Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Helga Beauty Salon.

0 bejegyzést írt és 3734 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mi az? 200 milliárd forintot elköltöttünk rá, köze nincs az eredeti tervekhez, köze nincs a látványtervekhez, a látogatói 10%-át sem tudja parkolóval várni, de megérte, mert a miniszterelnök úr boldog? Jó, persze, a választ ellőttem a címben, így nem nehéz. Annyi butaság elhangzott már a Puskás -…..
Hiába éltük meg a #metoo-t és hiába nézünk olyan sorozatokat, mint a 13 reasons why, a zaklatás és az erőszak valahogy a mai napig tabu maradt. Vagy, ha mégis megszólalunk az ügyben, könnyen rácsúszunk egy áldozathibáztató narratívára. És bár én is azt gondolom, hogy vannak bizonyos dolgok, amit…..
csibemesék Szivárványos Budapest 2019.06.18 16:44:59
A Pride hónapja van. Vagy ha úgy tetszik, a Büszkeségé, az Egyenlőségé, az LMBTQ közösségé és az Elfogadásé. Az a pár hét, amikor városszerte számtalan programot találhatunk, amely a szexuális irányultság szerint történő megkülönböztetéssel, annak felszámolásával, valamint az egyenlő jogokért…..
Emlékszel arra az érzésre, amikor azért aggódsz, hogy a gyereked vajon haza ér-e egy hétvégi buli után? Arra, amikor álmatlanul forgolódsz az ágyban, nézed az órát, figyeled az ajtóhoz vezető lépteket, azt, ahogy fordul a zár és belép? Akkor megnyugszol és egy sóhajjal végre elalszol. Nem számít,…..
Helga Beauty Salon. 2019.06.22 10:02:30
@kolomparlole1114: "Betegség az amit el lehet kapni."

Mint a szemtengelyferdülés ugye?
Helga Beauty Salon. 2019.06.22 10:34:01
@GFR:" Ugye nem magadat tartod épelméjűnek? Egy épelméjű ember nem gyűlölködik."

Egy épelméjű ember felismeri a társadalomra veszélyes jelenségeket és egészséges életösztöntől vezéreltetve elutasítja és gyűlöli azokat!
Itt egyébként nem a homokosok a veszélyesek ismét, hanem a nevükben nyüzsgő idióták, akik terrorizálják a társadalmat! Ismerek homokosokat, egyik sem ekkora barom mint pl. te is vagy. Egyébként annyira átlátszó hogy ez is csak egy ócska libsi provokációs kampány! Ma a homokosok, tegnap a hajléktalanok, azelőtt a migránsok, valamint a többi téma, úgymint az egyház, metoo, feminjzmus, mittudomén és annyira látszik hogy csak a szarkeverés a cél, összeugrasztani mindenkit mindenkivel! Na ezeket az aktivistákat gyűlölöm és ideje leállítani őket és helyükre tenni, meg az agyukat is! A tiédre is ráférne ahogy elnézem.
Helga Beauty Salon. 2019.06.22 12:13:18
@GFR: "Úgy gondolom, hogy a legnagyobb veszélyt épp te jelented a hőn áhított társadalmadra."

Vedd már észre, hogy a normális emberek leszarják hogy TE mit gondolsz, hiszen egy kártékony és értetlenkedő akarnok kis nulla vagy, egy bomlasztó, egy fekélyes kelés a társadalom seggén! Itt is nevetséges amit művelsz, csak tolod a kretént, értelmesen beszélni nem lehet veled, bármit ír az ember te kiforgatod és utána gyakorlatilag magaddal vitatkozol. Téged még egy buzi is úgy rúgna seggbe, hogy elszállnál, mert azokkal is megutáltatod őket akiknek nincs velük problémája! De összefoglalom, te nem vagy más, mint egy igazi fafejű vadbarom libsi provokátor! Buta levakarhatatlan erőszakos debil kis szar!
      Kim Kardashian újra Vogue címlapon szerepel. Most az amerikain. Örömteli ez? Szerintem nem igazán. Mert igen, trendteremtő. Viszont nagyon, de nagyon sokakat terel rossz irányba. Ha belegondolunk, hogy anyuka kiszivárogtatta a szexvideót, így lett ismert Kim, akkor semmiképpen nem egy…..
Helga Beauty Salon. 2019.04.25 14:20:30
Ismerem Blankát, jóban is vagyunk, ennyi elfogultság engedtessék meg nekem, de ez visszafelé is igaz: a vele szemben írt szavaim néha ridegnek tűnnek, de nem azok, csupán le akarom csupaszítani a legvégsőbb jelenségig, ami ellen viszont föl kell hördülnünk mindannyiunknak. Egyébként tehetséges…..
Helga Beauty Salon. 2019.04.21 08:46:24
@goumideaumineaux: Meglátjuk, melyik fog tovább élni. Remélem, vigyázó szemedet Isztambulra veted...................

