Regisztráció Blogot indítok
Adatok
78juve

0 bejegyzést írt és 96 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Juventus a tegnapi fejlemények után akár egészen jó szezont zárhat idén, ha tudja folytatni a menetelést az Európa-ligában, ám ennek ellenére az edzőkérdés továbbra is napirenden van a pletykalapoknál. Az RMC Sport exkluzív beszámolóval szolgált Zinédine Zidane kapcsán, aki továbbra is keresi a…..
Hosszú betegséget követően, 58 évesen elhunyt a Juventus és a Sampdoria korábbi játékosa, Gianluca Vialli. Vialli 2018 novemberében beszélt először arról, hogy mintegy egy év küzdelem után sikerült túljutnia a súlyos betegségen, amely azonban 2021 decemberében kiújult. A szakember 2019…..
A Le Repubblica értesülései szerint súlyos, 20-60 millió eurós büntetés várhat a Juventusra, amennyiben bebizonyosodik, hogy a klub 2020-ban nem nyilvános, titkos megállapodások keretében valóban kiigazította több játékosa, köztük Cristiano Ronaldo fizetését. A pályán nyújtott minősíthetetlen…..
A Juventus szerda este a Benfica csapatát fogadja a Bajnokok Ligája-csoportkörében, azonban a zebramezesek előbb még a Salernitana együttese ellen lépnek fel vasárnap az olasz bajnokság hatodik fordulójában. Massimiliani Allegri keretéből továbbra is hiányzik majd Federico Chiesa, Paul Pogba,…..
A Sampdoria és az AS Roma csapatai ellen elért döntetlenek és pontvesztések után a Juventus hazai pályán gyűjtött három pontot a Spezia ellen, s most lényegesen nehezebb feladat vár a zebramezesekre, hiszen szombat délután a Fiorentina otthonába látogatnak. Massimiliano Allegri keretéből továbbra…..
78juve 2022.09.03 14:27:37
Meglepő fordulatot hozhat a nyári átigazolási utolsó napja, hiszen a legújabb sajtóértesülések szerint a Juventus középpályása, Arthur ma Angliába utazik, hogy teljesítse az orvosi vizsgálatokat, mielőtt kölcsönben csatlakozna  a Liverpool együtteséhez. Fabrizio Romano is megerősítette, a felek a…..
78juve 2022.09.01 13:36:38
A Sampdoria elleni mérkőzést követően a sajtóban számos helyen felmerült egy kép, amelyen a Juventus nyolcszögű formációja látható, mintha a csapat edzésen lenne és körbejáratná a labdát, s a képen mintha teljességgel hiányoznának a középpályások. A mester a szombati meccset megelőző…..
A Juventus a Sassuolo ellenében aratott 3:0-ás hazai győzelemmel és magabiztos teljesítménnyel kezdte a szezont, s a bajnokság második fordulójában a Sampdoria otthonába látogat hétfő este. Massimiliano Allegri keretébe visszatérhetett Moise Kean és Adrien Rabiot, míg Federico Chiesa, Kaio Jorge,…..
78juve 2022.08.22 19:21:18
@MGB75: remélem ez lesz az utolsó
A Juventus vasárnap este az Atlético Madrid elleni mérkőzéssel zárja a felkészülési időszakot, majd jövő héten már a Sassuolo elleni összecsapással kezdi meg a bajnoki szezont. A spanyolok elleni találkozónak az eredeti tervek szerint Tel-Aviv adott volna otthont, azonban a Gázai övezetben…..
78juve 2022.08.07 17:01:24
Leonardo Bonucci a Tuttosport számára adott nemrégiben interjút, s ebben természetesen beszélt úgy Di María és Pogba érkezéséről, mint új csapatkapitányi szerepköréről. „Mit hoz Ángel Di María és Paul Pogba a csapathoz? Vezetői kvalitásokat, minőséget és tapasztalatot, hogy minden fronton harcba…..
A Juventus az Egyesült Államokba utazott, s a felkészülési torna első állomásaként a mexikói Chivas Guadalajara elleni mérkőzésen mérheti fel erejét. A hazai idő szerint 05:00-kor kezdődő mérkőzésnek az Allegiant Stadium ad otthont. Az utazásról sérülés vagy egyéb okok miatt kimarad Chiesa…..
78juve 2022.07.23 06:52:30
@Rocky80: ezt így egyomorra leírni nem semmi és köszön
Gleison Bremer tegnapi érkezésével a Serie A egyik legjobbjával erősödött a Juventus, és a játékos elmondása alapján nem kérdéses, hogy a klub és a csapat ismét magas célokra tör. „Nagyon vártam ezt a pillanatot, a Juventus óriási klub, s nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. A Juventus győztes…..
