Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kovács.Attila

145 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Imploding the Mirage címmel érkezik idén a The Killers új, immár hatodik albuma. A megjelenést eredetileg májusra tervezték, de sok más zenekarhoz és előadóhoz hasonlóan a járványhelyzet miatt ők is egy későbbi, még meg nem határozott, elvileg heteken belül kiderülő dátumra halasztották azt. Viszont…..
Április elején jelent meg a Cadaveres Ezzel még tartozom című 5+1 számos EP-je, amely formabontó módon egy underground rap és hiphop arcokkal közösen készített, magyar nyelven megszólaló kollaborációs anyag. A címadóhoz készült szöveges videót először itt, a Lángoló Gitárokon nézhetitek meg, és ez…..
Ugyan majdnem két hónapja megjelent már, mindenképpen érdemes pár mondat erejéig szóba hoznunk Ihsahn legutóbbi, Telemark című EP-jét. Mivel mostanában az jött divatba, hogy már a megjelenés napján kialakult véleményünk kell legyen egy lemezről, április elején reménytelenül utánlövésnek tűnik majd…..
Negyven évig ugyanabban a zenekarban?! Nos, ez egy olyan dolog, amiről szerintem a legtöbbünknek csak halvány segédfogalmai lehetnek, hiszen manapság egyáltalán nem jellemző még az sem, hogy valaki akár csak ugyanazon a munkahelyen eltöltsön ilyen hosszú időt. Négy évtized után pedig egy mérlegképes…..
Teljes mértékben elfogult vagyok a My Dying Bride zenekarral kapcsolatban, de ez nem is lehet másként, hiszen tinédzserkorom egyik legnagyobb kedvencéről van szó, akiket olyan korai alapvetéseikkel szerettem meg, mint az As the Flower Withers, meg a Turn Loose the Swans. És bár volt idő, amikor…..
Olyan érzés ezt a dalt hallgatni, mint amikor a filmbeli öreg bokszedző, mondjuk Mickey a Rocky első három részében még visszafordul az ajtóból, és jól képen törli a fiatal tacskót, aki azt hiszi, hogy már mindent tud. Vagy hallani, ahogy Walt Kowalski a Gran Torino végén meggyónja Thaonak, amit még…..
A magyar underground ma már talán kevésbé ismert, de a maga idejében mindenképpen jelentős hazai dark rock zenekara volt a Mask, amit 1991-ben alapított az F.O.System két korábbi tagja, Jerabek Csaba basszusgitáros és Lakatos György billentyűs, kiegészülve Gabrieli Richárd énekes-gitárossal, aki…..
Nagy-Miklós Péter minden túlzás nélkül tekinthető a hazai metálszíntér egyik hétpróbás veteránjának, hiszen a kilencvenes évek eleje óta folyamatosan aktív olyan formációkban, mint a Rózsaszín Kutyaharapás, a Wackor, az Ørdøg, vagy annak akusztikus testvérzenekara, a Diabolus In Musica. Azt viszont…..
Nem túl gyakori, hogy rangos nemzetközi díjra jelölnek egy magyar underground zenekart, ebben az évben mégis így történt. A zajos, kísérletezős, elektronikus hatásoktól sem mentes metálzenében utazó Harmed idén ott van a Music Moves Europe Talent Awards legjobb 16 zenekara között. A MMETA célja,…..
Majdnem pontosan három éve hunyt el George Michael, és most, némileg váratlanul előkerült tőle egy kiadatlan dal, ami a napokban mozikba került Múlt karácsony - eredeti címén Last Christmas, így már talán beszédesebb - című romantikus vígjáték betétdala lesz, amelynek filmzenéjében több szerzemény…..
Van egy régi zenészvicc: "Hogyan lehet lehalkítani egy gitárost? - Tedd elé a kottát!" Na igen. Vagy hívd meg zsűritagnak egy olyan projekt válogatójára, ahol egy-két kivétellel csupa fúvósokon játszó zenészt kell értékelnie! Persze huszonpár év metálzenekarozás után óhatatlanul ragad az emberre…..
Már a hetvenes években is voltak Magyarországon lakásokban rendezett kiállítások, manapság pedig egyre elterjedtebb a lakásétterem intézménye, az viszont mégsem kifejezetten hétköznapi, hogy valaki egy családi ház kertjébe, vagy akár metróállomásra szervezzen formabontó koncerteket. Gulyás Hanna és…..
