Regisztráció Blogot indítok
Adatok
u1sd

19 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sportágakban a mágikus mutatóknak mindig nagy szerepe és hatása volt. Egy-egy jól kitalált mutató alapvetően meghatározta a sportágak gondolkodását, fejlődését, átalakulását. A jégkorongban ilyen volt az ún. Corsi-mutató (tündöklött, majd alászállt), a közismert kanadai táblázat, a baseball-ban a…..
„Ha a bolhának levágom az összes lábát, akkor megsüketül.” Az ismert vicc csattanója sosem volt annyira aktuális, mint manapság, az áltudományos érvelések, és matematikai megfontolások nélkül mérkőzéselemzések korában. A statisztikai számok olvasása, értelmezése bár amennyire egyszerű, annál több…..
Az elmúlt héten két olyan cikk jelent meg az NSO és az MTK gondozásában, amelyek bár külön-külön akár meg is állhatnák a helyüket, inkább matematikai vagy realitásérzékbeli hiányosságokat tükröznek. Ritkán szoktam ennyire élesen és határozottan fogalmazni, de most azért van rá szükség, mert egy…..
A napokban elemeztük egyes, magyar bajnokságban érdekelt csapat futásteljesítményét, az utánpótlástól a felnőttekig, és az eredményeinket látva megnéztük, hogy milyen információk jelentek eddig meg különféle felületeken. Nagyon kevés publikáció van ezen a területen a magyar eredményekről, pedig…..
Az Európa Bajnokságra kijutni nem sikerült - elég nagy bravúr is lett volna, legalábbis előzetesen így gondoltuk. A matematikai modellünk megjósolta a várható pontszámokat, így felmerült a kérdés, hogy mi lesz a további sorsunk? Nos, erre a matematikai modellünk általában nem alkalmas, egy-egy…..
Lezárult a férfi labdarúgó EB2020 selejtező szakasza. Míg a sportszakmai oldal részletesen fogja elemezni a selejtező sportági tanulságait, addig adatelemzőként a saját, 2018. december 17-i előrejelzésünket kell, hogy értékeljük. Az előzetes elvárások alapján azt mondtuk,…..
Az edző sikere, hozzáadott értéke közvetlenül semmilyen formában nem érzékelhető, hiszen nem őt, hanem az általa edzett sportoló eredményein keresztül kell megítélni a tevékenységét. Ráadásul ez nem valami nagyon jól elhatárolható feladat, mint az újságokban a cikkek és…..
A kézilabda vébé véget ért, de még sokáig fogják a szakemberek is elemezni az újításokat, összegezni a tanulságokat. Mi kizárólag adatelemzői szemmel néztük a világbajnokságot, összevetve a 2018. évi EB nyilvános adataival és számunkra levonható tanulságaival. A játékosokról és a…..
Magyarországot a Nemzetek Ligája alapján besorolták a 2020-as Európa-bajnokságra, és mint az közismert, Horvátország, Wales, Szlovákia és Azerbajdzsán mellett kell kijutni majd a kontinensbajnokságra. A cikkel sokat vártunk, szerettük volna, ha a sportszakma elmondja a véleményét,…..
A csapatsportban a csapat a fontos, de nyilvánvalóan nem mindenki veszi ki egyformán a részét a sikerből – habár ideálisan mégiscsak ez lenne a jó. Hogyan mérjük, hogy valaki mennyit tesz hozzá a közös produkcióhoz? Egy cég életében sem könnyű meghatározni, hogy valójában ki mennyit ér, nemhogy egy…..
Sokszor hallom interjúkban, közvetítésekben, hogy egy mérkőzés „jó iramú”, „hajtós”, „taktikus” volt, és laikusként bár érteni vélem ezeket a szavakat, az adatelemző bennem eléggé tiltakozik, és ragaszkodik a megfogható, ellenőrizhető definíciókhoz, de legalábbis a mérőszámokhoz. Tegyük fel a…..
Sport Data Passzok és lövések 2018.11.26 09:11:00
  A szakértők sokszor beszélnek arról, hogy egy csapat kontrákra játszik, kombinatív, sok passzos játékban érdekeltek, vagy éppen felívelgetik a labdát. Ezek a megállapítások közismertek, még az italboltok sarkában is hallani ezeket a kifejezéseket, de mérkőzéselemzőként…..
A sportadat-elemzés nem speciális tudás abban az értelemben, hogy minden szervezetnél, ahol a teljesítményt mérik - és legalább közepes vállalkozásoknál, kormányzatnál ez biztosan így van - vannak hasonló mutatók, kizárólag a mögöttes tartalom, a nézőpont lehet más és más, meg nyilván, amit…..
Egy válogatott sportmérkőzésen - sportág maga a kérdésben nem releváns - készítettem felvételeket a mérkőzéselemzéshez több kamerával, akkor egy fiatal edző odalépett és megkérdezte, hogy az ellenfélnek rögzítjük-e a képeket. Válaszoltam, hogy nem, az ellenfél munkatársai két sorral lejjebb egy…..
A sikerek elérése és az ahhoz vezető út nagyon sokféle lehet, jellemzően nincs egyetlen és általánosan elfogadott recept. A legtöbb edző és sportoló a tehetségben és a sok munkában hisz – nem alaptalanul – azonban a tapasztalatok szerint sokszor ez is kevés a tényleges eredmények eléréséhez. A…..
Rendszeresen kérdezik tőlem itthon és olykor külföldön is, hogy a sportadat-elemzés kiöli-e a játékot a sportágakból vagy nem teszi-e a sportágakban versenyzőket mechanikus, robotszerű lényekké. Változik-e egyáltalán a verseny az adatelemzéstől? Bár a kérdés mindig meglep a maga módján, hiszen nem…..
Holnap lesz az MLSZ értékelő ülése a magyar labdarúgó válogatott jelenéről és jövőjéről, de főleg a szövetségi kapitány eddigi tevékenységéről. Az elért eredményességet kizárólag sportadat-elemzői szemmel, objektív teljesítményértékelés alapján mutatjuk be a következőkben. Az értékeléseknek sokféle…..
Mindenki gyanút fog akkor, amikor vásárlói döntő többsége azonos nemű, vagy amikor ügyfelei gyanúsan sokszor születnek január 1-én. Nem lehetetlen, sőt, van amikor teljesen érthető, hogy így legyen, például, ha kizárólag nőknek szóló terméket árulunk. Általános esetben viszont eléggé valószínűtlen,…..
Nem tudom már, hogy egy-egy új sportszakmai ismeretség kapcsán hányan kezdik azzal az üzleti tárgyalásunkat, beszélgetésünket valahogy úgy, hogy "jó dolog ez a sport analitika, de ebben én nem hiszek". A sportadat-elemzőnek meg kell tanulnia az alázatot, az teljesen a sajátja kell legyen, hiszen az…..