Hoppácska! Isztambult miért írtad , miképpen kapcsolod hozzám? Kérlek fejtsd ki a gondolatmenetet, mindig is érdekeltek a mongolidióták lelki motivációi!
Helga Beauty Salon. 2019.04.21 10:18:22
@goumideaumineaux: Bocs, elfelejtettem, hogy a fidesztrollok egyedül a "köztévéből" tájékozódnak és oda ez a hír nem kerülhetett be. Erdogan épp azért tajtékzik, mert illiberális rendszerének falai éppen repedeznek. Isztambul lakosainak elege lett a helyi NER-ből és ellenzéki polgármestert választottak.......................

Édes jó istenem, te tényleg egy elvakult Orbánfóbiás csőlátású libsi vagy! Amit leírtál azt természetesen tudom, de Orbán illiberális rendszere és Erdogané között nincs semmi analógia, ezt egyedül a hozzád hasonlóhasznos idiótáknak mesélték be és ti ész nélkül hangoztatják ezt a marhaságot! Most meg pláne tetszik nektek hogy Erdogannak rossz napjai vannak, de majd felébredsz még, nálunk nem lesz liberális győzelem Budapesten, ahogy a többi dolog sincs köszönőviszonyban sem az Isztambulival! Annyira hülyék vagytok, hogy elég nektek egy Gülbaba türbe avatás és egybemostok mindent nagy ostobaságotokban!
Persze emellett a sikertelenségi sorozat mellett elhiszem hogy ki vagytok éhezve a biztató jelekre és mindenbe belemagyarázzátok Orbán bukását, de baszki...ez kb. olyan lesz mint amikor Caputova győzelmének örvendeztetek eszelősen, mint a boldog majmok, akik meghallják a banánszállító talicska nyikorgását, de aztán lehervad a mosoly a pofájukról, mert csak a víziló fingott! :DDDDDDDDDDDDDD
Helga Beauty Salon. 2019.04.21 15:54:18
@VadMacs: Az eredeti nickeden nyomod a nemzethy-t! Figyelj oda mert lebux!
  Tegnap mi is megírtuk, hogy a TV2 Ázsia Expressz című relality műsorának forgatásán volt egy nagyobbacska balhé, jobb híján az esetről elsőként beszámoló Bors alapján, aminek munkatársa, ha jól értettük a cikkből, kint van a forgatáson. Ehhez képest kilenc napot várt…..
Helga Beauty Salon. 2019.04.21 15:49:59
@emmersson: Aha..szóval ilyen ostobák a TV2-nél. Mondjuk, az is egy primitív barom, aki "mélyen vallásos" helyi lakos szánalmas reakcióját hozza fel érvként.
Engem speciel a mélyen vallásos emberek akasztanak ki, hahitüket nem 4 fal közt vagy a megfelelő épületben gyakorolják :P........................................

A liberalizmus ugyan az agyadra ment látom, de ugye az még megvan, hogy egy idegen országban kvázi vendégként nem küldjük még gondolatban sem a faszba a mélyen vallásos embereket, ha nem a négy fal között húzzák meg magukat amikor tv stábok buzulást imitálnak? Mert nyilván ott kell ezt csinálni, ahol büntetik, leszarva mindent, mert a belga tulajdonos! Ha tetszik ha nem, vannak még normális értékrendű országok, ahol egy ilyen akció esetén nem a provokátor jogai lesznek a fő szempontok!
• Ilyen nincs és mégis van: az unió azokat pénzeli, akik fel akarják számolni • A magyar kormány szinte teljes egészében megszállta a médiát, viszont Orbán hiába állítja, hogy gazdasági aranykort élünk át, módszeresen az ország alatt fűrészeli a fát  • A hatalom elvonja a levegőt az ellenzéktől a…..
Helga Beauty Salon. 2019.04.20 16:47:27
@vitéz Beverneky: feszült vagy úgy látom, könnyíts magadon pubi!.....................