Barabás Lőrinc nevét számos formációból ismerheti a közönség, korábbi zenekarával, az Eklektrickel a popzenében teremtett új stílust, kvartettjével mindössze két év alatt került a hazai jazzszíntér élvonalába, szólóanyagával pedig immár ötödször turnézott az Egyesült Államokban. Az utóbbi időben…..
Ha fúvós hangszeren játszol, és szereted az izgalmas zenei kalandokat, na éjfélig még jelentkezhetsz a Jägermeister Brass Band tagjai közé. A Magyarországon most debütáló zenei projektben a szervezők egy nyolctagú, ismert dalokat újraértelmező fúvószenekarhoz keresnek zenészeket, akik szívesen…..
A közelmúltban indult Jägermeister Brass Band egy itthon merőben új koncepciójú zenei projekt, hiszen ezúttal elsősorban fúvós hangszereken játszó zenészek jelentkezését várják a szervezők, hogy egy formabontó, izgalmas áthangszereléseket előadó nyolctagú fúvószenekarban közreműködjenek, amellyel a…..
Olyan ez a Helmet, mint az az eminens diák a suliban, aki túl jó arc ahhoz, hogy bárki is féltékeny legyen rá. Mindenki tudja róla, hogy nem azért kitűnő a bizonyítvány, mert pedálozik, hanem egyszerűen ennyire tehetséges. Nem tartozik egyik klikkhez sem, de az évfolyambulikon azért ő is legurít pár…..
Page Hamilton, a Helmet gitáros-énekese igazi úriember. Zenekara minden idők egyik legegyénibb rock- és metálzenei produkciója, ő maga pedig, ha épp nem jazzt játszik vagy filmzenéket ír, arra is talál időt, hogy majd egy órán keresztül adjon telefoninterjút egy magyar zenei oldalnak. Történetesen…..
Nem egészen két évvel ezelőtt kelt új életre az idén már alapításának tizenötödik évét ünneplő Archaic. A How Much Blood Would You Shed to Stay Alive? című második lemez, és a mai felállás friss lendületet adott a budapesti thrash metal zenekarnak, olyannyira, hogy azóta megjártak már számos…..
Bár a közönség jelentős részének elsősorban a humorista jut eszébe a művész nevét hallva, szerencsére elég sokan fel tudják idézni Galla Miklós zenei munkásságát is, elég, ha a GM49 olyan dalaira gondolunk, mint a mára közmegegyezéses klasszikusnak számító Bélát itt ne keressék, vagy a Kötöde. A…..
És? címmel készített különleges feldolgozásalbumot a magyar hard rock legendás csapata, az idén ötvenedik születésnapját ünneplő P. Mobil.  A lemez teljes terjedelmében először itt, a Lángoló Gitárokon hallgatható meg nyilvánosan, emellett a zenekar szombaton a Barba Negra Trackben lép színpadra, mi…..
Ritkán van szerencsém zenei rendezvényen ahhoz az élményhez, hogy már a harmadik dal alatt olyan a hangulat, mintha a zenekar a ráadást játszaná a legnagyobb közönségkedvencekkel. Nem lehetetlen, csak kell hozzá egy olyan énekes, aki amellett, hogy szó szerint bármit elénekel, van annyira vagány,…..
Ma este a korábbi szigetes koncertjeik után, ez alkalommal először főzenekarként érkezik Budapestre a Skunk Anansie, a kilencvenes évek komplett rockszíntérének egyik legegyénibb hangzású zenekara. A Barba Negra Trackben megrendezett esemény előtt ideje sort kerítenünk a róluk szóló sorozat befejező…..
Nem túl gyakori, hogy egy magyar zenekar soraiban rendszeresen felbukkanjon olyan zenész, aki korábban egy legendás zenekar tagja volt, emellett szólóművészként is aktív, eseménydús karriert tudhat magáénak. A Djabe és Steve Hackett esetében mégis ez történt, és történik immár évek óta. A mára már…..
A Skunk Anansie második aktív korszaka idén épp tíz éve kezdődött, és ahogy az ilyenkor nem szokatlan, az újabb kört egy greatest hits válogatással vezették fel, amely Smashes and Trashes címmel jelent meg 2009. szeptember 14-én. A tizenöt dalból álló anyag a legnépszerűbb dalok mellett három…..
Ahogy a múlt héten közzétett Free című dal is jó példa erre, Iggy Pop zenei karrierje azért jóval többről szól a No Fun, vagy a Lust For Life különböző változatokban történő újrafutózásainál. Ez persze nem új dolog, hiszen már a korai szólóalbumok sem a The Stooges egyenes folytatásai voltak, az…..