Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Larry Fondue

0 bejegyzést írt és 35 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
"Ezek a rohadékok, akik most ajvékolnak, hogy ők meg lettek fenyegetve. Pedig mindössze arról van szó, hogy egyszer tényleg vége lesz, és az összes szemét, rágalmazó tetű be lesz perelve." (Elhangzott Mészáros Lőrinc propagandatévéjének Sajtóklub nevű műsorában.)..
Ez egy kalapemelős poszt. Ilyet kurvára ritkán írunk, de most helyzet van. Kormányváltó hangulat, botrányt botrányra halmozó (köszi Simics), defenzívába szorult, vergődő, sőt lassan pánikba eső Fidesz. Kicsúszott a kezükből a saját sorsuk, már csak az ellenzék baszhatja el, csak ebben bízhatnak. Ez…..
Személyesen nem ismerem Czeglédy Csabát. De látom mi történik körülötte, és abban nagyon együtt tudok vele lenni. Éjszaka jönnek érte, még egy napot sem tölthet szabadon, máris viszik vissza a cellájába. Sötétben ragadják el a családjától, akiket már több mint nyolc hónapja nem ölelt magához. Mert…..
Lehetetlenre vállalkozunk: összeszedjük mindazokat a szervezeteket, államokat, akik hadat üzentek, vagy legalábbis "megtámadták" Magyarországot. Mármint a kormányzati agyrém szerint...
Mielőtt másolnál tisztelj meg azzal, hogy megkérdezel! Egy dolgot máris az elején le kell, hogy szögezzek a témával kapcsolatban. A hétköznapi ruhadarabok nem megfelelőek a vadonbéli barangolásokhoz! Itt ugyanis teljesen más szempontokat kell teljesítenie a ruházatnak. A…..
Larry Fondue 2018.01.21 07:54:29
@wandrerdenker: Jókat írsz, örülök, hogy vannak hozzád hasonló emberek! A túrabotot régebben én is úri huncutságnak gondoltam. De vettem egyet a legolcsóbb Decatlonosból ( forclaz 300 ) és nem bántam meg. alapvetően nem azért vettem, hogy lendítsem magam, hanem a kutyák miatt, hogy valamit magam elé tudjak tartani. De közben megtanultam jól használni és nekem bejött. Most veszek mégegyet, hogy kettő legyen. Egyrészt erősíti a felső testet, másrészt tehermentesíti a fájó térdeket! Jól rá lehet támaszkodni, mint pásztor a botjára. Igen, sok a műanyag divat túrista aki a Pilisre is top cuccban megy, a legdrágább magashegyi bakancsban és sorolhatnám, de vannak jó dolgok is. A túrabot szerintem ilyen, és ellentétben a vágott fa bottal, ezt összecsukom és felteszem a zsákra ha már nem kell! Ha már ruha: én sosem viszek rikító ruhát. Inkább barnát-zöldet-feketét, mert szeretek leülni egy farönkre és akár órákra beleolvadni a környezetbe. Az erdő 10 perc után elkezdi élni addigi életét és olyanokat látok amit addig sosem! :-)
Mindig is kíváncsi voltam, hogy mennyire biztonságos Kínából webshopon keresztül rendelni. Hallottam hihetetlenül nagy átverésekről és alig 1 hét alatt megérkező csomagokról is. Épp konyhai kütyük iránt érdeklődtünk, és itthon horribilis áron vannak a pár száz forint önköltségű Kínából importált…..
Larry Fondue 2018.01.10 06:48:47
@breathy-blip2.wav: Sok száz terméket rendeltem már az ali-ról és ha nem adok 5 csillagot, akkor elkezdenek rám írni és könyörögni - minden nap legalább 2x ! komoly levél-terror alakul ki. Ezt amúgy én le szoktam szarni, sőt magyarul írni is szoktam értékelést hogy a magyarok akik rendelnek kapjanak valami infót. Másfelől a cikkben írt igaz: most jött meg egy pehely dzsekim, aki 1 hét alatt itt volt Magyarországon, és még 1 hónap volt mire kihozták! A magyar posta egy vicc!
A muzulmán migránsok nem menekültek, hanem megszállók - véli Orbán Viktor; Marine Le Pen örömmel látja, hogy szélsőségesek vezetik Magyarországot, Lengyelországot és Ausztriát; Németország új alapból segítené az elutasított menedékkérők hazatelepítését, de fontosnak tartja, hogy ehhez a magyar…..
