Adatok
Knut
0 bejegyzést írt és 65 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Korábban a GENERA adatbázis kapcsán már pedzegettük, hogy mennyi közlemény létezik, amelyek génmódosított szervezetek hatásaival foglalkoznak, de nemrég megjelent egy rövidke összefoglaló a kérdésről, úgyhogy újra visszatérnék rá.
A szerző nem lacafacázott,…..
Knut
2015.02.10 07:38:58
Én már úgy várom a rekombináns marhát, aminek a vére toxikus a bögölyre, valamint hetekig nem romlik meg a húsa hűtés nélkül sem. Az is egészségesnek hangzik.
„A szabad sajtó, természetesen, lehet jó vagy rossz is. De az nagyon is bizonyos, hogy szabadság nélkül a sajtó nem lehet más, csak rossz.” (Albert Camus)..
Knut
2014.06.04 20:24:28
Az bazdmeg, fejezd ki önmagad, jó lett, tényleg! Ezeket az önjelölt művészeket kötném össze az összes hipszterrel, hogy később fájdalmas halált haljanak. Most pedig megyek és kitalálom, hogy milyet. Jóój.
..
Knut
2013.11.25 01:54:02
Széles Gábor tavasz óta lebegtett világmegváltásáról eleinte folyamatosan érkeztek infók, de aztán már-már feledésbe merült. Most viszont úgy néz ki, hogy mégis lesz belőle valami hivatalos bejelentés, legalábbis az energiaoldal.hu cikke szerint:
Hamarosan leleplezi…..
Knut
2013.10.01 12:03:19
@Lencsés István: ha a gázod 100 ft ba kerül, de te csak 80-at fizetsz érte, akkor örülsz. A huszat az adódból teszik mellé, ami így nem iskolára, kórházra, utakra stb. megy. Ennek nem örülnél, ha egy lépéssel tovább is gondolkodnál, de szerencsére nem teszed.
Egy szomorú szög az ellenzéki együttműködés koporsójába.
(via GG)
Frissítés: Az Együtt-PM a következő közleményt juttatta el hozzánk a poszt megjelenését követően: „Az Együtt-PM-nek semmi köze az »Együtt 2014 - Győr« oldalhoz, így az azon megjelentetett…..
Hende Csaba honvédelmi miniszter ezt írja a Facebbookon:"Szombathely 16,3 milliárd forintos adósságának 65 százalékát vállalja át az állam az önkormányzati adósságrendezési program keretében. Ez azt jelenti, hogy Szombathely városa összességében több mint 13 milliárd…..
Knut
2013.07.08 15:04:17
„(Random kultúrpesszimista, hanyatlásvizionárius, sóhajkonzervatív idézet)”
Fotó: Naisa86...
Mandiner blog
Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű csoport reakciója arra a hírre, hogy MN-es és HírTv-s újságírókat be sem engedtek, indexes tudósítókat pedig kitiltottak a szárszói balos dzsemboriról:
2013.06.25 12:01:00
A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnökei: Gyurcsány Ferenc (2004-) és Horn Gyula (1990-2002) elvtársak. Németh Miklós (1989-1990) és Medgyessy Péter (2002-2004) elvtársakat kiretusálták.
..
Plamen Oresarszki: ballib technokrata kormányfőség a széljobb kegyéből
Vigyázó szemünket ezúttal ne Párizsra vagy a varsói gyorsra vessük: nézzünk inkább a Balkán szívébe, Bulgáriába. Hogy miért is? Nem épp a követendő, inkább az elrettentő példáért. Jobb sorsra…..
A Trónok harca legutóbbi epizódja, a harmadik évad kilencedik része olyan mértékű felháborodást váltott ki a nézők körében, amire régóta (na jó, 2011 óta) nem volt példa. A sorozat alapjául szolgáló regényeket író George R.R. Martin neve egy napra a gyökérség nemzetközi…..
