Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Vendégszerző RGY

43 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Jess And The Ancient Ones az eddig felvett három lemezével stabil státuszt vívott ki magának az undergroundban a ’70-es éveket és a hippikorszakot idéző Hammond-alapú, pszichedelikus retró rockzenéjével. Forradalmi eredetiséggel aligha vádolhatjuk őket, hiszen választott stílusuk és az egész…..
Néhány hónapra elszakadtam a kortárs metal/rockzene világától, mert a napi szinten keresgélt, meghallgatott, elemzésre kerülő anyagokba iszonyúan belefásultam. Egy idő után ugyanazokat az elcsépelt paneleket hallja az ember, szinte alig van különbség a lemezek között, és ha az énekesek adottságait…..
Egy mocskos rock’n roll lemezt szeretnék ajánlani a tisztelt olvasóközönség figyelmébe. A hangzóanyag ugyan 2020 szeptemberében került kiadásra, de kár lenne, ha feledésbe merülne hazánkban. Erre pedig minden esély adott, mivel nem találni sem komolyabb kritikát vagy ismertetőt, esetleg beharangozót…..
Megjelent a Monastery zenekar 2003-ban már kiadott "Fuck This World" című minialbuma újramaszterelt formában, új borítóval. A maszter munkálatai most is a soproni MD Stúdióban Smici segítségével zajlottak. További információ hogy a csapat áprilisban ugyanitt megkezdi az új album munkálatait is. A CD…..
A 2021-es év meglepően korán elhozta a tavaszi felmelegedést, már február végén májusi napokat idéző napsütésben volt részünk, az emberek lázas igyekezettel pattantak újra nyeregbe vagy fogtak lelkes kocogásba, hogy a tél folyamán összegyűlt zsírfeleslegtől megszabaduljanak. Az igazi fanatikusok…..
A Hazai Reménységek cikksorozatunk ötvenedik részében egy fiatal debreceni stoner/post-grunge zenekart, a Gate69 formációt mutatjuk be nektek, akik 2018 februárjában jelentkeztek egy bemutatkozó EP-vel...
Megjelent a Five Finger Death Punch legújabb lemeze, az „F8”, mely a címből kikövetkeztethető módon a nyolcadik stúdióalbum a zenekar életében. Számomra egy „The Wrong Side Of Heaven And The Righteous Side Of Hell”-hez hasonló hangulatot hoz, továbbá a legutóbbi „And Justice for None” korong…..
Idén először Magyarországra látogatott az amerikai heavy metal csapat, Five Finger Death Punch, melynek magyar származású ritmusgitárosa, Báthory Zoltán 25 év után tért haza. A zenekarral karöltve érkezett a Papp László Arénába a thrash metal egyik atyja, a Megadeth és a Zoltán által menedzselt Bad…..
Új album érkezett az amerikai hard rock bandától, az Avenged Sevenfoldtól. Február 7-én adta ki a csapat új lemezét, a „Diamonds In The Rough” korongot. A cím többeknek ismerős lehet, mivel a zenekar még 2008-ban kiadott egy „Live in the LBC & Diamonds In The Rough” című anyagot, melyen a…..
Február 7-én megjelent a Green Day tizenharmadik és egyben legrövidebb albuma, a „Father of All…” Az új albumot már a reklám gyanánt bemutatott kislemezdalok megjelenésekor sok kritika érte, és én sem voltam a leglelkesebb az új korongot illetően, de úgy döntöttem, adok egy újabb esély a pop-punk…..
2020. január 22-én kötött ki hadihajójával a legnagyobb viking horda Magyarország partjainál. 3 év után érkezett újból hazánkba a Sabaton, a svéd Amaranthe és a finn Apocalyptica kíséretében, hogy megtartsák a zenekar első magyarországi arénabuliját. Igaz, az arénát lényegében félbevágták a…..
Egy király feláldozza saját lányát, hogy kiengeszteljen egy istennőt, akinek a haragja miatt nem fújnak a szelek és nem tudnak harcba indulni a gályák. Felesége ezen felháborodva – no meg némi hatalomvággyal, továbbá mert időközben begyűjtött egy szeretőt – meggyilkolja hazatérő férjét és annak a…..
