Adatok
Imre Vörös
0 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Áthidalható-e a szakadék a józanész és a modern fizika között?
A XX. század második felének talán legjelentősebb fizikusa, Richard Feynman írta nevezetes könyvében (QED. The strange theory of light and matter), hogy az elektromágnesesség közvetítője, a foton olyan tulajdonságokkal rendelkezik,…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Megtiszteltetés volt részemről, hogy részt vehettem vitájukban ebben az engemet is érdeklő témában. Elköszönök azzal az érzésemmel, hogy a tudósok azért nem ismerték fel eddig a létezésünkre feltehető kérdésekre a választ, mert az alkalmazott fizika a maga - gyakran önálló alapjogokat is kisajátító - matematikai apparátusával rátekeredett, megfojtotta az alapkérdések megoldását kutató elméleti fizikát. Továbbá ellehetetlenítette a megoldást kereső filozófiai törekvéseket is. A magam részéről csak azt kérhetem Önöktől, megértést kereső Barátaim, hogy végtelen türelemmel ereszkedjetek le a földre az elvi alapok megértéséhez. Nem kényszerből, vagy menekülő kiutat keresve jutottam el a honlapomon leírt megállapításaimhoz. Az alkalmazott tudományotok nagy része (elnézést) teljesen túlzó, a blog mottóját idézve józanészt bebetonozó. Létezésünk egyetlen viszonyításrendszer kiterjeszkedés kényszer aszimmetrikus rendszeroldal. Az inerciarendszer által vezérelt halmaz topológiai jelenség. Ezen összefüggés rendszerben a newtoni mechanika érvényesülése a hajtómotor. Türelemmel olvassák el Barátaim a dolgozatomat, mert abban a mindenkori opponenseim igénye, kénye szerint emeltem ki a megközelítés részleteket. Olyan általam megfigyelt bizonyítékok vannak abban, amelyek okán neves nyugati professzorok már régen Nobel-díjat kaptak volna. De ki akar felemelni közéjük egy betolakodó zöldfülűt? Nyugodt vagyok, nyugodt maradtam, mert a végére jutottam a 35 évvel ezelőtt elkezdett kutató munkámnak. Ez a tudás az enyém. Mindenki másé lehet, része lett a kollektív ismereteknek.
Ha bármi kérdésük, véleményük lenne dolgozatom tartalmával kapcsolatban, írják meg azt a voros.imre@cosmology.hu mail címemre.
Üdvözlettel: Vörös Imre