:DDDDDDDDDDDDDD Szerintem te most feszültebb vagy!
Én veled ellentétben nem indulatból kommentelek, és egyébként is benneteket lazán lehet szopatni, nincs benne semmi stresszes! :P
Helga Beauty Salon. 2019.04.20 17:11:04
@taga20:
helga, veled az a baj, hogy összetéveszted a fasz két végét!
te ide, nap-nap után szopni jársz!:)))....................

Mit tévesztek össze? Tagácska ti tőmondatokban válaszolgattok, ha egyáltalán megerőltetitek magatokat és nem csak fideszfaszszopózásra telik! Így még az sem fordulhat elő, hogy valami frappáns és számomra megalázó választ nem értek meg!
Nézd már meg hogy miket irkáltok és ásd el magad szerintem a többi féleszűvel együtt! :P
Helga Beauty Salon. 2019.04.21 14:16:49
@Szóra kész Szókratész: Ha elfogadsz egy jó tanácsot : hogyha valaki mondjuk "Drakula" néven regisztrál, ne gyanúsítsd meg vérszívó életmóddal, mert hülyének fognak nézni.......

Ami nem is fog messze járni az igazságtól. Beverneky egyébként ilyen Drakulás ügy nélkül is felfedi általában a kilétét és nagyszerű betekintést ad a mentálisan zokni lelkecskéjébe!
A Bundestag konzervatív elnöke azt gondolja, hogy Nyugat-Európának jobban tekintetbe kellene vennie a keleti tagok aggályait. A nacionalisták előreláthatólag jól szerepelnek az európai választáson, csak utána kerülnek bajba, mert a belső ellentétek miatt aligha képesek hatékonyan…..
Helga Beauty Salon. 2019.04.21 13:14:14
@Blogolo Blogi: Gondoltam, hogy a lipsizesnel nem futja tobbre, .................

Futoptta, nézd csak meg! Bevallom, élvezettel írtam a kis jellemrajzodat.
Helga Beauty Salon. 2019.04.21 13:20:52
@felucca02: Tudod, jók ezek a felújítások, egyetlen baj van velük: hogy ezek gyakorlatilag közpénzlenyúlóhelyek...............................

Faszom beléd már a libsi paneljeiddel! :P
Ha már nem lehet tovább tagadni, hogy megcsináltak valami rohadó szart, akkor beillesztitek a "csak azért csinálják hogy lenyúlják a közpénzt" modult!
Akkor írd már le, hogy a szocik a becsületességük okán kerülték a felújításokat, hogy nehogy ellopják a közpénzt! Az ezüst páncélos lovagok korát éltük Gyurcsány alatt ezek szerint, köszi hogy ráébresztettél! :D Furfangos ez a libsi logika, de ha valami bennfentes segít, akkor előtűnik teljes szépségében!
Helga Beauty Salon. 2019.04.21 14:09:15
@Blogolo Blogi: Uppppsz, egyel feljebb ujabb lipsizes csuszott be ...............

Né már a pofátlan lippsit, még meg akarja szabni hogy mikor libsizhetek!
Kis pont vagy te ehhez lipshitzem! :D :P
Azért igen messze vagyunk attól, hogy családbarátnak lehessen nevezni egy kormányt, vagy országot, mert a gazdagabb sokgyerekesekhez hozzávág egy rakat pénzt...
Helga Beauty Salon. 2019.04.21 13:26:42
@Gödör Pöce: Majd ha a szülésznő és szülészorvos annyit keres, hogy magától kiírja a szülészet ajtajára nagy betűkkel, hogy "Tilos a hálapénz, és amúgy sem fogadnánk el", ...........

Hát miattad biztosan nem fogadtak el hálapénzt, hanem inkább elnézést kértek! :D :P
Helga Beauty Salon. 2019.04.21 13:35:14
@GNDL: egyszer óvatosan fel fogok pofozni egy fideszes pöcsöt, .....................

