Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Madi88

39 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
   Így év végén visszagondolva arra, hogy miket is terveztem erre az évre, totálisan mások teljesültek. Úgy gondolom, hogy nagyon is jó dolgok. Egy éve arról álmodoztam, mennyit fogok futni ebben az évben (minimum 3500 kmt terveztem), milyen versnyeken indulok, és milyen időket szeretnék futni.…..
  Elég hosszúra sikeredett az alapozási dőszak. Jó pár hónap telt el úgy, hogy nem volt semmilyen rendezvény. Engem is rosszul érintett. Igaz nem sok versenyre akartam menni. A tavaszi fő versenyemnek is búcsút kellett mondanom akkor, ami egy kicsit sokkolt, de igyekeztem pozitívan hozzáállni a…..
Igaz, már javában májusban járunk, mostan egy kis időm, hogy írjak az áprilisomról. Még mindig nyögjük a koronavírus miatti versenyhalasztásokat, amik rendesen átírtak nálam is sok mindent. De az emberek egészsége fontosabb, és hogy kevesebb beteg, haláleset legyen. Ez totál érthető, halasszák el a…..
Bükkaljai Hiúz Csak előre 2020.04.05 19:11:12
"Ahányszor a biztonságot választjuk, a félelmet erősítjük!" A kialakult helyzet miatt, újra kellett terveznem a szezonom. Nem lehet tudni, melyik verseny lesz idén az első, amit megrendeznek. Ezek elszomorítanak, de új lehetőségeket is adnak. Igyekszem a legtöbbet kihozni ebből a…..
Bükkaljai Hiúz Megjött a tavasz 2020.02.05 08:49:56
"Önmagunkkal kapcsolatos véleményünk bármikor megváltoztatható." Hóvirággal tarkított erdőben futni, jelenti számomra a tavasz eljövetelét. Kezd a tél elmúlni. Lazábban, kevesebb terhet cipelve (ruha) futok.Tegnap én is megejtettem az első idei rovidnadrlgos futasom. Persze, ezzel együtt jár, hogy…..
Év végére szerettem volna egy nagyot még "dobbantani". Két cél között lavíroztam még ősz elején. Az 'A' terv a hirhedt KÖR, a másik meg a Galyavár. Persze nem akartam lejjebb adni az utóbbit se, mint a leghosszabb táv, a 110 mérföld. Sajnos idén nem volt, így maradt a 110 km a tervben.  Zsófi…..
...lehet menni a Mátra trailre. Nem is tudom már pontosan, hogy mikor volt a nevezés, de valamivel több mint 1 hónapja. Akkor gondolkoztam, és nézegettem, indulni kéne. Nincs messze! Jó a szervezés! Szép a Mátra! Sok szempont volt, ami befolyásolta, hogy regisztráljak rá. Hamar kellett kapcsolnom,…..
Úgy gondolom, hogy a futók többsége, úgy van vele, ha már a környezetükben van egy futóverseny, túra, vagy különböző rendezvények, azon elindulnak. Szerencsére ÉN is ilyen vagyok. Míg Mosonmagyaróváron éltem, akkor is elmentem, a környéken megrendezett versenyekre. Mióta itthon lakom, ez még inkább…..
Bükkaljai Hiúz Itt van az ősz 2019.09.26 21:06:25
  Újra eljött az évnek ez az időszaka. Közeledik az év vége, lassan véget ér az év. EZ a megnyugvás ideje, az év lezárásának kezdete. Végig gondolni az elmúlt hónapok történéseit, hibáit, évedéseit, és a rosszat elengedni, csak a jóra és a fejlődésre gondolni. A velünk történ jő dolgokból erőt…..
Bükkaljai Hiúz CserépiTrapp 5/4 2019.08.31 12:02:02
Abban az éven szervezték meg először ezt a versenyt, amikor elkezdtem én is versenyekre járni. Nem futottam még egy éve, mikor megcsináltam a leghosszabb távját, a 30 km-t. A rövidebbek, nem mentek keresztül a falumon, így kizáró ok volt nekem. Addig sose futottam ilyen hosszú távot. Sikerült…..
Az UTH nem volt ennyire kemény menet, meg utána se fájt semmim. Most viszont úgy "szenvedtem", int az első ultrámon a Mátrába. Bár akkor merő vízhólyag volt a lábam.  De leküzdöttem, mert kemény vagyok mint a Vídia! Ne is gondolkoztam,hogy a rövidebb távok valamelyikén indulok mert legyen az a lúd…..
Ez egy olyan blog lenne, ahol nem igazán írok az érzelmeimről, de a blog címe alapján kell erről is írni. Sokszor van az ember padlón, de elég erős ahhoz, hogy felálljon. Nekem ez egy kicsit hosszabb időbe telt, vagyis még mindig "tart".  Már az UTH előtt is eléggé ingadozott a hangulatom. A futás…..
Egy éve várok erre a pillanatra. A tavalyi sikertelen próbálkozás után, tudtam, hogy idén éjfélkor újra el fogok rajtolni. Októberben sikeresen teljesítettem a Lemkowyna 103 kmes távját, képes vagyok 100 km feletti távok lefutására is. Nem volt kérdéses, hogy novemberben az elsők között…..
