Regisztráció Blogot indítok
Adatok
siófoki35

112 bejegyzést írt és 544 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Romániában és Szlovákiában már sokszor voltunk, néhányszor Csehországban és Szerbiában is - itt volt az idő új vizekre evezni, vagyis sínekre döcögni: irány tehát Horvátország, annak is legkeletebbi csücske!  Eredetileg egy április elején esedékes különvonatozást szerettünk volna egy több…..
Az Aradi és Csanádi Egyesült Vasutak (ACSEV) Magyarország vasúttörténetében úttörőnek számított. Célja a Brád környéki bányákban kitermelt nyersanyagok minél egyszerűbb szállítása volt. Ennek érdekében a helyi érdekű vasutak egyik első sikeres példájaként helyi vállalkozók bevonásával a fővonalaknál…..
A reggeli vonattal indultunk a Bánság felé. Hétvége lévén ma sincs szolgálat Csókán és Padén, a sorompókat nem kezelik, megálltunk előttük. Banatsko Milosevo bejárati jelzőjét viszont tavaly óta megjavították, így már meg lehet rajta különböztetni a szabad és a megállj-jelzést. Az állomáson gyors…..
A Belgrád-Újvidék szakasz megnyitása után az Újvidék-Szabadka vonal átépítése is megkezdődött, ezzel együtt a Zombor-Újverbász mellékvonalon megmagyarázhatatlan okból pótlás nélkül leállt a forgalom (az új pálya nem fogja érinteni a régi állomást, ott egyetlen vágányt meg lehetett volna tartani a…..
Amíg Magyarországon az 1968-as közlekedéspolitikai koncepció következtében ténylegesen felszámoltak vasútvonalakat, Jugoszláviában sok vonalon csak a forgalom állt le, a vágányok évtizedeken át megmaradtak, egészen mostanáig. 2022-ben 435 kilométernyi felhagyott vasútvonal felszedése kezdődött meg…..
A Békéscsaba-Lőkösháza szakasz bejárását egy kis romániai körülnézéssel bővítettük ki: a teljes középső napot Arad és környéke bejárására szántuk. A legutóbbi túránkon kisiklott alattunk a Gyorok felé tartó villamos, így egyik fő célunk ennek a vonalnak a beutazása volt. Emellett még néhány, a…..
2022. februárjában álltak neki a Budapest–Lőkösháza vonal Békéscsaba és a román határ közti szakasza átépítésének. Ez a vonal utolsó egyvágányú szakasza, és három állomás található rajta: a személyforgalom nélküli Szabadkígyós, az elágazóállomás Kétegyháza, és a határállomás Lőkösháza. Mivel az…..
Az eredeti terv szerint a hajnal 5 órai vonattal indultunk volna Bajmokra, ahol a napi egyetlen vonatkeresztet fotóztuk volna, bejártuk volna az állomást, majd még utána beutaztuk volna Zomborig a maradék vonalat, így Vajdaság teljes működő hálózatát abszolválva. Na ez az éjfél utáni érkezésnek,…..
Reggel Szabadka (Subotica) állomás megtekintésével kezdtük: az állomás egykor hét irányból fogadott vonatokat, de jelenleg csak négy (Budapest, Belgrád, Zenta, Zombor) üzemel ezekből, egy, a cservenkai végleg megszűnt, a Horgoson át Szegedre vezető ág átépítés alatt van, a Bácsalmásra vezető…..
Az éjjeli buli miatt nem éppen kipihenten kászálódtunk ki az ágyból, hogy a 7:20-as kikindai indulást elérjük. A szabadkai állomásépület még magán viseli a Jugoszláv Vasutak szárnyaskerekét a vörös csillaggal. De talán jugoszláv örökség az a nyelvi kettősség is, hogy a vonatjegy cirill betűkkel…..
Közeledik a 150-es vonal, a szerb oldalon pedig a Szabadka-Újvidék szakasz felújítása, így a járványhullámok között időszerűnek láttuk ellátogatni Szerbiába, megtapasztalni a felújítás előtti állapotokat, és emellett beutazni a Vajdaság többi, még működő mellékvonalát is. Újvidéktől délre már…..
