Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tom Servo

0 bejegyzést írt és 31 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az ok végtelenül egyszerű: nincs meg a hit, ami képessé tesz a szeretetre. Az Úr Jézus nem azért jött el, hogy figyelmeztessen az emberi létezés alapvetésére, miszerint az Isten képére és hasonlatosságára teremtettünk, hanem azért, hogy megváltson abból a közegből, amelyben…..
Tom Servo 2013.06.10 10:55:30
@Hunor Levente: Érdekes részek! Ki? mikor? kinek? és
miért? mondta.
Tom Servo 2013.06.10 11:20:59
@Hunor Levente: Köszi
Az Ószövetségit, gondolom nem Jézus mondta.
Úgy látom, Jézus ha kell tud kemény is lenni.

Maradt a kinek? miért?

Gondolom ezek szükségesek, hogy megértsem, hogy valóban indokoltak-e ezek a szavak.
Vagy tovább szörnyülködhessek.
Tom Servo 2013.06.10 12:02:40
@Hunor Levente: Köszönöm
A német katolikus püspökök konferenciája azzal fenyegette meg a pápát a tavasszal, hogy ha a X. Szent Piusz Testvériség visszatér az egyházba, akkor a német egyház elszakad Rómától – olvasható Father Z. blogja egyik kommentjében. A média pénteken hírét vette: a Vatikán…..
Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre! Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com…..
A minap Gyálon bringáztunk Don Blasiussal, amikor a Puskás utca és Szélső utca sarkán jártunk, egy fura dolgot láttam. Egy tábla hátulját. A túloldalról ezt lehet látni, amit ti is láttok, egy szép gömbölyűre nyírt lombú fát. Na ki mondja meg ebből, hogy miben folytatódik az…..
MedIQ A 100 legbefolyásosabb ember 2012.04.23 21:29:45
A TIME magazin idén is nyilvánosságra hozta a világ 100 legbefolyásosabb emberének listáját, amiben első átfutásra egyetlen kutatót találtam, ami több mint meglepő, sokkal több orvost/kutatót várnék egy ilyen listába. Hans Rosling, a statisztika és népegészségügy egyik nagy…..
Nyáron három fesztiválkoncertet ad, ősszel pedig új, ezúttal elektronikus hangzású albumot jelentet meg a nemrég Kossuth-díjjal kitüntetett Ákos. A készülő nagylemez első kimásolt felvétele, az Előkelő idegen című dal a mai napon, április 12-én jelenik meg hivatalosan, ami a…..
A zöld terület itt valóban kincs, az épülethez mégis tartozik 11 hektár és néhány szökőkút   A jó kilátás bizony nagyon sokat megér. Ez a kritérium lakásvásárlásnál fontos szempont lehet, annak, pedig aki ezt szintén lényegesnek tartja a legjobb ajánlat minden…..
Meglehet a szépsége annak, ha az ember a Dubai Marina egy felhőkarcolójának tetején él. A tenger kék vizének látványára ébredni és a város esti fényeit látva zárni a napot olyan kiváltság, ami csak az extrém burzsujoknak jár. A 45 szintes, 179 méter magas Trident Grand…..
Amióta aktívan biciklizem Budapesten (de lélekben örök autós maradok, aki korábban bringás volt), eleve nagyobb lelkesedéssel figyelem azokat a híreket, amik a bicikliseknek szólnak, ráadásul ez a tematika most találkozik a másik szívügyemmel: a főváros képének átszabásával.…..
  A XXI. században talán már nem kellene olyan butaságokon gondolkodnia a vezetőinknek, hogy egy, a valláson alapuló oktatási rendszert hozzanak létre. Ez az egész kereszténység dolog egy végletekig túllihegett valami, amit a legkevésbé sem szabad kötelezővé tenni, de még…..
A Fidesztől nem távol eső Hírtelevízió Célpont című műsorában bemutatásra került a Magyarországi egyházakról egy körkép. Tény, hogy igen könnyedén lehet ma vallást alapítani, és mint általában sajnos mindennel a magyar ezzel is visszaélhet. De kisegyházak, azért mert…..
Tom Servo 2010.11.18 11:26:05
@Bobby Newmark: Jól látod, cseppet sem zavar, pont ez a lényeg.
Mivel még mindig bódultan támolygunk Szomor főterének látványától, nem volt időnk alapos újságírói háttérmunkára. Egyelőre csak a tényt közöljük: a barátságos, komárom-esztergom megyei falucska főterén gigantikus, pléhlemezből hajtogatott, és aranyszínűre…..
Úgy indult, mint egy abszurd ötlet. Aztán az idő előrehaladtával nőtt, mint maga a tiltakozás. Ma egy utópisztikus projekt, ami már egészen magasra, pontosan 1071 méterre nőtte ki magát. A történet röviden akkor kezdődött, amikor a berlini városatyák úgy döntöttek, hogy az óriási légi forgalmat…..