Te szerintem egyszer mertél felpofozni valakit, az is csak a feleséged volt, annak basztál le egy fülest az MSZP majálison sorban állva az ingyen virsliért amikor rádszólt hogy ne igyál több kőbányait, mert megint behugyozol! Aztán azt is megbántad, mert egyrészt igaza lett és bepisáltál, másrészt nem kaptál se pinát, se főtt ételt hónapokig és csak egy karácsonyra vett műszálas télikabáttal tudtad kiengesztelni! :D :P Faszfej!
Helga Beauty Salon. 2019.04.21 13:56:33
@taga20: Majális nektek való, én tegnap ünnepeltem, szülinapja volt egy híres embernek! :D
A magyar kormányfő az európai jobboldali populisták, valamint a szélsőjobbosok példaképe;  Orbán csak a magyarok egy részét tudta behülyíteni a migrációval, az európaiak nagy részét komolyabb gondok kötik le, semmint az állítólagos újabb népvándorlás rémképe; A magyarok már a divatlapokban sem…..
Helga Beauty Salon. 2019.04.21 09:28:05
@n_dy: az első "liberálisok" a jakobinusok voltak, akik mindenkit lemészároltak maguk köről és egymást is ...

Érdekes, a régi bolsevikok is! Az is érdekes, hogy gyakorlatilag a bolsevik vérvonal illegeti magát liberális szerepkörben. Érdekes a világ, minden ismétlődik, nem kéne megvárni amíg újra egymást kezdik irtani, mert az azt jelenti hogy velünk már végeztek.
Helga Beauty Salon. 2019.04.21 11:27:13
@élveteg: Általános trend négert futtatni, a filmekben mindig néger a főnök, sugallva hogy mennyire menők. Amikor túltolják, akkor Denzel Washington angol herceg, Will Smith meg cowboyként pofozkodik a kocsmában, pedig egy négert már az ajtón belépésért is ló után kötöttek volna arrafelé, nemhogy még pisztollyal lófráljon!
Helga Beauty Salon. 2019.04.21 13:47:53
@Bryan élete: Az is igaz, de egyszer nagyon ráununk erre a permanens gyülöletkeltésre és megláthatjuk hogyan tud egy pocakos miniszterelnök futni....................

Most mindenki nagyon be van szarva! Ja, nem!
Kispofám, választások után láttuk hogy mennyien vagytok a tüncizéseken, volt, hogy olyan kevesen, hogy még az úttest használatára sem voltatok jogosultak!
Ébredj már fel, unhattok ti bármit, a kutyát sem érdekli!
Nagycsütörtökön elbattyognak a harangok Rómába, elcsendesednek a templomtornyok. A magyar harangok korábban indultak, évekkel ezelőtt, mert messze van az a Róma. Ezért aztán hiába rángatják az atyák/lelkészek a kötelet, nincs hang, amely felverné a puszták népét. De lehet, hogy nem is rángatják,…..
Helga Beauty Salon. 2019.04.21 08:53:36
@Jakab.gipsz:
Ne heveskedj, még akkor se ha igazat beszélsz. ..................

Ezek a barmok vitaképtelenek és veszélyesen aljasok, akik nem érdemelnek többet! Szóban és gyakorlatban is el kell őket küldeni a picsába!
Helga Beauty Salon. 2019.04.21 09:55:49
@Jakab.gipsz:
Ha egy szemernyi igazság is lenne a szavaidban, nem kellene szitkozódnod............

Haggyad Imre, nagyszerű dolog látni hogy rosszul tűrik a szopatást! Én örülök az ilyen reakcióknak, ez a célom, ezért vagyok itt! Ez egy hálás közönség! :D
Helga Beauty Salon. 2019.04.21 12:17:01
@blasiusii: . A baloldaliak, akik a keresztény értékeket mutatják fel tükörként a konzervatív jobboldaliaknak, értelmezhetetlen tükröt tartanak. Ezt nem látjátok.................