A kormány közzétette a miniszterelnök által az idei deficit-cél elérésének egyik végső eszközének nevezett reklámadó tervezetét. A túlzottdeficit-eljárás lezárása érdekében meghozandó intézkedésekről címet viselő javaslat azonban arra egészen biztosan…..
Knut
2013.05.27 16:12:48
Borzalom főnök módon teszi helyre a járókelőket.
..
Knut
2013.05.26 14:14:15
A Nemzeti Együttműködés Rendszerének kezdeti pillanatait idéző, elsöprő lendülettel ment keresztül a törvényhozáson az az indítvány, amely a Ptk. helyett az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényekben szabályozná a közérdekű…..
Knut
2013.04.30 13:05:54
Knut
2013.04.30 13:09:24
Kocsis Máté szerint a trafikok körül kialakult botrányt csupán „a multinacionális vállalatok, a dohánylobbi és a baloldali pártok” gerjesztik, Lázár János pedig úgy vélekedett, a koncessziót elnyerők listáján háborgók „a magyar vállalkozók érdekei helyett ismételten a…..
Knut
2013.04.29 10:44:41
@triumphator: ezt miért nem attól a magyar kisvállalkozótól kérdezed, akinek most gyakorlatilag elvették a megélhetését?
Knut
2013.04.29 11:25:10
@triumphator: te tényleg nem érted, vagy nem akarod? Kifosztottak több ezer magyar családot, és kistafírozták a helyi párttitkár haverjait.
Szerinted ez akkor rendben van ha nincs belőle precedens?
Neked ez egyszer nem felháborító?
Egy konzervatív (!!!) párttól?
Szerinted ez akkor rendben van ha nincs belőle precedens?
Neked ez egyszer nem felháborító?
Egy konzervatív (!!!) párttól?
Ezt is megéltük: Pedro Almodóvar, az elmúlt harminc év művészfilmeseinek egyik doyenje a zs-kategóriás, teszkó-gazdaságos, kilencvenkilenc forintos vígjátékok szintjére süllyedt. A Szeretők, utazók egy használható alapötlet elpocsékolt megvalósulása, ami méltatlan a régen…..
„Ha a magyar demokrácia és jogállam halott, akkor miféle ellenzék az, amely részt vesz a (z ezek szerint látszat-) választáson? Ha pedig nem halott, akkor mire föl a nagy összefogósdi és az elvek félretétele (mondjuk az Oszkó–Scheiring-féle »gazdaságpolitikai…..
Knut
2013.04.26 09:27:25
vastagbor.blog.hu/2013/04/26/vegre_egy_tokeletesen_lebonyolitott_kormanyzati_projekt_a_nemzeti_dohanyboltok
A K***** A******* erről akkora kussolás van az egész jobber oldalon hogy az hihetetlen.
gerinctelen sunyi gecik vagytok
A K***** A******* erről akkora kussolás van az egész jobber oldalon hogy az hihetetlen.
gerinctelen sunyi gecik vagytok
Knut
2013.04.26 11:12:38
@Kandeláber: úgy látom te kifejezetten élvezed ha dolgoznak rajtad a fiúk, csak az számít, hogy utána nemzeti zászlóval töröljék le a hátadról a termést
A jó király betiltotta a seggfejek vonulását, de ez nem elég, sőt, ez sokkal több, és jóval ízléstelenebb is, mint amit megtehetett volna. A liberális sajtó és bloggerek az indextől a cinken át a kettős mércéig azon derpegnek, micsoda alávaló húzás az Élet menetére…..
Jn 18.37Pilátus közbeszólt: „Tehát király vagy?” „Te mondod, hogy király vagyok - mondta Jézus. - Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, hallgat szavamra.”Jn 18.38Pilátus ezt mondta: „Mi az igazság?”..
Pénteken robbant be a magyar közéletbe a Szítsatok lázadást! című, német és osztrák értelmiségiek egész sora által aláírt kiáltvány, mely szerint Magyarország Európa rothadó góca, ami ellen „egy bécsi stratégiai kongresszusról az ellennyilvánosság hatalmas…..
Knut
2013.03.29 13:57:48
@sirwalter: normális embernek kocsmában pofon = részeg kötekedés, nem világösszeesküvés
Cuttingedge:
Klub rádió ilyenkor mindig fontos médium, egyébként meg csak szoci nyuggerek hallgatják ugye
ennyi
Cuttingedge:
Klub rádió ilyenkor mindig fontos médium, egyébként meg csak szoci nyuggerek hallgatják ugye
ennyi
Vannak könyvek, amelyek nem állják ki az idő próbáját. Vannak, amelyeket évtizedekkel megírásuk után fedeznek fel. És vannak, amelyek önálló életet élve hatnak vissza írójukra. Sokszorosan ilyen Tormay Cécile Bujdosó könyve is. Szubjektív vádirat ez, amely a mai napig…..
Knut
2013.03.21 12:35:59
@Picurigor: egyetértek
Knut
2013.03.21 12:41:15
@tesz-vesz: ostoba, hülye, genetikailag
Bocsáss meg Ó TUDÓSEMBER, hogy vitázni mertem. Most már belátom, hogy ez mindent megmagyaráz: mek.oszk.hu/04700/04739/html/gorgey1004/gorgey1004.html
de továbbra sem érted ugye, hogy mit jelent a forrás közlése?
Felesleges válaszolnod, nekem is fárasztó már ezt a telepi stílust hallgatni
Bocsáss meg Ó TUDÓSEMBER, hogy vitázni mertem. Most már belátom, hogy ez mindent megmagyaráz: mek.oszk.hu/04700/04739/html/gorgey1004/gorgey1004.html
de továbbra sem érted ugye, hogy mit jelent a forrás közlése?
Felesleges válaszolnod, nekem is fárasztó már ezt a telepi stílust hallgatni
Knut
2013.03.21 15:27:26
@tevevanegypupu: és voltak akiket a magyar csendőrök kísértek a vonathoz, ami a gázkamrákhoz vitte őket.
Így szombat éjfél felé, amikor ezt írom, és amikor az összes létező híradó visszanézése miatt vagy nyolcszor hallottam Harangozó Tamástól, hogy „a kialakult helyzetben”, amikor alacsonyan szállnak a minőségi állami szolgáltatásokra szuperérzékeny blogbejegyzések, amikor…..
Knut
2013.03.17 10:36:01
vastagbor.blog.hu/2013/03/17/nem_hasznaltak_a_lakossag_tajekoztatasara_kiepitett_rendszert
ennyi,
de természetesen a Nemzeti Összefogás Kormánya SOSEM téved
ennyi,
de természetesen a Nemzeti Összefogás Kormánya SOSEM téved
Március 15-e alkalmából Táncsics Mihály-díjat kapott Balog Zoltántól Szaniszló Ferenc televíziós műsorvezető. A kiemelkedő újságírói tevékenységet elismerő díj talán kompenzálja kissé azt a világraszóló igazságtalanságot, hogy Szaniszlóé az egyetlen olyan…..
Knut
2013.03.14 14:42:10
Knut
2013.03.14 14:42:51
„A történelmet a győztesek írják. A mondákat a nép költi. Az írók képzelegnek. Bizonyos csak a halál.” (Danilo Kiš)
Azt hinné az ember, hogy a szellem dolgai, lévén anyagtalanok és légiesek, könnyen és gyorsan képesek változni; míg az anyagi világ dolgai –…..
A vallások – köztük a kereszténység – ésszerűtlenek, csak ötletszerűen az emberekre kényszerített tanok együttesei, amelyek szemben állnak a tudománnyal és a gondolkodással – hangzik egy gyakori vélemény. Persze aki komolyan elmerült például a keresztény gondolkodás…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz