Regisztráció Blogot indítok
Adatok
szintenzenesz

34 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Új lemezzel jelentkezett a Shell Beach, Idoru, Grand Mexican Warlock, ék, LAZARVS, Teeth Marks, és YZZO tagokból álló Trillion zenekar. A Szabó Laci dobossal, és Áron András gitáros-énekessel készített nagyinterjúban többek között szó esik a lemezírás alkotói folyamatáról, a tiszalöki látens…..
Harminc évesek sincsenek, mégis egyre sűrűbben vannak jelen az itthoni és a nemzetközi jazz színtéren egyaránt. Legutóbbi meghatározó hazai sikerük a 2023-as Jazz Showcase-en volt a Müpában, ahol mindkét fődíjat besöpörték. Most Wondering címmel új lemezt adnak ki, amelyet először itt, a…..
Eleinte a foci volt a hobbijuk, de már jó ideje egyértelműen a zenélés a legfontosabb számukra. Egyik dalukat már közel kétmilliószor pörgették a Spotify-on, dalszövegeik pedig idén érettségi tételként szerepeltek több középiskolában. Néhány éve még csak tíz ember előtt léptek fel, ma pedig már a…..
Évzáró koncertjére készül a Blahalouisiana, akiknek a napokban jelent meg legújabb klipjük a Túl távol, elég közel című dalukhoz. Adott volt hát, hogy beszélgessek kicsit az aktualitásokról a december 28-án az Akváriumban fellépő zenekar énekesnőjével, Schoblocher Barbival. Tompos Vince   Fotó:…..
„Egyre fontosabbnak tartom a szabad improvizációt, amely olyan élményeket tartogat, amikkel minden zenésznek meg kellene ismerkednie” – vallja a Carnegie Hall-t is megjárt Ittzés Gergely fuvolaművész, zeneszerző,  a győri Széchenyi István Egyetem Zeneművészeti Intézetének tanára. A többek közt…..
Jazzelméletet, improvizációs gyakorlatot és zongorát oktat a Bartók Konziban, készülő szakkönyvében pedig paradigmaváltásra vállalkozik, legalábbis megpróbálkozik vele. Pozsár Mátéval, az újgenerációs free-jazz mostanában egyre ismertebb együttesének zongoristájával körbejártunk néhány témát, a…..
Mitől lett békafóbiás, és miért rajong annyira a rókákért? Hogyan fogadták egyetemi tanárai a kísérletező énjét? Mit érez(het) egy zenész improvizáció közben, és egyáltalán hol tart ma a kísérleti zenei élet Magyarországon? Sok minden más mellett ezekről is beszélgettünk Ajtai Péter nagybőgőssel egy…..
Sokáig élt Franciaországban, ahová még a szocializmus utolsó éveiben menekült. Nem szereti a hírnevet, a zenélést az egyik legszentebb dolognak tartja. Szelevényi Ákos szaxofonos pályafutása alatt sokakkal zenélt együtt, köztük a híres bordeaux-i rockzenekarral, a Noir Désir-rel is. Mostanában hol…..
Beleszületett a táncházmozgalomba, játszott a Volkova Sisters-ben (is), és nagyon nehéz vele időpontot egyeztetni. Ki az? A helyes megfejtés: Porteleki Áron multifunkcionális brácsásdobos. Rendkívül sokoldalú, ennél fogva egyre elfoglaltabb, és népszerűbb zenész, aki azért természetesen tudott időt…..
Időkapuba léphet az, aki belehallgat Tulipán Máté nálunk debütáló bemutatkozó EP-jébe. Az egészen egyedi világú friss Carla Under Water korong galaxisokon túlra repítheti a befogadót. Interjú. Tompos Vince Lemezed létrejöttét egy hosszabb munkafolyamat előzte meg. Elmesélnéd hogyan indult el az…..
Egerben diplomázott rajz-vizuális kommunikáció szakon, sőt rajztanári végzettsége is van. De nem lesz tanár – legalábbis most ezt mondja magáról Kovács Gábor, aki nagyon úgy fest (sic!), hogy egy darabig még biztos, hogy marad a vasak, a potméterek és a szekvenszerek közelében. A derTanz, a Céh és…..
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás Új rovattal jelentkezik a szinténzenész! Mostantól időről-időre egy-egy általunk választott zenésszel készített, hosszabb lélegzetvételű portréval fogunk jelentkezni. Reméljük, nektek is tetszik az ötlet, nem csak nekünk. Visszajelzéseiteket a 1szintenzenesz@gmail.com…..
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás  KÉZ A KÉZBEN JÁR ZENE ÉS KÉP Nem tekinti magát zenésznek, mégis azt mondja magáról, hogy a zenén – és persze a képeken – keresztül tudja igazán kifejezni önmagát. Ebből adódóan nem is tartja magát jó beszélgetőpartnernek, de én ebből semmit nem érzékeltem. A…..
Nem csak zenéket készít, hanem szervezőként is közreműködik a Toldiban kéthetente péntekenként megvalósuló NIGHTDRIVE bulisorozat lebonyolításában. Fiatalkora óta benne van az elektronikus zenében, szeret kísérletezni, és ahogy kiderült, szinte csak a zenéléssel foglalkozik. A Gryllus Ábris javasolt…..
Ő tervezte a budai Jégbüfé arculatát, most a MÜSZI az egyik kedvenc helye, és hogy minden beleférjen a napjába, reggel kilenckor kel, és hajnali háromkor fekszik. Ha éppen nem zenéken dolgozik, tervezőgrafikával foglalkozik, más munkái mellett az egyik vezető hírportál art directora. A szinténzenész…..
Január végén adott lemezízelítő koncertet az Amoeba az A38 hajón, amire – nagy hiba ugyan –, de sajnos nem jutottam el. A brit Call Me Unique énekesnővel közösen írt anyaguk már javában készül, ezt bizonyítják többek között azok a teaser-jellegű videók is, amiket időről-időre megosztanak a facebook…..
Szirénazúgás, ajtócsapkodás és kínai kaja. Alig múlt el 18 éves, de profilját már több mint hétezren követik a soundcloud nevű zenei közösségi oldalon. RobotDeck ajánlásaként glxy, azaz Rubóczki Bálint otthonába látogattam, aki mindössze egy éve kezdte el gyártani a jobbnál jobb beateket. Ha éppen…..
Sok minden miatt szeretem ezt a blogot, de közülük a kiszámíthatatlansága az egyik legfőbb ok. Sosem tudod, ki lesz a következő szerencsés… Legutóbb Kispestre látogattunk Danival, hogy felkeressük a Tink Misi által javasolt RobotDeck alkotóműhelyét. Miután sikeresen megkerültük a fél városrészt,…..
Első hip-hop élményem Ganxsta Zolee és a Kartell Jégre teszlek című lemeze volt, amit unokatesómtól, Danitól kaptam kölcsön másolt kazettán, még hetedikes koromban. Aztán jött Sub Bass Monster és a Gyulafirátót; tizenöt évesen a házibulikban egy ideig volt rapzene hallgatás is, és ismerem még a…..
Bizonyára mindannyian tudjuk, hogy vannak annyira aktív zenészek, akik párhuzamosan több zenekarban is játszanak. Létezik azonban egy másik kategória is: az ide tartozókat ezennel nemes egyszerűséggel kinevezem „aktívabbnál is aktívabb zenészek csoportjának”. Közöttük foglal dobogós helyet az a…..
Ennek a poszt-karácsonyi posztnak azt a címet is adhattam volna, hogy „A koncert, ahol inkább nem ruhatáraztam, mert sajnáltam volna az időkiesést” – de ez sokkal hosszabb lett volna, így nem tettem. Viszont a mondat tartalmában mindenképp megállja a helyét, mert ritkán járok olyan fellépéseken,…..
A stand-up jazzban utazó MÖRK zenekar két évvel ezelőtt alakult, énekese pedig az a Zentai Márk, akire leginkább a Ments meg szerelem! című, 2007-es lemeze, és azt követő szóló projektje kapcsán emlékezhet az olvasó. Ez pedig akárhogy is számoljuk, már majdnem 10 éve történt, így talán nem véletlen,…..
Kerek harmincöt éve annak, hogy meggyilkolták John Lennont, a Beatles egykori legendás tagját. Gerendás Péter az IMAGINE – Seholsincs ember című versszínházi performansszal korunk egyik legnagyobb hatású zeneszerzője halálának állított emléket december 8-án az Angyalföldi József Attila Művelődési…..
A Zeneakadémia ütőhangszer tanszakán szerzett előadóművészi és tanári diplomát, ahonnan majdnem kikerült, amikor tanárai megtudták, hogy egy metálzenekarban dobol. Bejárta Nyugat-Európa nagyvárosait, miközben több nyelven is megtanult. A budapestiek a Belvárosból ismerhetik, ahol már több évtizede a…..
Egy belvárosi ruhaboltban eladó*, egyben ő az egyre ismertebb Mayberian Sanskülotts énekesnője. A Képzőművészeti Egyetemen végzett festő szakon, mégis azóta összesen három kép került ki a kezei közül. Beszélgetés Csordás Zitával örömről, szomorúságról és annak ellenszeréről. Már kisiskolás…..