78juve 2022.07.21 11:54:03
@Gaben Smith: ez így igaz
Felgyorsultak az események a távozni kívánkozó Matthijs de Ligt ügyében, a két klub megállapodásra jutott egymással, s a Bayern München előreláthatólag mintegy 80 millió eurót fizet majd a Juventusnak. A holland védőjátékos ügynöke, Rafaela Pimenta ma Torinóba látogatott, hogy az utolsó simításokat…..
Az esti fejlemények után úgy tűnik, hogy a Juventus magasabb sebességi fokozatba kapcsolt Matthijs de Ligt utódjának keresése kapcsán, és Gianluca Di Marzio szerint a holland futballista már hétfő reggel Münchenben áteshet az orvosin, illetve szerződését is aláírhatja. Giovanni Albanese értesülései…..
78juve 2022.07.18 11:56:29
Azt követően, hogy tegnap este Ángel Di María megérkezett, majd ma délelőtt orvosi vizsgálatokra jelentkezett a J-Medical központban, délután Paul Pogba gépe is leszállt Torinóban. A francia középpályás repülőgépe 6 esztendővel azt követően érkezett meg a városba, hogy Pogba akkor világrekordot…..
78juve 2022.07.08 19:13:41
@Pavel1988: ez jó
Mozgalmas hétvége vár a Juventusra, hiszen ténynek tűnik, hogy pénteken és szombaton Ángel Di María és Paul Pogba is Torinóba érkezik, hogy teljesítse az orvosi vizsgálatokat, s aláírja szerződését az olasz rekordbajnoknál. A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a két ingyen érkező, rutinos…..
A La Repubblica beszámolója szerint a Juventus visszautasította a Chelsea mindkét ajánlatát Matthijs de Ligt ügyében, a vezetőség szerint a tárgyalás kiindulópontja 100 millió euró. Ilyen ajánlat híján a Juve nem tárgyal, jelenlegi állás szerint. A Chelsea új ajánlaton dolgozik. Nicolò Schira…..
A Juventus idén nyáron több játékostól is elköszön, az ingyen távozók sorát Federico Bernardeschi is gyarapítja, s természetesen tőle is elköszönt a klub hivatalos weboldalán. „A Juventus és Federico Bernardeschi útjai öt év után elválnak, három Serie A bajnoki cím, két Olasz Kupa-győzelem és két…..
78juve 2022.06.30 12:04:00
Az olasz és a francia sajtó egymással egybecsengő állításai szerint Paul Pogba már alá is írta szerződését a Juventusszal, s ingyen visszatér Torinóba a Manchester United csapatától. A francia középpályás annak idején, 2012-ben is ingyen csatlakozott a Juventushoz, éppen a Manchester Unitedtól,…..
Federico Gattit a Juventus megvásárolta a Frosinone együttesétől, mivel a védőjátékos rendkívül jól teljesített a másodosztályban, s a teljesítményre Roberto Mancini is felfigyelt, hiszen a válogatott keretbe is meghívta a futballistát, aki az Anglia elleni meccs előtti sajtótájékoztatón válaszolt…..
78juve 2022.06.10 09:46:50
A Juventus egyik nyári célpontja az Eintracht Frankfurt csapatával a szezonban Európa Ligát nyerő Filip Kostić lehet, s az ügyben most megszólalt a német klub sportigazgatója is, aki nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a szerb szélső új csapatnál kezdi meg a következő szezont. "Múlt héten…..
78juve 2022.06.09 19:31:29
@supertrezi: adom én is
Kedden a pletykalapok szerint eltérő irányt vett a Juventus mercatója, mivel számos forrás szerint felmerült Domenico Berardi neve, aki Ángel Di María helyett érkezhet. Romeo Agresti és Gianluca Di Marzio szerint megtörtént a kapcsolatfelvétel a Juventus és a Sassuolo között Domenico Berardi…..
78juve 2022.06.08 12:18:50
A Juventus a Fiorentina otthonában elszenvedett 2:0-ás vereséggel zárta a csalódást keltő, trófea nélküli szezont, s így minden bizonnyal komoly átalakítások várnak a keretre. "Az első félidő jó volt, túl sok hibát vétettünk az utolsó harmadban, s néhány helyzetben jobban kellett volna…..
A Juventus kétólos előnyt szerzett, azonban végül 2:2-es döntetlennel zárta a Lazio elleni hazai mérkőzést. A találkozó aligha a pályán mutatott játékról marad emlékezetes, hiszen ez volt az utolsó torinói mérkőzés a klubot 17 éve szolgáló csapatkapitány, Giorgio Chiellini számára, s a búcsút…..
Három fordulóval a vége előtt eldőlt, hogy a Juventus a bajnokság első négy csapata között zárja a szezont, így ismét szerencsét próbálhat a Bajnokok Ligájában. A zebramezesek péntek este a pillanatnyilag biztos kiesőnek tűnő Genoa otthonába látogatnak, s az összecsapás így a házigazda számára bír…..