Adatok
bloggerlo
32 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Sajnos ejtés sem. Lázár Jánost már mentegetik. Eddig találgathattuk, hogy miként fogja kivágni magát. (Tegye fel a kezét, aki lemondásra várt! Senki? Béla bácsi, maga tegye csak le a kezét, mert nem úgy gondoltam, hogy elvárta, maga különben is mindig valakinek a lemondására…..
Itt a báli szezon, a Royal szálló báltermében megrendezett maszkabálon Gyurcsány Ferenc például modern, európai értelemben vett szociáldemokratának öltözött, de többen felismerték. A bukott miniszterelnök fárasztó és unalmas beszédet mondott, a szociáldemokrata krédó…..
bloggerlo
2011.02.22 18:51:41
@Tigram: nem hallottam a beszédet, és ugyanarra a beszédre gondoltam, mint Te, Tigram, éppen azon voltam kiakadva, hogy a Gyurcsány és körei azt harangozták be, hogy na akkor most, na most valami új formáció születik - de frászt, az őstulkok ott martadtak. Mit mondjak, ha én pártot akarnék alapítani, hát inkább zöldmezősen csinálnám, s nem azt a pártot bomlasztanám belülről, ahol Lamperth Mónikák, Kiss Péterek, Szekeres Imrlék etc vannak bebetonozva. Szóval nem értettem én félre semmit sztem. Ebből az mszp-ből nem lesz párt, szerintem a Gyurcsány elcseszte, ha tényleg új pártot alapítana, lehetnének esélyei - de Lamperth Mónikákkal bizony soha.
p { margin-bottom: 0.21cm; }411 évvel ezelőtt, 1600. február 17-én égették meg Giordano Brunót. A Szent Hivatal – ilyen helyzetekben szokásos – eufemisztikus szövege így hangzott: „vére ne folyjék”. Azaz nem volt szó véres halálról, hanem csak arról, hogy…..
bloggerlo
2011.02.22 11:39:14
ha már az a kérdés, miért kell kivégezni egy filozófust, legyen itt a kérdés kései, szoft változata is: miért kell kecseszni egy filozófussal, miért kell ellehetetleníteni egy filozófust? (ami, a dolog természeténél fogva, s éppen ez a frappáns benne - NEM lehetséges; minél filozófusabb valaki, annál kevésbélehet ártani neki, hm, ez már csak így van :)))
szóval itt van az amerikai mgyar népszavából tgm cikke, A filozófiáról, a világosságról ésa sötétségről:
tamas.gaspar.miklos.nepszava.com/2011/02/08/a-filozofiarol-a-vilagossagrol-es-a-sotetsegrol/
:))))
szóval itt van az amerikai mgyar népszavából tgm cikke, A filozófiáról, a világosságról ésa sötétségről:
tamas.gaspar.miklos.nepszava.com/2011/02/08/a-filozofiarol-a-vilagossagrol-es-a-sotetsegrol/
:))))
ez most vajon hangzatos? Hogy most űj folyam indulna itt? Azt senki sem gondolhatja, hogy új gleccser támad hirtelen, s abból egyszer csak új vizek indulnak meg a tenger felé, inkább az volna hihető (annak, aki hiszi), hogy úja tűz támad, és abból a szavak árja lángolva…..
Üdv a Nyájas Böngésznek, elég vicces, hogy már megint ezzel a radikális címmel hozakodom elő. Több szerénységet,. egyszersmind több serénységet várnék el magamtól. Hm. A lottón nem nyertem (volna, ha megjátszottam volna, überhaupt, a számaimat), a foci vébén meg éppen az…..
"Semmi sincs. Ha van, sem tudjuk megismerni. Ha megismerhetjük, sem mondhatunk róla semmit (Gorgiász) "Az igazi, a kockázatos hódítás, ha például Németország nem Elzász-Lotharingiát akarja lerohanni, ami végül is félig-meddig saját maga, hanem amikor meghódítja…..
Legyetek terhesen szemnek kellemesek, s szexesek. Kellenek lenge leplek, meg selymek, melyek egyre terjedelmesebb testet elrejtenek. Kell nem egy, melyben szenderegtek, kell szerkezet, mely kebleket emel meg, s dressz, melyben zenefesztre elmehettek. Rengeteg ezrest elverhettek erre,…..
Nulla dies sine linea - ha minden nap csak ennyit jegyeznék ide, az vajon rosszabb, vagy jobb lenne a semminél? A terjedelmes levegőbe lényegtelenítés Szküllája, s az "Író, ne írj!" Szerb Antal-i imperativuszának Kharübdisze közt kéne a középutat megtalálni! Mindig,…..
Jelmondatom a mai napra (ami nem jelenti azt, hogy holnaptól ne lenne érvényes :)):Amit most megtehetsz, ne halaszd mindjártra!..
Kern Andráson tudtunk nevetni. Magyar Bálinton énnekem nem sikerült. Bokrosnak igaza van, ha azt mondja, esze ágában sincs, és Gyurcsánynak is igaza van, hogy lemond (más aspektusból az mszp-nek, hogy kitaszítja), én a helyében egy békés országba költöznék, vagy - ha nagyon…..
Sem Dávid Ibolya és az MDF, sem az önmagát mint a nemzet akadályát megszüntető Gyurcsány nem mérték fel, mit vállalnak, ha Bokros Lajost szerepbe hozzák. Mementónak álljon itt Kern András háromrészes leleplező riportja.... És hozzá egy rövid cikk az újvidéki Családi…..
Néha eszembe jut, hogy dejszen én a funkcionális alfabéták halmazának éppen ahhoz a részhalmazához tartozom, amelyben az íratlan szabály az, hogy írni kell. De most apológiába kellene bocsátkoznom, ha mindenképpen bocsátkozni akarnék - ahelyett, hogy - követve az íratlan…..
Ma reggel - rutinmazochizmusból - be volt kapcsolva a közszolgálati mtv reggeli attachmentje, a nap tv, amelyben Klapka György egész évben a zálogházát hirdeti, karácsony előtt pedig a zálogból visszamaradt olcsó ékszereit; kínaiak és csúnya öreg magyarok országukat adnák egy…..
2009 január 9-én 90 éves lett Bulányi György, a Bokor közösség alapítója!Isten éltesse sokáig! Fél óra hossszat vele, majd még másfél órát róla beszélgettünk a Tilos Rádióban.Előtte, még reggel, meglátogattam a piarista rendházban, ahol jelenleg lakik. A mindentudó…..
Minden Nyájas Böngészemnek azt kívánom, amit magamnak is: legyen jobb a 2009-ük, mint a 2008-uk volt.Én most nem ígérem, hanem mint ötletet felvetem: az idén ez a blog blog lesz. Mivel pedig mindjárt vége - nem, nem az óévnek, 2008-nak, az már visszahozhatatlanul elmúlt, hanem az…..
Isten lement az auljáróba. Van ott tennivaló bőven; sok a hajléktalan, még több a bolond, annál is több az agyar vagy agyarkodó... Üde színfoltnak tűnt a kereszt, amelyhez egy szakállas és egy borotvált képű pünkösdista is járult, az egyiknek a kezében szentírás, amelyben…..
Kedves eliyah, és Ti, többi Nyájas Böngészeim!Szégyellem magamat, amikor újra klaviatúrát ragadok, olyan régen nem írtam ide semmit - pedig állítólag választékosan írok :) De itt vagyok. Azt nem mondom, hogy ragyogok is, mert náthás vagyok, az arcom fakó; amúgy pedig válságban…..
Színt vallok a ma esti német-török elődöntő előtt: a törököknek drukkolok a foci eb-n. A Törököknek és az oroszoknak. A törököknek, akik úgy játszanak, mintha az életükről lenne szó, s az oroszoknak, akik úgy játszanak, ahogyan a brazilok vagy a hollandok is csak nagyon…..
bloggerlo
2008.06.25 15:24:03
Hogy ne kelljen még egy adag emailt elküldenem, inkább ezúton kérek elnézést mindazoktól, akiknek akaratomon kívül meghívót küldtem a hi5 nevű iwiw-szerűségbe. Nem volt szándékos. Ha el akarjuk kerülni a veszélyt, hogy barátkozó hajlamunk vírusként funkcionáljon, a legjobb,…..
Tűrt, tiltott, támogatott:Tábor Béla, Tienanmen, Trianon..
NO_FUNCTION!!! Tényleg ez a helyzet most, Budapest ostromáról Valentín napra virradóra: az elõbb a keyboardom megint elkezdett kacifántoskodni, mire a funkció (Fn) billentyû bemondta az unalmast. Fn billenytû asszem csak laptopokon van, s talan a num-nak vagy a num lock-nak felelhet meg.…..
A netnapló magyarul blog - a litera.hu-n mégis netnaplónak hívják, s ezen a héten én írom. A hétfői bejegyzés keddtől, a keddi szerdától (koradélutántól) olvasható, és, előreláthatólag, így tovább. Eddig: május 5. hétfő: Mikép lehetséges online naplóírás…..
üde mámoros ajakkal. Folytassuk a dalt. Halgassuk mások dalát. És lássuk a magunk medvéjét...
Most, miután a tévében láttam a siralmas jelenetet, amint Kóka János belenézett Gyurcsány arcába, s közölte, hogy pártja nem akar többé az ő koalíciójában résztvenni, vagyis immár az SZDSZ is beállt a "monnyonle" kórusba, megírom Nyájas Böngészemnek azt a…..
Mit mondott a barátom János Károly spanyol királynak?rövid párbeszédük eképpen zajlott:- Felség megengedi?- Igen, természetesen.- Köztársaságpárti spanyol menekültek fia vagyok Franciaországból.Sokat hallottam a szüleimet, amint Önről beszéltek, s az Ön…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
mail.google.com/mail/?ui=2&view=bsp&ver=ohhl4rw8mbn4