Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Lászlóné Tóth

0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tessék, csak tessék, szájkarate time IS OVER, mindenki megmutathatja, mekkora a pöcse. Még nem próbáltad, de érzed a vágyat, hogy írnod kell? Szeretnél megtanulni jól írni? Lelkes vagy, szívből írsz, de nem tudod hol tartasz? Vagy szeretnél bekerülni az ország egyik legjobb írói…..
Fotó: Beliczay László / MTI Már Héder Barna vezetésével forgatják a Duna Tévé vetélkedőjének új részeit, írta a Bors, majd péntek délután az MTVA sajtóosztálya hivatalosan is megerősítette az információt. A lap úgy tudja, Kovács Kokó Istvánt is kipróbálták, de a köztévé végül mégsem őt…..
Lászlóné Tóth 2017.03.21 19:51:04
Azzal nem lehet, mit kezdeni, ha Gundel Takács Gábor megelégelte a köztévénél betöltött szerepét és felmondott, de azt nem értem, hogy miért Héder Barna került a helyére? Nem csak két ember van, Kokó és Héder Barna. Ahogy annak idején távozni kényszerült Gabi és társa a Magyarország szeretlek című műsorból, akiket szerettünk, elfogadtunk, jó párost alkottak Csiszár Jenővel, úgy ez a váltás is érthetetlen. Mindenképpen fiatal kellett volna, aki nem korosztály, mert így óhatatlanul is összehasonlításra kerülnek. Senki tudását és rátermettségét nem akarom elvitatni, de Gundel Takács ismert, jól ismert, rendkívüli képességekkel rendelkező ember, aki spontán humorával magával tudja ragadni a nézőket, nem ő nevet, hanem mások, ez az igazi humor. Nem is értem, hogy egy Gundel után, hogy tudta vállalni ezt a műsort egy olyan ember, aki legyen bármilyen ismert is szűk körben, a nézők előtt még is ismeretlen? Nagyon rossz választás volt és ez nem az utódot minősíti.
Ő olyan, amilyen, semmilyen téren össze nem hasonlítható az elődjével, de ha már így van, akkor lehetne egy rátermett ifjú, aki új szint hoz a műsorba! Harsányi Levente előző partnere sem vált be, viszont Zita igen. Jól kiegészítik egymást, elfogadhatóak Gabi és Jenő utódjaként, bár továbbra sem értem, hogy mikor ők sikeresek voltak, miért kellett kirúgni őket, különösen egy köztévéből?
Gabi nagyon okos, képzett, jó fej, van humorérzéke, ahogy Jenőnek is. Most ez azért elmondható Zitáról és Leventéről is, ettől még eléggé szánalmas dolog két jól dolgozó szakembert kirúgni a köztévéből.

Tóth Lászlóné Rita