Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Bata Viktória

85 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az utolsó negyedévben minden harmadik olvasó az AB státuszú közönségből került ki. Áprilisban számoltunk be róla, hogy a Dívány a tudatos tartalmi építkezésének köszönhetően az elmúlt 2 évben 50%-kal tudta növelni a havi látogatottságát, 2020 októberében ez a szám már 83%-ra emelkedett a 2018.…..
Több alkalommal is hírt adtunk róla a tavalyi évben, hogy magazinunk, a Femina „helyet bérelt magának” a legolvasottabb online magazinok között, és ezzel a piacvezető női portál lett. Az NLC-vel fej-fej mellett uralták a női online lappiacot 2020 első felében. A második félévben, és különösen a…..
A Femina tartalmi fejlesztéseinek köszönhetően az idei év második felére a legnépszerűbb női portál lett, kilépve a régóta tartó fej-fej melletti versenyből az nlc.-vel. A Femina szeptemberben, októberben és novemberben is a piacvezető női online magazin a napi átlag és havi összes olvasószámot…..
A Gemius által bevezetett új mérési rendszer, a GemiusAudience első havi (október) adatai alapján a Femina a női online oldalak között októberben is megtartotta piacvezető pozícióját. A Femina látogatószáma az elmúlt egy évben folyamatosan emelkedett többek között az új tartalmi stratégia és a…..
Október 20-án elstartol a Femina Klub rendezvénysorozat ötödik évada, ahol az estek állandó háziasszonya, Szily Nóra idén is hazai elismert szakemberekkel beszélget fontos és sokakat érdeklő témákról. Az előadások helyszíne idén ismét az impozáns József Attila Színház nagyterme lesz, ahol már…..
Immáron hatodik alkalommal nyerte el a Femina.hu a magyar márkákat díjazó MagyarBrands elismerést kiváló fogyasztói márka kategóriában. A 2020-as év sok kihívással járt a magyar márkák számára is, most még fontosabb volt a fogyasztókkal való bizalmi kapcsolat fenntartása, mely tovább építette az…..
Kiadónk, a Femina Média - az Indamedia cégcsoport tagja -, a női célcsoportot megcélzó ügyfelek számára mára már kikerülhetetlen lett a piacon. Jelenleg 4 különböző online magazinon szólítjuk meg elsősorban a női közönséget. Fő zászlóshajónk és legrégebbi brandünk a Femina.hu, mely mára már az…..
  Korábban már hírt adtunk róla, hogy a Díványt kiemelkedő magas arányban olvassák az A és B státuszú látogatók, a női tartalmi site-ok között a legmagasabb arányban képviselteti magát a prémium közönség, de a teljes magyar online piacon is kiemelkedő helyet foglal el. A Dívány közönsége nyáron…..
Ahogy visszatért az élet a megszokott kerékvágásba, úgy jött a Feminán is egy újabb rekord vasárnap: 981 397 egyedi olvasó böngészte cikkeinket egy nap alatt.* Ezzel a női siteok között a legolvasottabb, cégcsoportunk híroldala, az Index után pedig a második legnépszerűbb oldal voltunk. A 2020-as…..
A Dívány az elmúlt 2 év tudatos építkezésének köszönhetően több mint 50%-os látogatószám-növekedést ért el.* Március hónapban 1 425 ezer olvasó kereste fel az oldalt, amelynek egyik fő értéke, hogy a magyar piacon egyedülállóan magas, 33% az AB-státuszú olvasók aránya. Emellett szintén kiemelkedő az…..
  Mérföldkőhöz érkezett a Sóbors, és új napi rekordot ért el: április 19-én több mint 100 ezer látogató* böngészte a Sóbors cikkeit. Nemrég számoltunk be róla, hogy a gasztrosite stabilan elérte a napi átlag 50 ezer látogatót, mely nem csak a mostani időszak sajátossága, hanem a folyamatos…..
Októberben elstartolt a Femina Klub rendezvénysorozat negyedik évada, ahol az estek állandó háziasszonya, Szily Nóra idén is hazai, elismert szakemberekkel beszélget fontos és sokakat érdeklő témákról. Az évadnyitó előadáson Görög Ibolya protokoll-tanácsadóval, a diplomáciai etikett első számú…..
A két hónapja megújult, friss köntösbe bújt Sóborsot  hónapról hónapra egyre többen keresik fel, október utolsó hetében pedig újabb rekordot ért el a magazin. Napi szinten átlagosan 33 ezer belföldi user* látogatta meg az oldalt, összesen pedig 170 ezren* böngészték az Indamedia csoporthoz tartozó,…..
A december végi, kimagasló eredmény után most még magasabbra tettük azt a bizonyos képzeletbeli lécet, hiszen január 20-án is rekord látogatószámot ért el Femina.hu oldalunk, amikor is 615 238 egyedi látogató kereste fel (2 014 024 PI).* Ezen a napon a teljes magyar piacot nézve a Femina.hu a…..
Az év utolsó hetében az ünnepek és szabadságok ellenére rekordszámú olvasó kereste fel az ország egyik meghatározó női portálját, a Femina.hu-t. Az év utolsó előtti napján, december 30-án 506 807-en fordultak meg az oldalon (PV: 2 133 190).* Az összes tartalmi site-ot nézve ezen a napon a Femina az…..
A Femina.hu Hazai sztár rovatában a kezdetek óta foglalkozunk a magyar szinkronnal, a szakma kiemelkedő alakjaival. A piacon a női oldalak közül egyedülálló módon gyakran találkozhatnak olvasóink ismert szinkronhangokat bemutató interjúkkal, képes összefoglalókkal vagy videókkal. Ezek a tartalmak…..
A nyár mozgalmasan telt a Dívány.hu-nál: a tartalom fejlesztésén és a bevételek növelésén április óta keményen dolgozik a magazin vezetése. Az átalakulás első lépéseként a Dívány eddigi főszerkesztője, Sákovics Diana lemondott főszerkesztői pozíciójáról, helyét Csonka Balázs vette át. Balázs…..
A márciusi márkaismertségi kutatás eredményei szerint változatlanul a Nők Lapja Café és a Femina.hu a legismertebb nőknek szóló oldalak a magyar online piacon. Az NRC Kutató Intézet női portálok spontán ismertségéről készült márkakutatásából kiderül, hogy a 18-75 év közötti nők 33%-a a Femina.hu…..
Nyolcadik alkalommal adták át tegnap délután a MagyarBrands-díjakat három kategóriában, amivel a magyar vonatkozású, kiváló márkákat díjazzák. A díjazottak között volt Femina.hu márkánk is, melynek negyedik alkalommal ítélték oda a rangos elismerést kiváló fogyasztói márka kategóriában. Egy…..
  A tegnapi napon rekordot ért el a Femina.hu egyedi olvasó- és oldalletöltésszám tekintetében is. A választások napján 493 320 egyedi olvasó kereste fel az oldalt, és 2 542 ezer oldalletöltés* történt, amihez nagyban hozzájárult a választásokról történő folyamatos tudósítás is. Április 8-án az…..
A februári márkaismertségi kutatás eredményei szerint változatlanul a Nők Lapja Café és a Femina.hu a legismertebb nőknek szóló oldalak a magyar online piacon. Az NRC Kutató Intézet női portálok spontán ismertségéről készült márkakutatásából kiderül, hogy a 18-75 év közötti nők 34%-a a Femina.hu…..
A februári olvasottsági adatok alapján továbbra is a Femina.hu és az NLCafé.hu a két legolvasottabb női portál. A DKT-Gemius OLA közönségmérési rendszer adatai szerint februárban, multiscreen platformon, a teljes közönség körében az NLCafét 2 230 ezer, a Feminát pedig 1 960 ezer olvasó kereste…..
A januári olvasottsági adatok alapján továbbra is a Femina.hu és az NLCafé.hu a két legolvasottabb női portál. A DKT-Gemius OLA közönségmérési rendszer legfrissebb adatai szerint januárban, multiscreen platformon, a teljes közönség körében az NLCafét 2 357 ezer, a Feminát pedig 2 082 ezer olvasó…..
Tóth Diána, a Femina.hu marketing menedzsere 4 éve került a Femina Média portfólióhoz asszisztensként. A ranglétrát végigjárva az asszisztensi pozíciót követően marketing koordinátorként, majd a portfólió marketing menedzsereként többek között a magazin social media aktivitásaiért, a digitális és…..
A decemberi márkaismertségi kutatás eredményei szerint változatlanul a Nők Lapja Café és a Femina.hu a legismertebb nőknek szóló oldalak a magyar online piacon. Az NRC Kutató Intézet női portálok spontán ismertségéről készült márkakutatásából kiderül, hogy a 18-75 év közötti nők 36%-a a Femina.hu…..