Regisztráció Blogot indítok
Adatok
siófoki35

120 bejegyzést írt és 542 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A mai szkennelés rovatban egy meglehetősen megosztó Lego Space altémához, a Life on Mars szériához készült insertet hoztam nektek. Bevallom jómagam se lelkesedek ezért a témáért, de kétségtelen tény, hogy ez is valamilyen formában része a több évtizedes Lego Space történetnek. Az első oldalon,…..
Évtizedekig voltak a budapesti elővárosi vonalak meghatározó vonattípusai az 1000-es sorozatú Sziliből, „sittes” Bhv kocsikból és 300-as sorozatú BDt vezérlőkocsikból álló szerelvények. Sőt, a vezérlőkocsi itt-ott hiánycikknek is számított, például a székesfehérvári vonalon. Aztán a 2000-es évek…..
Sajnos a 2020-as év nem volt igazán kellemes senkinek, így most a  karácsonyi készülődés és a hangulat is más, mint ami ilyenkor a megszokott. Ennek ellenére én igyekszem egy kicsit hangulatba hozni titeket úgymond a magam módján. Ez egy négy részes adventi sorozatot jelent, amelyben az adventi…..
Természetesen ezen a héten sem kell nélkülöznötök a megszokott Blog TV adását. Ezúttal is igyekeztem a gyűjteményből egy érdekes régi játékot választani, így esett a választásom az NDK-ban gyártott Spielzeugeisenbahn Spur S kisvasútra.A mai napon ezzel a közel 60 éves játékkal robogunk majd pár…..
A mai szkennelés rovat szereplője egy igazán érdekes magyar Lego katalógus, aminek a különlegessége az alakjában rejlik. Ebből az időszakból ugyanis nem láttam még más országból származó, "álló" elrendezésű katalógust, de lehet, hogy létezik, csak még nem futottam bele. Ez egy húsz oldalas,…..
siófoki35 2020.07.07 10:28:10
Az idei évre beharangozott számos ínyenc készlet közül a 6743-as Street Speedster unokaöccse az egyik legkisebb, de ismét csak bizonyítást nyer, hogy kis dolog is lehet nagyszerű. I. Alapadatok Név: Mini Sports Car (mini sportautó)Sorszám: 6910Kiadás éve: 2012Téma:…..
A Budapest-Pusztaszabolcs vasútvonal EU-s átépítése miatt a régi, fényjelzős Siemens-Halske SH-FM2525 típusú biztosítóberendezéseknek is bealkonyult. 2019 nyarán Érd és Százhalombatta berendezése már le volt szerelve, ideiglenes D55 volt, Hároson és Nagytétény-diósdon már az új, elektronikus…..
Mi választja el a feldolgozást a nyúlástól? Honnan számít valami tiszteletadásnak, s honnan közönséges lopásnak? A YouTube-videók fel- és letöltése közben gyakran összeakadunk a szerzői jog fogalmával. Ez a kifejezés alapvetően a szellemi tulajdont védi. Hiszen egy dalszöveg, vers, vagy zenemű…..
2019: új év, újabb kalandok! Még a menetrendet nézegetve szútram ki Brnót, mint a prágai vonalnak azon állomását, amit még meg lehet járni Vácról értelmesen egy nap alatt. Nem sok mindent tudtam erről a városról, amikor ezt kitaláltam, de mégis akadt már hamar jelentkező útitársnak. Hajnal 5:50,…..
Ikarus különjáratokat szervező csoportunk 2019 február 23.-i túrájának alanyául egy siófoki helyközi kivitelű Ikarus 415-öst, GHB-061-et választotta. Bár helyközi kivitelű a kocsi, évekig volt a helyi flotta oszlopos tagja, miután a két E94-est a város eladta. Így mind helyi, mind helyközi vonalakon…..
Valamikor régebben talán már írtam arról, hogy a legtöbb régi közlekedéses kép, amit kapok, 1976-os vagy későbbi szokott lenni. Természetesen azok is klasszak, de nagyon fel szokott dobni, amikor ennél régebbiekkel örvendeztetnek meg. Most ez történt, Noah Caplin jóvoltából! Ha erre a képre…..
Filep Zolival ismét külföld felé vettük az irányt: ezúttal a cseh-szlovák határ környékét jártuk be. Útitervünk lényege az volt, hogy a prágai vonattal kimegyünk Brnoig, majd különböző mellékvonalakon - közben egy kis hurkot is megtéve - csorgunk vissza Érsekújvárig. Zoli már Pesten felszállt a…..
