be 95. életévét. Egy olyan ember halt most meg, aki ritka módon, egyetlen mondatban is jellemezhetően működött egész politikai életében: mindenkor, a legkényesebb helyzetekben is ellenpólusát jelentette a magyar szociáldemokrácia kacskaringós itthoni…..
![](https://m.blog.hu/ro/rozsalatt/image/.external/.thumbs/3b58d54c186226853d1302dde08f7745_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Immár 40 éve meghalt. Önmagamnak is nehéz bevallanom, soha sem értettem, és most, évtizedekkel a halála után sem értem "azember " Ortutay Gyulát (1910. március 24. – Budapest, 1978. március 22.). Pedig mindig tiszteltem egyrészt nagy szakmai felkészültségéből született tudósi teljesítményeit,…..
![](https://m.blog.hu/ro/rozsalatt/image/.external/.thumbs/2e583a8010726aca4e4388f193a418e4_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Nincs okom kételkedni abban, hogy Péter János (1910 -1999) mindig hitt abban, amire vállalkozott, amit tett. Meggyőződésem, hogy életét, felemásra sikeredett életművét is a jószándék, az ész, az érvek, a párbeszéd erejébe vetett meggyőződése határozta meg. Akkor is, amikor református…..
![](https://m.blog.hu/ro/rozsalatt/image/.external/.thumbs/89465fc102b1d5fc0774a642103ede23_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Az égi, földi megbocsátásoknak és feloldozásoknak megkülönböztetett hely jutott családi legendáriumokban, s ahogyan illik, egyházi személyekhez kötődnek. Történetesen katolikusokhoz, - és hol derűsen, hol szomorúan…
A derű Balogh páter (1894-1976) személyéhez kötődik. Aki ismerte…..
![](https://m.blog.hu/ro/rozsalatt/image/.external/.thumbs/a5caae44fd37a05edd59b8d72416be0f_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Fekete János (1918 - 2009) merő véletlenségből, már ebben az évezredben, éppen a 70. születésnapomon ébresztett rá: nem kerültem sokba a hazának - ma úgy mondanák, az adófizető polgároknak - az iskolám, több évtizedes, államilag fizetett újságírói gyakorlatom, különösen pedig a hosszú külföldi…..
![](https://m.blog.hu/ro/rozsalatt/image/.external/.thumbs/7a00f733f8311b9efbc430814f2edf2f_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Azt, hogy hány nyelven beszél, 1964-ben kérdeztem meg az „ifjú”, akkor 80 éves Germanus Gyulától, Pesten, a Magyar Nemzet munkatársaként. Elgondolkozott egy percre, kiderült, ezt eddig még nem kérdezte tőle senki.
- Fogalmam sincs - felelte végül -. Csak azt tudom, hogy akármerre…..
![](https://m.blog.hu/ro/rozsalatt/image/.external/.thumbs/2bed979de1296615f2ecc22035b7aa0e_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Film készül Pablo Picasso -ról, magyar közreműködéssel, Antonio Banderassal, – és Emese- Bubuval.
Legkisebb unokám, Juhász Emese, szomorú, szegény kisgyerekként búcsúztatja a filmben Lulu barátnője társaságában pesti Nyugati pályaudvaron az 1914 őszén az 1. világháborúban frontra induló…..
![](https://m.blog.hu/ro/rozsalatt/image/.external/.thumbs/645e2579395db5e3294acdf5c21615a5_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
FERENCZY JÓZSEF (1919. április 4-én született, amit csak az év meg a hónap és a nap egymástól független érdekességei miatt írok le ilyen pontosan) -, akinek nevét immár több, mint fél évszázada, pontosabban 1954 óta Josef von FERENCZY-ként ismerik a világban. Maga jellemezte a helyét a nemzetközi…..
Kocsis Tamás: Sub rosa
Legfiatalabbként a köztársaság születésénél (1946.február 1.)
2018.01.30 14:54:11
![](https://m.blog.hu/ro/rozsalatt/image/.external/.thumbs/4519d9f60a092d10a7cd85ee14732975_669ba6b3c379af695492e9efd7630b86.jpg)
Puszik az első találkozásunkkor még nem jártak Rákosi Mátyásnak. Ő akkor még csak egyszerűen a Kommunista Párt főtitkára volt, s nem, mint később, népünk - benne persze kölyök jómagam - atyja. Én pedig a legfiatalabb magyar állampolgárként, 1946. február 1-én ott lehetettem a Magyar Köztársaság…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz