Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kati Kocsis

0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
György Sándor 1943. január 12-én Urivnál a Vörös Hadsereg csapatai áttörték a magyar 2. hadsereg arcvonalát, a két nappal későbbi scsucsjei támadás után pedig három részre szakadt a magyar arcvonal. Bár a honvédek egy része kitartott, többségük - megfelelő fegyverzet híján - semmilyen ellenállást…..
Kati Kocsis 2019.11.05 16:46:04
@ember100: Sose tudtam megérteni, ami a munkaszolgálatosokkal , zsidókkal, történt. De mit tehettek ezért a szerencsétlen honvédek ?Épp ugy kinlódtak,az életük állandó veszélybe volt,vagy meg is haltak. Pontosan tudták Ők azt,hogy nem sok keresnivalójuk van ott. Nem is maguktól mentek.
Dr. Kemény Gyula ezredorvos szerbiai naplója – 1. rész Új naplósorozatot indítunk útjára, amelynek a szerzőjét, dr. Kemény Gyulát már ismerhetik régebbi olvasóink. A közreadásra kerülő írás időrendben az első a katonaorvosunktól ránk maradt naplókból, de talán a háború legkegyetlenebb arcát mutatja…..
Kati Kocsis 2019.08.26 08:27:06
László József emlékirata az akmolinszki hadifogságból – 26. Visszaemlékezésünk utolsó fejezetében a tisztiszolgák mindennapjait ismerhetjük meg. A 80 tisztre jutó 20 szolgának számtalan feladatot kellett ellátnia, így a munkát megosztották egymás között. Betekintést kapunk az őrség személyzetébe…..
Kati Kocsis 2019.08.12 09:29:03