Egyrészt nem a ti dolgotok számonkérni semmit, másrészt kaphattok baloldali és liberális tükröt ti is amiben rá sem ismertek majd a képmutató pofátokra, hogy mennyire nem tartjátok be a saját baloldali és liberális értékeiteket, csupán hangoztatjátok és másra erőltetitek rá!
Ass blaster Brexit 2019.04.21 10:24:59
Nem volt szándékomban írni erről. Az utóbbi időben viszont annyi orbitális baromság kering a britekről hogy miért léptek ki az Unióból hogy  muszáj egy kicsit más megvilágításba helyeznem a dolgokat. Olyanokat hallani hogy még midig nem tudták túltenni magukat a gyarmatbirodalmuk elvesztésén, sőt…..
Helga Beauty Salon. 2019.04.21 11:18:24
@diggerdriver: Hétköznapi értelemben, de a jogban is nyilvánvalóan a bűn súlyosabb, mint a hiba! Ez politikusokra is érvényes és aki a hibát tartják súlyosabbnak,azok erkölcsi színvonaláról elmélkedtem. Szerintem felelősségi kérdésben is így van, de egyébként mindegy is, utálom az idézeteket, ritkán van meg a létjogosultságuk, általában valami hülyeség bizonygatásának a mesterkélt eszközeiként tekintek rájuk.
Helga Beauty Salon. 2019.04.21 11:31:23
@diggerdriver: Politikai értelemben a hiba mindenképp súlyosabb mint a bűn..................

Értem én, csak nem vagyok hajlandó ezt elfogadni. Persze hogy ezen a szemléleten alapul ez a rengeteg aljasság és ez által kapnak felmentést is a bűnök alól! Nem szabadna efölött napirendre térni!
• Juncker szerint teljes képtelenség, ahogy a magyar és a lengyel kormány hadakozik a kvóták ellen, nem tagadhatják meg a szolidaritást  • Orbán Viktor és a hozzá hasonló nemzeti demagógok tévednek, amikor a Notre Dame tüze kapcsán is a maguk politikai pecsenyéjét igyekeznek sütögetni.   • A…..
Helga Beauty Salon. 2019.04.20 16:05:45
@csüngőhasú norvégbáró: @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: @taga20: @István Tamasi: @Thomas Grande: Juncker szerint teljes képtelenség, ahogy a magyar és a lengyel kormány hadakozik a kvóták ellen, nem tagadhatják meg a szolidaritást

Na mi van büdös libsiproli köcsögök, mégis van kvóta és nem csak Orbán kábítja vele az általatok fideszbirkáknak nevezett szavazókat?
A szaros vén hülye alkoholistátok elszólta magát! Esetleg "nagy meglepetésre" az is kiderül, hogy Soros sem egy nyugdíjas öreg bácsi akitől nevetséges félni, hanem tényleg egy aljas zsidó, aki tönkre akarja tenni Európát?
Helga Beauty Salon. 2019.04.20 17:45:59
@Thomas Grande: Sajnálom, ha még mindig nem érted. Tessék utána olvasni, részletesebben. ....................

Hát öcsém te aztán tényleg tántoríthatatlan, az utolsó utáni pillanatig is hazudni képes vérlibsi vagy! Vegyétek már tudomásul, hogy sokan nem olyan hülyék mint ti!
Vedd úgy, hogy a pofádba röhögtem.
A fakenews rosszabb, mint a tűz. ..
Helga Beauty Salon. 2019.04.19 11:45:55
@vitéz Beverneky: (már a normális romák is rég elmentek innen csak a tolvaj fideszes maradt.).........................

Meg te! :D
Helga Beauty Salon. 2019.04.20 10:58:36
@vitéz Beverneky: fleto politikai öngyilkosságot követett el azzal, hogy bevallotta, hogy hazudtak!........................

Miért, amíg nem mondta, addig te nem tudtad? Végül is tuti hogy nem, meg a többi ballib proli sem tud semmit amíg meg nem tapasztalja. Még jó, hogy mi vagyunk hatalmon, mert különben saját magatok bizonyosodnátok meg a saját bőrötökön meg a miénken hogy Soros egy geci, a migráns meg megbasz! Ugye naiv kis hülyém?
Helga Beauty Salon. 2019.04.20 11:27:16
@vitéz Beverneky:
haggyál már ezzel a kurva unalmas dumával amit csak a hozzád hasonló agrárium szerény képességgel megáldott gyermekei vesznek be....................

Ezt mint "jóképességű" proli mondtad most? :D
Ilyen ez a régivágású kereszténydemokrácia: se nem keresztény, se nem demokrácia. ..
Helga Beauty Salon. 2019.04.19 19:05:53
@Látens Inszinuáció: Természetesen mindkettőre, kerül amibe kerül!
Helga Beauty Salon. 2019.04.19 20:48:03
@taga20: téged mi rázna meg, mi lenne az amitől te is megremegnél?..................

Egy értelmes komment tőled. :D
Orbán Viktor rezsimje biztosan nem maradhatna működőképes még évekig olyan ellenszélben, amilyenben a Fidesz vezetői most próbálják egyensúlyban tartani a NER-t. Ezért létfontosságú számukra, hogy valamiféle áttörést érjenek el a populista politikai erők a közelgő EP választásokon. Amennyiben ez nem…..
Helga Beauty Salon. 2019.04.17 21:05:05
@Larry SiIverstein: : Azt mondta olyan vékony a pöcsöd mint egy szál cigi. És homopornót kell nézned közben h el tudj menni...........

Nem vékony, csak semmi nem elég neki amióta a nagy víz fejeddel kitágítottad, a homopornó meg úgy volt, hogy megkérdezte, akarok e olyan filmet nézni amiben szerepelsz, és azt hittem hogy kék fény, azért egyeztem bele. :D :P Faszfej!
• Európai zöld javaslat: külön testület ügyeljen arra, hogy egyes autokraták ne építtethessenek stadiont a hátsó kertjükben, á la Orbán • Nem kizárt, hogy Orbán a választások után még hangosabban fogja szidni az uniót, mint idáig • Az alapjogok magyarországi, lengyelországi és romániai korlátozása…..
Helga Beauty Salon. 2019.04.17 18:07:18
Helga Beauty Salon. 2019.04.17 18:27:24
Helga Beauty Salon. 2019.04.17 18:28:30
Bunkók vagyunk a civilizált világhoz képest, de azt legalább nagy mellénnyel hirdetjük.  Az EP-választás utáni helyzet majd megmutatja, mennyire gondolja komolyan renitens magyar, illetve román párt megzabolázását a két nagy európai pártcsalád. Hogy a szlovák elnök asszony lett a befutó, az nagy…..
Helga Beauty Salon. 2019.04.16 18:18:13
@sZulamith: : Maradjunk annyiban, hogy egy sem akar Magyarországon maradni. nem kell reggelit adnom...........................

Akkor miről is beszélsz? Ők nem akarnak maradni (ez az érzékenyítés ugye, szégyelljem magam a szar országom miatt, hogy a kecskebaszónak nem jó! ) mi nekünk sem kellenek, tehát miről beszélsz, milyen keresztényi magatartást vársz el, ejtsük foglyul őket? Zavarosch vagy!
Helga Beauty Salon. 2019.04.16 18:23:43
@taga20: Mi van, te tényleg samesz vagy a zsiniben és azért szopd őket, hogy hátha olvassák? Ha így is van akkor se reménykedj, nem lesznek hálásak, pucolhatod a klotyójukat tovább!
Helga Beauty Salon. 2019.04.16 18:42:09
@taga20: csak beleverem a pofádat a saját szarodba, retek!.................

JÓ, ITT A CÍMEM Budapest, Kerepesi út 47-49, 1101
Orbán simán megszegte a Néppártnak adott ígéretét; Lehűlt a német-francia viszony, miközben erősödnek Európában a populisták, ám azok aligha tudnak közös frakciót létrehozni Strasbourgban; Az unió saját magának tesz keresztbe, noha az EP-választás előtt éppen hogy fokozottan kellene készülnie a…..
Helga Beauty Salon. 2019.04.16 11:54:37
@N. Barbie: Hogy, habar az EU mar minden szinten lemondott a kotelezo kvotarol, te akkor is tudod, hogy ez a jovoben be lesz vezetve. Ami rohejes, es ugy allitod be, hogy az a hulye, aki ezt nem hiszi el, nem pedig te, aki terjeszti..................................