Szombaton a gőzös nem Leszno felé, hanem a jóval hosszabb poznani vonalon jár. Még sötétben indult a reggeli járat, kevés utassal. A vonalon mindenhol EU-konform magasperonok állnak, melyek érdekes kontrasztot képeznek az alakjelzős, mechanikus biztosítóberendezésekkel és az ódon…..
A Rákospalota-Újpesten végzett vágányzár miatt vonatunk a Nyugatiból indult, a négyen szálltunk fel a Metropol EN Lengyelország felé menő közvetlen kocsijára, majd további egy utas, Vekker András csatlakozott hozzánk Vácon. Reggel Wroclawban szálltunk le a több vágányt átívelő csarnokban, a…..
A Mura-vidékről és az ott élő magyarokról még gyerekkoromban hallottam először, amikor nagypapám „világvevős“ régi rádióján befogtuk a muraszombati magyar adót. Most már második évben volt lehetőségem személyesem is ellátogatni erre a szép környékre. Alapvetően kocsival mozogtunk, de adódott…..
Munkásszállítás volt a záhonyi komplexumhoz ezekkel a vasakkal. Felszámolás alatt állítólag a cég, az eddigi munkásszállításra használt Ikarusok eladósorba kerültek, a jobb állapotban lévők talán új gazdára találnak, a szarabbakat viszont gyorsan szétvágják.  …..
siófoki35 2019.10.15 14:56:04
A mai napon egy rendkívül érdekes és különleges hazai fejlesztésű társasjátékot mutatok be nektek. A játékot a Szabad játék GMK készítette és mára igazi kultikus játékká vált, amiből nagyon kevés darab maradt meg igazán tökéletes állapotban.Ez a játék a Budapest KultúrDisco, ami a főváros…..
siófoki35 2019.10.04 12:42:30
YOUTUBE LEJÁTSZÁSI LISTA ITT A "Zeneakadémista" dicsőítő csoport tagjai 2016–2018 között: Bolyki Sára, Gusztin Rudi, Gál Márti, Simon Marci, Kneifel Áron, Fodor Gréta, Horváth Kriszti, Zelei Kristóf. Nekik köszönjük az utóbbi évek remek tábori dicsőítéseit!..
Az alábbi képen egy olyan szerelvényt láthatunk, amilyen legutóbb a nyolcvanas évek első felében közlekedett Budapesten: kéttengelyes motorkocsi vontat kéttengelyes pótkocsit! Az önálló hajtás nélküli járművek a fővárosi villamosközlekedés igencsak jellemző résztvevői voltak, a nagykörúti…..
Ahhoz képest, hogy villamosbarát haverjaim körében sokáig híres voltam Tatra-utálatomról, mostanában csak úgy sorjáznak a róluk szóló bejegyzések itt a blogban :) Persze mindig is relatív volt ez az utálat, hiszen óvodáskorom egyik fontos élménye volt, amikor Budapesten megjelentek az "Újtátrák",…..
siófoki35 2019.08.14 08:43:16
@abacab: azok túl szélesek. Mondjuk az 50-esen el lehetett volna lenni velük :D
A Budapesti Villamos Városi Vasút (BVVV) a főváros második nagy kötöttpályás közlekedési cége volt a lóvasúttal induló, majd elektromos vontatásra áttérő Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) után. A két cég ádáz konkurenciaharcot folytatott, és vizuálisan is igyekezett megkülönböztetni a…..
Nem túl gyakran járok buszos találkozókra; konkrétan azt hiszem, egyszer voltam ilyenen, még 2007-ben, Tatán. Most is a "körítés" győzött meg az utazás szükségességéről, tudniillik Púposos különvonat indult a helyszínre, Tapolcára... aztán ha már egyszer ott voltunk, mégis elmerültem a buszok…..
siófoki35 2019.08.03 22:28:32
Kocsmablog Bus Pub 2017.06.02 11:45:00
A Bus Pub ötlete 2016-ban született meg, és több mint egy év kemény munkája után sikerült felújítani és átalakítani egy csuklós Ikarus buszt. A végeredmény egy exkluzív kocsma lett, mely az országot járva a legkülönbözőbb fesztiválokon szolgálja ki a vendégeket...