A héten megkeresett egy kedves olvasóm, hogy a feleslegessé vált Lego papíráruit nagyon szívesen nekemadná, ha van közte olyan, ami hiányzik, az amúgy több, mint 200 katalógust / insertet számláló gyűjteményemből. Szerencsére volt köztük egy ilyen, úgyhogy most köszönetképpen ez fog szerepelni a mai…..
siófoki35 2021.08.27 19:39:37
Ma van 175 éve, hogy ünnepélyesen átadták Magyarország első gőzüzemű vasútját Pest és Vác között. Két korabeli forrást - egy újságtudósítást, és egy jegyzőkönyvbe írt visszaemlékezést - teszek közzé ennek alkalmából. „Elvégre Magyarország évlapjaiba is iktathatjuk egy oly ünnep megülését, milyenről…..
A mai szkennelés rovatban egy igazán hangulatos 1985-ös katalógust hoztam nektek, ami gyakorlatilag kizárólag a vonatos Lego-kra koncentrál. Mindegy 16 oldalon keresztül csakis ilyen készletek látszódnak, csak a végére fért be némi ajánló a többi témáról. ..
Még a nyáron elindul az RTL klub egyik idei legnagyobb újdonsága, a Mestercukrász - az édesszájú Konyhafőnök. A csatorna új gasztro-realityjének műsorvezető-zsűritagjára néhány hete már fény derült, most pedig kiderült, hogy Liptai Claudia mellett kik kóstolják majd az elkészült édességeket. További…..
A mai szkennelés rovatban egy meglehetősen megosztó Lego Space altémához, a Life on Mars szériához készült insertet hoztam nektek. Bevallom jómagam se lelkesedek ezért a témáért, de kétségtelen tény, hogy ez is valamilyen formában része a több évtizedes Lego Space történetnek. Az első oldalon,…..
Évtizedekig voltak a budapesti elővárosi vonalak meghatározó vonattípusai az 1000-es sorozatú Sziliből, „sittes” Bhv kocsikból és 300-as sorozatú BDt vezérlőkocsikból álló szerelvények. Sőt, a vezérlőkocsi itt-ott hiánycikknek is számított, például a székesfehérvári vonalon. Aztán a 2000-es évek…..
Sajnos a 2020-as év nem volt igazán kellemes senkinek, így most a  karácsonyi készülődés és a hangulat is más, mint ami ilyenkor a megszokott. Ennek ellenére én igyekszem egy kicsit hangulatba hozni titeket úgymond a magam módján. Ez egy négy részes adventi sorozatot jelent, amelyben az adventi…..
Természetesen ezen a héten sem kell nélkülöznötök a megszokott Blog TV adását. Ezúttal is igyekeztem a gyűjteményből egy érdekes régi játékot választani, így esett a választásom az NDK-ban gyártott Spielzeugeisenbahn Spur S kisvasútra.A mai napon ezzel a közel 60 éves játékkal robogunk majd pár…..
A mai szkennelés rovat szereplője egy igazán érdekes magyar Lego katalógus, aminek a különlegessége az alakjában rejlik. Ebből az időszakból ugyanis nem láttam még más országból származó, "álló" elrendezésű katalógust, de lehet, hogy létezik, csak még nem futottam bele. Ez egy húsz oldalas,…..
siófoki35 2020.07.07 10:28:10
Az idei évre beharangozott számos ínyenc készlet közül a 6743-as Street Speedster unokaöccse az egyik legkisebb, de ismét csak bizonyítást nyer, hogy kis dolog is lehet nagyszerű. I. Alapadatok Név: Mini Sports Car (mini sportautó)Sorszám: 6910Kiadás éve: 2012Téma:…..
A Budapest-Pusztaszabolcs vasútvonal EU-s átépítése miatt a régi, fényjelzős Siemens-Halske SH-FM2525 típusú biztosítóberendezéseknek is bealkonyult. 2019 nyarán Érd és Százhalombatta berendezése már le volt szerelve, ideiglenes D55 volt, Hároson és Nagytétény-diósdon már az új, elektronikus…..
Mi választja el a feldolgozást a nyúlástól? Honnan számít valami tiszteletadásnak, s honnan közönséges lopásnak? A YouTube-videók fel- és letöltése közben gyakran összeakadunk a szerzői jog fogalmával. Ez a kifejezés alapvetően a szellemi tulajdont védi. Hiszen egy dalszöveg, vers, vagy zenemű…..
2019: új év, újabb kalandok! Még a menetrendet nézegetve szútram ki Brnót, mint a prágai vonalnak azon állomását, amit még meg lehet járni Vácról értelmesen egy nap alatt. Nem sok mindent tudtam erről a városról, amikor ezt kitaláltam, de mégis akadt már hamar jelentkező útitársnak. Hajnal 5:50,…..