Regisztráció Blogot indítok
Adatok
fonaktamas75

0 bejegyzést írt és 60 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  „Kétségbeejtően szorongatott helyzetben az ember nem hagyhatja cserben a bajtársait, nem tehet mást, mint teszi a dolgát – a tőle telhető legjobban – az elkerülhetetlen vég bekövetkeztéig.”   1954 szeptemberében az akkor hatvanhat éves, német származású Erich Sommer feleségével, valamint…..
Az első repülőgép, mely túllépte a hangsebességet egy kísérleti jármű volt, 1947. október 14-én. A rakétameghajtású Bell X-1 pilótája, az amerikai Chuck Yeager, két nappal korábban lovasbalesetet szenvedett és eltört két bordája. Bár a férfinak nagy fájdalmai voltak – a gép ajtaját is csak egy…..
fonaktamas75 2022.01.27 20:38:44
Az Atlanti - Óceán átrepülésével ellentétben a hanghatár átlépése korántsem ennyire egyértelmű. Bár egyik sem bizonyított, akad pár érdekes eset:
- 1944. 07. 06. Heini Dittmar az Me 163B V18 (VA+SP) prototípussal egy repülés során dokumentáltan 1130 km/h sebességgel repült. Lippisch annak idején az aerodikamikai problémák elkerülése végett szubszonikusra tervezte a gépet, ezért jelentkeztek a transzonikus tartományra jellemző irányíthatósági problémák a repülés során. Az oldalkormány egy része le is szakadt. Mivel a repmagasság nem ismert, Dittmar barátjának, Mano Zieglernek az elbeszélésre lehet csak hagyatkozni. Többen hangrobbanást véltek hallani a földön. Bár az árulkodó, hogy a korabeli repülési dokumentumok nem említik, hogy átlépte volna a hangsebességet.
- 1945. 04. 09-én Hans Guido Mutke Me 262A-1a (9/JG7) gépével egy bevetés során bajtársa segíségére sietve 40°-s szögben teljes gázzal zuhanva a sebességmérő tanúsága szerint 1100km/h sebességel repült 12km magasan. Itt a hangsebesség 1062km/h. Ugyanazokat a jelenségeket tapasztalta, mint Dittmar. A hajtómű leállt, Mutke Svájcban kényszerleszállt. Mivel Mach számláló még nem volt a gépen (minek is lett volna) A történet nem bizonyítható, azonban 99-ben számítógépes modellezés nem zárta ki a lehetőségét, hogy az Me 262 bizonyos feltételek mellett átlépje a hanghatárt.
- 1945. 03. 01. Lothar Sieber a Ba 349 M23-as jeű rakéta repülőgép prototípusával, az egyetlen - tragikus - pilóta vezette berepülése során feltételezhetően átlépte a hangsebességet. A fából készült egyszer használatos repülő egy HWK 109-509A-1 típusú 1700 kg tolóerejű, ill. 4db 500kg tolóerejű SG34 felszálló rakétával felszerelt 2200kg felszálló tömegű volt gép. (Imponáló tolóerő/tömeg arány) A repülés elején probléma adódott miután Sieber nem tudta leoldani a felszálló rakétákat, a rosszul rögzített felcsapódó kabintető miatt elvesztve eszméletét a gép az egyre laposabb szögű emelkedésből, zuhanásba ment át teljes tolóerővel. 14km repülés után hatalmas krátert robbantva a földbe fúródott. Sieber valamelyik bal végtagja (lába?) volt beazonosítható, valószínűleg menekülni próbált. A teljes repülés 55mp-ig tartott, ami kb. 916km/h átlagsebesség csak légvonalban számolva. A teljes repülési táv az emelkedést is belekalkulálva jóval több lehetett és a felszállásból eredő gyorsítást figyelembe sem vettük. Azonban pontos tények ismeretében ez is csak feltételezés.
1981. december 13. Wojciech Jaruzelski lengyel miniszterelnök és pártfőtitkár az állami televízióban kihirdeti az országban a szükségállapotot..
fonaktamas75 2021.12.21 18:15:31
@Etniez: Helyes észrevétel. XXI-es osztályú - ún. Elektroboot - naszádok orrszekciója. A háború utolsó időszakában kezdték gyártani őket, 2 példány állt csak szolgálatba (U 2513, 3008) a harcok befejeztéig, 10 másik a kiképzés utolsó szakaszáig jutott. A gyártás érdekessége, hogy modulrendszerben készült a mind gyorsabb összeszerelés érdekében különböző gyárakban. Az orrból (8-as szekció) A Deutsche Werke AG Kielben 235db-ot készített, ebből látható kettő a képen. Nem sikerült kiderítenem, hogy milyen számú tengeralattjárókhoz tartoztak volna.
