Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Győrfi.Anett

10 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Havi szinten megjelenő elemzésünkben a női online portálok piacát vizsgáljuk, ahol elemezzük és összegezzük a friss eredményeket, hogy egységes képet adjunk a jelenlegi erőviszonyokról. Megváltozó méréstechnika: cookie helyett böngészőazonosítás Objektív elemzésünk a Digitális Közönségmérési…..
A kérdőívet több mint 1 000 fő töltötte ki, és 74%-ban olyan nők vettek részt a kutatásban, akik 25-49 év között vannak, több mint a felük diplomás, gazdaságilag aktívak, és többségük kapcsolatban él Budapesten vagy vidéki nagyvárosban. Olvasóink odafigyelnek egészségük megőrzésére Természetesen…..
A szerkesztő 2008 szeptemberében került a Feminához, pár hónappal a MÚOSZ újságíró iskolájának elvégzése után. Bár kisebb munkái korábban is adódtak - írt azt Éva magazinnak, illetve az Origo oktatási rovatába -, ez az első munkahelye. Amit a szakmáról tud, azt nagyrészt itt tanulta meg. -…..
Lilla már fiatal korában tudta, hogy újságírással szeretne foglalkozni, így a továbbtanulásban is leginkább ez motiválta. Az egyetemi tanulmányai idején dolgozott egy európai uniós kulturális hírekkel és pályázatokkal foglalkozó hírportálnál, de első igazi munkahelyének a Feminát…..
Havonta megjelenő kiértékelésünk során a női portálok piacának alakulását mutatjuk be. Aktuálisan a november hónap változásai kerülnek terítékre. Objektív elemzésünk a Digitális Közönségmérési Tanács - DKT - által elfogadott mérési rendszer, a Gemius Explorer legfrissebb adatai alapján készül.…..
Havonta megjelenő kiértékelésünk során a női portálok piacának alakulását mutatjuk be. Jelenleg az október hónap változásait ismerhetitek meg. Objektív elemzésünk a Digitális Közönségmérési Tanács - DKT - által elfogadott mérési rendszer, a Gemius Explorer legfrissebb adatai alapján készül.…..
A Femina Média lelkes kis csapata is részt vett a jótékonysági sütivásáron, ahol az eladott finomságokból befolyt összeggel a Mosoly Otthon Alapítványt támogattuk. A Femina Média lelkes kis csapata is részt vett a jótékonysági sütivásáron, ahol az eladott finomságokból befolyt összeggel a…..
Havi rendszerességgel megjelenő cikksorozatunkban a női portálok piacát vizsgáljuk. A legfrissebb adatokból szeptember hónapra is összeállítottunk egy átfogó elemzést. Objektív elemzésünk a Digitális Közönségmérési Tanács - DKT - által elfogadott mérési rendszer, a Gemius Explorer legfrissebb…..
Az alábbiakban olvasható a Marketing&Media magazin októberi számában megjelent összeállítás Látogatók lelőhelyei címmel. A híroldalak számára egyre inkább megkerülhetetlen forgalmi forrásnak számít a Facebook. Bizonyos tematikáknál kihagyhatatlanok a híraggregátorok, és a Google is sok…..
A marketing Oscar-nak is nevezett Effie-díj a marketing és kommunikációs szakmában az egyetlen olyan szakmai díj, amely az eredményességet díjazza, célja a valóban hatékony reklámkampányok elismerése. A díjnyertes Effie-kampányok megfelelő mértékben ötvözik és alkalmazzák a marketing különböző…..