Larry Fondue 2018.01.08 18:49:56
@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: fáj az igazság kampós mi? :-)
Szar nektek és nem lesz jobb hidd el! :-)
Vergődtök abban a szarban amit magatok alá szartatok és most köpülitek.... ehhez értetek. Ennyi...
A luxemburgi külügyminiszter szerint az EU igencsak mélyre süllyed, ha a magyar és a lengyel vezetéshez igazodik; Hasznosak a populisták, mert rávilágítanak a rendszer gyengeségeire, ugyanakkor a sanyarú magyar viszonyok magyarázzák, hogy a nincstelenek közül annyian bedőlnek az orbáni…..
• Magyarország migránsmentes övezet, pedig Soros ármánykodik  • Az Orbán-kormány szívóágra került a külföldi kiküldetések esetén fizetendő bérek ügyében • Most dől el, fennmaradhat-e az egységes Európa, amely a szabadságon és az emberi jogokon alapszik ..
A büszke és erős ország miniszterelnöke Hanoiban bejelentette, hogy futja a magyaroknak a világ másik felén egy onkológiai központ felépítésére csekély hatvan millió euró értékben. Ez alig 19 milliárd forint mai árfolyamon: a bolondnak is megéri. És mit kapott a korszakos miniszterelnök a háládatlan…..
Egy kis fajtaismertető 9 év tapasztalat után - szigorúan a saját állományunkra vonatkozóan. Nagyon sokan keresnek meg a legújabb alomtervünk nyilvánosságra hozása óta - magyar nyelven - hogy meséljek a fajtáról, amit szívesen meg is teszek, de lássuk be a telefonról, chat ablakban enyhén…..
A pites, staffordos vonatkozásoknak hála fent vagyok néhány olyan csoportban, amit csak reggeli kávé helyett, vagy épp nagyon ráérő időmben olvasgatok és akkor sem sokáig, a saját nyugalmam érdekében. A helyzet az, hogy a bull-típusú kutyák soha nem látott divatnak örvendenek, és ez amellett, hogy…..
Egy gyönyörű barátság úgy ért véget, hogy el se kezdődött, ezért inkább le is tagadják...
Mostanában egyre ritkában járok pórul kínai termékekkel, köszönhetően annak, hogy alaposan utánanézek mit és hol vásárolok. Mindig elolvasom a termék értékeléseket, megbízható oldalakon vásárolok és betartok néhány alapvető szabályt. (vásárlási tanácsok) Van azonban, hogy néha engem is elcsábít a…..
Az ember, aki ellen az egész világ összeesküdött. ..
A zuglói polgármester a törpepártok összefogását sürgeti...
Megkezdődött a Ramadán, a muszlimok egy hónapig tartó böjtje. Múlt évben írtam róla, hogy bár napközben a muszlim hívők nagy része igyekszik betartani a böjt előírásait és nem eszik, nem iszik, ahogy lemegy a nap, olyan különleges ételek kerülnek az asztalra, melyeket az év más szakában nem vagy…..
Tisztázzunk valamit, Magyarországot nem támadja senki. Tagjai vagyunk az Európai Uniónak és közvetlenül választott képviselőink ülnek az Európai Parlamentben (Szájer József, "Spangli" Tomi és társai), a Európai Unió döntéshozó testületeiben pedig vezetőink képviselnek minket: Orbán Viktor és…..
"Igen, sajnálatos, hogy késes dinasztiák halnak ki, de - és ezzel nem leszek népszerű - ez az élet rendje. Pontosan azért mert dinasztiának mondjuk őket és azért mert önmagukat is így kezelik, addig élnek, amíg a családban van aki továbbviszi a nevet és a >>céget<<. Nagyon sok olyan…..
Larry Fondue 2017.04.30 07:25:36
@bandigyerek: Na ez a baj, hogy a készítők is így gondolkodnak, így aztán marad a siránkozás!
Larry Fondue 2017.04.30 07:29:01
@Bogyi bácsi: Igazad van, de itt nem a liga számít! Hanem az, hogy van x forintom, és van 2 termék. Akkor mindkettőt kézbe veszem és érzelmek ide érzelmek oda, bizony a gyári folder nyer nálam. Épp érzelmi okok miatt vannak magyar bicskáim is..... de.... szóval mégis csak össze kell mérni, hogy mit kapok a pénzemért egyik és mit a másik esetben.