1863. Szaloniki városfalai a tenger felől. Az akkor oszmán fennhatóság alatt álló görög város bizánci falai a 3. században épültek. Az oszmán hatóságok lebontatták 1867-ben. Régen volt már kérdés! Legyen hát most az, hogy honnét fotózhatták a várost?..
fonaktamas75 2021.12.12 16:58:40
@Pascal: mellé trafáltál, pont körbelőtted, mert biztosan Ausf. L vagy M. Hosszúcsövű 50mm-es L/60 űrmérethosszú lövege van, ami csak erre a kettőre jellemző. (illetve az átfegyverzett, korszerűsített korábbi modellekre ill. az utolsó széria pár J db változatára is.) Az Ausf. J rövidcsövű 50mm-es L/42, míg az N változat a Pz. IV korai változatainál is használt L/24-es rövidcsövű 75mm-es hk. löveggel volt felszerelve.
Főleg szakállnövesztés előtt álló férfiak, de a már meglévő szakállasok is sokat tanakodnak. Vajon mennyi idő kell a szakállnak, míg tisztességesen megnő? A nagyon egyszerű válasz szerint minden férfinál más időtartam szükséges, de vannak dolgok, amivel tudod segíteni a folyamatot. Nagy szerepet…..
1953. Cairo Mary, egy kaliforniai bár kidobója éppen "kikísér" egy vendéget..
1894. Dina Sanichar - a Dzsungel könyve Mauglijának ihletője -, akire kb. 6 éves korában, 1867-ben vadászok találtak, farkasok között, az indiai Uttar Pradesben..
fonaktamas75 2021.10.01 17:17:30
@kewcheg: Szovjet-Oroszo./Szu. más kérdés ebben vélemény különbség. Trockij verette le a kronstadti (anarchista) matróz lázadás. A vörösök és a fehérek közösen küzdöttek Nyesztor Mahno ukrán anarchistái ellen, akik valóban változtatni akarnak. Itt csak Spo-ra tértem ki, de itt is üldözték Komintern irányította kommunisták betiltottak, majd üldöztek több marxista pártot, vezetőiket kínozták kivégezték (pl. POUM -Andreu Nin). Baszkföld példája azonban mindent elmond: katolikus létükre a köztársaságért harcoltak hősiesen, mert autonómiával bírtak. Ezt azóta sem kapták meg.
Demokratikus átmenetetről szó sem volt, csak szükségszerű konszolidációról akárcsak Horthy vagy Kádár esetében.
fonaktamas75 2021.10.01 17:21:33
@fonaktamas75: ...ebben NINCS vélemény külőnbség...
fonaktamas75 2021.10.01 21:19:02
@¿Qué tapas hay?: Tévedtem, igazad van azt Franco halála után visszakapták
A 20. és 21. század diktátorait bemutató sorozatunk ötödik epizódjában végre ellátogatunk az öreg kontinensre, hogy megismerkedjünk azzal a katonatiszttel, akinek tevékenysége meghatározó volt Spanyolország közelmúltbeli történelme szempontjából. A Caudillo, azaz a Vezér portréja. (forrás:…..