Nem tudnék hirtelen megnevezni még egy olyan bandát, amelyiknek annyira önazonos a kiállása, mint a Dopethrone. A banda sludge-doom, saját címkéjük szerint „slutch” metalban utazik – a slutch egy angol nyelvjárásban a híg sarat jelenti, de ha hihetünk az Urban Dictionarynek, az olyan hölgyeket is…..
Napjainkban sok zenekart éri az a kritika, hogy eladták magukat vagy túl poposak lettek. A Sum 41 kapcsán is elhangzottak ezek a vádak. A zenekar az elejétől fogva egy nagyobb közönséget szólított meg a dalaival és az elmúlt évek albumai sem különböztek egymástól kifejezetten. Az idei nyár lemezével…..
Javában benne vagyunk a nyárban, tombol a fesztivál szezon, de vajon jut-e hely a rockzenének napjaink egyre furcsább „gépzene” forgatagában? A soproni VOLT Fesztivál azon furcsa hibridek közé tartozik, ahol a nagyon durva metalarcok és a mindenféle DJ-k rajongói is együtt buliznak. Természetesen…..
A The Other Left egy 2016 végén alakult budapesti punk- és pop-rock zenekar. A bandára olyan formációk voltak hatással, mint a Green Day, a Sum41 és a Blink-182, de a kedvenceik közé tartozik még a magyar Fish! és zenéjükön megfigyelhetőek a Rolling Stones és The Beatles stílusjegyei is. Az elmúlt…..
Igaz, hogy nem a nyári szünet 41-ik, hanem június 12-ik napján, de újra hazánkba látogatott a Sum41. 2017 után ismét visszatértek a Budapest Parkba, hogy odategyék a nyárral induló fesztiválhangulatot és megkezdjék újabb turnéjukat. A múltkori koncert óta nem jelent meg új lemez, az „Order In…..
Idén ünnepli huszadik életévét a Fish! zenekar. Az 1999-ben alakult banda a szinte teltházas Barba Negra Trackben tartotta a születésnapi bulit, mely a nyár egyik legcsapatósabb koncertje volt...
Aligha túlzok, ha a budapesti Tiansen első albumát 2018 egyik legjobban várt magyar debütálásának nevezem. Hogy miért tették a lemezmegjelenést az év utolsó előtti napjára, azt csak találgatni tudom, de több rockmagazin is 2018 egyik legjobb anyagaként hivatkozik az „Our Weakness” lemezre. Édeni női…..
Sajnos hosszú idő telt el azóta, mióta a legutolsó 200 grama – 200 dinara vajdasági underground koncertsorozatról szó esett (korábbi beszámolóink ITT és ITT olvashatók). Több tényező közrejátszott ebben: a szervező zenekar számos okból történt feloszlása, illetve maga az embertömeg megritkulása…..
2019: új év, új lehetőségek, új születésnap. A Dürer Kert 041-es termének színpadán került megrendezésre március 9-én a Down For Whatever (DFW) zenekar 4. születésnapi bulija...
A tél közeledtével a sötétség és a hideg más formában is tapintható vált Szeged körül. Ehhez leginkább a Dvvad járult hozzá. A csapat két, a környéken hasonló zenei megmozdulásokban ismert fiatalemberből áll. Ádámmal beszélgettem kicsit, hogy miről is van szó. ,A mocsárba fulladt Gyepű teteméből…..
Vannak albumok, melyekről azért jó írnom, mert jól érzem magamat tőlük. A legtöbb ilyen. Aztán itt van az "Embodiment" a furcsa nevű, de brutális Grrrmba doom-sludge-death duótól, melyről azért jó írnom, mert így végre túl vagyok rajta. Pozitív értelemben. Az "Embodiment" egy folyamatos…..
Az északi szelek és melódiák kedvelőinek lett összehozva ez a hideg hétfői éjszaka a Dürer Kertben: Nothgard, Wolfheart és Omnium Gatherum, egy szavunk sem lehetett...
Tudom, tudom, nem először volt, nem is utoljára, de egy húszas éveiben járó, főként metalt hallgató egyednek az első Brutal Assault marad minden viszonylatban a legjobb, legtökéletesebb, bármi is történt a négy nap alatt...