Regisztráció Blogot indítok
Adatok
szoljbeapapnak

173 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Neonhal tömör, félórás albuma, a Jegyed van az életre idén márciusban jelent meg. A lemez három dalához készült már klip, ezek igazi történetmesélős alkotások, a debreceni filmrendező-filozófus Pólik József - és stábjának - alkotásai. A most közönség elé kerülő 40 héten át viszont hamisítatlan…..
Ha megvan a jegyünk az életre, akkor miért is ne osszunk meg gondolatainkat beleénekelve az éterbe? Talán hasonlóképpen gondolkodhatott a Neonhal együttese is új albumuk, Jegyed van az életre elkészítésekor. Bevallom őszintén, hogy egy kis keresést igényelt számomra a neonhal szó, de szerencsére…..
New York a szabadság hazája, a State of Liberty otthona. Az alapvetően a miénknél sokkal liberálisabb életérzés és életszemlélet a falakról folyik rá az emberre. Graffitik, utcazenészek, táncosok marihuána illat, soha nem látott outfitek és fazonok (ebbe alapvetően az önjelölt keresztény hittérítők…..
Gombkötő Beáta evangélikus lelkésznővel készítettünk villáminterjút a legutóbbi budapesti vitaestünk után. Mióta veszel részt SzBAP-eseményeken, miről volt szó október elején és hogy élted meg belülről az eseményt? 2017 és 2019 között - tehát még a pandémia előtt - rendszeres résztvevője voltam a…..
„Az Ugyanúgy számít ihlető forrását valahol a gospel és a blues határvidékén kell keresnünk – mondja Nagy Tomi énekes, gitáros. – Ez pedig egyáltalán nem meglepő annak fényében, hogy ezek a műfajok, egészen pontosan az ezekből kinőtt „ős-rock” állt hozzám mindig is a legközelebb. Ez a dal is egyike…..
Különleges alkalomra várunk december első szombatján. A ShoeShine és a Szólj be a papnak! csapatának közös eseményére a Buena Barba. Gyere, kérdezd a papokat, lelkészeket kötetlenül, tabuk nélkül, majd bulizz egy jót a barátaiddal, ismerkedj azonos értékrendű fiatalokkal a hajnalig tartó bulin, ahol…..

„Robi tehetséges, magasan képzett és odaadó római katolikus plébános Magyarország egyik vidéki egyházközségében. Figyelmes lelki vezető és közösségépítő, akit szeretnek és tisztelnek a hívek. Ám Robi egyszersmind szeretetteljes élettárs és három kisgyermek apja. Családjának egyre nagyobb szüksége…..
Már hetek óta a különleges évzáró alkalmunkra hangolódunk, ahol a tőlünk megszokott izgalmas vitaest után fergeteges partyba csap majd át az este. Ebből az alkalomból Huszár Domonkossal (DJ Huszárral), az est egyik lemezlovasával és Major Péterrel, a Shoeshine-os bulik szervezőjével…..
Különleges alkalomra várunk december első szombatján. A ShoeShine és a Szólj be a papnak! csapatának közös eseményére a Buena Barba. Gyere, kérdezd a papokat, lelkészeket kötetlenül, tabuk nélkül, majd bulizz egy jót a barátaiddal, ismerkedj azonos értékrendű fiatalokkal a hajnalig tartó bulin, ahol…..
Új dallal és klippel jelentkezik a Neonhal. A Ha kész leszel a szemfülesek számára, akik figyelemmel követik a zenekar ténykedését, már nem teljesen ismeretlen. Ez volt az a szám, mellyel bekerültek az idei Szikra-díj Legjobb dalszöveg kategóriájának három díjra jelöltje közé. A képek a…..
Az április végi budapest Bűnös test!? eseményünk kapcsán a katolikus válaszadónkat, Riesz Domonkos atyát kérdeztük a testi kísértésről. Az alábbiakban közöljük a válaszát. Amikor még nem gondolkodtam azon, hogy pap legyek, biológiából emelt szinten tettem érettségit. Már akkor lenyűgözött az emberi…..
Az április végi budapest Bűnös test!? eseményünk kapcsán az evangélikus válaszadónkat, Szlaukó-Bobál Orsolya lelkésznőt kértük meg, hogy fejtse ki a véleményét arról, hogy miért sikkadt el az az álláspont az egyházban, hogy Luther szerint a többnejűség nem ellentétes a Szentírással. Az alábbiakban…..
Sipos Zoltánnal a Kreatív Kontroll Kft. ügyvezető igazgatójával készítettünk interjút a március végi keresztény vállalkozói konferenciáról, ahol Szólj be a papnak beszélgetés is lesz. A jelenlévők Kiss Ulrich jezsuita atyát, Kókai-Nagy Viktor református teológust és Szabó B. András evangélikus…..
A Bennem a hang című dal a Szólj be a papnak támogatásával valósult meg a kocsmamisszió öt éves fennállásának alkalmából. A videoklipet a Szikra Projekt támogatta.   DALSZÖVEG:..
Találkozzunk február 28-án a Hol van Isten a bajban? eseményünkön a Grundban! A Bennem a hang című dalunk itt hallgatható meg...
Csűry Csabával és Vígh Tamással, a budapesti Szólj be a papnak két lelkes szervezőjével beszélgetünk a közelgő fővárosi események, illetve egy izgalmas új dal és videoklip kapcsán. Honnan jött az ötlet és a motiváció, hogy Budapesten szervezzetek Szólj be a papnak alkalmat? Vígh Tamás:…..
A borús idő ellenére felhőtlen jókedvet hozott az örömvasárnap a lokistáknak, hiszen a papok kezdőrúgása meghozta a DVSC győzelmét. "Atyám, máskor is jöjjön!" - szóltak oda a meccs után az elégedett debreceniek Laci atyának. Tóth László atya római katolikus plébános és Püski Gábor református…..
A december 12-ei Loki-Fradi összecsapás félidejében Püski Gábor, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség ifjúsági lelkésze fogja rúgni a kezdőrúgást. Ebből az alkalomból kérdeztük fociról, hitről, a templomban és a meccsen átélt szertartás hasonlóságáról és persze a várakozásairól is. Miért…..
A december 12-ei Loki-Fradi összecsapás elején Tóth László atya, a debreceni Megtestesülés-templom plébánosa fogja rúgni a kezdőrúgást. Ebből az alkalomból kérdeztük fociról, hitről, a templomban és a meccsen átélt szertartás hasonlóságáról és persze a várakozásairól is. Miért vállalod a…..
Lábatlan és Süttő. Két szomszédos település Komárom-Esztergom megyében. Az egykor ipari kisváros és a sváb kisfalu hajdan látott különbségeit mára homály fedi. Utcái lassan összeérnek, s a plébánosuk is jó ideje ugyan az a pap. Gondjaik is hasonszőrűek, már ami a lelki életet illeti; fogyatkozó hívő…..
Az október végén megjelent vendégposzt reflexiójaként nézzük meg a skót törvényt kicsit más szemmel. Skóciában elfogadtak egy új törvényt, melynek értelmében az iskoláskorú gyerekek szülői beleegyezés nélkül vallhatják magukat másneműnek az iskola területén - írja a Daily Mail. Szabadon…..
Idejétmúlt lett a régi vicc, mely szerint az újszülött kisbabáról kérdezik a szülőket: – Kisfiú vagy kislány? A válasz: – Majd 18 éves korában eldönti. A "szép új világban" már nem kell várni a nagykorúságig, az óvodások is eldönthetik, hogy fiúk vagy lányok szeretnének-e lenni. A Daily Mail-ben…..