fonaktamas75 2021.07.13 19:28:51
Akik feljebb kommenteltek gondolom a hurutinfón olvastak róla cikket, nem a fentebb olvashatót. (Amely cikk roppant elfogulatlan és objektív egyébként. Ami manapság ritka.) Franco diktatúrájának mintegy 200ezer áldozata van. Elég csak az olasz intervenciósok ártatlan civileken elkövetett malagai vérengzését említeni. A köztársaságiak atrocitásainak száma közel sem ennyi, ráadásul egy részük éppen a Komintern (Sztálin) irányvonalától eltérő baloldali mártírok, akik ellen a Kommunista Párt emberei követtek el erőszakot. A köztársaság bukásának egyik legfőbb oka pont a forradalmi ideológiákon belül a Kommunista Párt konzervativizmusa és a sztálini terror messzire nyúló keze. Sztálin konszolidálta rendszerét és egyre jobban elfogadtatta a Szu-t a nemzetközi diplomáciában. Ezért beáldozta a Spanyol Köztársaságot és közben üldözte (megkínozta, kivégeztette) a független marxista, anarchista szervezeteket, tagjait, vezetőit. Sztálin támogatása csak látszat volt. Nem akart egy valóban forradalmi, antiautoriter társadalmat. Az elsőt, ami bizonyítottan (és jól) működött. Sokat elárul a polgárháborúról (és arról, hol az igazság), hogy a mélyen vallásos baszkok hősiesen harcoltak és mártírként haltak meg a köztársaságért. A köztársaság idején mind ők, mind a katalánok autonómiát élveztek, használhatták a nyelvüket. Ezt máig sem sikerült teljesen elérni...Emiatt kellett Orwellnek egy függeteln katalán marxista párt a POUM milicistájaként menekülnie 37-ben Katalóniából. Enélkül a jobboldali katonai felkelés, melynek később Franco az élére állt, nem győzhetett volna.
A reakciós jobboldal generálta a káoszt a lázadással. A polgárháború utáni konszolidáció messze nem hozható fel erénynek. A köztársaság széles támogatottságot élvezett a haladó polgárságtól a munkásokon, parasztokon át. Ők tették ki a spanyol társadalom túlnyomó részét. Hiszen Spo. elmaradott, szegény agrárország volt. Egyedül az ariszrokrácia, a fényűzésben élő egyház, a konzervatív tisztek látták csak ennek kárát. Minden diktatúra konszolidációja törvényszerű (Horthy, Kádár, Pinochet...). Egy elmaradott, avitt társadalmat konzervált, gátolta a fejlődést és csak a rendszer hanyatlása okán igyekezett az országot nyitni. A valóságtól elrugaszkodott minden fenti kommentben felhozott érv, nélkülöz minden vitathatatlan történelmi tényt. Nem véletlen, hogy ma Spo.-ban csak kevesen emlékeznek nosztalgiával az elnyomó rezsimre. Ezrek sorsa ismeretlen, minden család siratja valamelyik a diktatúrában elvesztett szerettét. Nemhiába távolítják el szobrait és temetik rendes temetőbe. Mocskos hataloméhes, vékony, röhejes hangja, alacsony termete miatt komplexusos gyilkos volt, aki haló poraiban se nyugodjon véreskezű követőivel együtt. Az igazi hősök, akik a szabadságért egy igazságos társadalomért harcoltak és áldozták az életüket érdemelnek soha el nem múló tiszteletet és pár digitális karaktert! Emlékük örökké él!
Ajánlott irodalom:
Orwell - Hódolat Katalóniának,
Koestler - Párbeszéd a halállal!
fonaktamas75 2021.07.13 19:32:03
@Örömhernyó: A reakciós jobboldali tisztek (köztük Franco)szítottak lázadást. A Köztársaság népfront kormánya volt legitim. Tehát egy legitim rendszer döntött meg lázadással. Csakhogy a tényeknél maradjunk.
fonaktamas75 2021.07.13 19:33:18
@Bafana: Elég volt 20-tól, milliónyi magyar halála szárad a lelkén.
A korábban kölykös lazaságáról híres, zenéje minden ízében életörömöt sugárzó Sergent Garcia mára a természet közelségét kereső, szakállas bölcs lett, de ez a lényegen nem változtat: most is a zene és az emberek iránti elkötelezett kíváncsiság jellemzi. 20. jubileumi koncertturnéja keretében május…..
Napi kedvenc kép: 1910. Német tiszt idomított zebráján ugrat át egy akadályon Német Kelet-Afrikában (jelenleg Tanzánia)..
fonaktamas75 2021.06.14 17:56:16
@Gabez:
1. Fentebb írtam pár helyesbítő sort. Valójában Argentinában kötött ki mindkét hajó. Nagyon sokan menekültek vélt vagy valós okoknál fogva Dél-Amerikába, jelen esetben is ez volt az ok. Azonban egyik esetben sem merült fel valós indok (háborús bűn), ami miatt ezt kellett válasszák. Erős volt a náci propaganda befolyása. [Heinz-Wilhelm Eck (U 852) volt az egyetlen parancsnok akit elítéltek az elsüllyesztett Peleus legénységének legyilkolása miatt.]
fonaktamas75 2021.06.17 20:41:57
@gigabursch: én köszönöm!