Máig naponta visszatérő téma a szétosztásuk te idióta! Nem kell nekem semmit beállítani és nem kell senkinek sem semmit hinni, mert ezek tények! És mellé ez az idióta meghatározhatatlan hazudozás megy, mert az egyik nap a menekültek átvételéről és szolidaritásról ugatnak, másnap meg arról, hogy nincs is migránsveszély, harmadnap a faszszopó ENSZ ünneplése megy mert migránsbarát határozatot hozott negyednap meg Soros egy egyszerű bácsi!
De hogy még egy kicsit fikázzalak és szétszedjem a gyerekes szar szövegedet, megkérdezném, hogy mit is nevetsz ezen a szerinted fiktív kvótázáson amit én állítok be ok nélkül? Hol vagyunk? A B1-en! Lapozz vissza gyökér, hány Szelestey posztban van kigyűjtve sajtócikkekben, szakértők, politikusok nyilatkozataiban annak a taglalása, hogy Brüsszelnek el kell zárni Magyarország felé a pénzcsapokat, mert nem akar befogadni menekülteket! Ugyanezt írják Csehországról és Lengyelországról! Van vagy tíz poszt, de inkább több! Téged meg itt esz a fene te tetű, látnod kellett, ne hazudozz és ne nézz magadnál hülyébbnek másokat! Röhögni meg magadon kéne, hogy mekkora nímand vagy!
Helga Beauty Salon. 2019.04.16 13:04:05
@N. Barbie: Mondtam mar atlaghulyefidesznyik, a tragarkodasod nem helyettesiti az eszt es a vitakeszseget, csak kinevetteted vele magad...........

Akkor be is fejezhetjük, részemről leírtam amit akartam a témáról, általánosságban meg veled meg nem nagy élmény beszélgetni. Nevetni meg ugyebár egyedül is tudsz, bár az hülye látvány lehet! :D
Helga Beauty Salon. 2019.04.16 14:40:48
@N. Barbie: Jaj túl ne értékeld már magad! Egyszerűen nem szórakoztató hogy játszod a hülyét és összevissza hadoválsz! Komolyan azt képzeled magadról hogy kemény vitapartner vagy?
• Májusban az elégedetlenséget megnyergelő populisták csapnak össze az eddigi rend híveivel az urnáknál  • Közép-Európában nem ritkán a gyűlöletbeszédet és a diszkriminációt igyekeznek leplezni a "keresztény értékek" hangoztatásával • Orbán a magyarságkutatás engedélyezésével ideológiai koncot dob…..
A Fidesz sorsára jutott Strasbourgban a román kormánypárt, csak ellene az európai szociáldemokraták léptek fel a normák megsértése miatt.  Orbán Viktor megsértődött Weberre, így minden ígérete ellenére egyáltalán nem fogja vissza magát az EU-ellenes retorikában, a Néppárt frakcióvezetője viszont…..
Helga Beauty Salon. 2019.04.13 08:45:35
@csüngőhasú norvégbáró: soros terv fikció, a stróman orb@nisztán tény................

Egy szellemi fogyatékos vadbarom proli és az ő tényei!
Idefigyelj hülye horpadt fejű Pistike!
Ha a szemed nem dísznek lenne, ha tudnál olvasni, ha az agyad helyén nem híg fos lötyögne, akkor kussolnál a Soros tervről, mert itt esz a fene állandóan és a B1-en már milliószor leírták hogy Soros betelepítésen dolgozik és még ő maga is nyíltan megmondta!
Helga Beauty Salon. 2019.04.13 08:50:01
@csüngőhasú norvégbáró:A libsi mára az ellenzéki szavazók hülyébb részének a gyűjtőfogalma, sok és színes az összetétele, ha megengeded nem sorolom fel ezután sem, vedd magadra nyugodtan, a prolik is oda tartoznak!
A britek még a káosz kellős közepén sem engedik meg, hogy egy hivatalos személyiség Soros ürügyén zsidózzon; Orbán tudja, hogy a pénz beszél, ezért maradni akar a Néppártban;  Magyarországon már csak nyomokban létezik a független sajtó, és egy sor európai államban sem sokkal jobb a helyzet, ezért…..
Helga Beauty Salon. 2019.04.12 17:25:28
@taga20:
tényleg egy primitív fityeszork vagy, ha nem vágod mit akart mondani a nicktárs!........

Jaj tangamanga buzibarátom siess már a segítségemre, bennfentes gyakorló hülye idegenvezetőre van szükségem úgyis az itteni mongolidióta proli kommentelőkhöz! :D
Helga Beauty Salon. 2019.04.12 17:47:01
@taga20: vizet nem gereblyézek, fityeszközmunkás:))).............................