"...KILENC törékeny számjegy, s megindul a víz," énekelte anno Sub Bass Szabika. Mikor elkezdtem gondolkozni ezen a bejegyzésen, ez a szám ugrott be. Az UTH- ig már csak pár napot kell aludni. Elérkezett a megmérettetés ideje. Ez a verseny lebegett a szemem előtt, tavaly óta. Ezért edzettem,…..
Belegondolva, ez volt az első terepfutó versenyem idén. Persze leszámítjuk azt a pár TT-t meg a hegyi terepfutó bajnokság két fordulóját. Nagyon vártam már, hogy hazai terepen futhassak és lássam, hol tartok és ebből vonjam le a konklúziót, a közelgő UTH ra és reálisan célokat tudjak magam elé…..
Jó nem, nem a munka ünnepéről fogok írni!  Két hét múlva rendezik meg a Polár Kaptárkő trailt, ahol a hosszabb, 32 kmes távon fogok indulni. A rendező csapat, május 1-jére megszervezett egy közösségi futást, a rövidebb, 16 kmes táv útvonalának megismerésére. Ha már szabadnap, és futni is szeretnék,…..
Bükkaljai Hiúz Szólt a testem 2019.04.28 13:54:01
  Az utóbbi hetekben, "sikerült" hanyagolnom a keresztedzéseket, sajnos. Futásban hoztam a kötelező kilométereket. A húsvéti családi rendezvény miatt, karcsúbbra sikerült a múlt hetem, az átlagnál. De húsvét hétfőn egy maratoni távot letoltam, ami jól esett, bár a végére már elfogytam és "szólt a…..
Bükkaljai Hiúz Elérem az álmaim 2019.03.31 21:40:52
Ez a blogom címe is, és most ennek a bejegyzésnek is megfelel. Egyszer már próbálkoztam blogírással, vagyis inkább csak regisztráltam ide. Annak az volt a címe, hogy csakazértismegcsinálom, persze ha jól emlékszem rá, vagy hasonló. De elfelejtettem a jelszót, és nem tudtam belépni, és csináltam ezt…..
Bükkaljai Hiúz Tervezzgessünk! 2019.03.23 21:03:51
Elkezdődött az idei év. Újévi fogadalmak, megvalósítára váró álmok, tervek, célok, meg miegymás. Nekem is újabb célok lebegnek a szemem előtt, mint futás terén, mint pedig a magánéletben. Számomra ez az év inkább a magánéleti dolgok felturbózásáról fog szólni, de azért versenyek is lesznek, meg…..
Bükkaljai Hiúz Never back down 2019.03.23 18:42:55
Elég húzós volt ez a pár hónap számomra, sokféle szinten. Nagyon magam alatt voltam, nem találtam a helyem, nem sikerült semmi. Még a futás se segített, nem okozott örömöt, amikor kimentem a természetbe futni, bármennyire is jobbnál jobb időket futottam. Nem hozott lázba. de ennek már vége. Nem is…..
Bükkaljai Hiúz Felészülés 2019.02.12 20:01:31
Sok mindent terveztem a éli hónapokra, köztük, hogy normálisan felkészüljek, a 2019es évre futás terén. Rengeteg keresztedzést csináltam, hogy a sérülések se hátráltassanak. Az idők nem mindig mutatták, hogy fejlődnék, de ilyen időjárás volt. Hóban, jégen, csúszós utakon csak óvatosan és nehezen…..
Elég szélsőséges évet zártam idén. Történt velem rengeteg jó, és persze, sok rossz is, nehéz, fájó döntésekkel és hullámvölgyekkel. Én nem tudom különválasztani a magánéletem és a futást. A pillanatnyi állapotom határozza meg a futsom és nyomja rá a bélyegét. Na és persze a munka! Tömören az évem:…..
Bükkaljai Hiúz Első állomás 2018.12.10 19:20:21
Úgy terveztem a felkészülésemet, hogy indulok a 3. Tárkányi Hegyifutó Versenysorozaton, és ott tudom legjobban leellenőrizni, mennyit sikerült fejlődnöm. Ugyanaz a táv, ugyanaz a pálya, a három téli hónapban rendezik.  Az elmúlt hetekben elég sokat sikerült futnom, és mellette keresztedzésként,…..
Bükkaljai Hiúz Elkezdődött 2018.11.18 20:38:38
Október közepén, a Lemkowyna 100-al befejeztem az idei szezonomat, nem terveztem több versenyen, TT-n indulni. Egy fél évvel ezelőtt még terveztem, hogy indulni kéne a Piros 85-ön és körözni akartam a Gallyaváron, bár ott nem tudtam, hogy melyik távon (csakis valamelyik ultra táv jöhetett volna…..
Bükkaljai Hiúz Egy új kezdet! 2018.10.31 12:09:29
A napokban volt, hogy fél éve hazaköltözem, Nyugat-Magyarországról é kezdetétt vette az életemnek egy újabb szakasza. Azon dolgoztam, és dolgozok mind a mai napig, hogy jobb legyek, a tegnapi énemnél. Ez általában sikerül is. Futás területén meg főleg. De most kicsit összegezném, hogy mennyi minden…..