1917. Brit csapatok öröme a kamera előtt..
fonaktamas75 2020.07.12 19:13:21
@ZON: Igaz! Alice B. Toklas!
2020 júniusában rég nem látott kiadós esőzés alá került Magyarország nagy része. A helyenként eltérő intenzitású és mértékű eső sokszor viharos gyorsasággal csapódott le az égből, és olyan is volt, hogy napokon át alig akart elállni. Ebben a hosszúra nyúlt zivataros időszakban talán sokaknak eszébe…..
Testvérszerelem vezetett gyilkossághoz 1962-ben egy Szolnok megyei kis faluban. Ennek az esetnek a leírásával kezdődött Mág Bertalan alezredes (1911-2001) elképesztően sikeres írói karrierje...
fonaktamas75 2019.11.24 12:58:06
@pitcairn2: Tökéletesen egyet értek, jelen esetben arra hívtam fel a figyelmet, hogy elfogulatlan, tényszerű és objektív könyvet ne egy elfogulttól várjunk. Egy nyilasra nyilassága miatt, önmagára vagyok kíváncsi. Elismert történész mértékadó munkája a tényszerű az inkriminált kérdésben.
fonaktamas75 2019.12.01 12:42:49
@gigabursch: Fiala az elfogult, nem te...
fonaktamas75 2019.12.01 13:13:44
@pitcairn2:
Teljesen nyilvánvaló, hogy nyilas, sőt akár antiszemita létére ellenezhette is a gyilkosságokat. Maga Szálasi sem elsősorban elpusztítani akarta őket és az sem biztos, hogy minden túlkapásról tudott.

Alapvetően a nyilasok is munkásbázisúak voltak. Elég csak a korabeli bányászsztrájkban nyújtott támogatásukra gondolni, vagy a Rajk testvérekre, de hozhatnám Migray József példáját (ha jól emlékszem) aki anarchistából lett nyilas.

Egyéni érvényesülésből minden erkölcsi aggály, vagy valós ideológiai elkötelezettség nélkül rezzenéstelen arccal szolgálták az új rendszert a kisnyilasok. Rengeteg nyilas pribék az ávó-ban kamatoztatta "szaktudását". Naivitás lenne azt hinni is, hogy 800 ezer elkötelezett MSZMP tag volt Mo-en a 80-as években.

Szóval a kép árnyalt, de ettől még nyilas sajtófőnök volt és én nem is állítottam többet.
Bryce Dallas Howard láttán mindig rácsodálkozom, hogy milyen szép, természetes nő, ráadásul egy gyönyörű mosollyal megáldva. Fehér bőre, zöld szeme, vörös haja és természetes alkata miatt könnyű elképzelni, hogy miért a férfiak zsánere és a nők példaképe. Bryce-t ennek ellenére az utóbbi években…..
fonaktamas75 2019.10.25 20:50:36
Az előző részben megismerhettük Kanada, Spanyolország, Egyiptom, Svájc, és Argentína 2. világháború utáni vadászgépfejlesztéseinek történetét. Mint azt láthattuk, egyáltalán nem volt egyszerű dolog korszerű harci gépet megtervezni és legyártani, nem is sikerült mindenkinek. A most következő részben…..
fonaktamas75 2019.07.11 18:01:31
@proletair: Az Me P.1112 terveit a Chance Vought használta fel a sikertelen F7U Cutlass építésekor. A Focke-Achgelis Fa 269 billenőrotoros harcigép ötletét a Bell hasznosította, míg Lippisch prof deltaszárnyú tervei a Convairnél realizálódtak...
Félrefordítások Halkakas 2008.11.03 12:32:00
A változatosság kedvéért most nem angol anyag következik, Tom jóvoltából: Gondoltam ideje bedobni egy kicsit egzotikusabb nyelvet is. Ez pedig most a FINN nyelv lészen ;) A Picasso című filmben [magyarul Picasso kalandjai címen ment - LJ] van egy emlékezetes rész, amikor Sirkka…..
fonaktamas75 2019.01.29 20:05:43
Fotó: Bődey János / Index   Miközben az MTVA csatornái jó szokásukhoz híven úgy tettek, mintha nem is lennének tüntetők az ablakuk alatt, és nem akarnának bemenni az épületbe, az atv rendkívüli híradót gründolt tegnap este 3/4 10 körül, és egyedüli tévéként tudósított élőben az eseményekről. A…..
fonaktamas75 2018.12.17 14:07:31
@ulpius66:
Te most az én pénzemből működő és 500 millióval békemenetet támogató MVM-ről és CÖF-ről beszélsz?