Persze tudjuk, felbukkanásaid minden esetben építő jellegűek, kb. ilyenek: :D
www.youtube.com/watch?v=zQU-h_ztVzE
Helga Beauty Salon. 2019.04.12 20:33:23
@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Agymosás. 8 független médium ellen van 500 fideSS propaganda szócső, beleértve a közmédiát is............

Már csak nyolc van amióta megszűnt a Népszabadság, meg a Magyar Rendőr mi?
• Az európai konzervatívoknak vigyázniuk kell, mert hatalomra segíthetik Salvinit és Orbánt, ha túl sokáig cirógatják azokat, miközben mindkettő az unió szétverésén dolgozik  • A brit toryk még beleköphetnek Salvini levesébe, mármint hogy az olasz szélsőséges politikus létrehozhassa az egységes…..
Helga Beauty Salon. 2019.04.12 08:29:53
@csüngőhasú norvégbáró:
van nekünk erős gazdaságunk, egy kancsal puttonyunk erős forinttal, és egy lölőnk, kiváló stróman vénával és vállalkozásokkal....................................

Bizony ostoba libsi, Matolcsy kancsal, de hülye vagy ahhoz hogy egyebet is felhozz ellene, a forint ereje meg relatív, mert van egy középállapot amitől ha eltér bármelyik irányban, az már a gazdaság valamelyik részének bajt okoz!
Egyébként előtte egy offshore lovagunk bigfoot nyomokkal, de aztán kiderül hogy nem yeti járt az MNB-ben hanem csak a kibaszott kamatlábak!
A strómanokon is elmerenghetünk, mert ezek legalább elsővonalas magyar strómanok és nem kormánytagok. Anno Gyurcsányék voltak a strómanok, de az EU strómanjai, illetve azoknak a stróman Eu vezetőknek a strómanjai, akik maguk is csak strómanok, a globáltőke strómanjai! Bábok bábok hátán, sehol egy tehetség, csak jól irányítható alkoholista strómanok és egyéb hülyék! Ez ma az EU, ezt kell gyorsan eltörölni amíg nem késő!
Hogy kik és hányan nem mentek el a Nacionalista Internacionálé milánói alakuló ülésére a szélsőjobb vezető személyiségei közül, az sokat elárul a mozgalom kilátásairól; Timmermans szerint félő, hogy Európában újból egymás ellen fordulnak az országok, miután a nacionalisták rájátszanak a félelmekre…..
Helga Beauty Salon. 2019.04.11 17:45:58
@István Tamasi: Például épült kisvasút meg csónakázótó. Ja, nem is, ezek is már a csüngőhasú suttyó idején épültek és ott ahol a csüngőhasú suttyó a libákat legeltette mezítlábas korában.......................

És azóta negyedszer miniszterelnök! :D És benneteket szopat! :D És ti meg szoptok! :D
Meg csüngőhasúztok! :D Ti ennyit tudtok, ez meg a ti pályafutásotok!
Helga Beauty Salon. 2019.04.12 11:59:31
@István Tamasi: Ezért vagy te egy agyatlan fitymaszbirka: a csüngőhasú suttyó téged is meglop de te még örömödben tapsikolsz is hozzá, sőt még a pofádat is odatartod, hogy fossa telibe...........................................

Azt hogy te mi vagy számtalan jelzővel leírhatnám, ostoba kérődzőktől a rosszindulatú hüllőkig, közte pár puhatestű, illetve egysejtű életforma segítségével! Te mindig ugyanazt írod ugyanazokkal a szavakkal mindenre válasz gyanánt? Buta!
Helga Beauty Salon. 2019.04.12 16:04:52
@István Tamasi: A hozzád hasonló agyatlan fitymaszbirkáknak sokszor kell ismételni az igazságot hátha egyszer megértik.......................

A visszatérő hülyeséghalmazod jobbára ormótlankodás és személyeskedés pár alapszó segítségével, az igazságot nem lehet belőle megtudni arra nem jó, a saját hülyeséged bizonyítására igen, de azon te már régen túl vagy. Persze folytathatod, van felület bőven.