Tudod, azok akik OV lába közt lévő tápellátóval szájon át töltődnek fel, mikor lemerül az akkumulátor.
Rengeteg ikonikus járgány tűnt már fel a mozik vásznain, amelyeket gyerekként és felnőttként is vágyakozva csodáltunk. DeLorean, VW Bogár, Aston Martin, de naphosszat sorolhatnánk, hogy hány autó gurult be már be az életünkbe a filmeknek köszönhetően. Nem lesz egyszerű csak…..
A szakértelem morzsáit is lesöpörte a Fidesz a közmédia asztaláról, ugyanis mostantól az a Papp Dániel vezeti a közpénzen fenntartott, és a kormány szája íze szerint működő MTVA-t, akinek papírja van arról, hogy hírhamisító. Egyre inkább az az ember érzése, hogy a Fidesz szánt szándékkal köpi szembe…..
fonaktamas75 2018.09.30 22:20:02
@LKerekes: Ez hazugság. Jogerős bírósági ítélet van arról, hogy a vádak hamisak voltak. Bánó nem, de Papp D HÍRHAMISÍTÓ.
fonaktamas75 2018.09.30 22:51:12
@Soha ne tegyel haver a fekete lora: nepszava.hu/1001522_egy-hirmusor-mely-a-politika-aldozata-lett
A cikkben olvasható. Ha az eredeti kell, Bánó A szívesen segít. A tényen mit sem változtat, hogy Papp D hivatalosan nevezhető HÍRHAMISÍTÓnak. Papírja van róla :)
Sem a születése, sem a halála nem esett szeptember második napjára. Szülőhelye talán mégis azért emlékezett meg róla tegnap, mert az őszi politikai szezon az ő említésével kezdődhetett. A megyei újság Horthy emléknapot tartottak Kenderesen címmel számolt be a fejleményekről. A temetőben Kovács…..
fonaktamas75 2018.09.04 15:44:11
@wantirna: Ettől még 44-ben Horthy hallgatólagos beleegyezésével a Jaross, Endre, Baky trió lelkes intézkedéseinek köszönhetően pár hét alatt elszállítottak és kiirtottak 437e magyar zsidót. Kiváncsi lennék, hogy erre a fent említett forrás vajon mit reagált... Ennyit változott a világ 1év alatt.
fonaktamas75 2018.09.04 16:25:52
@wantirna: Nem tett semmit 437e később kiirtott magyar honfitarsunkért, sőt az általa létrhozott rendszer aszisztált hozzá. A halálba küldött magyar honvédekről nem is beszélve. Idézhetsz bárkit, de ezek nem cáfolják a tényeket, milliók halála szárad a lelkén. Szerencsére az a korszak a múlt. De ettől te még azonosulhatsz vele...
fonaktamas75 2018.09.04 17:46:44
@ételizésítő: Nem is állítottam, hogy a szovjetek voltak. Azok csak a gyárakat vitték
Hét hosszú évnyi szünet után indult újra közvetlen repülőjárat Budapest és New York között a "lengyel Malévnak", a LOT-nak köszönhetően. Az Egekura blog ritka lelkesen számolt be az akkori pogácsatúráján tapasztaltakról. Sajnos júniusban Sanyi már nem volt ilyen elégedett, mert bár az emberekbe…..
Újabb 40 kép következik ma a témában, mert bírom ezeket a gyűjtéseket - akkor is, ha én gyűjtöm ;) Vegyesen szerepelnek ezúttal is olyan képek, amelyek a bemutatott színészek saját járgányai, illetve ahol "csak" együtt szerepeltek valamelyik filmben, vagy esetleg reklámozták…..
Közel száz évvel a cári család jekatyerinburgi gyilkossága után még mindig kérdéses a szentté avatott uralkodó család maradványainak valódisága. Legalábbis ezt állítja egy nemrég lezajlott vallási konferencia.   A többszörös újratemetéssel és utólagos méltatással, szentpétervári díszsírhellyel…..